Amerikai Magyar Szó, 1955. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)

1955-01-27 / 4. szám

8 AMERIKAI MAGYAR SZÓ January 27, 1955 Mi újság az óhazában? Emlékünnepély a budapesti gettó felszabadulás iUBAFEST s mk tizedik évfordulóján BUDAPEST, jan. 18. —< Kedden, január 17-ikén jelen­tőségteljes ünnepélynek volt tanúja Budapest népe. A Wesselényi és Kertész utca sarkán nyílttéri gyűlésen meg ; emlékeztek a budapesti gettó j felszabadulásának 10-ik év­fordulójáról. Az ünnepély főszónoka Illés Béla Kossuth-dijas iró volt, aki a szovjet hadsereg őrna­gyaként az elsők között törte ót annakidején a gettó falát. Többek között ezeket mond­ta Ulsé Béla: —Tíz esztendővel ezelőtt —kezdte beszédét— egy pán­célozott orrú szovjet teherau­tó innét tiz méternyire áttör­te a gettó falát. Huszonnégy órával azelőtt a 2. ukrán had­seregcsoport katonai parancs­nokságának politikai osztá­lya azt a parancsot adta ki, hogy a Budapesten harcoló szovjet egységek szabadítsák fel a gettót olymódon, hogy az abba bezárt 70,000 ártatlan­ember életét és testi épségét a katonai lehetőségek hatá­rán belül biztosítsuk. Nagyon nagy parancs volt ez: biztosi-! tani egy városnegyedet, egy városnegyedben tétlenségre kényszeritett embercsoportot, nagyobb feladat, mint egy vesbetonerődöt szuronnyal el­foglalni. De a Szovjet Hadse­reg, annak minden katoná­ja megértette és átérezte az erkölcsi jelentőségét és sú­lyát ennek a parancsnak s mindent latba vetett, hogy ezt a parancsot a lehető leg­pontosabban' teljesítse. És a gettó körül válóban nem foly­tak komoly harcok. —Amikor az- a hat tiszt és kilenc közkatona, aki első­nek nyomult be a Wesselé­nyi utcába, valami akarat­lan de történelmi pillanat diktálta lassú ünnepélyesség­gel végigment a Dohány ut­cán, a borzalmakkal teli há­ború egyik legborzalmasabb és egyben egyik lefelemelőbb pillanatát élte át. Borzalmat láttunk sokat, a budapesti gettó mégis megrázóbb volt mindennnél, amit a három és fél- négy esztendő alatt láttunk, mert maga a város is meggyötört, kivérzett, majdnem reménytelen képet nyújtott. S amikor az arcába néztünk azoknak, akiket itt találtunk a Wesselényi utcá­ban, a Dohány utcában, sze­mek néztek ránk mereven és nem látták. És ha láttak azok a szemek, akkor nem hitték el azt, amit láttak. Fegyve­reket és robbanószereket lát­tak, amelyek nem fenyeget­ték, hanem védelmezték őket. Embereket láttak tele erővel és akarattal, akik tisztelettel szóltak hozzájuk s kenyeret nyújtottak nekik. Néztek az emberek a szovjet katonake­nyérre s nem mertek utána- nyulni, nem hitték, hogy a ■ kenyér nekik szól, nem hitték el, hogy a szeretet nekik szól, nem hitték el, amikor tisztel­gett a szovjet katona, hogy a tisztelgés nekik, az ő szenve­j désüknek, az ő emberi mivol- | tuknak szólt. Ez volt a leg­megrázóbb. Meg kelett győz- j ni azokat, akik csalódtak az | emberben, hogy az ember ! tiszta és nagy és tiszta és nagy jövendőért harcol. —Tiz esztendővel ezelőtt azt hittük — folytatta —, hogy a faji gyűlölet elleni harc véget ért és az ember soha töbé nem készít elő gettót embertársai számára, hogy az ember soha többé nem vállalkozik arra, hogy a földet kinzókamrává, kiVég­■ zőhellyé alacsony it ja, lg. Csa­lódtunk. Hitler világhódító lázálmainak örökösei túltesz nek Hitleren és ismét felfegy- verzik a nácikat. Újjáépítik a főváros három régi kávéházát Három régi kávéházat állí­tanak helyre rövidesen a fő városban. Egyik az egykori Belvárosi Kávéház a Felsza­badulás terén. Az átépítési tervek most készülnek. A ré­gi karzatot változatlanul meghagyják. Hamarosan megkezdik a József körúton a volt Spola- rich kávéház átalakítási mun­káit is. A kávéházaknak lesz járhelyisége is. Nagyszabású tervek alap­ján épüli újjá a Thököly utón a régi Corso kávéház, amely­nek ponyvával fedhető nagy kerthelyisége is lesz. Az 1848 as szabadságharc • küzdelmeiben Csákberény né­pével együtt