Amerikai Magyar Szó, 1955. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)

1955-11-24 / 47. szám

AlUbniKAl WAU I AK h/iU November, 24, 1955 Jfc CIPRUS: A NATO EGYIK ACHILLES-SARKA Maghalt-e a ‘genfi szellem' (Folytatás az 5-ik oldalról) jelentse ki, hogy nem fognak elsők lenni a töm­és hidrogénfegyverek használatában.” Ennyit Molotov beszédéből. Német veszély Most eljutottunk odáig, hogy saját következ­etéseinket levonjuk. Ami azt a kérdést illeti, hogy mi előbbrevaló: Németország egyesítése ^fagy pedig az európai kollektív biztonság meg­teremtése, ki lehet elég okos ennek eldöntésére? SJe ha egyes ember nem volna képes rá, forduljon íl tényékhez és abból igyekezzen választ meríteni. Németország egységes volt az első világháború idején, II. Vilmos német császár uralkodása alatt. Ez az egység nem vette elejét a világhábo­rúnak. Németország egységes volt Hitler uralma idején is, olyan egységes, amilyen történelme fo­lyamán soha. Ug.vlátszik ez az egység is csak arra volt jó, hogy lehetővé tegye a második vi­lágháború rázuditását az emberiségre. A szov­jetnek és az emberiségnek minden oka meg volna tehát, hogy óvatosan kezelje a német egységet. Ebben a bepillantásban helyesnek bizonyul a Szovjetunió óvatossága, hogy előbb akarja meg­teremteni az európai kollektiv biztonságot és csak annak keretében Németország egységesí­tését. 15 billió dollár Nyugat-Németország felfegyverzésére Azok, akik fordítva szeretnék e roppant súlyos kérdésnek rendezését, a dolog természeténél fog­va. gyanúsak, hogy jó szemmel nézik a háború lehetőségének légkörében élni, viszont görbe szemmel tekintenek a békére, mint valami ve­szélyre, minden esetre saját érdekeik veszélyez­tetésére. És most nemcsak a wallstreeti sajtó megkönnyebbülésére gondolunk. Kitudódott köz­ben más is. Robert S. Allen a “N Y. Post” no­vember 16 iki számában azt a megdöbbenéstkeltő jelentést közölte, hogy 2 billió dollárnyi kölcsön­köt vényt fognak piacra bocsátani az Egyesült Államokban és Németországban fNyugat-Német- ©rszágban) Nvugat-Németország újra felfegy­verzésének meggyorsítására. Ennek a kötvénv- kibocsájtásnak igazi célja, Írja Allen, hogy 15 billió dollárt hozzanak össze a három évre terve­zett felfegyverzés nyélbeütésére, a német hadse­reg, haditengerészet és légierő megteremtésére. Eddigelé már 500 millió dollár értékű fegyver és hadfelszerelés van felhalmozva a német haderő ellátására. . .Dulles külügyminiszter. írja Allen, angol, fran­cia és bonni hatóságokkal vitatja meg ezt a rop­pant horderejű kérdést, még mielőtt visszatérne Washingtonba. A program részleteit pedig a de­cember közepén összeülő NATO-külügyminiszte- rek konferenciáján fogják megtárgyalni. Allen nyomatékosan hangsúlyozza, hogy “amerikai és bonni vezetőemberek már bizonyos idő óta vitat­ják az újrafegyverkezés pénzügyi kérdéseit. E színfalak mögötti tárgyalásokról szóló jelentés volt egyike^ azoknak a jelentéseknek, amelye­ket Eisenhower elnök Denverből való visszatérése ntárt megfontolás tárgyává tett. Az összefoglaló jelentést benyújtották az országos biztonsági tanácsának is. George georgiai demokrata sze­nátort, a külügyi bizottság elnökét, Rayburn, a házelnököt és a kongresszus más vezető tagjait is értesítették a dologról.” A továbbiakban elmondja, hogy Adenauer kor­mánya azt állítja, hogy Nyugat-Németország- nak nincs elég pénze a fegyverkezésre, még a fe­lét is bajosan fogják tudni megfizetni a német adófizetők? ezért “hangsúlyozza a pentagoni je­lentés, hogy Bonn azt várja, hogy az ujrafegv- verkezési költségek egy nagy részét az Egyesült államok fogják vállalni.” Tegyük hflzzá ehhez a jelentéshez azt a jelen­tést, amely Ottawából érkezett Lester B. Pearson kanadai külügyminiszter nyilatkozatáról, ame­lyet a Szovjetunióban nemrég befejezett látoga­tásáról viszatérve egy sajtóértekezleten tett. Pearson többek közt azt mondta, hogy a nyugat politikáját Németország egyesítésére vonatko­zóan a genfi konferencia kudarca után újra át kell értékelni, mert tapasztalatai szerint meg van győződve, hogy a Kreml vezető emberei nem ter­veznek