Amerikai Magyar Szó, 1955. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)
1955-12-15 / 50. szám
i 6 AMERIKAI MAGYAR SZÓ December 15, 1955 BAJOK AZ ISKOLÁK KÖRÜL Irta: BÓDOG ANDRÁS Pár hete megint felkavarták néhány napra az ország közvéleményét azokkal a szovjet mérnökökkel és technikusokkal, hogy túlsók van belőlük, meg ilyesmi. Ha Ádámmal és Évával akarnám kezdeni ezt a történetet, akkor nem lenne se vége se hossza. így csak megemlítem az előzményekből, hogy a tanítók és nevelők hosszu- hosszu esztendők óta panaszkodtak és kiabáltak: kevés a tanító és iskola és általában nagy bajok vannak az fijuság nevelése körül. A' szovjet iskolákról és mérnökökről ők ugyan nem beszéltek, ami ajánlatos is volt számukra, ha nem akartak valamiféle vizsgálóbizottsággal beszélgetősebb viszonyba kerülni eskü terhe alatt. A hidegháború folyamán az okos embereket sokkalta jobban érdekelte az a probléma, hogy mint kell ujjánevelni az oroszokat, kaukázusiakat, kirgizeket, románokat és igy tovább népeket ha, és amikor erre sor kerülne egy győzedelmes háború nyomán. Ez a lélektani hadjárat egy része volt és ennélfogva sok milliót költöttünk el a nagy stratégiai tervelésekre, hogy mint fogjuk majd megnevelni az életbenmaradott szerencséseket. Nagy jelentések Íródtak e tárgyról és drága pénzeken tudós lélektani kutatások folytak le ez irányban a tudomány és tudóskodás eszközeivel s tagadhatatlanul sok eredménnyel. Például tudományosan megállapították, hogy a népeket legjobb lesz majd saját ostoba észjárásuk szerint kezelni és ezért nem volna jó propaganda a kínai parasztnak azt magyarázni, hogy ötször- annyi rozst fog megteremni a földjén, mihelyst visszaállítják bérletfizetési szabadságát. A hitetlenkedő magyar parasztnak is mondhatjuk napestig és még sem hiszi el, hogy minden tehene hármat tudna elleni a gróf ur hazaérkeztének örömére és még a kanyidisznók is fiadzásba fognának tucatszám, ha a méltóságos földbirtokos urat újra részeltetni kezdenék egy kis malacpecsenyében. Egyszóval sok költséggel tudományosan megtudtuk, hogy izé meg ecet, de megérte a pénzt. > Eddig rendben is lett volna ez a dolog, ámde óhatatlan volt, hogy a sok részletkutató munka során az a kérdés fel ne merüljön, hogy mit fogunk csinálni az iskolákkal, könyvekkel és a fiatal nemzedékkel. Már nem itt Amerikában, ahol tudjuk nincs hiba a kréta körül, ha a tanítók üres sopánkodásától eltekintünk, hanem a területeken, ha és amikor felszabadítjuk őket. Újjá kell nevelni generációit a fiatalságnak. Aki azonban egy tökéletlen gépet meg akar javítani, az nem kerülheti el, hogy belenézzen a gépbe, akárhogy is ellenkezik a természetével. Ezért megbízható emberek csoportját megbízták, hogy tanulmányozzák és adjanak egy részletes jelentést a szovjetállamok közoktatási helyzetéről, az óvodáktól az egyetemekig. Az illetékes körök körülbelül igy adhatták ki utasításaikat: Egy pontos és összefoglaló tanulmányt akárunk kapni a szovjet fiatalságról és közoktatásról. Ide hallgassatok. Mi tudjuk, és ti is tudjátok, hogy az orosz nevelési és iskolarendszer nagyon pocsék, a diákok ostobák, tehetségtelenek és az iskolákban semmit sem tanulnak. Tehát, kérünk benneteket ne töltsétek az időtöket és a mi időnket azzal, hogy meggőzzük egymást erről, hanem csak írjátok meg a valóságos helyzetet pontosan úgy, ahogy van, igazi adatokkal, számokkal és statisztikákkal, mert nem azt akarjuk tudni, amit minden hazafi úgyis tud, hanem az igazságot, hogy tudjuk mihez kell tartani magunkat. Ez az összefoglaló tanulmány még csak munka alatt volt, amikor már is elkezdődött a nagy bonyodalom, bár az első időkben nagyon tetszetős Újsághírekkel mondván, hogy “Tudósaink hivatalosan tanulmányozzák a szovjet nevelés baklövéseit.” Kitűnt a bevezető újságcikkekből, hogy a szegény orosz tanulók nem tudnak semmit, mert iskoláikban csak propagandát tanítanak és társadalomtudomány és gazdaságtannal veszkelőd- nek, még hozzá marxi alapokon, ami dupla időtöltés. Akinek 2—3 évre is visszamegy az emlékezete visszaidézheti azokat a fekete nyomda- festékkel elzokogott könnyeket is, melyekkel az érzékenyebb szivü újságírók megsiratták a gyermekotthonokba és óvodákba “besorozott gyerekeket”, akiknek minden nap “Sztálinhoz kellett imádkozni” és akiket a reggeli után “politikai dalok éneklésére kényszerítenek.” L Mire azonban a tanulmány elkészült, komolyabb hangokon kezdték tárgyalni a kérdést, mert akadtak tanítók és nevelők, akik el is olvasták és előadásokban ismertették az összegyűjtött adatokat. Egyszerre kitűnt, hogy a szovjet államokban rengeteg az iskola, tanító és diák. Nemcsak “propagandát tanítanak”, hanem az ábécét, számtant, történelmet és fizikát meg hasonlókat és akármilyen nehéz is azt elhinni a ke- rekfejü kalmük és burját pusztai - gyerekek is iskolába járnak, stb. Az ilyesmit el lehetett volna még viselni, végre is az ő dolguk, ha azon erőlködnek, hogy a kirgiz tevehajcsár gyerekéből orvos lehessen, gyógyittassák magukat vele, ha már olyan a gusztusuk. Még az is hagyján lett volna, hogy az orosz iskolákból ennyi meg annyi tanító, nyelvész, orvos, történész és hasonló haszontalan- ságokra képesített fiatal ember kerül ki évenkint. Legyenek velük boldogok. A bonyodalmat az idézte elő, hogy a tanulmány számadataiból az is kitűnt, hogy a mérnökök, technikusok és természettudósok száma náluk egyre nő olyan mértékben, hogy például a múlt év során a szovjetben kéíszerannyi mérnök kapott diplomát, mint hazánkban. Egye fene, ha sok az iskolájuk és olyan nagyon akaródzik nekik a nagy nevelődzés — de az a sok mérnök! még képesek lesznek kitalálni valamit! Erre tehát olyan népnevelési szakértő, mint Hoover, az FBI főnöke megszólalt pár hónappal ezelőtt. Egy előadásában felhívta hallgatóinak figyelmét arra, hogy több mérnök kellene, nehogy a szovjet lepipáljon bennünket. Iskoláink nem fordítanak annyi időt a természettudományok tanítására és nem kedveltetjük meg eléggé a tudományos pályákat és a mérnökséget a fiatalsággal, ebből pedig baj lehet — mondotta. Még az a vigasztaló — tette hozzá Hoover, hogy nálunk jobb a tanulóanyag (a cseremisz fókapásztor fiából csak nem lehet valami tökéletes mérnök) és hogy a szovjet államok csak maguk alatt vágják a fát, mert a kitanitott uj nemzedék el fogja őket söpörni. Azt azonban nem magyarázta el, hogy ha egyszer ez igy van, akkor miért nem örvendetes jelenség számunkra, hogy az oroszok úgy szaporítják a tanult emberek számát. Ha már igy és ilyen magas helyről nyilvánosságra került a hadititok, hogy az oroszoknak iskoláik, sőt egyetemeik vannak, a tanítók és nevelők is bátorságra kaptak, újra felpanaszolták, hogy valamit tenni kellene a mi iskolarendszerünk körül. A tanítóknak se fizetésük, se becsületük. És nincs elég becsülete a tudásnak sem, ez pedig visszatükröződik a diákságban, amelyben nincs elég érdeklődés a tanult pályák iránt. Kevés a tanító, orvos, tudós és mérnök, a fiatalok kezdik elhanyagolni e foglalkozásokat. Kísérletképpen egy oklahomai iskolaiigazgató kérdőivet körözött középiskolai diákok között, hogy megállapítsa, mi a mai amerikai ifjúság véleménye a tudományokról és a tudásokról. Az eredmény nem volt nagyon hízelgő: “A tudós az a gonosz lángész, aki a televízión kínozza az embereket”, mondotta egy válasz. “A magasabb matematika unalmas es sokat kell tanulni”. “A tudósok öreg szakállas emberkék, .akik laboratóriumaikban penészednek, barátságtalanok és nem szociálisak.” A tudósok nem szeretik a társaságot, hiányzik' egyik kerék náluk és nem öltözködnek jól”, hangzottak a diákválaszok. “A tudományos pályákra való előkészület sok tanulást és költséget igényel és a végén nem hoz eleget a konyhára.” “Dr. Salk csak egy félénk kis emberke”, mondotta az egyik vélemény és “Einstein: Hosszú haj, tornaing” (“Einstein, long hair and a sweat shirt”) irta egy másik középiskolás. Az elmúlt hetekben aztán Strauss, az atombo- zottság elnöke tartott előadást az Edison társaság ülésén összehasonlítva a két nevelési rendszert: “Oroszország iskoláiban kezdi megnyerni a hidegháborút”, mondotta. “Ez év tavaszán nálunk 23,000 uj mérnök került ki az iskolából, Oroszországban pedig 53,000. Ennek az évtizednek a tudós és mérnök termése összesen 1,200,000 lesz Oroszországban, ezzel szemben a US-ben 800,000.” A hibát abban vélte Strauss megtalálni, hogy a mi középiskoláink nem tanítanak elegendő természettudományi anyagot, középiskoláink fele egyáltalán nem tanít fizikát és kémiát, amíg az orosz diák a középiskolában “6 éven keresztül tanul biológiát, 5 évig fizikát, négy évig kémiát és matematikát.” Jelenleg nincs nyilvános középiskola az egész országban, amely egy leendő Edisont vagy Einsteint ilyen alaposan előkészíthetne a természettudományokban,” tette hozzá az atombizottság elnöke. Erre aztán az újságok is felneszeitek édes álmaikból és vezércikkek sirni kezdtek mérnökök után. Pár napig egyébről sem olvashatott az ember, minthogy több lesz az orosz mérnök, minélfogva valami okosat kellene csinálni. Például ragyogóan hirdetni kellene a tudósokat, mintha nagyszerű filmcsillagok volnának. Nem lepne meg, ha a nagy filmgyárakban már azóta dolgoznak is egy történeten, hogy a jóképű fiatal tudós hogy győzi le és kötözi meg balkezével a három banditát, mialatt jobbkezével sebtiben megoldja a “világ legbonyolultabb differential egyenletet. Kell a mérnök és a fizikus, halljuk mindenfelé, becsületet kell szerezni a tudósoknak, hogy a jövő amerikai generációja ne Einstein hosszú haját csúfolja, hanem hosszú eszét és tudását emlegesse és követendő példának állítsa maga elé. Kevesen eszméltek arra, hogy a főhiba nem a gyermekekben van, hanem vezetőink nagy részének végzetesen eltorzult gondolkodásában. Lám Strauss, az atomtudósok nyájának főpásztora csak arról beszélt, hogy nincs elég mérnök és hogy iskoláink nem tanítanak elég természettudományi anyagot, de nem kérdezte, hogy nem hibáznak-e valami magasban is vagy hogy miért nincs elég tanító, orvos, nyelvész és miért nincs becsülete a tudásnak és tanulásnak a gyermekek szemében. Hát csak arra való a tudás, hogy hatalmi és katonai eszközként szolgáljon? A tudománynak csak annyiban van értéke, hogy milyen nagy bombát lehet vele csinálni? A mérnök csak arra való, hogy “megbitoljuk” vele a muszkákat? Az iskoláknak azért kell jóknak lenniök. hogy “Megnyerjük a hidegháborút?” Tudás és tudomány az ember és embertársai, a nemzet és az emberiség életét teszi teljesebbé és gazdagabbá, ez a célja és értelme, de ezt teljesen elfelejtettük, mint ahogyan az atomtudósok országos nyájának elnöke is teljesen megfeledkezett erről. íl!l!iii!l!l!!!l!lll!lllllllll!lllllllllllll!lllllllllllll!lllll!IIIEH Kodály Zoltán uj müve: ‘Zrínyi szózata’ BUDAPEST, dec. 3. — Az idei tavaszon uj Kodály-mü született, a Zrínyi szózata. Kodály Zoltán uj énekkari müvének szövegéül számos korábbi alkotásának példájára, Kecskeméti Vig Mihály, Virág Benedek, Berzsenyi Dániel, Kölcsey Ferenc versei után ismét magyar klasszikust választott: Zrínyi prózáját. Zrínyi Miklós, a nagy költő, hadvezér és államférfi hires Török áfiumábol válogatta Kodály Zoltán a kórusmü szövegéül szolgáló részleteket. A klasszikus örökértékü müvek mindig időszerűek: Zrínyi mondanivalóinak különös időtálló erőt ad az írásaiban megnyilatkozó hazafiság, a bölcs hazaszeretet. Kodály müve az énekkari művészet sokszorozó erejével ad hangot Zrínyi szózatának. A hazaszeretet felelősségérzetét fogalmazza zenévé a nagyszabású alkotás, amelyben Kodály mintegy folytatja nagy kórusmüvei: a Psalmus Hungari- cus és a Jézus és a kufárok sorát és mintegy ösz- szefoglalja, betetőzi saját stilusmiivészetét. A Zi’inyi szózata baritonszólóra és vegyeskarra írott kantáta. A capella mü vagyis: csak emberi énekhangokra szerkesztődött, hangszerkisé- ret nélkül. Ebben a Jézus és a kufároknak párja, mondanivalóival, nemzeti jelentőségeivel, s prédikátori hangjával pedig a Psalmus Hungaricusé. Dallamvilága a históriás énekek hangulatát idézi,, szólamszerkesztésében pedig uj magaslatra emelkedik a kodályi szerkesztésmüvésze^. Népünk zenei kincseháza uj értékkel gazdagodott. A Zrínyi szózata nemcsak hangjaival, de a hangokban megzendülő nagyszerű mondanivalóival is a néphez szól: hazaszeretetre, összefogásra, a hősiesség vállalására nevel. A történelmi példa — mint Kodály többi müvében — nemcsak nemzeti jellegével ad súlyt, de azzal is, hogy épít a mult, a jelen és a jövő között: a XVII. századi magyar költő szavával a 20. század magyar emberéhez szól. Első nyilvános előadása december 18-án lesz Kodály Zoltán 73. születésnapja tiszteletére. ll!llllll!IIIIIIIIIHII!l!lll!i!!ll!!!lllllll!lí!!lllllll!!l!llll!!í!llll!llll!l A NÉMETEK több Wolkswagent, német gyártmányú, olcsóbb autót adnak el az Egyesült Államokban, mint az angolok a sok fajta angol gyártmányú autókból együttvéve. Illllllllllllll!llll!illl!ll!ll!l!lllll!l!íll!llllllll!lll!!!lll!ll!ll!lllllli!l « A HALADÁS PÁRTOLÓJA, • A MAGYAR SZÓ OLVASÓJA
