Amerikai Magyar Szó, 1955. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)
1955-08-04 / 31. szám
August 4, 1955 AMERIKAI MAGYAR SZÓ £ Hírmagyarázat és kritika Brownell beleköt a Mine, Mili-be Brownell igazságügyminiszter rásütötte az 1954-es Brownell-Butler-törvény paragrafusait a Mine, Mill and Smelter Workers szakszervezetre. A napnál világosabb, hogy az eljárás mögött az Eisenhower-kormány sztrájktörő és szakszervezetrobbantó terve lapul meg. A Mine, Mill-szakszervezet ugyanis küzdelmes, egyhavi sztrájkban áll, amelynek folytán a három legnagyobb rézgyárat lezárták. A szakszervezet azt mondja, hogy ámbár ezt a munkásellenes törvényt egy évvel ezelőtt hozták tető alá, Brownell mostanáig várt és “hirtelen elrendelte a törvény alkalmazását — elsőizben.” A Mine, Mill-szakszervezet azonban csak első célpont a bi’ownelli hosszutávu tervben, amelyet a kereskedelmi kamara terjesztett elő elsőnek, hogy hazánk szakszervezeteit megskalpolják. Ez, és vegyük hozzá a CIO-autószakszervezet ellen emelt vádat, riadó jel gyanánt kell, hogy szolgáljon az egész munkásmozgalomnak. A republiká- ' nus-nagytőkés kormány nyilván hatalmas fronttámadást indít az 1956-os választási kampány előtt azzal a céllal, hogy a munkásság erejét aláássa és széthasítsa. Harry Bridges ósiási győzelme a kormány negyedik erőfeszítése felett állampolgárságának megvonására azonban megerősíti azt a tényt hogy igenis lehet nagyobbfajta győzelmeket aratni a béke és a demokratikus szellem előtörésé- nek korszakában mifelénk is. Amikor tavaly a kongresszusban vitatták a Brownell-Butler-törvény javaslatot, a CIO, az AFL, a vasutas és független szakszervezetek ellene foglaltak állást. Most, hogy Brownell alkalmazni akarja a törvényt, legfőbb ideje, hogy a munkásmozgalom tegyen félre minden néven nevezendő nézeteltérést, segítse a Mine Millt a sztrájk megnyerésében s a brownelli erőfeszítések kudarcba fullasztásában. Most érkeztünk el olyan helyzethez, amikor teljességgel igaz a hires munkás-jelszó: “Az a sérelem, amely egyet sújt, sérelem mindenkire nézve.” Miért emelkedett a drágasági mutatószám? A munkaügyi minisztérium drágasági mutatószáma (index-száma) hét hónap után most egy kissé felfelé kezdett kúszni. Igaz, nem sokkal, mindössze 1 százalék két tizedével. De vissza- tiikröztet, legalább részben,, olyan tényezőket, amelyek az árakat felfelé nyomták. Ez az emelkedés még nem tünteti fel az acél- és más fontosabb cikk árának emelkedését. Ha majd azokat is bevonják a számításba, ki fog derülni, hogy a mutatószám emelkedése jóval nagyobb lesz. A nagyvállalatok és hírverő-ügynökségeik a béremelkedéseiket okolják, amelyeket meg kellett adniuk az acél-, az autó-, a teherautószállitás és más ipari téren. Azt hirdették, hogy a már eddigelé bejelentett és a majd még ezután bejelentendő áremelkedések fedezik a munkaerő megdrágulását. De ez csak mesebeszéd, amint rámutatott erre a United Auto Workers, amikor követelte, hogy a kongresszus indítson vizsgálatot az acél és autóárak emelése ügyében. Az acélvállalatok még egyszer annyival emelték áraikat, mint amennyit a munkabérekhez kell most tenniük. A U. S. Steel profitjelentése például, amely a napokban látott napvilágot, azt mutatja, hogy az 1955-ös év első felében a profit 177 millió 877 ezer 960 dollárt tett ki a tavalyi megfelelő időszakban harácsolt 93 millió 851 ezer 950 dollárhoz viszonyítva, ,vagyis profitja csaknem megkétszereződött. Az acélvállalatok eltökélt szándéka, hogy kicsikart profitjaikból egy centet sem engednek, sőt még magasabbra srófolják a fogyasztók rovására s végeredményben főleg a munkások bőrére. A szakszervezetek által kiharcolt béremelések miatt egyetlen egy centtel sem kellene emelni az árakat, mert hiszen jóval túlmenően fedezik a költségeket az elképesztő termelési emelkedések, amelyeket az- utóbbi években a terjeszkedés, a modernizálás és az automata-gépóriások tettek lehetővé', még hozzá ezek is a kormány pénzének, hadi megrendeléseknek és profitoknak köszönhetők. A munkaadók szemérmetlenségére itt van ragyogó példának a telefonmonopólium newyorki ágazatának kérvénye, hogy a közszolgálati bizottság adja beleegyezését egy 34 millió dollárnyi rátaemeléshez.