Amerikai Magyar Szó, 1955. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)

1955-09-22 / 38. szám

^JCrpCCAllUCi í-iLuy ic/tW. AiVILÍUlVAi iVlAliIAK hAO 13 Világjáró magyar ember Amerikában 1001-ben Tavaly tavasszal jelent meg a budapesti MŰ­VELT NÉP könyvkiadó vállalat kiadásában a ma­gyar históriás Írásairól a USA magyarjai előtt jól ismert Bevilaqua Borsody Béla dr. legújabb kötete, a “Régi Magyar Világjárók'’. A vaskos kötet sok példányban kelt el a USA magyar olva­sói között is. A közeli jövőben jelenik meg a “Régi Magyar Világjárók’’ második kiadása. A kötet kilenc évszázad magyar világjáróiról szól: régi magyarokról, felfedezésekről, tehetséges ka­landorokról, “Selfmade man’’-okról, “hobo”- król, tudósokról, üldözött emigránsokról, a Thö­köly, Rákóczi és az 1848-1849-i magyar szabad­ságharc bujdosóiról, régi erdélyi fejedelmek dip­lomatáiról, “globe-trotter”-ekről is. Alábbiakban a kevés híján ezer eztendeje, pontisan 955 év­vel ezelőtt, az Északamerika partjaira elvetődött magyar emberről szóló fejezetet röviden ismer­tetjük. Ez a magyar Amerikának a Christóbál Colon — közkeletű nevén “Kolombusz Kristóf” ismeretes útja előtt, kevés híján úgy félezer esztendővel, 1001-ben, Szt. István király ural­kodása legelején járt Északamerikában. Törté­nete nem az “Ezeregyéjszaka” meséje, hanem történelmi valóság: amerikai és magyar múlt hiteles dokumentuma. Magyarunk az Uj Világ legelső európai utasai közé tartozik, minden­esetre a hitelesen legelső magyar ember, aki Amerika partjain kikötött. ★ A mai norvégek, svédek és dánok, valamint a franciaországi Normandia népeinek ősei az akkori világot evezős-vitorlás gályáikon járó “Északi emberek” — régi nevükön “Nordaman”-ok, azz “Norman”-ok, más neveiken “Wikingarok”. “Wi- kingek’Lés “Vajrégek” — voltak, ősi lakóhelyük a “Jég Szigete”, Izland volt. Innen terjeszkedtek tovább le Anglia és Franciaország partjaira, az európai nagy folyókon fel és el Párisig, de a Földközi Tengerben a középkori Görögföldig, Északafrikáig, Kisázsiáig és az akkori “Kijewsz- kaja Roszijáig”. azaz a “Kijevi Oroszországig” is, de mint látni fogjuk, az akkori világ előtt me­rőben ismeretlen, csak ötszáz év múlva felfede­zett Amerikáig is. Könnyű, faragott sárkányszobor-diszitette hajóorros gályáikat rettegte az akkori világ. Egy épségben megmaradt gályájuk az északnémet mocsarakból került ki, az egyik német muzeum históriás kincséül. Szolgálatukba sok déli orosz, kisázsiai, “ozmánli türk”, török, bizánci görög és magyar, meg a magyarral rokon bessenyő is beszegődött. Világraszóló kereskedelmet is te­remtettek, a középkori észak-orosz területek nagyrésze is az ő hatalmuk alá került. Történetükkel — de a szóbanlevő Amerikát- járó magyar ember történetével is, számos kö­zépkori izlandi és dán krónika (Saga), a 18. szá­zadtól kezdve igen számos svéd, norvég, dán, an­gol, amerikai, német, magyar és orosz tudós fog­lalkozott. Magyar részről az Amerikában élt ki­váló magyar történész, a néhai Pivány Jenő és Matolay Tibor, az ő nyomukon Áts Tivadar és e sorok írója foglalkozott: összefoglalva a fentiek kutatásainak eredményeit. Ma már vitathatatlan szóbanlevő magyarunk hiteles magyar volta. Nem anekdota, nem históriás legenda, hanem va­lóság. Pivány Jenőt, / angolul megjelent tanul­mányaiért a washingtoni és a magyar Akadémia tagjául választotta. Az erre vonatkozó irodal­mat e sorok Írója foglalta össze fentemlitett, ta­valy (1954-ben) megjelent kötetében x(“Régi Magyar Világjárók”). Magyarunkról a Heimsk­ringle (“A Világ Kereksége”) cimü izlandi Kró- nikagytijtemény gyűjtötte össze a legrégebbi ada­tokat, melyeket Snorri Sturluson, izlandi biró 1220-1237 között foglalt Írásba. A kérdés első európai kutatója, Schjöningins dán tudós már 1776-ban megállapította magyarunk magyarsá­gát, az angol Sámuel Laing is ugyanezt Irta meg. A történet röviden ez: Az izlandi király Erik Raude — “Vörös Erik” — vállalkozó szellemű, merész hajós volt, világjáró, hóditó kalóz, mint a fia, Leif Erikson den Hepne. A királyfi Gunb- jörn Barne izlandi kalózkapitánytól azt hallotta, hogy ez viharverte hajójával Izland szigetétől nyugatra “valami ismeretlen földre talált”. A királyfi erre 1000-ben harmincöt válogatott le­gényével nekivágott a tengernek. Megtalálta, az “uj-földet” és azt zöldelő. mohás, bozótos partja­iról “Zöld Ország”, — azaz Grönland néven ne­vezte el. Hazafelé utaztában, 1001-ben a vihar valami uj partra sodorta és pedig már Amerikába, a- hol három helyen kötött ki. Az első helynek He- luland, azaz “Köves Ország” nevet adott. A má­sodikat “Erdős Ország” (Markland), a legdélibb bet valami szöllőféléről Vinlandnak, azaz Szöllő- ország néven nevezte el. Ezt a fentemlitett' ku­tató tudósok a mai New Foundland partjaival azonosították. A kalózhajó innen a u gusztusra délnyugat felé sodródott el, a New England vonalára, a vadszőllő északi határán, valahol a Passama- quoddy Bay-től délre. A hajó innen gabonát, fát és szőllőt vitt haza. A krónikát egyébként a Min­nesota Államban, Kensington mellett talált nor­mann “Rúna”-betűs kő, a “Kensingtoni Kő” is igazolja. Északamerikai ásatási leletek — nor­mann fegyverek és szerszámok -— is ugyanezt bizonyítják. ★ Mindez, elsősorban az említett szőllő, a hátsó­tere világjáró magyarunk történetének. A nor­mann királyfi legényei között ugyanis — Írja az ősi krónika — volt egy “suthma.hr” vagyis “dél­vidéki” származású ember is, aki nem volt “Észa­ki Ember”. A krónika ezt Írja róla: “Kistemetti és csunyaképü ember volt. ám min­denekben felettébb ügyes. A mi embereink Thyr- ker néven nevezték”. E névről tudnunk kell, hogy az “Tiirker” mó­don ejtendő ki és a mai svéd, norvég, dán és iz­landi nyelven “török” jelentésű. Nos: magyar volt ez a “csunyaképü kis emberke”, avagy tö­rök? A fentemlitett Schjöningins, dán tudós már 1776-ban rámutatott arra, hogy ez a “török” magyar volt, mert a 11. századi görög is “Tur- kosz”, azaz“török” néven nevezte a magyart. A magyar viszont a törököt még 1520-ban is “Te^ rek, türek, törek” néven nevezte. Grekov orosz tudós is hivatkozott arra, hogy a 10-11. századi magyarság állandó kapcsolatban volt a görögök­kel is, de a kijevi oroszokkal is, akik viszont a normann “vajrégekkel” voltak mindenféle kap­csolatban. Magyarunk tehát ezen a normann — kijevi orosz — görög vonalon kerülhetett Izland- ba. De miért volt “kistermetű és csúnya” ez a “Thyrker” ? Á felelet egyszerű és “Thyrker” ma­gyar voltát embertanilag is igazolja. Az óriás- termetű és kékszemü, szőke, majdnem fehérhaju “Északi Ember”, a “Nordaman” valósággal óriá­si lehetett a zömök, kurta mokány “kicsi” ma­gyarral szemben. Mongolos-törökös-tatáros kiál­ló pofacsontos arcát, tömpe orrát, kicsi ferdénvá- gott fekete “bors szemét” jellegzetesen lefelé nö­vő konya bajszát, borotvált tarkóját, füle mögött megeresztett sima, fekete “csombokját”, lovag­lástól görbe lábát, a szálfatermetü germán iz­landi valóban “csúnyának” találhatta. Köztudo­mású, hogy máig ilyen az egész magyar-türk atyafiság: a nogájtatár, a báskürd, a karakalpak -kirgiz, a csagatáj-türk,/ meg a többi. Az izlandi “Wikinger” is, a déli görög is joggal tarthatta és nevezte “töröknek” a mi magyarunkat. A hon­foglaló “Árpád” neve türk — magyarul Arpaut, azaz “Árpaszem” volt, mert nyilván mokány, kis­termetű volt. Szt. Istvánról a krónika Írja: “Lel­ke nagy, termete gyermeki volt”. (“Animo mag- nus, corpore pusillus”.) Ezek után megértjük a krónika további szavait. “Történt pedig — Írja az izlandi krónika — a hajósok utolsó, legdélibb kikötőinél, hogy ez a Török a parton valami fürtös gyümölcsöt talált, olyat, amilyet mi izlandiak eleddig soha sehol nem láttunk! Ez a Török egészen magánkívül volt örömében, mikor ezt a fürtös gyümölcsöt meglátta. A királyfink megkérdezte tőle, mi lé­gyen ez a> fürtös gyümölcs, aminek annyira örült? De a Török elannyira magánkívül volt, hogy két kezével hadonászva csak tovább kia­bált össze-vissza, nem normannok hanem törő-, kük (a Thorske.) Csak akkor szólalt meg nor­mámul, amikor már egy kissé megnyugodva le­csillapodott. Ekkor mondotta, hogy a fürtös gyü­mölcs szőlő (“Vine”), mire a királyfi ezt a par­tot “Szőllőország” (“Vinland”) néven nevezte el’-’. ★ Mi volt ez, a szőllő és miért révült el magánki- vüli örömbe az a magyar “tőrök”? Ez a “Szőllő lehetett az amerikai futó vadszőllő, amit 18. szá­zadi amerikai hajósok ott találtak az amerikai Cape Breton partjain. Lehetett az angol és ame­rikai házakra felfutatott, mindenki által ismert, mindenütt kedvelt aprószemü vadszőllő, az Am- pelopsis Whytschie is, illetőleg az Ampelopsis Michy is. Ámde a 10-11. század iMagyarországon Pro- bus római császár ideje óta ott volt már — hite­les adatok szerint — a kékes-lilásszemü görög “Korintoszi szőllő’" albániai utóda, a “Szkadarsz- ka”, ami az ottani Sztodra (olaszosan: “Scutari”) város török Iszkadar, Szkadar nevéből lett. Ebből lett — magyar szőllőmüvelési történészeink vi­tathatatlan megállapítása szerint — a “Kadarka’* szőllő neve. Ott virul ez kétezer év óta az ugyan­annyi idős, máig ép Római Hadiut mentén min­denütt. Pécs, Villány, Szekszárd szöllővidékein. Ez volt a régi hires “Budai Bor” is, de ez az eg­ri veres bor is. Nos: magyarunk, aki talán évtizedek óta távol volt magyar hazájától, ott a végtelen távolban, az Óceán partján magyar valamit látott az ide­genben. Egyszere tört ki belőle az emlék, a kiirt- hatatlan emlékezés, a honvágy, az örök Nosztal­gia. Ugyanaz, amit minden magyar érez, amikor valahol, az idegenben, a bujdosásban egyszerre csak magyar szót hall, vagy a magyar paprikás, a gulyás, a magyar kalács illata csapja meg. Ma­gyarunk tehát a honi szőllő rokonát látta meg a “fürtös gyümölcsben”. Magánkívül volt, két kéz­zel hadonászott, elszólta magát magyarul, kia­bált örömében. Ugyanilyet irt 1728-ban a “Török- országi levelekében, vagy öt helyen aRodostóban bujdosó öregedő kuruc emigráns, Zágoni Mikes Kelemen, amikor a székely rakott káposztára gon­dolt : “Inkább lennék káposztás- fazék ott Zágon- ban, mint bujdosó itt Rodostóban. ...” dr. Revilaqua Borsody Béla Lapunk 341 hátralékos olvasójához Lapunknak jelenleg 341 olyan olvasója van, aki félévnél többel van hátralékban. E sorokat hozzájuk intézzük. Nagyon jól tudjuk, hogy hátralékosaink egy része az élet küzdelmes harcaiban megrokkant, nagyszerű régi munkástárs, akik szivük minden melegével ragaszkodnak most is lapjukhoz és akik egyszerűen azért vannak hátralékban, mert a szó legteljesebb értelmében nincs egy megtaka­rítható centjük, nincs jövedelmük. Ezek hátralé­kának rendezését az Országos Lapbizottságunk • elé utaljuk. Hátralékos olvasóink legtöbbje azért maradt el az előfizetésével, mert, mint minden dolgozó­nak, nekik is sok a gondjuk, egyesek hosszabb időszakoi) át munkanélküliekké váltak, másokat betegség sújtott. Ilyen okok miatt sokan jutnak hátralékba, az összeg aztán megnő és később már nem könnyű a $10—20 hátralék letörlesz- tése. Mi most főleg ezekhez a munkástársakhoz in­tézzük sorainkat. Munkástársak! Hátralékaitok, vagy annak legalább egy részé­nek beküldése döntő fontosságú lapunk további működése szempontjából. Ha nem tudjátok az egész összeget beküldeni, küldjétek be annyit, amennyit tudtok. Minden dollárért hálásak le­szünk. Minden dollár hozzájárulás lesz ahhoz, hogy lapunk beválthassa az amerikai magyarság beléje helyezett reménységeit. Hisszük, nem en­geditek, hogy csalatkozzunk bennetek. Hisszük, nem akarjátok, hogy sajtónk, a béke s haladás szava többé ne érjen el hozzátok. Töltsétek ki az alanti szelvényt és küldjétek be hátralékaitokat még MA! ’ Gellért Hugó, Peírás Pál, Rosner Sándor MAGYAR SZÓ 130 East 16th Street New York 3, N. Y. Tisztelt Munkástársak! Megértettem felszólításukat hátralékom ren­dezésére. Csatoltan küldök .................... dollárt háralékom rendezésére — amennyit jelenleg meg tudok vonni magamtól. A többit beküldőm mihelyst lehet. Munkástársi tisztelettel: Név: ...................................................................... Cim: ........................................................................

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom