Amerikai Magyar Szó, 1955. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)
1955-07-21 / 29. szám
1? AMERIKAI MAGYAR SZŐ Ityjóricz ^óigmond : A BETYÁR (32) — Tulajdonkép megtisztelő az ajánlata és sajnálom, ha megsértem a visszautasítással. De én uriasszony vagyok. Magának egy olyan feleség kell, aki együtt tud dolgozni magával. Egy derék, egészséges, jóravaló nő. . . Én. legnagyobb sajnálatomra, nem vagyok egy ilyen nagyszerű, hősies emberhez való... Mindenkinek annyit jelent a világ, amennyit abból magának meg tud szerezni. . . Én semmit sem tudok. . . Énnekem jólesik, hogy maga mer felém fordulni minden gondolatával: de én ezt, kedves barátom, nem tudom viszonozni... Én nem születtem arra, hogy cselekedjek, én arra való vagyok, hogy szenvedjek. .._ felháborodás, meg- csalatottság, dac: ez igen, erre alkalmas vagyok. . . önmegtagadás, önkinzás, csalódás önmagámban, harc a lélekkel, a vérrel, teljes ösz- szezavarodottság, másik által meg nem értett- ség. . . összeomlás, undor, hitetlenség, elsekélye- sedés, egy pár tisztán látó pillanatnak a keserűsége. . . a gőgösen elmúlt fiatalság után való visszavágyódás. . . mit soroljam magának, mi az, ami egy magamfajta nőnek a lelkében van... Távol vagyunk 'egymástól, kedves jó ember. .. egész nagyszerűségében fel tudom fogni annak a jelentőségét, micsoda földöntúli öröm volna, ha újra lehetne születni, nőni s ha én magához oda tudnék érni, megérni, azzá lenni, aki egy ilyen ember mellé való. . . vagy maga születne újra abba a világba, amelyben én létezem:^ s akkor a bálványt, akit magam építek magamnak és természetellenes áldozatokkal nagyra növelek, a fiatal vér forróságával, a tiszta indulatok feláldozásával, naponként önfeláldozással imádni... mig önkezével dönti le az ember egy eszeveszett pillanatban. . . ezt a tragédiát tudná az én szivem végrehajtani és elszenvedni... De mi ez a kis szív, egy parány az egész mindenségben, ugy-e? Két életet egyben leélni... ah, hagyjon. . . nem, ez nem megy. . . A betyár rendületlenül nézte a gyönyörű nőt, ahogy ebből hihetetlen gyorsasággal és halk- sággal előtte is váratlan és ismeretlen szavak suhogtak ki, akkor odalépett hozzá, erős medvekarjaival átölelte, összeroppantotta s megcsókolta. Dea elvesztette magát. Nem tudta mi történik vele. Pedig sohasem volt életében ennyire öntudatnál. A betyár felemelkedett s azt mondta: — Jó lettél volna nekem igy is. Dea kinyújtotta kezét: — Menjen. Menjen. Köszönöm, hogy eljött. De most menjen. Aztán körülnézett a szobában s nem tudta, álmodott-e, vagy valóság, hogy a szoba üres. Az egész szoba kiürült. Az egész élet elvesztette értékét. Üres lett a mindenség. . . Most hova menjen ő tovább, hogy ezt az álompillanatot bele tudja ragyogni a sötét őszi ég alatt a világba. . . Róz jelent meg sokára, mily végtelen idő múlt el, s halk, susogó hangján jelentette, hogy a mél- tóságos asszony kéreti a méltóságos asszony Öméltóságát, hogy kegyeskedjék vacsorához jönni. Még mindig azon a díványon ült, ahol álmodott. Csak kézzel intett. Hogy igen. Majd. Mikor magában maradt, sokára felemelkedett. Különös volt neki, hogy tárgyakkal érintkezik, mikor egész lénye mintha fel lett volna olvadva lankadt gyönyörben. Kinyitotta a kis táskáját, kulccsal, kivett egy iivegecskét. A pohár vízbe öntötte. Visszaült a díványra. A pohár vizet kiitta s megsimogatta a divánt. ; 6 Mikor a bécsi pályaudvaron leszállóit, csodálkozva és nevetve nézett körül. Egész utón olyan vidám volt, a szeme folyton kacagott, arca mosolygott, az utasok utánanéztek, hogy ki lehet ez a boldog ember s ezen ő még jobban nevetett, hogy el se hinnék, ha megmondanák, hogy Szörnyű Jóska ül közöttük. Kétezer pengő, ha valaki hozzányúl s azt mondja: Fogják meg... De senki se mondta ezt s ő vidáman és elgondolkozva ült a vonaton, az emberek között és arra gondolt, hogy az ő neve most nem Szörnyű Jóska, nem is Avar Jani, hanem Hallgató Bertalan, kőmüvessegéd, a zsebében van a munkakönyvé s egy német levél, hogy fel van véve munkára a drezdai Kunz und Möller cégnél. Semmi sem kell, csak bebújni egy uj névbe s akkor már uj életet kezdhet akárki. Megállóit a nagy embervásárban s körülnézett és csodálkozva hallgatta, hogy mindenki olyan szavakat mond, amit ő meg nem ért. Mióta átjött a határon és meglátta, hogy a vasutasoknak piros sapkájuk van, azóta játéknak látszott előtte az élet. Az emberek játszanak. Avval mulatják magukat, hogy Bruckon túl nem magyarul kommandiroznak és nem kék sapkát viselnek a vasútiak, hanem vereset. Amint átadta a jegyét s a nagy vasúti csarnokba ért. mely éppen olyan nagy volt, vagy még nagyobb, mint a pesti állomás csarnoka, ez is játéknak látszott előtte, hogy ö egymagában ott áll ebben a nagy idegen világban. Emberek tolonganak, futnak, lótnák körülötte, mind tudja, mit akar s hova kell mennie, csak ő nem. Vájjon mi lesz ebből? Eszébe jutott, hogy Vidra ur megmondta, hogy amint megérkezik, rögtön vegyen egy magyar újságot, a táskáját tegye le maga mellé s a kijáró ajtó mellett, de kívül az ajtón, a nagy folyosón, álljon meg és olvassa végig az újságot. Mire elolvassa, akkorára meg fogja találni őt az, aki ki van küldve, hogy odavezessse, ahova mennie kell. Megvette az újságot s kiállott a baloldali kijáratnál, kivid az ajtón s hozzáfogott olvasni. Alig nyitotta ki, már látta a vastag betűkkel nyomatatott címet: Szörnyű Jóska legújabb merénylete. Le volt írva, hogy Szörnyű Jóska megjelent a haraszti kastélyban s éjfél után gey órakor belépett az inspektor ablakán. Az inspektor ur újságot olvasott az ágyban. Egyedül, ahogy szokott, Oly edzett ember volt, hogy a legnagyobb télben is nyitott ablak mellett szokott aludni. Egyszer csak kis zörejre lett figyelmes. Amint felpillantott, egy töltött revolvert látott magára szegezve. A következő pillanatban a betörő már bent is volt a szobában és a revolverrel megtámadta. Az inspektor hősiesen viselte magát. (Avar Jani nevetett.) De Szörnyű Jóska rá- kényszeritette, hogy felnyissa a szobájában levő vasszekrényt s abból az inspektor egész megtakarított vagyonát, húszezer pengőt (Szörnyű Jóska nevetett: a gazember! csak tiz volt) kitette s elrabolta. Mikor a rabló zsebébe rakta a pénzt, az inspektor puszta kézzel megtámadta, dulakodás kezdődött s a betyár a szegény inspektort késsel leszúrta. Úgy találták meg vérében fetrengve a rabló távozása után, eszméletlen állapotban. (Avar Jani nevetett: soha életében senkit meg nem ütött, senkire rá nem lőtt, senkit meg nem bicskázott.) — Gazember — mondta hangosan s kinézett az újságból. Delelőct kilenc óra volt. Szép őszi reggel volt Bécs 'városában, óriási nagy térség volt előtte, körülvéve házakkal, palotákkal. Villanyosok futkostak a túlsó oldalon és egy szép kis trafikos- bcdé volt a villanyos megálló mellett jó távol. Megfigyelte, hogy a-villanyosoknak is más kzine van, mint Budapesten. Akkor továbolvasta az újságban a cikket. Az részletesen elmesélte, hogy az inspektor szegény mennyi vért veszített. Nem értette, maga vágta össze magát a jámbor, hiszen oly ijedt és alázatos volt, hogy kár is lett volna bántani. Bizonyosan azután gondolta meg, hogy jó lesz vért ereszteni, hogy a gyávaságát eltakarja. . . És tízezret keres vele. . . A cikk végén azonban valami rettenetes dolgot olvasott: “Ugyanezen az éjszakán sajnálatos baleset történt. A kastély vendége, a fiatal gróf menyasszonya véletlenül nagyobb mennyiségű ismeretlen álomport vett be s most élethalál között lebeg.” Megrettent. Dea megmérgezte magát. Felhördült és megremegett. Mig meredt szemekkel nézett az újságba, megállóit mellette egy idős hordár és megszólította : — Magának izén Vidra ur? — mondta — ides uram ? Meghökkenve nézett rá. Idegenarcu ember volt. Rövidre nyírt piszkosfehér bajusza volt. Szokatlan hordársapka volt a fején. De a szeme barátságosan nézett, egészen magyar őszinteséggel. Kicsit várt s csak nézett a.,szemébe. Idő kellett neki, mig felocsúdott rémületéből s mig megbizonyosodott a lelkében, hogy ez az ember csakugyan a Vidra ur küldöttje és jóbarát. Összehajtotta az újságot, eltette a zsebébe, akkor azt mondta: — Magát Vidra ur küldi? — Igen, Bertalan öcsém. Aha; hiszen ő Hallgató Bertalan. Megnyugodott. Lehajtotta a fejét s komolyan bólintott. Már ő Hallgató Bertalan. Kőműves. » Bólintott: — Itt vagyok. Átfutott rajta a hideglelés. Ugyanezt a szót mondta volna akkor is, ha Avar Janinak vagy Szörnyű Jóskának szólítja ez az ember, vagy egy német zsandár. . . Akkor is azt mondta volna : “Itt vagyok.” A hordár felkapta a táskáját, ahogy hordárok szokták s ő még utána is nyúlt, hogy nem engedi... Még paraszt volt ahhoz, hogy egy nem nehéz táskát mással vitessen, de a hordár nem hagyta. Azt mondta: — Tessék csak hallgatni, ez az én kötelességem. Megyünk a Lumpáciusba, már várják az urat. Elindultak. Átvágtak a téren s bementek egy utcába. Aztán mentek, mentek, hosszú utcákon keresztül, egyikből ki. másikba be. — Maga itt él Bécsben? — Itt. Újra mentek egy jó darabot. — Hovv került ide? Uj, modern 1300 oldalas angol szótár tegyen &aj olvasóknak! NE KÜLDJÖN MOST EGY CENTET SEM! Ha ön jelenleg nem előfizetője a MAGYAR SZÓ-nak, de e lapszámunk meggyőzte Önt elsőrangú hírszolgálatáról, kulturszinvonaláról, rendelje meg három havi próbára. Ne kü'eljön most egy centet sem. csak töltse ki az alanti szelvényt. Mi azonnal megindítjuk Önnek a lapot s küldjük a számlát 2 dollárról, melynek beküldése után a gyönyörű 1300 oldalas vászonkö- tésii angol szótárt ingyen niándéVként azonnal postára adjuk. (Figyelem: ANGOL, nem angolmagyar!) Ezt az ajánlatunkat csak augusztus 1-ig tartjuk fenn. Töltse hát ki és küldje be a szelvényt postafordultával. MAGYAR SZÓ 130 E. Ifith St., New York 3, N. Y. T. Kiadóhivatal! Én igényt tartok 1300 oldalas nagy angol szótárukra, mint ingyen ajándékra. Küldjék számomra a lapjukat 3 hónapig, 2 dolláros alapon. Számlájuk véte'e után beküldőm az összeget. (A könyv szállításának postai költségére 25 centet kérünk 1 Az Öli neve: ......................................................... Cimet . ...................................................................... July 21, 1955 — Dac. . összekaptam a feleségemmel. Tímár voltam Debrecenbe. Elvettem a mesterem já- nyát. De az asszony nagyon akaratos volt, csak parancsolt, én meg meguntam s eljöttem. * Még most is úgy beszélt, ahogy a debreceniek. otyan eues Hangon, a szávai végét felkapkodva: akaratos vöt... csak parancsét... én- meg meguntam... eegyüttem. . . Sehol se tudnak ilyen ízesen beszélni. — Lehet itt élni? — Hát tuggya, idesuram. .. lehetsiges... Jaó emberek ezek a nimetek. . . Jaó máié emberek. . . Kereset hun tan, hun nincs. . . de azir csak megvan az ember, no. . . Mán én nem is mék vissza Debrecenbe... mir? mer ott a sze- giny embernek semmi becsiileti. . . itt meg mégis csak emberszámba veszik az embert, osz- tan eltelik a kis idő. . . Mentek az utcákon. A debreceni néha egy-egy szót mondott. Látta, ahogy Dea ott fekszik halottá váltan az ágyon. Betakarva drága selyempaplannal.' Egyszerre elveszett az életéből minden. Mintha kihullott volna a tarisznyájából, ami érték. Csak ment ebben az idegen városban, egyik lépést a másilk után. Magas kőfalkerités alatt mentek el. (Folytatjuk.)