Amerikai Magyar Szó, 1955. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)

1955-09-15 / 37. szám

AMERIKAI MAGYAR SZÓ September 15, 1955 Az események nyomában A 14-ÉVES NÉGER FIÚ SZÉTMARGANGOLT HOLTTESTE FELEIT Könyörtelen lincselési hullám tobzódik a déli országrészekben. Mind között Emmett Louis Till, e 14-éves néger fiú meggyilkolása, a legször- nyübb, ez kelt legszélesebb körökben felháboro­dást,‘mert az áldozatok ártatlansága ebben az esetben mutatkozik meg leginkább, lévén egy gyermekről szó, pedig hát a belzoni néger lelkész­nek, Rév. George E. Leenek is csak azért kellett májusban vértanúhalált halni, mert gyilkosai kö­vetelésére sem volt hajlandó összetépni szavaza­ti igazolványát; Lamar Smith, pedig akit két héttel a néger fiú barbár lemészárlása előtt-öltek Lapunk 341 hátralékos olvasójához Lapunknak jelenleg 341 olyan olvasója van, aki félévnél többel van hátralékban. E sorokat hozzájuk intézzük. Az amerikai postahivatal nem engedélyezi, hogy hátralékban levő olvasóknak tovább lapot küldjünk. Az olcsó Second Class Mail-el való szál­lítás a törvény értelmében csak ELőfizetőknek jár. Aki elmarad előfizetésével, az a törvény ér­telmében nem tekinthető előfizetőnek, annak a lap mint ajándéktárgy jár, aminek szállítása vi­szont más — magasabb — postai árszabás alá esik. így hát kényszerülve vagyunk mostantól kezdve az ilyeneknek a lap további küldését be­szüntetni. Mondanunk sem kell, hogy fájó szívvel tesszük ezt, mert mi természetesen elsősorban a munkás olvasót látjuk bennük és csak másodsorban a hátralékban levő előfizetőnket. A mi lapunk csak úgy teljesítheti a maga nagy feladatait, ha minél több magyar munkás olvassa. Nagyon jól tudjuk, hogy 'hátralékosaink egy része az élet küzdelmes harcaiban megrokkant, nagyszerű régi munkástárs, akik szivük minden melegével ragaszkodnak most is lapjukhoz és akik egyszerűen azért vannak hátralékban, mert a szó legteljesebb értelmében, nincs egy megtaka­rítható centjük, nincs jövedelmük. Ezek hátralé­kának rendezését az Országos Lapbizottságunk elé utaljuk. Hátralékos olvasóink legtöbbje azért maradt el az előfizetésével, mert, mint,minden dolgozó­nak, nekik is sok a gondjuk, egyesek hosszabb időszakon át munkanélküliekké váltak, másokat betegség sújtott. Ilyen okok miatt sokan jutnak hátralékba, az összeg aztán megnő és később már nem könnyű a $10—20 hátralék letörlesz- tése. Mi most főleg ezekhez a munkástársakhoz in­tézzük sorainkat. Munkástársak! Hátralékaitok, vagy annak legalább egy részé­nek beküldése döntő fontosságú lapunk további működése szempontjából. Ha nem tudjátok az egész összeget beküldeni, küldjétek be annyit, amennyit tudtok. Minden dollárért hálásak le­szünk. Minden dollár hozzájárulás lesz ahhoz, hogy lapunk beválthassa az amerikai magyarság beléje helyezett reménységeit. Hisszük, nem en­geditek, hogy csalatkozzunk bennetek. Hisszük, nem akarjátok, hogy sajtónk, a béke s haladás szava többé ne érjen el hozzátok. Töltsétek ki az alanti szelvényt és küldjétek be hátralékaitokat még MA! Gellért Hugó, Petrás Pál, Rosner Sándor MAGYAR SZÓ 130 East Kith Street j New York 3, N. Y. Tisztelt Munkástársak! Megértettem felszólításukat hátralékom ren­dezésére. Csatoltan küldök .................... dollárt háralékom rendezésére — amennyit jelenleg meg tudok vonni magamtól. A többit beküldőm mihelyst lehet. Munkástársi tisztelettel: j. Név: ............................................................... Cim: ............................................................................. ■ i meg egy mississippi törvényszék udvarán, csak a szavazástól elriasztott néger embereket báto­rította. Emmett Till, ez a szegény, gyermekparalizis- ben szenvedő chicagói fiu^ nyaralni ment roko­naihoz Greenwood, Miss.-be, s egy napon állító­lag odafüttyentett egy fehér nőitek. A nő férje és sógora revolverrel felfegyverkezve egy vasár­nap kora délután megjelent a fiú rokonai házában s a gyermeket autón elrabolták. Három napra rá előkerült a fiú — holtteste a Tallahatchie-folyó- ból. Golyó fúrta át, arca szét volt marcangolva, s szögesdróttal összekötözve és sulyokkal meg­terhelve, hogy lent maradjon a viz fenekén. Chi­cagóban a temetés előtt a fiú kétségbeesett anyja közszemlére tette a “fajvédők” barbár módra el­pusztított áldozatát. Százezer ember ment meg­nézni a rettenetes látványt. Ugyan miért bántották a szerencsétlen gyer­meket? Hiszen tulfiatal volt még ahhoz, hogy szavazni menjen, tulfiatal ahhoz, hogy szakszer­vezetbe lépjen. Mindegy az ok! A cél: a néger polgárok megfélemlítése, a néger nép felszaba- ditási mozgalmának elfojtása, a néger munkások szakszervezeti szervezkedésének megakadályozá­sa, holott még csak néhány év hiányzik, hogy száz esztendős legyen a néger nép emancipálása — papiroson, igen csekély megvalósulással. A néger nép példátlan üldözésnek van kitéve s né­hány elvakult és elvadult déli fehér gaztette megszeplősiti az ország hírnevét. Mert miközben kormányunk illetékes szócsövei zajongva köve­telnek “szabad választásokat” Koreában és Né­metországban, sőt Magyarországon is, néhány mississippi fajvédő lincsterroral igyekszik meg­akadályozni a néger polgárokat abbán, hogy sza­vazzanak. Az ország déli részeiben valóságos szükség- helyzet kerekedett fölül s helyi hatóságok: álla­mi kormányzó, ügyészségek, sheriffek, szenáto­rok és kongresszusi törvényhozók voltaképpen valamennyien dixiekrata összeesküvőkkel szövet­keznek a válság fenntartására. Csakis az Eisen- hower-kormány tudná visszaállítani a rendet, a törvényt Mississippiben, csakis a szövetségi kor­mány tudná megfékezni ezeket az igazi felforga­tókat és törvényszegőket, akik az alkotmány és a legfelső törvényszék tekintélyére fittyet hány­nak. Szerte az országban terjed a megdöbbenés és a tiltakozás. Az a százezer ember, aki látta a né­ger fiú holttestét, megfogadta, hogy a gonoszte­vőket ez alkalommal nem engedi megmenekülni. A gyilkossággal vádolt két ültetvényest még a teljesen fehér emberekből álló nagyesküdtszék is kénytelen volt a bírák elé állítani. Ez persze még nem jelent semmit. Korábbi lincselések tetteseit “sem sikerült a hatóságoknak kézrekeriteni”, vagy ha igen, bohózatszerü tárgyalásokon szaba­don engedték, mint ahogy most is már vannak jelek, hogy a lincselők tisztáramosására készül­nek. És megtörténhetik, hogy a vádlottak megusz- szák, ha a nép. nem lép közbe, ha a tárgyalások­ra nem küldenek megfigyelőket az egész ország­ból akiknek jeleléte visszatrthatja a hatóságo­kat, hogy ne rendezzenek megint valami szégyen­letes törvényszéki operettet. Egyéneknek, szervezeteknek, szakszervezetek­nek halálbüntetést kell követelni a lelketlen gyil­kosokra. Ki kell végre már harcolniuk a néger nép egyenjogúsításának valóra váltását. Meg kell találni a módját, hogy nemcsak Mississippi államban, hanem az összes déli országrészekben megvédjék a négerek életét, személyi biztonsá­gát, polgárjogait és tulajdonait. És fényt kell deríteni Brownell igazságügyminiszter tunyasá­gára, amelyet ilyen esetekben tanúsít, kiáltó el­lentétben azzal az éberséggel, amellyel ártatlan emberek politizálását követi. NYUGAT-NÉMETORSZÁG 3 millió szervezett munkása földmondta bérszerződését. A unió veze­tői azt állítják, hogy a munkabérek messze elma­radtak a megélhetési eszközök rohamosan felszö­kő áraitól. A jól képzett munkások átlagos mun­kabére 48 cent óránként. Kém akivel kesztyűs kéne! bánnak Erich Gimpelt/a náci háborús kémet, augusz­tus 12-én deportálták Nvugat-Németórszágba. Nem mehetünk el szó nélkül e meglehetős nagy csendben végbevitt esemény mellett, mert