Amerikai Magyar Szó, 1955. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)
1955-09-01 / 35. szám
September 1, 1955 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 7 Az uborkaszezon rövid hirei Irta: GERÉB JÓZSEF Az amerikai újságírók éppenugy panaszkodnak a nyári nagy melegekre, mint a más, tiszte- ségesebb foglalkozású emberek. Mentegetődznek, hogy az ember agya a nagy hőségben nem működik úgy, mint kellene és ez az oka, hogy a nyári szezonon át az újságok olyan üresek. Rövid vizsgálat után azonban rájövünk, hogy nemcsak hátránya, de előnye is van ám annak a ténynek, hogy az amerikai újságírók NEM TUDNAK GONDOLKOZNI, mert abban az esetben legalább nem tudják annyira “kisimítani” a hírügynökségektől kapott tudósításokat, hogy azok egészen mást mondanak, mint amit a beküldő riporter jelenteni akart. így aztán az ilyen “uborka-szezon” újságokban találhatunk igen érdekes, de ugyanakkor persze nagyon rövid híreket, amiket még nem színeztek ki. Csak az olvasónak kell egy kicsit figyelni, hogy észrevegye az ilyen apró, de azért fontos híreket. Mutatónak ime itt közlünk néhányat, amelyek az utóbbi napok újságjaiban jelentek meg: ★ NEW YORK. — A 29 éves Stephan Strogoff, volt orosz alattvaló, aki Párisban fellopódzott a Pan-American Airways repülőgépre és a kézitáskák között elbújva New Yorkba érkezett, nem élvezhette az Újvilágot, mert pár óra múltán már visszaküldték egy másik repülőgépen. Strogoff keservesen panaszkodott az újságíróknak, hogy milyen nagy csalódás érte. Ugyanis azt hitte, hogy mint hivatásos “antikommunista”, itt tárt karokkal fogadják s sok pénzt fog keresni. Strogoff ugyanis már irt egy könyvet, hogy milyen módon “szökött” ki a Szovjetunióból. Azt hitte, hogy azzal itt nagyon sok pénzt kereshet. De ime, már ezek a telepénzes amerikaiak sem szórják az aranyat az antikommunista hősködésért. — Ej, mi lesz már ebből a világból??! ★ WARRINGTON, Anglia. — Egyik amerikai repülő pilóta kifogást emelt azért, mert az itteni egyik korcsmában (pub) a tulajdonos Boxer fajta kutyája megvető fejrázással hagyja el a szalont, valahányszor oda egy amerikai beteszi a lábát. A pilóta azt állította, hogy erre a tulajdonos tanította be a kutyát; a tulajdonos azzal védekezett, hogy a Boxer csak a vendégek egy részét utánozza. ★ WASHINGTON. — Most, hogy az elnök már aláírta a minimális órabérnek egy dollárra való felemelését megszabó törvényt, Mitchell munkaügyi miniszter is helyesli. Mitchell ugyanis egészen az utolsó pillanatig ellenezte az egy dollárt s kitartott a 90 cent mellett, mert, mint most mondotta, őt úgy informálták, hogy az egy dolláros minimum 2 és fél millió munkásnak emelné a bérét, holott most kiderült, hogy csak 1 millió és 300,000 munkásnak javította a keresetét. Mitchell munkaügyi miniszter, — akit a MUNKÁSOK BARÁTJA gyanánt szerepeltettek, tehát azért ellenezte az egv dollárt, mert úgy hitte, hogy TÚLSÓK MUNKÁSNAK EMELI A KERESETÉT. — Ez aztán munkásbarátság. És ami a legérdekesebb, a CIO vezetősége, amelynek Mitchell ezt a magyarázatot adta, KIELÉGÍTŐNEK VETTE EZT A VÁLASZT! ★ HYDERABAD, India. — Hyderabad címzetes feje, a Nizam, az ország és talán a világ leggazdagabb embere. Dacára annak, hogy 36 fényűző automobilja van, azok után, — ősi jogaira hivatkozva, — nem fizet adót. Indiában ugyanis az igen gazdagoknak megmaradt az adómentességi joga. — Mi is lenne a világból, ha a gazdagokat éppenugy adófizetésre fognák, mint a szegényeket?! Ez a kis hir csak azt mutatja, hogy mennyi KOMOLY reformra van még szüksége India népének. ★ HOUSTON, Texas. — Roy Hofheinz, Houston város polgármestere boesánatkérő táviratot küldött India nagykövetéhez, G. L. Mentához, akit egy houstoni vendéglőben a nagy teremben nem szolgáltak ki, mert a “színes” emberek közé sorolták, akiket Texasban alsóbbrendű1 lényeknek tekintenek, akiknek nem szabad megadni a fehéreknek járó tiszteletet. _ ‘ ~ Tekintettel arra, hogy India igen fontos állam, a nagykövetét ért sérelemért még Dulles külügyminiszter is bocsánatot kért. A polgármester pedig annyira ment, hogy Mehta nagykövetet meghívta saját házához is egy ebédre. (Ily leereszkedés !!) Persze úgy Dulles, mint Hofheinz polgármester a pincérnő tudatlanságát okolták a vélt sérelemért. Sem nekik, sem az újságoknak eszükbe sem jutott, hogy talán a Texas és egyéb déli államokban TÖRVÉNYEKKEL ALÁTÁMASZTOTT FAJGYŰLÖLETET KELLENE OKOLNI. ★ FRANKFURT, Németország. — Nagy publicitást nyert az a pör, amelyben egy asszony havi 35 dollárnyi összeget követel egy amerikai kapitánytól 6 éves kislányának az eltartására. A férj- telen nő állitása szerint a kislány apja az amerikai katontiszt. Nagy publicitást azért kapott ez a pör, mert állítólag, ha a bíróság az asszony javára dpnt, akkor több mint 50,000 más asszony is hasonló segítséget fog követelni gyermekeik részére, akiknek apja az amerikai hadsereg kötelékébe tartozik, vagy tartozott. Mindez azt mutatja, hogy a megszálló hadseregek, — legyenek azok amerikaiak, vagy bármily más nemzetiségűek, — mindig sok gyereket hagynak hátra. Farizeuskodással, álszenteskedéssel ezt letagadni nem lehet. ★ DIXON, 111. — A biró Alvin Sarvert csavargásért egy havi börtönre ítélte, azonban megengedte neki, hogy börtön helyett ugyanannyi órát töltsön a templomban, habár nem egyszerre, hanem hosszú időn át. Ez az állítólag vallásos biró tehát a börtönben lakást, vagy a templomban való tartózkodást egyformának tartja. Ugyan mit szólnak az ilyesmihez az IGAZÁN vallásos emberek? PANASZ, MELY SOKAT ELÁRUL A US News and World Report “Adóprés, amely húsba vág” cimü cikkében az amerikai üzletemberek súlyos sérelmének ad hangot. A lap arról panaszkodik, hogy igen sok Japánban élő amerikai üzletember készül becsomagolni bőröndjeit, hogy hazautazzék. Vajon miért? Az elutazási készülődés oka az — irja a lap —. hogy a jövő évtől kezdődően az amerikaiaknak meg kell fizetniük a teljes japán jövedelemadót. Ez az adó évi jövedelmüknek több mint a felét emészti fel. Egy amerikai például, aki 10.000 dollárt keres évente, 58-65 százalék adót köteles fizetni, ha Japánban akar maradni. A japán kormány “szigora” kemény csapásként sújt mintegy 3000 amerikai üzletembert. Japán jövedelemadó- bevételének legnagyobb része olyan emberektől származik, akik körülbelül 600 dollárt keresnek évente — irja továbbiakban a szerző. Az évi 3000 dolláros jövedelem már ritka dolog a szigetországban, ahol az átlagos életszínvonal meglehetősen alacsony. Egy amerikai’ kereskedő, aki évi 5000 dollárt keres, japán fogalmak szerint milliomosnak számit, s eszerint is kell adóznia. Ilyenformán az, akinek évi jövedelme 5000 dollár, az összes mentesítések levonása után 2240 dollár jövedelemadót fizetne. Évi 20,000 dollár jövedelemből alig maradna több, mint 7000 dollár. A japán kormány — panaszkodik a US News — közönyös vállrándítással intézi el az amerikai tisztviselők és kereskedők sérelmét. Hiszato Icsi- mada pénzügyminiszter, akit egy amerikai diplomata figyelmeztetett, hogy “Japán számára igen nagy segítséget jelentő amerikai állampolgárokat veszíthet el” —igy válaszolt: “Már megadtuk az engedélyt elutazásukra”. A US News and World Report panasza nagyon meginditó és egyben sokat elárul. Egy valami ugyanis hiányzik a cikkből. Annak kimutatása, hogy miből ered a Japánban élő amerikaiak magas, a japán átlagkeresetet messze túlhaladó jövedelme? Azt hisszük, ha a cikk erre is kitérne, mindjárt érthetőbbé válnék, miért oly “szigorú” a japán kormány: saját*tőkései érdekében igyekszik legalább-kis részét adó‘formaijában visszavenni annak a profitnak, amelyet az amerikai üzletemberek az olcsó japán munkaerő révén sajtolnak ki a vendéglátó'országból., ;: EGY NAGY KÖLTŐ > HOZZÁSZÓL A LANDY-ÜGYHÖZ A “N. Y. Times” cikkei nyomán országos feltűnést keltett a Landy-ügy, amelynek, mint ismeretes, a lényege az volt, hogy a kereskedelmi tengerészeti akadémia egyik kitűnő növendékétől megtagadták a tiszti kinevezést azon ürügy alatt, hogy édesanyja évekkel ezelőtt a KP tagja volt. Ehhez a kérdéshez hozzászólva irta meg érdekes levelét USA egyik legnagyobb költője, Archibald MacLeish, volt helyettes államtitkár, a kongresszus volt könyvtárosa s a Pulitzer-dij nyertese. íme a “N. Y. Times”-hoz intézett levele: Gratulálhatok-e ahhoz, ahogy a közfigyelmet ráirányították a Landy-ügyre? Nemcsak olyan ügy ez, amelyben esetlenül és durván kárt okoztak egy nyilvánvalóan ártatlan embernek, hanem annak a zavarbaejtő irányzatnak is példája lehet, amely az amerikai kormány és a polgárok közti viszonyban újabban divik. A haditengerészeti minisztérium az úgynevezett “megfontolt cselekedetét” igazolni akarva úgy érvel, hogy az ifjú Landynak nem természetesen velejáró joga a tiszti kinevezés. Ez a kijelentés kétségkívül helyes, ami a törvényes jogokat illeti. Csakhogy a Landy-ügyben nem törvényes jogról van szó, hanem arról a jogról, amelyet sokáig az amerikai polgárság jellegzetes jogának tekintettek, mely szerint a kormány tisztviselői nem járhatnak el szabálytalanul és szeszélyesen senkivel. Ennek az ügynek adatai egyszerűek és nyilvánvalóak. Az ifjú Landy igenis megérdemli a tiszti kinevezést. Osztályának második legjobb tanulója volt. A kereskedelmi tengerészeti akadémia hatóságai igen nagyra becsülték a fiatal tisztjelöltét. Kiváló szorgalmával és tehetségével elérte végbizonyítványát és a parti őrség tiszti rangjára való jogosultságát. Amikor tehát ily körülmények közt közbeléptek a kormány tisztviselői, amint önök megírták, hogy eltiltsák a fiatalembert attól, hogy “a zászló és a haza iránti hüségesküt letegye” és hogy megfosszák őt attól a tiszti kinevezéstől, amelyet többi osztálytársai elnyertek, akkor bajosan van joguk arra hivatkozni, hogy a fiatalembernek nincs joga tiszti kinevezéshez. Rossz lábra húzták a cipőt. Az igazi kérdés az, mi joga van a tengerészeti minisztériumnak megfosztani az ifjú Landyt munkája eredményétől, hogy a köztársaság nevetség tárgyává tegyék és hogy valamennyiünket émelyítő szégyenérzéssel szomoritsanak el? A minisztérium válasza — vagy tehetségtelen képviselőinek válasza — nyilván az volna, hogy Landy édesanyja hat-hét évvel ezelőtt a kommunista párt tagja volt, amikor ő még csak 14—15 éves fiú lehetett, és hogy ő még mindig “közel” áll anyjához. Érdekes volna Eisenhower elnök véleményét is ismerni. Volt idő, amikor az amerikaiakat felháborodással töltötte el, amikor azt hallották, hogy kommunisták gyermekeiről állítólag feltételezték, hogy kémkednek szüleikre és feljelentik őket. Most hát talán amerikai felfogássá válik, amint ezt a haditengerészeti minisztériumban értelmezik, hogy amerikai fiuk saját kockázatukra állnak “közel” az édesanyjukhoz és hogy az az amerikai fiú, aki nem jelenti fel édesanyját veszélyes gondolatai miatt, megérdemli, hogy megfosszák attól a jogától, hogy hazáját szolgálja, mert a Pentagon némelyik tisztje ezt igy véli helyesnek? Archibald MacLeish, Conway, Mass., 1955 aug. 6. WASHINGTONBAN még a Talbott-ügynél és Dixon-Yatesnél is szenzációsabb skandalumnak jöttek nyomára, irja a Fortune magazin, amelyet még vállalatellenes részrehajlással sem lehet vádolni, mert a nagy üzleti vállalatok egyik szócsöve. — Ezúttal a hírhedt General Service Admi- nistrationról van szó. Ez az ügynökség képezi a kisebb-nagyobb csalások megvesztegetések és általános gondatlan pazarlások tömegét jelenleg a republikánus Edmund F. Mansure-al az élén. A legújabb nagy “botrányban” érdekelve vannak nagy US koi'porációk, kijárók, távolkeleti svindlerek, chicagói politikusok, washingtoni befolyásházalók és iparlovagok. Ha a Fortune ily szépen lerajzolja ezt a társaságot, akkor el is hihetjük, mert a Fortune minden bizonnyal ismerős a saját portáján.