agresszív háborút a nyugat ellen, mert-be­látják, hogy egy thermonukleáris háború pusztu­lást jelentene mind őnekik, mind más országok­Az atlanti haderők flottája szokásos őszi gya­korlatát a Földközi-tenger keleti övezetében ez­úttal a görög flotta részvétele nélkül tartotta. Ez a körülmény sajátságos jelleget ad ennek a flotta-demonstrációnak, amelynek az a célja, hogy a lehető leghatásosabb formában érzékel­tesse a NATO-hatalmak egységét. A ciprusi kérdés elmérgesedésének, aminek következtében a görög flotta távoltartotta ma­gát az atlanti erők hadgyakorlatától, valójában csak tüneti jelentősége van. A dolognak az a lé­nyege, hogy nem lehet tartós összhangot terem­teni olyan országok között, amelyeket a legkü­lönbözőbb ellentétek választanak el egymástól s az egyetlen összekötő kapocs közöttük a két ve­zető imperialista nagyhatalom nyomása. Ebből a szemszögből nézve az egész NATO-szervezeten számos más igen mély repedést is fel lehet fe­dezni, de ilyen éles formában, mint most a cip­rusi eset kapcsán, talán még sohasem tárult a világ elé az egész atlanti rendszer ingatagsága. Annál is inkább, mert — mint láttuk — a cip­rusi kérdésben fölfakadt ellentétek kihatással voltak az atlanti hatalmak “egységére” a UN- ben is. Ismeretes, hogy Görögország — ellentét­ben a többi atlanti országgal —, az algériai hely­zet megvitatása mellett foglalt állást, nem is tehetett másként, ha nem akart összeütközésbe kerülni azzal az alapelvvel, amelyre támaszkodva követeli Ciprus függetlenségét. Ciprus angol katonai támaszpont s valójában egyike azoknak az európai területeknek, ame­lyeken még fennáll a gyarmati rendszer. Ezen a tényen nem változtat az angoloknak az az igyekezete, hogy különböző alkotmányjogi formu­lákkal leplezzék ciprusi uralmuk gyarmati jelle­gét. A szigetet 1878-ban megvásárolták az akko­ri török szultántól, de csak sokkal később — 1925-ben, a Kemállal kötött egyezmény alapján —- csatolták a brit birodalomhoz és beillesztet­ték abba a katonai támaszpontrendszerbe, ame­lyet a Földközi-tengeren építettek fel s amely­nek Gibraltár, Malta és Szuez mellett Ciprus egyik legfontosabb pillére. Ciprus katonai jelen­tősége az angolok szempontjából a szuezi tá­maszpont kiürítése óta megnőtt. Idehelyezték a közép-keleti brit haderők főhadiszállását. Ugyanekkor aktívabbá váltak a sziget görög lakosságának függetlenségi törekvései is. A gö­rögök azt képzelték, hogy a NATO-szervezetben való részvételükkel az angoloknál több megértést fognak találni Ciprus jogos nemzeti követelése iránt. Ebben azonban tévedtek. Tapasztalnunk kellett, hogy a nemzetek'önrendelkezési jogának elve, amelyről a nyugati államférfiak annyi ha­tásos és szivbemarkoló szónoklatot tartanak a legkülönbözőbb nemzetközi fórumokon, a gya­korlatban egy sokkal erősebb elv ellenállásába ütközik: a stratégiai érdekek alapelvébe, amely­nek az imperialista hatalmak mindig is elsőbb­séget biztosítottak a szép elméletekkel szemben. Ezt egyébként Macmillan angol külügyminisz­ter a ciprusi kérdésben összehívott londoni kon­ferencián kereken meg is mondta. Érdekes emlékezetbe idézni a brit külügymi­niszter e szavait, mert igen világosan kifejezi az imperialista hatalmi politika viszonyát azok­hoz az elvekhez, amelyekre egyébként oly szive­nak. Ezek után a végkövetkeztetést már nem nehéz levonni. Az, hogy a színfalak mögött már egy idő óta elkészítették a Németország ujrafelfegy- verzésére vonatkozó, bevallottan 15 billió dollár­ra rugó pénzügyi költségvetést, azt mutatja, hogy a wallstreeti imperialisták távolról sem. szándékoznak leszerelni. Nem vehetik komolyan a leszerelési tárgyalásokat sem a UN leszerelési albizottságban, sem genfi miniszteri konferen­ciákon és válaszuk már előre készen lehetett ar­ra, amikor Molotov azt indítványozta, hogy sze­reljenek le, vonják ki a megszálló csapatokat Né­metországból úgy, hogy a kivont-csapatokat egy­szersmind le is szerelik. A wallstreeti urak az egyesített Németország felfegyverzésére készül­nek a NATO-n belül és nyilván csak komédiáz- nak, amikor nemzetközi tanácskozásokon részt- vesznek s megbízottjaik révén azt a látszatot kel­tik, hogy ők is komolyan foglalkoznak a leszerelés gondolatával. Érthető tehát, hogy ha részt is vesznek, de megegyezésre csak akkor hajlandók, ha saját feltételeiket elfogadhatják. Ka pedig sen hivatkoznak a kapitalista országok politiku­sai és publicistái. Macmillan kijelentette, hogy az angol kormány nem fogadja el az önrendelke­zés elvének általános alkalmazását s úgy véli, hogy kivételeket kell tenni földrajzi, történelmi s légióként stratégiai szempontok figyelembevé­telével. Ez a kijelentés volt az egyébként siral­masan csődöt mondott londoni konferencia leg­tanulságosabb mozzanata. A londoni konferencia csődjéről csak ennyit: nem csupán az a kísérlete bukott meg az angol diplomáciának, hogy úgy tüntesse fel az egész ciprusi krízist, mint a tö­rök és görög érdekek összeütközését, amelyben Anglia csupán a közvetítő szerepére szorítkozik, hanem súlyos következményekkel járt a kérdés felvetése az egész NATO-szervezetre is. Ciprus kormányzójává Sir John Hardingot, a brit vezérkar főnökét nevezték ki, akit általá­ban úgy tekintenek, mint az angol katonai körök főexponensét és az úgynevezett ’’kemény kéz” politikájának megszemélyesítőjét. Harding ki is jelentette, hogy a kenyai és malájföldi tapasz­talatok alapján kívánja “megoldani” a ciprusi kérdést. Kétségtelen, hogy Harding kinevezését nem lehet másként értékelni, mint az eddig is alkalmazott erőszakmódszerek további fenntar­tását. Bizonyos, hogy a görögökben és főleg a cipriotákban, akik már eddig is szereztek némi tapasztalatot az angol katonai kormányzat mód- szereiaől, aligha fogja enyhíteni Harding kine­vezését azt a benyomást, amiről az athéni rádió a következő megjegyzést tette: “Az angol gyar­matügyi minisztérium és a külügyminisztérium, úgy látszik, behatóan tanulmányozta Hitler dip­lomáciai és rendőri módszereit és Ciprus eseté­ben nagyon ügyesen alkalmazzák mind a két módszert.” Dehát a ciprusi kérdést éppoly kevéssé lehet megoldani terrormódszerekkel, mint a konfek- ciós látszatalkotmánnyal, amelyről a görögök jól tudják, hogy nem változtatna a sziget gyarmati helyzetén. A ciprusi nemzeti mozgalom, az Eno- sis (Egyesülés) sokkal erősebb, gyökerei mé­lyebbek és sokkal nagyobb tömegeket mozgósít, semhogy valamilyen üres kompromisszummal ki lehetne fogni a szelet a vitorlájából. “Hitetlen Tamás” mondja: Olvasom a Detroiti Újságban, hogy a detroiti magyar negyed üzletemberei Thanksgiving Day után nagy “vásár”-t rendeznek, hogy “fejlesszék a karácsonyi üzleti forgalmat.” Aztán azt is olvastam, hogy a vásárt rendező üzletemberek között ott van a Szöllősy-féle te­metkezési intézet képviselője is. Már most azt szeretném tudni, hogy hogyan képzelik el Szöllősy urambátyámék “az üzlet fej­lesztését ?” Én ezúttal tudatom Szöllősyéket, hogy énrám ne számítsanak, még akkor sem, mint olvasom, “az üzletek elejét karácsonyi díszítésekkel teszik széppé” és ha a “gyermekeknek cukorkákat fog­nak kiosztani.” Most csak ennyit akartom mondani. megbízottaik a leszerelés kérdésében kötve van­nak, nyilván az ezzel kapcsolatos többi kérdés­ben, Németország egységesítésében s a majdra épített európai biztonság kérdésében is, meg* le­hetnek előre elhatározott állásfoglalásuk. Ezért nem fogadtak el egyetlen! szovjet javaslatot sem s ezért nem engedtek egy tapodtat sem saját ja­vaslataikból. Befejezésül még csak annyit, hogy az urak politizálhatnak, ahogy a fegyvergyárosok azt elő­írják, a világ népei azonban békét akarnak, bé­kés megegyezéseket. S a második, a külügymi­niszteri genfi konferencia minden zsákutca elle­nére is azért tekinthető a békére vágyó népek győzelmének, metr a világ népeinek még na­gyobb tömegei, még szélesebb rétegei számára adott módot, hogy a nyíltan feltárt politikai ál­lásfoglalásokat még alaposabban megismerhés- sék és szinte az egész emberiségben tudatosítsák, melyek a problémák és melyek a válaszok ezek megoldására. A genfi konferencia egyike a leg­nagyobb leckéknek, amelyeket az emberiség va­laha kapott. Ez magában véve is győzelem.

Next

/
Oldalképek
Tartalom