vett részt Manz- barth Antal katolikus plébá­nos és Szikszai János refor­mátus pap. Az osztrákok le­tartóztatták és ítélet nélkül agyonlőtték őket. Most a köz­ség népfrontbizottsága elha­tározta, hogy a két mártírha­lált halt papra vonatkozó em­lékeket összegyűjti. • Melegvizforrás tört fel még évtizedekkel ezelőtt Csurgón. A lakosság azóta is szorgal­mazta egy fürdő építését. Most a népfrontbizottság ké­vésére a tanács tavasszal megkezdi a fürdőépület és egy betonmedence építését. fás megye 518 lakásépítési engedélyt a- dott ki eddig a Vas megyei tanács. Ebből 150 újonnan épült házba már be is költöz­tek a tulajdonosok. Illés Béla beszéde dián gyászir-duió hangjai csendül­tek fel, majd az emléktáblát a kerületi pártbizottság, a tanács és a népfront, vala mint az Izraelita Hitközség képviselői megkoszorúzták. Kikkel fog a magyar válogatott játszani 1955-ben? A magyar labdarugó válo­gatott 1955 évi műsorából már véglegesek a következő időpontok: Tavasszal: április 24: Bécs- ben Ausztria; május 8: Osló­ban Norvégia; május 11: Stockholmban Svédország; május 15 Koppenhágában Dánia; május 19: Helsinki­ben Finnország; júniusban később kijelölendő időpont­ban : Skócia. ősszel: szeptemberben Svájc­ban: Svájc, szeptember 25-én Budapesten: Szovjetunió, ok­tóber 2-án Prágában: Cseh­szlovákia, október további fo­lyamán Budapesten: Auszt­ria, november 13-án Budapes­ten : Svédország, november 20-án Budapesten: Olaszor­szág. Az osztrák, szovjet és csehszlovák válogatott mér­kőzések napján a B-váloga- tottak is találkoznak. Felhívás a világ zsidóságához A szovjet sajtó felhívást közölt a világ hivő zsidóságá­hoz. A felhívást Schliffer fő­rabbi, a moszkvai zsidó hit község, elnöke irta alá. A fel­hívás a következőket mond­ja:-— A második világháború a- latt a zsidó nép a többi nép­pel együtt hatalmas veszte­ségeket szenvedett. A német fasizmus népünk teljes kiir­tására törekedve, sokmillió védtelen zsidó nemzetiségű embert pusztított el. A nácik gázkamrákban semmisítették meg, felakasztották, agyon­lőtték, elevenen elásták az embereket. — A majdaneki és ausch­witzi temetők hamuhegyei, öz vegyek, árvák és nyomorékok milliói, elpusztított hitközsé­gek ezrei szörnyű emlékezte-! tők népünk számára. — A kapitalista államok ! pénzmágnásai katonai egyen­ruhákba akarják bujtatni a nünftpi gyilkosokat és újabb gaztettet készítenek elő az emberiség ellen. Az emberek százmilióit fenyegető, az egész emberi kultúra létét fe­nyegető halálos veszély lát-, tára minden hivő zsidónak “nem”-,et kell mondania a há­borúra. A népek nem léphet­nek az öngyilkosság útjára. A különböző politikai rend­szerű államok békés együtt­élése teljes mértékben lehet-_ séges és csak a béke ellen­ségei állítják ennek ellenke­zőjét. —Mi, hivő zsidók, akiket nagy prófétáink és tanítóink tanításának szellemében ne­veltek, a népek testvériségé­nek és barátságának gondola­tát állítjuk szembe a hábo­rúval. Mi v a 1 a m ennyien ugyanannak az égi Atyának gyermekei vagyunk és a val­lásos emberek lelkiismerete nem békélhet meg a testvé­rek vérének kiontásával. A zsidó vallást a béke gondola­ta hatja át. Nagy prófétáink és tanítóink szüntelenül a békéről beszéltek. — Gyermekeink életének nevében, a kultúra nevében, az Isten nevében felszólitjük 1 minden ország zsidóságát, harcoljon a háború ellen. — Emlékezzetek a fasisz­ták gaztetteire és ne feled­kezzetek rpeg róluk! Harcol­jatok a békéért, a Biblia sza­vainak megfelelően: “Ke­resd a békét és törekedj rá.” KIOLVASTAD E LAPSZÁMOT? ADD TOVÁBB! MAS IS TANULHAT BELŐLE! Nem tudja Péter . . . A hidegháború bus ködén fénysugárként csil­lant át Charles E. Wilson védelmi miniszter múlt- heti kijelentése, amelyben azt mondta, hogy kí­vánatosnak tartja a. szocialista országokkal való kereskedelem fokozását nem-stratégiai árucik­kekben. Wilson ezt a kijelentést azzal támasztot­ta alá, hogy ilymódon ki lehetne küszöbölni a “vasfüggöny” mögötti országoknak az Egyesült Államokkal szemben érzett “félelmeit és ellenke­zéseit”. Wilson példaképpen javasolta, hogy szál­lítsunk vaj fölöslegeinkből, ha érte mangánt ka­punk ... Ez a példa eléggé rávilágít arra, meddig ter­jed a védelmi miniszter engedékenysége. Vajfe­leslegeinktől, még mielőtt ránkbüdösödik, szíve­sen megszabadulunk, ha érte az acélgyártáshoz oly fontos anyagot, stratégiai anyagot kapunk. És mi nem is kételkedünk abban, hogy úgy a szovjet, mint a népi demokráciák, például Ma­gyarország, szívesen venne át amerikai vajat, mert mi csodálkoznivaló is volna azon, hogy Ma­gyarországon talán még mindig nincs elég vaj, hiszen a háború végén a német nácik és a ma­gyar nyilasok elhajtották az ország egész állat- állományát! Furcsa katonai elmére vall azonban, hogy miközben a “nemstratégiai anyagok gondos megrostálását” hangoztatja, amikor arról van szó, hogy mi mit szállithatunk, de arcpirulás nél­kül kíván érte-fontos stratégiai anyagot. De nem is ezen a gyermeteg elfogultságon van a hang­súly hozzászólásunkban... Wilson alapjában véve helyesen közelítette meg H kérdést, de a megkönnyebbülés öröme nem tar­tott sokáig, mert már másnap beleszólt Eisen­hower elnök, hogy hideg zuhanyt bocsásson a re­ménykedők nyakába. Eisenhower a heti sajtóér­tekezletén nyúlt ehhez a kérdéshez és igyekeaett eloszlatni a Wilgon kijelentéséből származható félreértéseket. Annyira fontosnak tartotta meg­jegyzéseit, hogy szokás ellenére felhatalmazta a sajtót szavainak szószerinti közlésére. Az idé­zet igy szól: “Nos, a mi politikánk egyszerű: előmozdítani a békés kapcsolatokat a világban, és azt monda­nám, hogy soha soha senkivel sem folytatnánk kereskedelmet, hacsak nem hinnénk, hogy ez az ügy csak nyer általa, és bizonyos, hogy a jelen körülmények közt igenis teljes kereskedelmi zár­latot alkalmazunk bizonyos országokkal szem­ben úgy, hogy valamilyen ilyentermészetü alkal­mi kijelentés nem szegi meg, illetve azt akarom mondani, nem változtatja meg politikánkat.” Más szóval Eisenhower elnök megsemmisítő módon le akarta tompítani Wilson kijelentését, amelyet “alkalmi kijelentésnek” minősít, amely­től nem kell eddigi politikánk megváltozását re­mélni. Majdhogy nem felér egy kevéssé burkolt megcáfolással. Van azonban egyéb is az elnöki cáfolat mögött. Először is mindenki agyában felmerül a kije­lentés olvastára az a kérdés, hogy hát ha igy a. a bál, akkor tulajdonképpen ki emeli a vasfüg gönyt, ami eredetileg a szocialista országok tel­jes elzárkózását akarta jelképezni, amiért vád­dal és nehezteléssel igyekeztek nyugati országok­ból kelet felé tekinteni.... Felmerül továbbá az a kérdés is, vájjon min­den rendben van-e a kormányban, ha mást mond a kormánynak egy olyan fontos tagja, mint a vé­delmi miniszter és mást mond a kormányfő? Nem úgy szokott-e rendes körülmények között történni, hogy a kormány tagjai a kormányfővé1 egyetértésben tesznek nyilatkozatokat a nemzet előtt? Nem különös-e, hogy ez a két ember egy­mással szinte homlokegyenest ellenkező elvi ál­láspontra helyezkedik ? Még egy fokkal mélyebbre hatolva, felmerül a következő kérdés is: Tulajdonképpen ki határoz­za meg hát politikánkat?... Elnökök jönnek és elnökök mennek, de a General Motors (amelynek Wilson a főnöke volt) marad. Úgy értjük, hogy a General Motors, a mögötte álló érdekcsoportok, a monopóliumok, a sorsdöntő gazdasági nagyha­talmak. Ki választja az elnököket? Természetesen a nép! Rendben van, igaz, no de hogyan és kit választ a nép? Mi kell elsősorban a választáshoz? Tagadhatatlanul: pénz, pénz és újra csak pénz. No és hol van a pénz? Az bizony a gazdasági nagyhatalmaknál van. Lehetséges tehát, hogy a kormány feje és az ország elnöke — az Elnök, de a hatalom igazi urai a gazdasági kiskirályok és az szokott történni, amit ezek akarnak. Ki hát á nagyobb ur: Eisenhower vagy Wilson?

Next

/
Oldalképek
Tartalom