Amerikai Magyar Szó, 1955. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)

1955-06-30 / 26. szám

24 AMERIKAI MAGYAR SZÓ June 30. IPYő Ebben a pillanatban jutott eszébe, mi is a bű­ne? Az, hogy szóba állt a betyárral. Ha ő akkor rá nem szól és vitába nem ereszkedik vele, akkor természetesen semmi sem történt volna. Akkor a betyár megeszi a csirkéjét és mint egy róka el­sompolyog. Viszi a pénzt és többet csak a csend­őröktől hallanak róla. Nem volt szabad megszólalnia. Hiába keresi, nem jut eszébe, mért is szólalt meg. Azazhogy, ha igazságos akar lenni, akkor tudja. Szégyelte magát saját magukért, a férfiakért, az egész úri társaságért. Antal nem szólott s ő nem kérdezhetett. Pedig nagyon szerette volna tudni, be van-e fejezve az ő esete azzal, hogy a kiváló úriembe­rek eltávoztak. De ezt persze egyáltalán nem is kérdezheti meg. Lehet már neki szabadon léleg- zenie ? A nádfedeles kis házak ott leskelődtek a nyo­morult kis kerítések mögött. Asszonyok, gyere­kek, bajuszos parasztok néztek ki utánuk az ud­varokból, nagyon köszöntek, de inkább csak meg­csodálták őket, mintha marsbeliek lennének. AZ INSPEKTORNÉ, a házi szokás szerint agyonkinálgatta a vendégeket. Antal tévedett, mikor azt gondolta, hogy a vizsgálóbíró távozott. A vizsgálóbíró jelen volt. Éppen most fejezte be a kastély személyzetének Deára vonatkozó uj ki­hallgatását. Már jegyzőkönyvben volt felvéve minden szó, amit a házi inasok, szobalányok, mindazok, akik a kastélyban élnek és lélegzenelc, csak mondani tudtak Deáról. Nemcsak az eset, hogy mi van az aranycsipkékkel, hanem minden szó, amit Dea ittartózkodása alatt elejtett. Mert a vizsgálóbíró távolabbi nyomokat keresett. Ab­ból a feltevésből indult ki, hogy Dea már kész programmal jött ide a gróf ékhoz. A kriminológia előtt nincs lehetetlenség. Minél angyalibb megje­lenésű a bűnöző nő, annál gyanusabb. A vizsgálóbíró már tisztában volt vele, hogy Dea nem szereti Antal grófot s nem akar a fele­sége lenni. Ezt számos jelből állapította meg. A legfontosabb adatokat Róz szolgáltatta, aki naiv- ártatlanságában és féltékenységében, melyről azonban maga is alig tudott, egészen gyűlöletes képet festett Deáról, aki mindig az utolsó pilla­natig tartózkodott a szobájában s soha nem ad­ja jelét annak, hogy siet a grófi család után. Ak­kor este is, mikor a betyár megjelent: ő maga zárta be a spalétliket. Rózt kiküldötte a szobából és maga csukta be a táblákat. Mikor Róz belépett a szobába, akkor is egészen ki volt kelve magá­ból, kinézett a nádasra és egész idegesen küldte ki őt, hogy: Róz fiam, menjen ki. Ezt Róz tisz­tán hallja még most is. ahányszor szó van erről az esetről. A vizsgálóbíró szentül meg van győződve, hogy Dea adott jelt a betyárnak, illetve a betyárnak öltözött urnák arra, hogy a vacsora kezdődik s lehet bejönni. Hogy mi volt a vita a betyárral? Erről a vizs­gálóbírónak szigorú megállapítása volt: szem­fényvesztés, arra való vita volt, hogy elterelje a figyelmet a lényegről, s úgy tüntesse fel ( mint­ha valóságos parasztbetyár lenne az illető. Pa­raszt azonban egyáltalán nem lehetett, aki olyan dolgokat mondott, amint azt az inspektor repro­dukálta, olyan komplikált és magasszinvonalu volt, ahogy paraszt sohasem beszélt. Szociológiai fogalmak röpködtek a levegőben, olyen kifejezé­sek és gondolatok, amilyenek a nép gyermeke fü­lébe el nem juthattak. A vizsgálóbíró már egy kicsit maga is foglalkozott efféle tanulmányok­kal s éppen az tévesztette meg, hogy ebben az időben Magyarországon még a képviselőházban sem tudott volna ehhez a kérdéshez úgy hozzá­szólni senki, ahogy Dea és a betyár tárgyalták le a dolgot. Őneki tehát az volt a kötelessége, hogy az az előzményeket is felderítse. A komplexumot éppen az zavarta meg, az aranyrojt visszaküldé­se. Mert ha személyes ismerősök, akkor érthetet­len, miért küldte ide a rojtot az illető ur? Nem lehet mást feltételezni, csak azt, hogy ez egy ci­nikus játék a veszéllyel. Utóvégre mindent meg lehet magyarázni, ha egy biró meg akarja fejte­ni a problémát. Szerelmi exhibicionizmus. Legnagyobb örömére már a reggeli postával beérkezett a turcsoki járásbiró jelentése a Dea előéletéről. A jelentés elfogult volt, a Dea javára. A turcsoki kolléga egyáltalán semmit sem akart tudni olyanféle kérdésekről, hogy Dea szeretett volna mulatni, nagy társasági életet élt volna és anyagi zavarok között lett volna. Semmi rendki­(29) víilit nem tudott mondani róla, csak azt, hogy férje halála után teljesen visszavonultan élt, em­berekkel nem érintkezett, a kúriáját alig hagyta el, állandóan gyászban és mély bánatban élt. Ez azonban mind csak külszin volt, gondolta a vizsgálóbíró. Lehet, hogy csak akkor támadt fel benne a bűnös gondolat, mikor egy oly előkelő mágnással megismerkedett. . . Deának semmi ér­deke nem lehetett a rablásban, ha ő feleségül szándékozott volna menni Antal krófhoz. öt csak felhasználta a rabló. De viszont neki tudnia kell, ki volt az? Mindeneseire erős feladat volt rendszerbe fog­lalni a legkülönbözőbb és legellentétesebb jelenté­seket és vallomásokat. Honnan tudta a rabló, hogy az inspektor akkor este jelentékenyebb pénzösszeget visz föl a vacsorához? Egyáltalán nem lehetett tudni, mi szüksége volt akkor- a grófnak arra a pénzre? Váltóadóssága volt? De a váltókat ő egyáltalán tekintetbe sem szokta venni, minden anyagi ügyet az inspektor kezelt. Az inspektor pedig semmi mást nem tudott mon­dani, csak azt, hogy a méltóságos ur már két nap­pal előbb parancsot adott, hogy ötvenezer forin­tot vigyen fel. ő gyapjueladásból és más címe­ken s a kézipénztárból összesen harmincezret tu­dott fejhajtani s ezt vitte be abban a nagy bőr- tárcában, amelyet a betyár aztán kézhez is vett. Áron gróf erre nem tudott pontos választ adni. Amilyen egyszerű volt a dolog végrehajtása, annyii-a különös és megfejthetetlen volt a felál­lított rablókomédia indokolása és produkálása. Azt, hogy egy parasztbetyár gazsága lett volna a dolog, egyáltalában nem lehetett fenntartani. Két ember csinálta az egészet. A Szörnyű Jóska nevével egyszerűen megfélemlítették a cselédsé­get, úgyhogy páni rémület tört ki a cselédházak­ban és valóban senki sem merte kidugni az or­rát. Mindenki azt hitte, hogy a betyárok rajvo­nalban vették körül a kastélyt. Tömeghisztéria volt. Mindenesetre magas intelligencia nyilatko­zott meg az egész betörés megrendezésében s ab­ban a vakmerőségben, hogy a rabló nem mene­kült, hanem valósággal heccelődött az urakkal. Tréfált és úgy vislte magát, mint akinek semmi veszítenivalója nincs, mert ha leleplezik, akkor sem történhetik baja, legfeljebb az, hogy nevet­nek egyet a dolgon. De ha az illető úriember volt és csak tréfa lett volna, akkor miért vitte el a pénzt? S ha elvitte, hogy menekült?. . . S az a két lövés. Kis sebek. Megfejthetetlen dolgok ezek. Minél tovább í\> lalkozik az ember vele, annál átláthatatlana! Az inspektor kedves bonhomiával lépett b, - jelentette, hogy a tízórai félkettőkor lesz, a vizs­gálóbíró ur szíveskedjék felfüggeszteni a műnk. mert nagyon tanácsolja, hogy mielőtt a kastélyba felmennének, valami harapnivalóval készüljön óv a déjeunére. A vizsgálóbíró már ismerte ezt a szokást és maga is szükségesnek látta, hogy szót fogadjon. Összerakta tehát az iratait, lezárta a vaskazettát, amiben az iratokat tartotta, a kulcsot zsebébe tette és az inspektorral átment a hosszú folyt 1 az ebédlőjébe. A nagy ebédlőasztal meg volt terítve. — Egy kis levest parancsoljon, biró ur, — kí­nálta igen kedvesen az inspektorné, aki ób an volt, mint egy töltött galamb. — Hát bizony a méltóságos urnái, a löncsn az a legnagyobb baj, hogy leves délben nim Egyáltalán oly gyorsan esznek a méltósí urak, hogy az nem magunkféle emberekhez való. Tessék, biró ur, méltóztassék. A biró szórakozottan evett, csak a saját go: lataival küzdött. Méltóságán alulinak tartotta, hogy kérdéseket tegyen fel hivatalos eljáráson ki­vid, de már szédült a nagy megerőltetésben, hogy kell megfejteni ezt a dolgot. Még mikor a grófi ebédlőben volt, akko is ugyanezzel a szórakozottsággal ült s hallgat' Néha odapillantott Deára s nem tetszett neki ez az asszony. Annyira gőgös volt, oly rideg megközelíthetetlen, hogy a köszöntésén kívül egyáltalában nem tudott hozzá szólani. ő egy sze­gény kishivatalnok fia volt és véghetetlenül im­ponált neki a grófi ház. Előbb valami jelentékte­lenséget kínáltak, rózsaszínű retket, november­ben és apró vajgömböket adtak az inasok s utá­na egy kétméteres ezüsttálon, mely apró kereke­ken szaladt, a teritetlen asztalon betoltak egy egész szarvasgerincet. Egész megdöbbent. Ilyet még nem látott. Ahogy a disznó orrját szokták kivágni az állat egész hosszúságában, úgy volt ez kimetszve a szarvasból a nyakcsigolyáktól a farkperecekig. Barnás szósszal volt leöntve s úgy lehetett belőle venni, ahogy a halat fejti le késsel, villával az ember. A vizsgálóbíró meg volt döbbenve s életének eddig legnagyobb eseménye volt ez a borzalmas ételhegy. Ez nyilvánvalóvá tette előtte, hogy ezekkel az urakkal, ezekkel a nagyméltóságokkal lehetetlen egy szerény vizsgálóbírónak megharcolni. Itt el­veszti a tájékozódását az evés és a táplálkozás kérdése felett egy egyszerű polgári egyéniség. Még mikor a tálat elvitték is, — alig fogyott valami az ételtömegből, pedig tizenketten voltak az asztalnál, csupa olyan családtagok, akiket a vizsgálóbíró nem ismert — akkor is álmélkodás- sal nézett utána. Harmincezer forint óriási pénz, de ebben a miliőban elvesztette jelentőségét és potom összeggé, bagatell summácskává változott s valóban itt nem arról va nszó, hogy ezt a pénzt szerezze vissza valaki. Itt nagyobb tétre megy a játék: Dea. Dea... Istennő... A latin istennő szó, mint név egy földi asszonyon. Alig mert rápillantani. Nem igy képzelte ő a dolgot, ő azt hitte még reggel is, hogy délig már alaposan megizzasztja ezt a Dea istennőt. Olyan keresztkérdésekre készült fel, hogy azzal alapo­san összezavarta volna őistennőségét. De nem le­hetett hozzájutni, mert be kellett érnie azzal, hogy hiába parancsolta meg, hogy Dea őnagysá- ga a szobáját el ne hagyja, azt a hirt adták át, hogy ődeasága kiiovagoit a fiatal gróf ur Öméltó­ságával. Most itt ülnek egymással szemben, de oly vég­telen távol ágban, mintha a királyi asztalnál vol­na, ahol a rangok és méltóságok mérhetetlensége távolítja el egymástól az embereket. így nem lehet vizsgálatot lefolytatni, — gon- !h magában a biró, — ez valósággal kicsúfolá­sa a te ve ny előtti egyenlőségnek. A szarvas után apró sütemények tömegét hord­ák km ül, aztán vége volt az étkezésnek. Még egy korty pezsgő s felállottak. . A társ; -ág kettes csoportokra oszolva beszél­getett, mintha egyáltalán semmi sem lenne a le­rn;. be: A vizsgálóbíró csak azt látta, hogy itt in'.ienki gróf és grófnő s vele senki a legtávo­labbról sem foglalkozik, ők, az inspektorral ket- mint néma szereplők vannak jelen s mind­össze alkalom adató t arra, hogy nézhessék, ; gy íz olimpusi istenek lakmároznak. (Folytatjuk) VáJj&íi lapunk Hasidé olvasójává! Ha ön most olvasta először a Magyar Szót, akkor meggyőződhetett arról, hogy ez az újság AZ ÖN ÚJSÁGJA,.az amerikai magyarság igazi 1 ja, a magyar dolgozók, az amerikai szabad­iig igazi szószólója Minden száma, minden cik­ke ö ivilágosit, mer világítja az élet, a világese­mények fontos kérdéseit. Ma olyan korban élünk, amikor az emberiség életéröl-halálái'ól van szó. Amerikai magyar csak a mi lapunk olvasása által ismerheti meg az igazságot e bonyodalmas helyzetben. Ne engedje, hogy visszatartsa Qnt bárki vagy bármi az igaz­ság megismerésétől. Fizessen elő a Magyar Szó­ra MOST. Egy dollárért három teljes hónapig ol­vashatja és amellett egy gyönyörű világatlaszt kap tőlünk ajándékba. ILimnáija az Marit: .elvényt előfizetése be­küldésére. r~ ------—"—— ~ .............. Alex Rosner, .VIgr. c o Magyar Szó 130 E. 16th St., New York 3, N. Y. Tisztelt Kiadóhivatal! Elfogadom ajánlatukat. Csatolok egv dol­lárt, három havi előfizetésre. — Küldjék ci­nemre az ígért nagy világatlaszt. Név: ...................................................................... Cím: ............................................................... *llí}óricz 2siamond: A BETYÁR

Next

/
Oldalképek
Tartalom