akaratlanul is elmereng az ember a “sors” kü­lönös viszontagságain. Ki nem emlékezne arra az országot felrázó szenzációra, amikor közzétet­ték, hogy ez a Gimpel a háború alatt két társavai egyetemben 1944 november 29-én éjjel egy náci tengeralattjáróról kiszállt, csónakba ült. partra evezett, és Maine állam Frenchmen’s Bay nevű tengerparti községénél Amerika földjére tette lá­bát? Egy hónappal később, miután Boston és New York előkelő szállodáiban laktak 60,000 dol­lárjukkal, hamis születési és sorozási bizonyít­ványaikkal meg egyéb irataikkal, detektívek hu­rokra kerítették őket. Aztán 1945 február 14-én a hadbíróság halálra Ítélte őket kémkedésre és szabotázscselekedetekre irányuló összeesküvésért. Truman volt elnök élethossziglani fegyházra vál­toztatta büntetésüket. Most azonban Gimpeltt tiz évi raboskodás után feltették az “Italia” nevű gőzhajóra és visszaszál­lították hazájába. A bevándorlási hivatal egyik szószólója azt mondja, hogy azért deportálták, mert “érvényes útlevél nélkül jött az országba.” A szivünk sajgott, amik»r ezt a kijelentést hal­lottuk, de nem a háború idején lefülelt náci ké­mért sajgott a szivünk. Ez a gazember a nácik kémiskolájában nyert alapos kiképzés után azért szökött be Amerikába, hogy kémkedjen honfi­társaink ellen, életünket veszélyeztesse s ha mód ja lett volna rá, elpusztítsa, a gyárainkban pedig annyi kárt tegyen, amennyi csak belefér. Ez ha­lálos, ártalmas és ártani, pusztítani akaró ellen­ség volt, akire a nemzetközi szokások értelmé­ben, mivelhogy háború idején kémkedett, a biz­tos halál várt. Halál helyett megkegyelmeztek neki, aztán tízévi raboskodás után, amikor is job­ban élt, mint szülőhazájában, mint érvénytelen* útlevéllel érkező idegent deportálták. Ez már magában véve is fantasztikus egy eset! De sokkal fantasztikusabb, ha abból a szem­pontból nézzük, hogy ugyancsak deportálnak olyan munkásokat, akik szabályos és érvényes útlevéllel és hamisítatlan okiratokkal jöttek az országba, egész életükben becsületesen dolgoz­tak, családot alapítottak, fiakat adtak az ország­nak, akik vitézül harcoltak az ország védelmé­ben, gyakran hosszú éveken keresztül, és mint kitüntetett veteránok tértek vissza, hogy tovább dolgozzanak az ország érdekében. Ezek a mun­kásapák és nagyapák minden szaktudásukkal és értéktermelő ujjai minden mozdulatával gyarapí­tották az ország vagyonát, az uralkodó osztály dollárjait, építettek házakat, gyárakat, utakat s hidakat, kitermelték az erdőt és bányát, termel­tek gabonát, gyümölcsöt és tenyésztettek állato­kat. és minden cselekedetükkel az ország javára tevékenykedtek, az ország javára, mindenki ér­dekében, miközben munkájuk eredményének csak egy kis törmelékét kapták ellenértékűi. Csak egyet tudnak felhozni ellenük a hatósági vádak: munkástársaik érdekében is dolgoztak és bii*álat- tal illették a politikai és társadalmi viszonyokat, de ugyanakkor az a meggyőződés fütötte őket. hogy a munkásosztály éppenolyan alkotórésze az ország társadalmának, mint azok, akiknek hasz­not hoznak munkájukkal, törvény által nem til­tott cselekedetet követnek el, sőt az általános életszinvonal emeléséért fejtenek ki erőfeszítése­ket. Ámde ezek közül is tömérdek embert “depor­tálnak'”, tönkretéve életüket, szétrombolva csa­ládi fészküket, boldogtalanná téve hitvestársat, gyermekeket és unokákat. Lehetséges volt-e ez? — kérdezi majd hiile- dezve a jövő kor embere. Gazembert, akire vil­lanyszék várt volna, és a köz érdekében önzetle­nül dolgozó ártatlan embereket — egykor ugyan­azzal a büntetéssel vagy büntető eljárással súj­tottak? Mi, értsük meg egymást, nem azt követeljük, hogy a büntetést töröljék el, hanem azt, hogy büntessék meg a bűnöst és hagyják békében az ártatlant. dr. p. b. ^------

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom