Amerikai Magyar Szó, 1955. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)

1955-07-21 / 29. szám

fi

AMERIKAI MAGYAR SZŐ

July 21, 1955

Képzeletbeli halottak között

MÁR NEM VESZIK KOMOLYAN

Irta: GERÉB JÓZSEF

A nagyon kellemesen kezdődő és sok élvezetet nyújtó newyorki látogatásom második hetének egyik reggelén egyszer csak arra ébredtem, hogy “halott vagyok”.

Halottnak lenni nem valami kellemes “tudat”. Amint azonban körülnéztem, láttam, hogy az élet éppenugy folyik körülöttem, mint azelőtt. Eloszlott tehát a haláltól való félelmem. Lehet, hogy ugyanígy gondolkozott New York és környékének 25—30 milliónyi népe is, akik közül a június 15-én ledobott “képzeletbeli” hidrogénbomba, — a hivatalos adatok szerint — legalább is 8,200,000-et ölt meg, további 6,550,000-et pedig megsebesített, — természetesen szintén csak képzeletben.

Nehogj az olvasó azt higyje, hogy talán némi elmezavart okozott nálam a newyorki látogatás, megírom tehát, hogy az “Office of Defense Mobilization” nevű iroda, amelynek hatáskörébe tartozik a polgári védelem is, Junius 15-én BOMBA-RÉMÜLET PRÓBÁT rendezett. A már jó- előre behirdetett terv értelmében délelőtt 10 órakor megfujták a vészkürtöket, jelezve, hogy ellenséges bombázók közelednek. Habár nem Írták ki, de mindenkinek tudomására adták valami módon, hogy szovjet repülők hozzák az atombombákat. Szerencsére azonban az amerikai védő-gépek készen álltak a támadásra; felrepültek, elkergették az ellenséget. Azonban sajnos, egy gép mégis keresztültört s ledobta a hidrogénbombát Brooklyn városrésznek a Manhattan felé eső csücskére s ez okozta a sok millió ember képzeletbeli halálát.

Nem vették komolyan

Azt hitte volna az ember, hogy a hetekig tartó előkészítő propaganda után a newyorki nép nagy izgatottsággal vett részt a bombakisérlet- ben. Valójában azonban inkább egy kevés kellemetlen vállvonogatással TŰRTÉK a kísérlet 10— 15 perces idejét s azután ment mindenki a maga dolga után, mintha misem történt volna. Ha a lapok, a rádió és a televízió nem folytatták volna a háborús uszítások ezen nemét, félóra alatt mindenki elfelejtette volna az egészet.

Mert nyilvánvaló, hogy ez az országos méretű “védelmi próba” nem egyéb, mint nagyméretű háborús uszítás. Mert ha csakugyan igaza van a szakértőknek abban, hogy egy ilyen támadás esetén 8 millió ember pusztulna el és további 6 és félmillió sebesülne meg, — nem is számítva a ledőlt házakat, hidakat, szétrombolt utakat és mindenféle transzportációs eszközöket, — minden ELŐRE TERVEZETT VÉDEKEZÉS ÉS INTÉZKEDÉS CSŐDÖT MONDANA.

Nyilvánvaló és minden józaneszü ember tudja, hogy a hidrogénbombák elleni védekezés egyetlen módját A BÉKEASZTAL MELLETTI TANÁCSKOZÁS SZOLGÁLTATJA. Ezért, hacsak tized- résznvi annjT propagandát fejtenének is ki a béke érdekében, mint amennyit a háborús uszításra pocsékolnak, akkor nem kellene arra gondolnunk, hogy vájjon holnap már nem-e leszünk IGAZI és nem csak “képzeletbeli” halottak.

Militarista trükk

Nyilvánvaló, hogy a hidrogénbombával való ijesztgetés igazi értelme az, hogy a nép ne zúgolódjon a nagy katonai terhek miatt. A militaristák régi trükkje, hogy ha a törvényhozókkal nagyobb katonai költségvetést akarnak megszavaztatni, akkor mindenféle rémmesékkel állnak elő. A második világháború befejezte óta ilyen rém- mse volt az, hogy a Szovjetunió meg akarja tá- ni az Egyesült Államokat. Amikor minden .yegetés és sértegetés dacára is ez a támadás

maradt, kitalálták, hogy a Szovjet Hadsereg most már hidrogénbomba támadásra készül. Ennek a képzeletbeli támadásnak dátumát is kitűzték már többször is, majd újra elhalasztották, de közben sikerült nekik újabb meg újabb billiókat megszavaztatni katonai célokra.

A legújabb ilyen rémitgető anyag tehát a szovjet hidrogénbomba, amiből “képzeletbelileg” ledobtak egyet junius 15-én. A rokonok meg barátok látogatásában véletlenül némi szünetet nyertem és éppen a bombadobást követő másnap lementem a város alsó részét megtekinteni, amit ír-' • legaláhb 25 éve nem láttam.

Talán mondanom sem kell, hogy az egész váA HÁBORÚS USZÍTÁST

rosban mindenfelé óTiási változást találtam, persze nem a képzeletbeli bomba miatt, hanem azon fejlődés következtében, amin úgy ez, mint minden más város átment az utolsó három évtizedben.

A newyorki nép ment, futott, rohant a dolga után, mint annakelőtte is,, nem gondolva arra, hogy most már halottak közé tartoznak. Csupán a Bowery alsó részén láttam egy üzletet, ahol nyakkendőket árultak “mélyen leszállitott” árakon, — darabonként egy dollárért; amiket azonban a képzeletbeli bomba képzeletbeli módon megrongált, 99 centért kínálták. Amikor a vevők tiltakoztak a csekély árleszállítás miatt, azt a feleletet kapták, hogy az is csak “képzeletbeli.”

Ki lesz a diktátor

Az újságokból tudtam aztán meg, ,hogy az atomkisérlet “nagyszerűen” sikerült; a kormány tagjai közül senki sem veszett el. Az elnök, a miniszterek és az osztálytanácsosok ugyanis valami szerencsés véletlen folytán már pár órával előbb értesültek az oroszok támadásáról és még idejében elfoglalták helyeiket a TITKOS menhelveken.

A hivatalos beszámolás szerint, amint a rádio- aktiv felhők elvonultak, az elnök és kísérete elő- bujtak a titkos menhelyről és az elnök azonnal kihirdette az ostromállapotot. Erre állítólag azért lesz siikség ily esetben, mert akik élve maradnak, mindjárt a gazdagok kirablásához fognak. A vagyont tehát védeni kell.

Az ostromállapotnál persze diktátorra van szükség. Ennek megfelelőleg Eisenhower a honvédelmi minisztert, Charles E. Wilsont nevezte ki diktátornak. Ez igazán nagyon szerencsés választás, hiszen ismeretes Wilson azon gazdasági elve, hogy ami jó a General Motorsnak, az jó Amerikának is. Másszóval nyugodtan várhatjuk a hidrogénbomba támadást, ami utána megmarad, abban a General Motors és hasonló nagy cégek érdekeit meg fogják védeni.

George Humphrey pénzügyminiszter is nyilatkozott, biztatta az amerikai népet, ,hogy a hidrogénbomba támadásban nem pusztulunk el egészen, marad még annyi, amiből erős munkával, szorgalommal, kitartással újjá lehet majd építeni a lerombolt területeket; elsősorban persze a SZÉTROMBOLT ÜZLETI VÁLLALATOKAT.

Az égető probléma

Szóval nem kell megijedni, nem pusztul bele a világ a hidrogénbomba háborúba. Igaz ugyan, hogy a 8 milliónyi halottat nem lehet újból életre kelteni, dehát a szaporodás mai menete pótolni fogja azt a hiányt is. A fő az, hogy csak készítsük továbbra is a rengeteg pusztító fegyvert, mert a militarista program megállításával mi lenne az amerikai iparokból?

És ha megállnak a gyárak, akkor mi leSz a jelenlegi tőkés termelő rendszerből? Ez a mai kornak a legfontosabb kérdése. Erre kellene feleletet adni azoknak, akik az ország ügyeit intézik. Lehet, hogy nem tudják rá a feleletet és A BOMBA-HÁBORÚVAL VALÓ IJESZTGETÉS EZEN FONTOS KÉRDÉS ELODÁZÁSÁT SZOLGÁLJA.

Az a 8 milliónyi “képzeletbeli” halott és közel 7 milliónyi “képzeletbeli” sebesült azonban azt szeretné tudni, ,hogy miként élhetnék le életüket úgy, .hogy csupán csak képzeletbeli áldozatok maradjanak? Miképpen élhetnék le életüket nemcsak katonai támadástól félelemmentesen, hanem abban a reményben, hogy az iparokat mozgásban tarthatják békebeli javak termelésével is.

Amerikának ez a legnagyobb problémája. De miután Amerika ma a világ vezető katonai és gazdasági állama, mondhatjuk, HOGY KORUNKNAK EZ A LEGNAGYOBB PROBLÉMÁJA AZ EGÉSZ FÖLDTEKÉN.

Nem csoda tehát,, ha minden józaneszü ember azt mondja, hogy az ország vezetői atombombákkal való rémitgetés helyett EZEN NAGYON DE NAGYON FONTOS KÉRDÉS MEGOLDÁSÁVAL FOGLALKOZZANAK.

Court-i bíró, a Passaic County ügyvédi kamara (Bar Áss.) előtt tartott előadásában kijelentette, hogy az amerikai civilizációnál sokkal nagyobbak estek már el olyankor, mikor a legkevésbé várták azt. Amikor azoknak társadalma olyanokból állott, akiknek meg volt mindenük és olyanokból, akik nem tudták hol szerezzék meg azt.

“NEM LESZ FOGANATJA ..

A kulturvilág a múlt hónapban ünnepelte Thomas Mann, a kiváló német iró 80-ik születésnapját. Ebből az alkalomból közöljük á nagy iró egyik beszédét, amely tudtunkkal Amerikában nem jelent meg. E beszédet a második világháború elöntő fordulójánál a nácik sztálingrádi veresége után rádión intézte a német néphez Thomas Mann.

