Amerikai Magyar Szó, 1955. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)

1955-10-20 / 42. szám

October 20, 1955 AMERIKAI MAGYAR SZŐ 7 IGAZOLJÁK DARWINT Irta: Geréb József Végre én is abba a szerencsés helyzetbe kerül­tem, hogy valaki megírta a rovatomat. Ezúttal tehát nem kell újságokat olvasnom, sem a rá­diót hallgatni, mégcsak néhány enciklopédia kö­tetet sem kell átnéznem, hogy megfelelő tárgyra bukkanjak, mert egy régi jóbarátom az alábbi levelet intézte hozzám, amelyet továbbíthatok nemcsak munkamegtakarítás szempontjából, ha­nem egyben az olvasók okulására is. Íme igy szól a levél: Kedves Geréb Munkástárs! Engedje meg, hogy egy kis tanácsért magához forduljak, mert megint nagy bajban vagyok. A feleségem ugyanis nagyon komolyan veszi a tele­víziót s miután legtöbbször olyan programot csa­var be, ami engem nem érdekel, én a helybeli angol napilap olvasásával töltöm az időmet. Meg kell jegyeznem, hogy nagyon jó újság ez! A minap is a hátfájásról meg “sinus” bajokról irt egy cikket s olyan jól megmagyarázta a fáj­dalmakat, hogy mindjárt magamra ismertem be­lőle. Olvasom aztán benne, hogy valami nagy tu­dós, R. Joshua William Davies, aki a New York kalicsba tanító, azt ajánlja, hogy az ilyen beteg­ségek legjobb orvossága, ha az ember naponként néhányszor pár percen át négykézláb jár. Mert az ember az állatoktól származik, — mondotta Davies, — a belső szervei tehát a vízszintes hely­zetben vannak természetes helyzetben, a hátfá­jás és egyéb bajokkal csupán a függőleges hely­zet ellen panaszkodnak. Hát az lehet, —; mondom igy magamban, — hiszen azt már a Darwin is megmondotta, hogy az állatoktól származunk s igy talán igaza van ennek a Daviesnek. Gondoltam, nem kerül pénz­be az egész dolog, hát megpróbálom. Le is eresz­kedtem mindjárt úgy kézre-lábra s kezdtem az ablak felé menni. De alig tettem pár lépést, hát az asszonynak éppen akkor kellett bejönni. — Hát te meg megbolondultál?! — kérdezi nagy csodálkozással. Mondom neki, hogy dehogyis bolondultam, csak most kezdek okosodni, tanulok az ujságom­tól. A drága előfizetésért legalább kapok vala­mit ; ingyenes orvosi tanácsot. De az asszony ahelyett, hogy örült volna neki, el kezdett nevetni, hogy a könnyei is kicsordul­tak. Aztán “bu-bu-bu” hangokat hallatva s vala­mi hosszú füleket mutatva hagyott magamra. No, mondom, itt felsültem a tudománnyal. El is felejtettem volna az egész dolgot, ha másnap es­te a vacsoránk után hozzám nem jön. De hozzám jött s el kezd engem cirógatni, babuskálni meg olyanformán becézgetni, mint tette valamikor 40 évvel ezelőtt, amikoriban összekerültünk. — Hát te veled meg mi van? — mondom neki, — csak nem ment el az eszed? — Dehogyis ment, — mondja az asszony, — csak éppen a betegségek ellen védekezem. — Hogy-hogy ? — kérdeztem, habár kezdtem gyanítani, hogy valami baj van. — Éppen most hallottam a televízión, hogy a szerető becézgetés legjobb védelem a virus/, be­tegségek ellen. Nagyhírű orvos, dr. A. F. Ras­mussen mondotta. — De hiszen nekem nincs semmi virus beteg­ségem, mondom neki. — Jaj, de szamár vagy, — jött a válasz, — tú­szén nem rólad van szó, hanem rólam. Látod, amikor erre a kifakult szófára, vagy arra a,min­dig poros karszékre ráülök, mindig ki vagyok téve a virusz betegségnek, márcsak azért is, mert olyankor mindig nagyon mérgelődök, hogy mikor cseréljük már ki ezeket az ócska butoro- rokat ? — Oh, hát itt a baj, drágám?! — mondom ne­ki. — Hát abból egyelőre nem lesz semmi, virusz betegség ide, virusz betegség oda! Pár napig az asszony nem igen szólt hozzám. Mogorván járt alá s fel a házban s azt hittem, hogy csakugyan valami virusz-betegséget kapott. Tegnap aztán az én kedvelt újságomat lobogtatva jön hozzám. — Ide nézz, milyen könnyen lehet valaki hires ember, olyan hires, hogy nagy pénzt kereshet ve­le. Lám, te ilyesmikre nem is gondolsz! Nézem az újságot, hát ott van egy csomó or­vosnak a jelentése, olyan orvosoké, akik 50,000 végbél-operációt végeztek már. A nagy szenzá­ció az volt, hogy az 50.000 operált közül egynek Harriman a bevándoroltakról Az olasz származású Columbus Kristóf mai honfitársai csak tízévi bevándorlási huzavona után tudnák felfedezni Amerikát, mondotta Har­riman kormányzó azon a Waldorf-Astoria hotel­ben tai'tott díszvacsorán, amelyet a Columbus Citizens Committee, Inc. rendezett Columbus Napján. Harriman e beszédében támadta a Walter- MrCarran-féle bevándorlási törvényt, amely töb­bek közt megkülönböztetéssel él az olaszok ellen. A kormányzó ezt a bevándorlási törvényt “nem­zeti szégyennek” nevezte: “Képzeljük magunk elé — mondotta — mi sors várna egy mai génuai lángészre, aki Ame­rikába szeretne jönni. Nevét először is rá kellene írnia olyan kvóta-listára, amely megkülönbözte­tést gyakorol olaszokkal szemben. Tiz hosszú évig kellene várakoznia, amig neve sorra kerül. Akkor azonban jelenlegi bevándorlási törvényünk más rendelkezései között kellene vesszőt futnia. Végtelen kérdőíveket kellene kitöltenie, hosszas nyomozáson keresztülmennie és támogatókat találnia itt az országban. “Akkor aztán, feltéve, hogy sohasem lépett be semmibe vagy nem lett vitás személlyé és hibát­lan életet élt, megláthatná Szabadság-szobrunkat, ha ugyan még előbb nem adná fel az egész ter­vet, mint kivihetetlent. És kik lennének, akik vesztenek? Mi és ez az ország lennénk a vesz­tesek. Ez bizony szégyenletes dolog. Megszegi hagyományunkat, amelyre a legbüszkébbek va­gyunk. Nem lehet és nem szabad engedni, hogy ez igy folytatódjék.” A GENFI SZELLEMÉRT Több mint száz amerikai előkelőség intézett nyílt levelet Eisenhower elnökhöz, azon remé­nyét fejezve ki, hogy “a genfi szellem fog fölül­kerekedni” az október 27-ére kitűzött genfi kon­ferencián, amelyen a négy nagyhatalom külügy­miniszterei jönnek össze. A levél megjegyzi, hogy az elnök “szerencsét­len beteginge árnyékot vet azokra a kilátásokra, hogy a júliusi legfelsőfoku konferencián elért eredményeket folytatni fogják.” Az üzenet an­nak az aggodalomnak is hangot ad. hogy az el­nök kormányának szószólóitól származó sajtóje­lentések szerint “féket akarnak vetni a genfi szellemre.” A levél elindítói: Miss Emily Green Balch, az 1946-os Nobel-dij nyertese, a világhírű békehar­cos ; Rév. Henry Hitt Crane, a Central Metho­dist Church lelkésze (Detroit) ; Charles K. Gil­bert newyorki nyugalmazott episzkopális püspök; Clarence E. Pickett, philadelphiai quaker vezér, és Rev. Sandy F. Ray, a Cornerstone Baptist Church lelkésze (Brooklyn). 2 2 — azaz kettő végbele volt. Ez állítólag rendkí­vüli ritkaság. — Mit akarsz ezzel a hírrel? — kérdezem tőle. — Hát azt, hogy miért nem tudsz te ilyen hí­resség lenni? — De kérlek drágám, — mondom igazán sze­líden, — ha volna is két vakbelem, azt csak úgy mutogathatnám, ha állandóan felvágva tartaná­nak s igy pénzért mutogatnának. — Tudom! — mondja erre szeretett oldalbor­dám nagy határozottsággal. Persze ezt azért kaptam tőle, mert nem sza­ladtam az uj bútorokért, amire nincs pénzem. Most aztán az a kérdés, hogy mit csináljak? ★ Hát bizony eye a levélre igen nehéz választ adni. Először is családi pör-patvarba nem aján­latos beleszólni. Nem ajánlhatom a barátomnak azt sem, hogy vágassa fel magát, hátha véletle­nül, talán nála is két végbélt találnak. Viszont azt is tudom, hogy a négykézláb járással is nagy hírre tehet szert, ha kinn az utcán próbálgatja, persze nem az automobilok előtt, azt nem aján­lanám. Az egyetlen dolog, amit megjegyezhet az em­ber az, hogy az ilyen újságok, a rádió meg a TV ajánlatait nem kell komolyan venni. Az újság­ra vonatkozólag még azt lehetne hozzátenni, hogy vagy jobb újságot rendeljen, vagy ellensze­rül legalább olvasson jó helilapokat és jó köny­veket is, mert ha nagyon komolyan veszi az amerikai napisajtót, akkor úgyis a Darwin-el- méletre emlékeztet, mihelyt kinyitja a száját s mond valamit, mégha mindjárt nem is ereszke­dik négykézlábra. A felszájkosarazott tudós szót kér Lapunk szeptember 28-iki számában már beha­tóan foglalkoztunk azzal a kérdéssel: “Miért nem beszélhetett dr. Muller?” A kérdés arra