Amerikai Magyar Szó, 1955. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)
1955-12-01 / 48. szám
6 AMERIKAI MAGYAR SZÓ December 1, 1955 Két beszéd A magyar nemzetgyűlés november 15-iki ülésén résztvett a Szovjetunió Legfelső Tanácsának látogatóban járó delegációja. Ez volt az első eset, hogy a Szovjet törvényhozás testületileg képviseltette magát Magyarországon. A delegáció nevében N. A. Pegov, a küldöttség vezetője beszédet mondott, melyből az alanti általános érdekű részleteket közöljük. Ez annál is időszerűbb mivel hozzávetőleg ugyanaban az időszakban, ugyanarról a kérdésről egy amerikai közéleti vezető, Harriman newyorki kormányzó is mondott beszédet, ugyancsak magyarok, helyesebben renegát magyarok előtt. PEGOV BESZÉDE A demokratikus tábor népei és a béke harcosai egyre növekvő erőfeszítéssel harcolnak a nemzetközi fesziitség enyhüléséért. A békéért, a nemzetközi feszültség enyhítéséért folytatott harcban elért sikereink nem véletlen következményei. Ezek a sikerek a demokratikus táborhoz tartozó országok békeszerető külpolitikájának törvényszerű eredményei. Ezeknek az országoknak testvéri barátsága szabadságuknak, függetlenségüknek, népeik javára az egész emberiség boldogságáért folytatott békés épitőmunká- juknak biztos támasza. Töb mint száz évvel ezelőtt Petőfi Sándor, a nagy magyar költő-forradalmár keserűen irta. Nagy a világ és testvérünk nincs benne. — Nincsen aki bajainkban részt venne. Ha Petőfi megérte volna napjainkat, örömmel látná, hogy a magyar népnek ma olyan megbízható és őszinte barátja van, mint a Szovjetunió népe, sok más, megbízható és őszinte barátja is van: a béke, a demokrácia és a szocializmus egységes, 900 miliós táborának szorosan összetartó testvéri családja. A Szovjetunió népei épp-ugy, mint a magyar nép, alkotó munkát végeznek s ezért létérdekük a tartós béke és őszintén törekszenek a nemzetközi feszültség enyhítésére. Ebben nemcsak a szocialista tábor országainak népei és kormányai támogatják őket, hanem a kapitalista országok népei is. A népek ereje pedig döntő erő. A legutóbbi időben a békeszerető népeknek a hidegháborús légkör megszűntetésére és a nemzetközi feszültség enyhítésére irányuló erőfeszítései bizonyos érezhető eredményekre vezettek: véget értek a hadműveletek Koreában és Indokínában, helyreálltak a Szovjetuniónak és a szocialista tábor többi országának baráti és testvéri kapcsolatai a népi Jugoszláviával, megkötötték az osztrák államszerződést, létrejöttek a diplomáciai kapcsolatok a Szovjetunió és a Német Szövetségi Köztársaság között, megkezdődött a szovjet csapatok kivonulása a Szovjetunió által Einországtól bérelt Porkkala-Udd katonai támaszpontról stb. —Mint önök tudják, a szovjet kormány ma is következetesen a nemzetközi feszültség további enyhítésére törekszik. — A szovjet nép úgy véli, hogy a világon ma minden lehetőség megvan arra, hogy a hidegháború véget érjen és minden nép és állam között tartós és szilárd békés kapcsolatok létesüljenek. —Tudni kell azonban, hogy a tőkés országokban még vannak a békének olyan ellenségei, akik nem tették le a fegyvert. Ezek megpróbálják és minden erejükkel a továbbiakban is próbálkozni fognak, hogy a nemzetközi kapcsolatok megodat- Jan kérdéseinek elmérgesítésével kiélezzék a helyzetet. * —Pedig még jónéhány megoldatlan nemzetközi kérdés van. Ezek közé kell sorolni az egyetemes biztonság, különösen az európai biztonság problémáját, a német nép állami egysége helyreállítását vékeszerető és demokratikus alapon a fegyverkezési hajsza megszüntetését, azt a kérdést, hogy az Egyesüt Nemzetek Szervezetében helyre kell állítani a kínai nép törvényes jogait, továbbá az atomháború veszélyének megszüntetését. —Ilyen körülmények között a béke híveinek nem szabad elvesziteniök éberségüket és szüntelenül erősitenök kell soraikat. Népeinknek állandóan emlékezniük kell arra, hogy az egész világ békéjének legszilárdabb, legmegbízhatóbb biztosítéka végső soron a béke, a demokrácia és a szocializmus táborát alkotó országok növekvő ereje. —Engedjék meg, hogy e magas szónoki emelvényről biztosítsam az országgyüést, hogy a szovjet emberek ezután is eltökélten fognak harcolni a tartós béke megteremtéséért, azért, hogy az emberiség megmeneküljön az uj pusztító háborúk veszélyétől. ★ Részletek Harriman newyorki kormányzó beszédéből a Nagy Ferenc Varga Béla féle emigráns társaság nov. 4 iki bankettjén, New Yorkban. HARRIMAN BESZÉDE — A múlt nyáron, amikor befejeződött a genfi konferencia, Európában voltam s beszédet mondtam Párisban az ottani Amerikai Klub előtt. Olyasmit mondtam, amit' ma már általánosan elfogadnak. Azt mondtam, hogy szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy a szovjet vezetők elérték Genfben azt, amit el akartak érni — a feszültség csökkentését — és elérték azt, kérem- alássan, anélkül, hogy cserében adtak volna érte bármit is! —Azóta megmondták nekem, hogy akkori kijelentésem, amelyet a sajtó is közölt, csaknem olyan kellemetlen volt, mintha valaki egy istentiszteletet háborgatna meg — akkora Volt abban az időben a- genfi szellemmel való elteltség. De azóta a kőd már leszállt a völgyekben és a komor valóság ormai azóta éles körvonalakban meredez- nek felénk. — íme, ezt követelik a szovjet vezetők, mosoly- lyal és mosoly nélkül. Nyíltan megmondták azt a genfi csúcskonferencián és megismétlik azt az Egyesült Nemzetekben és Genfben: •—Követelik az amerikai és angol csapatok kivonását Európából és külföldi hadibázisaink megszüntetését mindenütt!-— Követelik a NATO és a Nyugati Unió megszüntetését és azután Nyugateurópa egyedüli védelme egy úgynevezett európai biztonsági rendszer volna ami csak papír garanciákból áll és amit a szovjet miniszterelnök visszautasított mint védelmet saját országa számára. — Egy olyan leszerelési programot követelnek, amelyet nem lehet megfelelően ellenőrizni a kommunista oldalon. — Egyenlő rangot követelnek .Keletnémetország bábkormánya számára, először mint független kormánynak és később falán mint egy szent és sérthetetlen keretnek egy olyan feltételek mellett egyesitett Németországban amely lehetővé tenné e bábkormány számára, hogy egész Németországot felforgassa! — . . .Ezelőtt is gyakran mondtam és ezentúl is fogom mondani, hogy a szabad világ nem fog biztonságot találni mindaddig, amig a Szovjetunió nem tesz eleget egyezményeinek és megengedi, hogy az európai fogoly népeknek külső és belső szabadságuk legyen. És a szabadság egyedül valódi próbaköve a valóban szabad választás. Nem lesz béke és biztonság a világon mindaddig amig a Szovjetunió meg nem szűnik erőszakot, erőszakkal való fenyegetést és a közismert felforgatást alkalmazni befolyása kiterjesztése céljából. A béke nem szép mosolyokból álló külsőség. A béke lényeges feltételeken nyugszik. Amikor mi követeljük az önrendelkezést Németország és Kelet-Európa számára, azt csak azért tesszük, mert tudjuk, hogy ezek lényeges feltételei a békének ... ' — Engem nagyon aggast annak egyre számosabb bizonyítéka, hogy mi e szabad országban és általában a szabad világ könnyelmíisködünk védelmünkkel és nem teszünk elég erőfeszítést a béke tétételeinek építésére — miközhén a másik fél következetesen folytatja a régi politikát, sőt mint ép ma Ázsiában és a középkeleten, még uj offenzivákban megy! Ez a ernyedés minden szférára ki trj ed, a katonaira, tudósok, technikusok kiképzésére, a szövetségeseinkkel való szolidaritásra, erősségeink építésére és céltudatosságunkra. —Most elsősorban erőteljes vezetésre és még nagyobb erőfeszítésre van szükségünk mindaddig, amig nincs tényleges bizonyítékunk arra, hogy az oroszok intenciói megváltoztak. Az autóipari munkások gondjai A 600-as Ford lokálnál, valamint az autószervezet többi részében sokat beszélnek az öt szak- szervezeti vezető jogainak visszaadásáról. Ez az öt volt tisztviselő a Carl Stellato által szervezett kommunista hisztéria következtében veszítette eí állását, jobban mondva megfosztották őket állásuktól. Ezek az emberek pótolhatatlan veszteséget jelentenek a 600-as lokálnak, ezt ma már érzik is a Ford munkások. A Reuther által kinevezett vezetőség alatt behozták azt a rettenetes “speed-up-ot”, hihetetlen mennyiségű profitot hozván a Ford családnak és munkanélküliséget azoknak a munkásoknak, akik itt a Ford gyárban kiöregedtek és nem képesek már fenntartani azt az iramot, amit követelnek tőlük. Hogyan is versenyezhetnének a fiatalokkal? Ezt sohasem tűrte volna el a régebbi progresszív vezetőség. A nők jórészét ugyancsak elbocsátották azzal, hogy nem bírják a versenyt a férfiakkal. Bezzeg a háború alatt nem kérdezték, hogy nő-e, vagy férfi, jó volt az mindegyik. Nem hajszoltak akkor senkit, a nagy hazafiak, hiszen a kormány aszerint fizetett, hogy hányat alkalmaztak, sőt minél lassabban ment a termelés annál jobb volt, 33 százalékot, adott a kormány tiszta profitot a fizetésekre. Mikor visszahívtak bennünket a háború után, és megszűnt ez a bonanza, a kormánytól, gyorsan értésünkre adták, hogy most már aztán ki kell ám adni a kívánt termelést. Hiába irta elő a szerződés, hogy 3—4 napot kell adni a munkásnak, amig megtanulja a munkát. Ki törődik most a szerződésszegéssel. A progresszivek minden mozdulata a munkások érdekeit szolgálta, sőt jót tett valójában az államnak is, mert a jól fizetett munkás a Jegjobb vásárló is, nemhogy a városi segélyen élők soraiba, állna, mint mostanában. Bizony egyre hosszabbodik a segélyt kérők vonala. Reutherék minden haladást megállítottak. Az állásukat veszített, haladószellemü vezetők 30 órás munkanapért küzdöttek, 40 órás munkabér mellett. Ez több munkásnak adott volna munka- alkalmat, és hosszabb életet is azoknak, akik igy a gyors tempó alatt letörnek. Egészséges, boldo- gobb életet jelentett volna a nőknek és a gyermekeiknek, akik hosszabb órákat tölthettek el együtt. Mit nyertünk a Reuther-féle egész évi szerződéssel? Hét napos, embert ölő iramú munkatempó, 10—12—16 órát is dolgozik némelyik, eszébe se jutván, hogy korai sirját ássa. Mit is tehet a nép, mikor az árak olyan rettenetesen magasak. Egy ember fizetése ma nem elég egy család fenntartására. Hogy veheti meg másképpen, az uj kocsikat, bútorokat, vagy hogyan küldheti gyermekét iskolába? A gyárban nincsen semmi újdonság, mely a munkás jólétére irányulna. Még egy pár munka- kesztyűt sem adnak, pedig piszkos, zsíros a munka ; összevagdossa kezeinket nem egyszer a bele- furódó vasszilánk. Mit mond erre a “foreman”, ha meg is látja, “Nincs kesztyű, 7—12 centjébe kerülne a társaságnak egy pár kesztyű”. Arra sem adnak időt, hogy jól megmoshassuk kezeinket, petróleumban mossuk, melyben vasdarabok áznak, hogy a rozsdát le egye róluk. Ezt nevezi a mi Reutheriink “progress”-nak. Gyorsabban küldi a munkásokat a temetőbe. Eígyre több a megbetegedettek száma, mert ez az egyetlen mód arra, hogy pihentessék fáradt testüket. Aki pedig kimaradt, az lót-fut munka után. Az a hir járja, hogy minden nap vesznek fel embert a gyárak. . . Hát azt még a gyermek is beláthatja, hogy ahol ezrek és ezrek dolgoznak, minden nap meghal valaki, és sokan meg is sebesülnek. Naponta otthon marad, vagy elmegy nébány. Ezeket mindig pótolni kell, mert a nagy kerék nem foroghat a szegek nélkül. Egyre tisztábban halljuk, hogy vissza szeretnék hozni a haladásért küzdő elbocsátott vezető-; két. Hire járt a minap, hogy Paul Boltont visszaveszik. Örültünk is neki, de vasárnap a “General Council” gyűlésén ezt tagadta a vezetőség és kósza hírnek minősítette. Heves vita fejlődött ki e körül, mert Stellato már belátta, hogy az öt vezető visszahelyezése illő volna. Azt határozták végül, hogy a konvenció döntésére bízzák majd a dolgot. j Ford munkás------------------------------------s Olvasóin!? irjd!? . . . * S ^
