Amerikai Magyar Szó, 1955. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1955-02-10 / 6. szám
10 AMERIKAI MAGYAR SZÓ A FORMOZAI HELYZET A múlt évben lezajlott genfi konferencia Washingtont az elé a helyzet elé állította, hogy választania kellett: vagy visszakozik vagy háborúba megy a Távol-Keleten. Ezt a döntést sokáig nem lehetett halogatni. Abban az esetben, ha nem lett volna hajlandó visszakozni, a döntést el kellett volna halasztani. A megoszlás a “visszakozás vagy háború” dilemmájában továbbra is megmarad azoknál, akik a teljes háborús táborban vannak, mint Radford, Twining és Carney, közös vezérkari főnökök, a Knowland-csoport a kongresz- szusban, a távolkeleti ügyek államtitkára, Robertson, és Dulles külügyminiszter. Dullest ezenkívül még az is érdekli, hogy USA szövetségeseit “eljegyezze” Washington álláspontjával “olymódon; hogy amikor elérkezik a döntő pillanat, nehogy elmulasszák támogatásukat” (Wall Street Journal, január 28). A háborús “megoldás”-t nem annyira egy azonosítható csoport fékezi a kormányban, mint inikább a világ valóságainak nyomása és ez az Elnökön keresztül igyekszik kifejezésre jutni. Ridgway, a hadsereg vezérkari főnöke, aki továbbra is elismeri az Ázsiában vívandó szárazföldi háború veszélyét, azt mondta a kongresz- szusnak, hogy nem kérték ki véleményét a jelenlegi távolkeleti hadmozdulat kérdésében. Viszszatartó tényező még ezenkívül az a félelem, hogy egyedül kelljen harcolnunk, hogy tönkretesszük a nyugati katonai szövetséget és minden amerikai befolyást Ázsiában. Kina lépései Akkor, amikor Washington azzal “válaszol” a genfi egyezményekre, hogy újabb háborús mozdulatokat tesz Ázsiában és fokozza a íormózai háborút, Peking megteszi az előkészítő lépéseket ahhoz, hogy Csang Kaj-seket elkergesse a Kina partjai közelében fekvő szigetekről, amelyek USA-tól kaptak hatalmas megerősítést és szolgálnak szeptember óta hadi támaszpontul a kínai szárazföld ellen intézett fokozott támadásokra. Peking a USSR-on keresztül a UN-ben igyekezett a béke veszélyeztetését a Formózai-szorosban a világ figyelmébe ajánlani, igyekezett továbbá egy genfi konferenciához hasonló találkozót rendezni Uj-Delhiben más ázsiai nemzetekkel közösen. Ázsiai nemzetek ezt a kezdeményezést két héttel ezelőtt a UN-ben is felhozták. Ebbéli javaslatukat a következő érveléssel indokolták: 1. Kina nem fogja elfogadni az Uj-Zéland által benyújtott határozatban megtestesült felfogást, hogy “két Kina” közt döntsenek, mert Formóza kiegészítő része Kínának, amint ezt USA is sokizben elismerte, ennélfogva vissza kell származtatni hozzá. 2. Washington azon kijelentése, hogy Formó- zára a saját védelme szempontjából van szüksége, megszegi a UN alapokmányát, amely azt mondja, hogy minden nemzet önhatalmú és egyenlő. Az 51. cikkely kötelezi a UN-tagállamokat, hogy a biztonsági tanács elé visznek minden kérdést, ami a békére vonatkozik és hogy csak akkor léphetnek a cselekvés terére, amikor már ilyen jelentést beterjesztettek. A jelenlegi hadmozdulat homlokegyenest ellentétben áll az alapokmánnyal és egész Ázsia aggállyal szemléli. 3. A biztonsági tanács nem a megfelelő fórum eredményes tanácskozások lefolytatására, minthogy abban a Kuomintang vétójoggal rendelkezik, mig a 600 millió lelket képviselő népi Kínának még csak szavazó joga sincs. A kérdést minden esetre nem kellene “helyzetinek nevezni, hanem “vitáknak”, amelyben sem Formózának, sem Kínának nem engednék meg a szavazást. A USSR és Kina tűzszünetet követel arra az időre, amig USA visszavonja csapatait az egész formózai körzetből. Mig a biztonsági tanács várta Kina válaszát a meghívásra, hogy Uj-Zéland határozatát megvitassák, kiderült, hogy Washington hadmozdulatai az egész világon ellenkezést váltottak ki. Ebben az ellenkezésben és abban a mértékben, amelyben az amerikai nép is hozzájárul ahhoz, rejlik a remény és a lehetőség, hogy Washingtont a Távol-Keleten békés visszakozásra bírják. February 10, 1955 Nehezebb et kisfarmerek helyzete Érdekes és izgalmas volt a Farmers Union keleti csoportjainak 12. évi trentoni konvenciója. Idén igazán nem báli hangulat uralkodott rajta, hanem keserű panaszoktól zúgott a terem. A nagyteremben, a bizottsági kistermekben, az ebédlőasztalok körül és a szónoki emelvényen mindenütt nyilvánvaló volt a megfigyelő szemében Ezre Benson földművelési miniszter politikájának jelentése. Itt mutatkozott meg igaz színében, mit jelent a hivatalos “rugalmas” ártámogatás, a kereslet és kínálat “törvényének” Istenadta szentsége és a “szabad” piac — a kisfarmerek számára, akiket a 4,000 tagot számláló farmerszakszervezet foglal magába. Az egyik tyuk- farmos kijelentette: “Egyetlen dime-ot sem kerestem igazi jövedelem gyanánt tavaly júniusa óta. Munkanélküliségi segélyem már régóta lejárt. Ha rövidesen nem történik valami, ott kell hagynom a farmomat. De hol a fenében találok én munkát? Egész környékünk már egy éve ‘válságkörzet’. Mitévők legyünk?” Hasonló nyilatkozatokat tettek más delegátusok is, akiknek kis tyuk-, tej- és más termékfarmjuk van Jerseyben, Pennsylvaniában, Mary- land-ban, Delaware-ben és Név/ Yorkban. Hasonló panaszok hangzottak el ősszel a Farmers Union konvencióján is Montanában, Iowában, Michigan- ben és Minnesotában. Haragos kiáltások közben jelentette ki a szak- szervezet ügyvezető titkára, Louis Slocum, hogy “az amerikai kisfarmerek számára már itt a depresszió!” A delegátusok válasza az volt, hogy engyhanguan megszavazták azokat a határozatokat, amelyek a “teljes paritásához való visszatérést, “méltányos ártámogatási rátát” követeltek a szárnyas-, a tej- és a mezőgazdasági termékek részére. Slocum kijelentette: “A tyukfarmer élete az elmúlt tizenkét hónap alatt valóságos lidércálom volt, most pedig kendőzetlen válsággal áll szemközt. A tej- és mező- gazdasági termékeket termelő farmerek a legsúlyosabb vereséget szenvedték évek hosszú sora óta és ez a “besurranó depresszió”, amely lassanként valamennyiünket megbénít, feltartóztathatatlan pánikban fog végződni, hacsak nem hozzák be azonnal a szövetségi segítséget és teljes paritást. Türelmünk véget ért.” A szakszervezet Ígéretet tett, hogy folytatni fogja a kongresszusra gyakorolt nyomását tagjai helyzetének megoldására. Január 19-én piketel- tek Washingtonban a földművelési minisztérium előtt és ingyen osztogattak doboz tojásokat, hogy a tyukfarmerek nyomorúságos helyzetét dramatizálják. Hasonló tüntetéseket támogattak a delegátusok. A konvenció sürgette, hogy teljes méretű “vizsgálatot” indítsanak, nyilván a kongresszus utján, a tejipar ellen, amiért a nagykereskedők az árakat állítólag önhatalmúlag megállapítják. A konvenció számos fontos határozatot "fogadott el. A külpolitika kérdésében szembeszegültek annak, hogy “teljhatalommal” ruházzák fel Eisenhower elnököt a formózai kérdésben. Állást foglaltak Nyugat-Németország ujrafelfegyverzé- se ellen és követelték, hogy azonnal hívják össze a négy nagyhatalom konferenciáját, hogy ott tárgyalják le az egységesített, lefegyverzett és demokratikus Németország problémáit. Az eretneküldözés kérdésében hozott határozatban töbIAM! KAPÓS OLDALÁN Az alábbi cikk Charles C. Lockwoodnak a “Detroit East Sider” január 13-án megjelent rovatából való részlet: A nagyobb jövedelmű osztály számos tagja üdül Floridában. Gyönyörű otthonokban laknak a legelőkelőbb negyedekben. E szerencsés urak és hölgyek közül sokan élnek fő kedvtelésüknek: a tőzsdei játéknak. Ott találhatók a Floridában szép számmal virágzó tőzsdeügynöki irodákban. És ha valakinek módjában van ott üldögélni e gazdag naplopók mellett ezekben az irodákban, amint e sorok írója alkalmilag tette, és odafigyel, miket beszélnek ezek, akkor fültanuja lehet hallatlan elkeseredett és gonosz kijelentéseknek, amelyek a munkásság ellen irányulnak. Azok a tőzsdejátékosok, akiket több floridai városban szerencsém volt hallani, meglehetősen tajtékzó szájjal vitatják a szervezett munkásság kérdését. Ellene vannak mindennek, ami nem mozdítja elő közvetlenül személyes érdekeiket és jólétüket. Faji kérdésekben éppenolyan türelmetlenek, mint a Ku Klux Klan legbőszebb tagjai. Nemcsak rendkívül csodálkozom ezen, hanem megijedek, amint odafigyelek szavaikra, mert magam elé képzelem óriási hatalmukat. Tudom, hogy az ország vagyonának egyre nagyobb része összpontosul délen és hogy ezt a roppant vagyont egyre fokozottabb mértékben használják fel a nagyközönség félrevezetésére, a tanítók és a tanítás ellenőrzésére, a széthúzás és gyűlölet terjesztésére, alapvető polgári szabadságjogok ellebek közt a következők állanak: “Hasonló eréllyel Ítéljük el McCarthy szenátort és a mccarthyzmust. Fokozódó irányzat uralkodik mostanában, hogy McCarthyt elitéljék, miközben mccarthyzmust gyakorolnak. Ez a propaganda oly mélyen behatolt életünkbe, hogy most már szükségessé vált az amerikai nép tájékozódásának teljes megváltoztatása.” A szakszervezet sürgette a “felforgatáselleni” törvények sorának eltörlését s miközben a Taft- Hartley-törvényt elitélte, a farmerek és munkások egységét követelte. . A konvenció disz-szónoka Carey McWilliams, a “The Nation” liberális folyóirat szerkesztőségi, igazgatója volt. Beszédet mondott még Lyle Cooper, a CIO húsipari munkások szakszervezetének kutatási vezetője is, aki a szervezkedés szükségességét hangoztatta. Rámutatott arra, hogy az amerikai munkásság többsége még nincs szak- szervezetekbe szervezve s hogy tulajdonképpen csak most kezdtek szervezkedni. Ez még inkább áll a farmerekre. “Az egyetlen válasz erre: szervezkedni!” — mondotta. ni támadásokra és arra, hogy a néptömegeket megakadályozzák gazdasági helyzetük megjavításában. E gonosz program érdekében bőséges támogatást nyújtanak Gerald L. K. Smithnak, Joe McCarthynak és hasonló demogógoknak. Óriási propagandakampány folyik az országban, hogy figyelmünket és gyűlöletünket a Szovjetunió ellen irányítsák. Nyomós okok forognak fenn pedig abban a tekintetben, hogy gazdasági egyensúlyunk és haladásunk igazi veszélye nem kívülről, hanem belülről fenyeget. Olyan embercsoport részéről jön ez a veszedelem, amely még mindig a hűbériség korában él és eltökélt szándéka, hogy minden áron elejét vegye szükséges változásoknak és a haladásnak. Ideje, hogy az amerikai nép kinyissa szemét és meglássa az igazi helyzetet, amely elébe tárul.” LINCOLN MONDTA: Mindig volt érv a népek rabláncra fűzésére. Ez az érv igy szól: “Te dolgozol és én eszem, vesződj te, én meg élvezni fogom munkád gyümölcseit.” Bárhogy forduljon is a világ, ha egy király szája mondja, mint mentséget, országa népének megbilincselésére, vagy egy bizonyos fajú emberek szája mondja, mint okot, amiért rabigába rajtanak egy másik fajt, ez ugyanaz a régi érv. Véleményem szerint, ha ezt az érvelést elfogadjuk, az nem fog megállni a négereknél. A chicagói beszédből, 1858.
