Amerikai Magyar Szó, 1955. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)

1955-10-20 / 42. szám

2 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Published weekly by the Hungarian Word, Inc., 13« E. 16th St., New York 3, N. Y. — Tel.: AL 4-0397 Subscription rates: New York City, U. S., Canada $7. Foreign $8 one year, $4 half year. Single copy 15c. «*€£9*» * Eckhardt és a Magyar Szövetség Multheti számunkban már foglalkoztunk az Amerikai Magyar Szövetségnek a Delmonico-ho- telben rendezett bankettjével s Falussy Alajos áldomásmester szereplésével, aki a bankett disz- gzónokát, William F. Knowland kaliforniai re­publikánus szenátort adoptálta, mint magyar embert. Ez alkalommal pedig Eckhardt Tibornak a banketten való váratlan megjelenését kívánjuk egy kissé közelebbről szem ügyre venni. A banketten fellépő szónokok sorában nem is volt szó arról, hogy Eckhardt Tibor is jelen lesz, pláne arról nem, hogy beszélni fog. Eckhardt az előkészületek idején nem is tartózkodott az Egye­sült Államokban, hanem Angliában volt. Hogy hogy nem, két nappal a bankett előtt Eckhardt “váratlanul” visszaérkezett és mint közönséges vendég megjelent a diszlakomán. Nemcsak, hogy megjelent, hanem amikor elérkezett annak ideje, engedelmet kért, hogy ő is felszólaljon. Nos, értesülésünk szerint mindez megrendezett komédia volt, mert Eckhardt beszédét igenis tervbe vették, de titokban. Eckhardt és az Ame­rikai Magyar Szövetség közt mondvacsinált, lát­szólagos ellentétek vannak. E levitézlett politi­kusnak eddigi szereplése itt az amerikai ma­gyarság soraiban oly visszatetszést szül, hogy már puszta szereplése is csak kárt tehet bármily szervezet közéleti működésében. Vele már csak titkos viszonyokat lehet kötni, de dicsekednivaló már igazán nincs benne sok. Értesülésünk szerint tehát Eckhardt visszaér­kezése nem a véletlen müve volt, ennélfogva az Amerikai Magyar Szövetség és az Eckhardt kö­zötti nézeteltérések csak falazásra szolgáló mese­beszéd. Ezen mi nem is tudunk csodálkozni. Eckhardt gyászosemlékezet ü szereplése a Hor- íhv-Magyarország politikai élet éber. szülőhazánk egyik legsötétebb, legszomorubb fejezete, ő volt a magyar ébredő-mozgalom vezére. Ő volt a zsidó diákokat a magyar egyetemekről kitiltó “zárt szám” (numerus clausus) intézményesítő törvé­nyének szerzője, ő volt a fehér diktatúra, a ma­gyar fasizmus egyik megteremtője, Hitler és Mussolini tanítómestere, mert az, amit ő a nép- tiprás, jogfosztás terén, a diktatúra érdekében kicsiben, de Magyarország viszonyaihoz mérten mégis nagyban cselekedett, azt vette át, tökéle­tesítette és világméretűre fokozta fel Európa két nagy sírásója, mgszámlálhatatlan milliók halálá­nak, felmérhetetlen javak elpusztításának átko- kozott mészárosa: Hitler és Mussolini. Annyi vér, könny, szenvedés és megpróbáltatás kevés magyar politikusnak nevéhez fűződik, mint Eck- hardtéhoz. Ezren és tizezeren élnek és vergődnek itt Amerikában magyarok, akiket az eckhardti politika kergetett világgá, jóérzésü polgárok, zsi- dóvallásu magyarok, akiknek'boldogtalanságán még a vándorbot sem segített, mert az eckhardti politikának áldozatai, a kivándorolt zsidók ott­honmaradt hozzátartozói, életükkel és gyötrelmes halálukkal fizettek Eckhardt szellemi utódainak, a magyar fasisztáknak. Eckhardt “nimbuszában” az atrocitások, a kilengések, kegyetlenségek és ártatlanul üldözött, meghurcolt és kivégzett vér­tanuk fojtogató gőze lebeg. Nem csoda, ha jóiz- lésii emberek befogják orrukat a közeledtére. Ez az ember tehát az Amerikai Magyar Szövetség titkos szeretője. Ámde ha az Eckhardt és az A.M.Sz. szégyen­letes viszonya értesülésünk szerint igaz, annak egyéb kisugárzása is van. A Verhovay-szövétség vezetősége évi 100 dollárral járult hozzá az A. M. Sz. fenntartásához, tehát ez esetben az eck- hardti szerepelgetések istápolásához is. Igaz, ed­dig a Verhovay évi 1000 dollárt guberált le ennek a magyarellenes társaságnak s ehhez képest a 100 dollár nem sok. Nem sok, de elvi szempont- hói igenis döntőfontosságu, hiszen az ajtónyitás könnyen tágítható. Az elv, a gesztus, mégiscsak EcKiiardt támogatását jelenti, pedig azt kötve hisszük, hogy a Verhovay tagjainak túlnyomó többsége jó szemmel nézné a titkos szerető bár­miféle támogatását is nehéz, verejtékes munká- \ - I megkeresett dollárjaival. Tehát még ebben a csekélységben, az eckhardti viszony titokban AMERIKAI MAGYAR SZÓ Rosner Sándor megtisztelése Sajtónk több mint félévszázados fennállása folyamán nagytehetségü, sőt túlzás nélkül mond­hatjuk, zseniális írók, újságírók, népszónokok tucatjai, ha nem százai vettek részt sajtónk szerkesztésében és az azzal kapcsolatos népneve­lői, munkásmozgalmi tevékenységekben. Az öntudatos amerikai magyar munkásság a toll munkásainak, a mozgalmi eszme harcosainak kijáró tisztelettel vette körül őket. Sokakat, akik már eltávoztak az élők sorából, vagy visszavonul­tak a mai napig szeretettel, sőt nosztalgiával em­leget. Nem túlozunk azonban, ha azt állítjuk, hogy a sajtónk körül tevékenykedő munkástársak közül keveset szeretett meg olyan gyorsan, s zárt szi­vébe oly őszinte szeretettel, mint lapunk jelen­legi ügyvezetőjét, Rosner Sándort. A nép jó emberismerő. Nem mintha nem le­hetne őket félrevezetni. Lehet. Már a mi nagy Lincolnunk megmondta, hogy a nép egy részét időnkint félre lehet vezetni. De csak időnkint! A nép nem osztogatja bizalmát könnyedén. Oh, elő­fordul, hogy megtapsolja a hatásos szónokokat, ünnepli a brilliáns Írókat, meghallgatja az érde­kes előadókat. De nagyon megválogatja azokat, akiket szivébe zár, akiknek odaadja teljes bizal­mát. Rosner Sándor munkástársunk azok közé tar­tozik, akiket az amerikai magyar munkásember ösztönszerüen bizalmába fogad, akit szinte fia­ként ölel keblére, ahol csak megjelenik. Pedig Rosner Sándor nem kiforrott újságíró, nem népszónok, sőt, nem titok az sem, hogy a magyar nyelvvel egy kicsit hadilábon is áll, lévén ő fiumei szifietésü magyar. És mégis aki csak ismeri, szereti. Szereti la­punk olvasótábora, mert felismerték benne a dol­gozók ügyének dedikált harcosát, ügyének, érde­keinek őszinte, becsületes képviselőjét. Rosner munkástárs 25 évvel ezelőtt vált az amerikai magyar munkásmozgalom dolgozójává, amidőn Clevelandon először lapunk kötelékébe lépett. Azt követőleg megjárta az amerikai mun­kásmozgalmi szervező útját. Szervezte a bőripari tüipari munkásokat, majd éveken át a . . . new- yorki utcaseprőket. Rosner Sándorral nem igen lehet két blokk távolságra sétálni egy newyorki utcán anélkül, hogy valamelyik városi teherautó­ról oda nem szólna neki a soff őr, hogy “Hi, Alex!” Nyolc éve annak, hogy visszatért lapunkhoz, mint ügyvezető ás ez alatt az idő alatt, ereje, tehetsége legjavát adja sajtónknak. Nemcsak mint ügyvezető, hanem mint nyomdász, ember- feletti munkát végez lapunk érdekében. Az Országos Lapbizottság úgy érezte, hogy a legkevesebb, amit megtehetünk szeretetünk és elismerésünk kifejezésére az, hogy most, amidőn a sajtónkkal való kapcsolatának 25-ik évforduló­ja közeledik, ünnepi társasvacsorával tiszteli meg őt. New Yorkban november 19-én lesz ez az ünnepély a bronxi Magyar Házban. Meg vagyunk győződve, hogy New York és környéki olvasóink méltó módon fogják kifejez­ni szeretetüket, elismerésüket Rosner Sándor iránt november 19-én. űzött folytatásában is benne van az érdemes Ver- hovav-tagság lóvátevése. Ezt ugyan nem érde­melték meg. Jó tehát, ha tudomásul veszik. Eckhardt Tibort tehát ezzel az otromba, kók­lert cselfogással csempészték be a delmonicói bankett szónokai közé és odaállították Knowland szenátor mellé. Ezzel a jellemző magyar úri fur- fanggal többek között azt a benyomást akarták a rászedett emberekre sugalmazni, hogy a “ma­gyarrá fogadott” Knowland szenátor teljesen azonosítja magát Eckhardt bűnösnek bélyegezett politikai múltjával és eszmevilágával Knowland szenátor elég távol áll a haladó gondolattól, de kötve hisszük, hogy akár Knowland szenátor is leült volna egy asztal mellé azzal az Eckhardt tál, akit be kellett csempészni a bankett-terembe, amelynek látogatottságát bizonyára még az is kockára tette volna, ha a köznség valahogyan előre megszimatolja. A levegő megritkul az ilyen alak körül s talán meg is fojtaná a magány, ha a népbolonditó A. M. Sz. titokban nem nyulkálna a hóna alá. ÉRTELMES AMERIKAI MAGYAR A MA­GYAR SZÓBÓL ÉRTI MEG A GAZDASÁGI, POLITIKAI ÉS NEMZETKÖZI ESEMÉNYEK VALÓDI JELENTŐSÉGÉT! October 20, 1955.­Mit látnak a Népszava olvasóinak szemei? “Diszdoktorrá avatták Oxnam püspököt Buda­pesten” cimmel jelent meg a kéthasábos cikk az “A. M. Népszaváéban. A cikk beszámol a Ma­gyarországon rendezett magyar Református Teo­lógia jubileumi ünnepségéről, amelyen megjelen­tek a külföldi protestantizmus és az Egyházak Világszövetségének vezetői. Ez.ek közül, irja, nyolcat diszdoktorrá avattak, köztük Oxnam washingtoni methodista püspököt, Wagnert, az amerikai Evangéliumi és Református Egyház fejét, Cenkov bolgár teológiai professzort, Nie- möller német lelkészt, valamint skót, holland, s további két német egyházi vezetőt, illetve teo­lógust. Nem győztünk eleget csodálkozni, hogy a Nép­szava ilyen hírekkel szolgál olvasóinak. És nem győzünk eleget tépelődni azon, vájjon ilyen hir olvastával mit érezhetnek, mit gondolhatnak a Népszava olvasói, akiknek fejét fantasztikus hí­rekkel tömték a magyarországi vallásüldözések­ről. Olyan híreket terjesztettek, hogy az olvasók már-már azt hihették, hogy csendőrök állnak les­ben kapumélyedésekben és lelövöldözik a temp­lomba igyekvő embereket. A riasztó vad hírekkel olyan víziókat gyújthattak az olvasók agyában, hogy verik a papokat és az apácákat, börtönbe dobják azokat a jámbor hívőket, akik Istenben hisznek, hogy istállókká alakítják át a templo­mokat, felekezeti iskolákat s az emberek csak rettegve mernek keresztet vetni, mint Néró ide-' jében az őskeresztények, no meg ehhez hasonló rémtörténeteket olvastak. Most egyszerre csak azt olvassák lapjukban, hogy ünnepélyes külsőségek közt fogadták Ma­gyarországon a külföldi protestáns vallásfeleke­zetek képviselőit és a megtiszteltetést odáig vit­ték, hogy diszdoktorrá avatják azokat a külföldi egyházi nagyságokat, akiknek emberszerető mű­ködése nagy nevet szerzett számukra. Elképzel­jük, hogy ámulhatnak-bámulhatnak az olvasók és milyen megzavarodoft pillantással meredhet­nek maguk elé. Mily megdöbbenéssel ébredhet­nek rá, hogy félrevezették őket, álhirekkel trak- tálták és mérgezték álmaikat, mert az a rettene­tes sok hazugság és rágalom mégsem lehet igaz, ha ilyen megtiszteltetéssel övezik Magyarorszá­gon a világ egyházi vezetőit. A jobb sorsra érdemes -Népszava-olvasók re­mélhetőleg olyan tanulságot vonnak le ebből az esetből, az el nem tagadható igazság váratlan előbukkanásából, amely csak hasznukra válhat és feltehetően szükségét érzik egy igazi “agymo-- sásnak”, hogy a beléjük sugalmazott sok szenny­től megszabaduljanak. Megértik akkor, hogy szü­lőhazájuk a rágalmak ellenére virul, fejlődik s nemcsak hogy tiszteletben tartja az emberi jogo­kat, hanem megadja a magyar népnek azokat az összes jogokat, amelyekről hajdanában danában nem is álmodhattak, azokat a jogokat, amelyek­nek hiánya nyomta kezükbe a vándorbotot, ami­kor hazájukat elkeseredetten elhagyták. A KÉMSZ0L6ÁUT ELLENŐRZÉSE Mike Mansfield mentanai demokrata szenátor kijelentette, hogy harminchárom kartársával együtt tervezik, hogy megsürgetik egy külön bi­zottság megteremtését a központi kémszolgálat ellenőrzése végett. A szenátor megjegyezte, hogy a kémszervezet eddigelé az összes többi kormány­szervezetekre alkalmazott demokratikus ellenőr­zés minden formáját elutasította magától. Költ­ségvetését más kormányszervezetek költségveté­seibe rejtették úgy, hogy csak egy maroknyi hon­atyának van halvány fogalma róla, mennyi pénzt is költ ez a társaság. Nem is kívánják meg tőle, hogy jelentéseket tegyen a kongresszusnak, igy hát nincs is mód felbecsülni végzett munkájának értékét. A kémszervezet úgyszólván teljesen független és autonóm a kormányban. Élén Allen W. Dulles, John Foster Dulles külügyminiszter fivére áll. Ez kijelentette, hogy egy közös kongresszusi el­lenőrző bizottság felállítása “kissé bajos dolog” lesz, máskülönben pedig “teljesen meg van elé­gedve a kongresszus fegyveres szolgálati bizott­ságának elismerésével, amely bizottságnak fele­lős.” Megelégedése ellenére is el vannak az illeté­kesek készülve, hogy színfalak mögötti heves harc lesz a kongresszus kísérletei ellen, hogy kö­zös bizottságot szervezzenek, hat szenátorral és hat képviselővel, akik ellenőriznék a kémszerve­zet munkáját és kiadásait.

Next

/
Oldalképek
Tartalom