- Erre New York városa azzal válaszolt, hogy egy 31 millió 800 ezer dollárnyi rátalészállitást követel a telefonmammuttól, mert megállapította, hogy a vállalat 23 millió 300 ezer dollárral több profitot harácsolt, mint amennyit a törvény “helyesnek és észszerűnek” ismer el. Ha tehát a telefonvállalat még többet kér, az észszerűden és jogtalan. A telefontrösztöt, mint a tőkés rendszert általában, azonban csak az a törvény vezéreli, a korlátlan profit törvénye, amely a munkások és a fogyasztók kiszipolyozását jelenti. Az, hogy az elmúlt két évben az árak aránylag változatlanok voltak, arra volt jó, hogy a munkások figyelme lassanként elforduljon az áremelkedések kérdésétől. Nagyon ügyeljenek a munkások most egy másik felfelétörő ár-spirális veszélyére. A közfigyelem egy percre se tágítson az igazi ár-uzsorások mesterkedéseitől. Fokozni kell a nyomást is, hogy kongresszusi vizsgálatot indítsanak az acél, az autó, a közszsükségleti cikkek és egyebek áremelései ügyében. Lázas készülődés a szovjet’ amerikai kulturkapcsolafokra Ugyanaz a Harrison E. Salisbury, aki nemrég minden tőle telhetőt megtett a szovjet-amerikai kapcsolatok elméi'gesitésére, irt a N. Y. Times- ben cikket arról a lázas készülődésről, ami a State Departmentben folyik már előre, hogy “hogyan könnyítsék meg a kölcsönös kulturális, tudományos és társadalmi- érintkezést Oroszországgal és csatlósaival. Hogy az érintkezések vasfüggönyét milyen mértékben fogják felemelni az Egyesült Államok és a Szovjetunió közt, folytatja Salisbury, az csak akkor lesz ismeretes, amikor a külügyminiszterek összeülnek októberben. A tervek azonban már teljes lendületben vannak a State Departmentben, hogyan kezeljék a személyek és nem-politikai értesülések várható nehéz forgalmát. Az errevonatkozó alapmunkálatokat Eisenhower elnök fektette le Genfben. Úgy tudják, hogy az Elnök személyesen érdeklődik e munkaterv iránt és leghőbb vágya, hogy a lehető legnagyobb siker koronázza.” Salisbury mindenhez azt az érdekes és meglepő megjegyzést fűzi hozzá, hogy már a genfi konferencia megtartása előtt halomba gyűjtötte a State Department azokat az indítványokat, amelyek USA és USSR közti érintkezésekre vonatkoztak. Oly sok ilyen indítványt kezeltek, hogy az e célre beosztott minisztériumi személyzet elégtelennek bizonyult. Ezt a State Department keleteurópai alosztálya intézte. Most hát e célra külön ügyosztályt fognak szervezni — szovjet mintára: “a külföldi kulturkapcsolatok össz-szov- jet társasága” mintájára. A jelek szerint tehát minden elmúló nappal jobban kidomborodik a genfi négyhatalmi konferenciának világraszóló jelentősége és következménye. A munkásság előretört az izráeli választásokban Mint előrelátható volt, a dr. Kasztner körüli botrány, ,amely rávilágított a kormánnyal szemben való elégedetlenségre, befütött az uralmon levő koalíciós pártnak. A most lezajlott harmadik általános választások eredménye Izráelben 10 százalékkal gyengítette meg az eddigi vezető két párt erejét és‘ tekintélyét. David Ben-Gurion, védelmi miniszter, személyi kudarca folytán a Mapai-párt tért vesztett,, ezzel szemben megerősödtek egyes eddigelé kisebb erővel rendelkező pártok. A Mapai (munka) párt a szavazatoknak 32 százalékát kapta a 37 százalékhoz képest, amely- lyel az előbbi knesszetben (parlament) rendelkezett az 1951-es választások után. Az általános cionista (nagytőkés) párt, a volt koalíció másik tagja, 16 százalékról 11-re esett le. Haifa kikötőváros és a munkásság erődítménye, balfelé lendült. A “Herut” (szabadságmozgalom) pártja, az Irgun Zwei Leumi politikai alakulata, 6.65 százalékról 13.2-százalékra emelkedett, ennélfogva Izráel második legnagyobb politikai pártjává lett. Az “Adhut Avoda” (munkások egysége) párt, amely a “Herut”-tal egy vonalon mozog, 8 százalékot kapott. A többi szavazat kisebb pártok közt oszlik meg. A pártok a szavazatok arányában érik el mandátumaikat a parlamentben, ahol 120 tag szerepel. A Mapai ebből az első knesszetben 65, 1951- ben 45, most pedig már csak 38 vagy 39 mandátumot szerzett. Már 1951-ben sem volt elég erős és ezért kellett a nagytőkés cionistákkal koalíciót alkotnia. Hogy az uj koalíció hogyan fog létrejönni, azt most még nem tudni, de a tárgyalásokat már megkezdték. Több lehetőség van, de a Mapai párt csökkenő tekintélye következtében nehezebb dolga lesz. A kommunistáktól felfelé, akik a szavazatok 4 százalékát kapták, kilenc párt kapott elég szavazatot ahhoz, hogy a parlamentben helyet kapjanak. Elejtették a vádat Corliss Lamont ellen A múlt héten elejtették végre a vádat Corliss Lamont ellen. A vád az volt, hogy 1953-ban megtagadta a választ az akkor még hatalma tetőfokán álló McCarthy-bizottság kérdéseire. Edward Weinfeld szövetségi biró helyt adott a védelem indítványának, hogy ejtsék el a vádat. A biró kijelentette, hogy a vád “nélkülözte azt a tényt vagy hivatkozást, amelynek alapján igazolni lehetne a nyomozóbizottság jogosultságát ijyen vizsgálat lefolytatására.” A bizottságot akkor Joseph R. McCarthy, a wisconsini republikánus szenátor vezette. Lamont nyilatkozatot bocsátott ki, amelyben úgy üdvözölte a bírói döntést, mint a jogtalanul működő kongresszusi bizottság kudarcát. Egyben kijelentette, hogy a McCarthy szenátor vizsgálatai folytán felmerült összes “tiszteletlenségi” vádat érvénytelennek kell kimondani. Weinfeld biró ugyanakkor elejtette a tisztelet- lenségi vádat Abraham Unger, a 11 munkásvezér perének egyik védőügyvédje, valamint Albert Shadowitz, volt kormányalkalmazott ellen is, aki életbevágóan fontos védelmi állásban működött. Bonn átveszi a titokzatos Gehlen- kémszervezetet A nyugatnémet kormány bejelentette, hogy átveszi a Gehlen-féle magán kémszervezetet, amely eddig az amerikai kémszervezet szolgálatában állt. Állítólag 3,000 kém dolgozik Reinhard Gehlen volt tábornok, a szervezet főnöke alatt, akik Kelet-Németországban, továbbá a keleteurópai népi demokráciákban működnek. Meg nem erősíthető jelentések szerint ettől a szervezettől kapta az amerikai kémszervezet a keleteurópai értesüléseket. A németek úgy tudják, hogy amerikai pénzből és védnökség alatt teremtették meg a Gehlen-kémszervezetet. Gehlen a második világháború alatt a szovjet fronton irányította a kémkedést. Megközelíthetetlen ember ez, aki a háboruutáni Németországban valóságos legendás alakká vált. Sokan sötét alaknak tartják. Ismeretlen főhadiszállása valahol Bajorországban van. Állítólag 5 millió dolláros költségvetését amerikai pénzekből fedezik, ezt sem lehet azonban leellenőrizni. Annyi azonban bizonyos, hogy ilyesmikre is használják az amerikai adófizetők jó dollárjait. Terv szerint közvetlenül Adenauer kancellár hivatalának lesz alárendelve a Gehlen-szervezet, de a Bundestag pártjai is ellenőrzést gyakorolnak felette. Az a hir járja, hogy Gehlen idézte elő dr. Otto John, a nyugatnémet kémszervezet volt főnökének, valamint Friedrich Wilhelm Heinz, volt alezredes, a védelmi minisztérium kémosztálya volt főnökének bukását, hogy a maga kémszervezete számára ragadja magához az egész nyugatnémet kémmálózat vezetését. A genfi konferenciával hangoztatott uj barátságosság szellemében maholnap majd a drága pénzen kitartott kémek és ellenkémek kölcsönös sürü nyilvános látogatása is közelebb fogja hozni egymáshoz a szembenálló feleket.