Egykor megoszlik majd a történészek véleménye, vájjon a nácik tettei vagy szavai voltak-e visszataszitóbbak. Azt is nehéz lesz majd eldönteni, mikor csúfolta meg jobban az emberiséget ez a csürhe, akkor, amikor hazudott, vagy akkor, amikor igazat mondott. Egyesek szájában ugyanis hazugsággá válik az igazság is, a félrevezetés eszközévé — és nincs visszata- szitóbb hazugság persze, mint amikor az igazat hazudja valaki. Goebbels és társai az utóbbi napokban csak úgy kéjelegnek az igazságszeretet- ben. Monumentális és lenyűgöző az a kíméletlen őszinteség, mellyel a német nép tudtára adják az oroszországi szörnyű katasztrófát, mely minden bizonnyal a haditörténelem legborzalmasabb kudarcainak egyike. Semmit sem szépítettek Sztálingrád ostromának szörnyű kimenetelén, csupán azt a tényt mulasztották el megemlíteni, hogy éppen ezért a katasztrófáért a Führer, Adolf Hitler felelős egyes-egyedul, személyesen. Nem a párthimnuszt, a Horst-Wessel-Liedet játszották a hir közlésekor, ez talán mégiscsak kissé kínosan hatott volna, hanem az “Ich hatt’ einen Kameraden”-t. Négynapos nemzeti gyászt rendeltek el a náci-rezsim balul sikerült gonosztettének megsiratására — megcsúfolása ez annak az igazi gyásznak, melybe fiai tízezrének értelmetlen pusztulást borította a német népet. Gyászba akarják fojtani a felháborodást, a kétségbeesést, a lázadást, mely netán felütné a fejét. Hadd gyászoljon most együtt mindenki, a vezér és a félrevezetettek, hadd énekeljék el együtt az “Ich hatt’ einen Kameraden”-t!

Az igazmondás undorító mellékize az őt szülő szándékból ered. Célja először is az, hogy a népben elemi erővel élő hazafias érzést csalárd módon a rezsim megmentésére használják fel, hogy a népet utolsó erőinek mozgósítására, tömegfelkelésre bírják — a rendezők számára, nem is ennek az utolsó erőfeszítésnek kétes sikere a lényeg, hanem a mozgósítással együttjáró felindulás, mely eltereli a lényegről a figyelmet. Másodszor, s főként azonban azért vallották be ilyen őszintén az oroszok győzelmeit, azért tárták fel ilyen nyíltan — sőt feltehetőleg el is túlozták még — a náci-vereséget, hogy az angolszász világot rémületbe ejtse a “vörös veszély”, hogy attól tartsanak, hogy az európai kontinenst elárasztja a bolsevizmus. Az a zagyva üzenet, melyet Hitler hatalomrajutásának tizedik évfordulóján olvastatott fel, tele van efféle zsaroló intelemmel, csak úgy hemzseg az olyan retorikai fordulatoktól, melyeket ugyanazzal a célzattal repít fel a szónok, mint amellyel Rudolf Hess repülte át a csatornát, s mindezt abban a makacs reményben teszi, hogy Angliát és az Egyesült Államokat talán mégiscsak a maga oldalára állíthatja és harcba szólíthatja “Közép- Ázsia”, azaz Oroszország ellen. Kelet-Ázsiával, azaz a szövetséges Japánnal nincsen semmi baj, “Közép-Ázsia”,, azaz Oroszország, melyet arcátlanul .és ostoba módon megrohant, Oroszország azonban mindenki közös ellensége, ő maga, Hitler, a legfinomabb, legkulturáltabb Európa. Puskin. Gogoly és Tolsztoj országa azonban hunbirodalom, melynek hordái most akarják éppen “elképzelhetetlen barbárságba” taszítani Hitler virágzó kontinensét.

Aljas csalás ez és nem is lesz semmi foganatja. Ragyogóan illik a nácikhoz a társaságbeli úriember szerepe, ahogyan most vaskos célzásokat tétetnek Göringgel, olyan vaskosakat, amilyen ő maga. “Mi esetleg még hajlandók lennénk gentlemenekkel békét kötni, de szovjetekkel soha 1” Még mindig nem tudják hát, hogy mentesülni fognak mindenféle békekötés gondjától? Hogy senki sem köt velük békét, sem a demokrácia, sem a szocializmus? Hogy béke csak akkor lesz, amikor ők már nem lesznek?

Németországgal kapcsolatban pedig ezt jelentette ki Sztálin: “Hitlerek jönnek és mennek, de a német nép, de a német állam marad.” Bizonyára meg akarja büntetni azokat az embereket, akik olyan mérhetetlenül sok szenvedést okoztak hazájának, de sohasem fenyegette a német népet, sohasem mondta, hogy el akarja pusztítani. Oroszország támadta meg Németországot, vagy pedig fordítva áll a dolog?