vonatko­zik, hogy dr. H. J. Muller, Nobel-dijas tudósnak és egyetemi tanárnak, a rádiumsugárzás szak- embeiének az amerikai atomenergiabizottság megtiltotta, hogy felolvassa hozzászólását a genfi konferencián, ahol az atomenergia békés célokra való felhasználásának kérdéseit tárgyalták. Az ügy érdekes folytatásáról és részleteiről ir a N. Y. Post egyik múltkori számában Robert S. Allen “Miért tettek szájkosarat a professzor szájára ?” címmel: Két feltünéstkejtő figyelmeztetés miatt tiltot­ták el dr. Herman J. Mutiert, az indianai egve- tem Nobel-dijas professzorát, a felszólalástól. A leszármazástan hires tudósa kéziratában azt fejtegeti, hogy 1) az atomenergia-bizottság mód­szerei és felállított mértékelvei a kisugárzás el­leni védelemre nem megfelelőek és veszedelme­sek. Haladéktalanul felül kell vizsgálni azokat. 2) Japánnak a háború alatt történt atombombá- zása hosszabb időszak leforgása alatt ugyanany- nvi áldozatot fog szedni az átöröklés révén, mint maguk a pusztító robbanások. “Nincs oly cse­kély mennyiségű atomkisugárzás., amelyik nem okozhatna ártalmas hatást:” igy érvel dr. Muller. Mind USA-ban, mind külföldön a tudósok kö­reiben még mindig dühöng a vita. amiért dr. Muller kéziratát a sülyesztőbe tették. Lewis Strauss, az atomenergiabizottság elnöke, több megbékéltető nyilatkozatot tett abbeli igyekeze­tében, hogy eljárását igazolja. Az atomenergia közös kongresszusi bizottsága ebben á kérdésben meghallgatásokat fog ren­dezni, ha majd összeül, hogy módot adjon dr. Mullernek és más vezető tekintélyeknek nézeteik szellőztetésére. A bizottság egyes tagjai bizalmasan jelzik, hogy ezek a meghallgatások az atombizottság azon módszereinek eddig még be nem jelentett “általános felülvizsgálására” vonatkoznak, ame­lyekkel a nyilvánosságot felvilágosítják. Már ed­dig is széles körökben heves bírálatokkal illet­ték a bizottság tagjait. A kritikusok közt kima­gasló helyet foglal el Gordon Dean. volt elnök, és Kenneth Nicholas tábornok, aki hónapokkal ezelőtt mondott le a bizottságban betöltött vezér- igazgatói tisztségéről. Dr. Muller atomgyárakban működő munká­sokra mutat rá, akiknek különösen szükségük volna több védelemre a kisugárzás hatásai ellen. Letiltott kézirata azt állítja, hogy a heti egy­szeri röntgenezés három-tizede nem biztonságos, Ez az a mérték, amelyet az atomenergia-bizott­ság felállított a veszélytelenség leszegezésére, mondván, hogy sem azonnali, sem későbbi kö­vetkezményeket ennyi kisugárzás r>em von maga után. A hires indianai tudós azonban kereken kije­lenti. hogy ez nem áll s a következőket mondja: “Ha egy szülőt kitesznek vagy 15 esztendőn keresztül a heti egyszerű röntgenezés három-ti­zede úgynevezett megengedhető adagjának, még mielőtt utódokat nemzene, azzal az eredménnyel járna, hogy gyermekei felének fajfenntartási sejtjeiben változások történnek. Ez rendszerint hatásában kicsi és nem azonosítható, mindazál- tal irányzat állna be, hogy akadályozzon egymás­után következő leszármazókat mindaddig, amig ez a leszármazás kihalásához, egy élet meghiúsí­tásához vezetne. Hr. Muller hasonlóképpen szókimondó a ja­pán atom bombázások hosszúlejáratú, súlyos kö­vetkezményei tekintetében. Strauss elnök leg­utóbbi magyarázkodó nyilatkozatában a Muller- vita körül, a professzornak a Japánra vonatkozó nézeteit hozta fel okul előadásának letiltására. JAPÁNBAN 470,000 vasúti munkás van, akik­nek az átlag fizetése 44 dollár havonként. A re­akciós uralkodó osztály minden elképzelhető aka­dályt gördít az elé, hogy a munkásság szervezet­ten igyekezzen sorsa megjavítására. Szigorú tör­vényt hoztak, amely elveszi tőlük a sztrájkjogot. Ezért a szabályok túl pontos betartásával fejezik ki elégedetlenségüket. Emiatt azután sok embert elbocsátanak, sőt mivel hogy a forgalmat lelas­sítják, többen börtönbe kerültek emiatt. ★ NEM ÉRDEKES? Ahogy elhallgattatták Mac Arthurt Los Angelesben tartott nagy beszéde óta, amelyben általános tartós béke hívének mon­dotta magát az egész világ részére?

Next

/
Oldalképek
Tartalom