Amerikai Magyar Szó, 1955. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1955-06-30 / 26. szám
June 30, 1953 AMERIKAI MAGYAR SZÓ ______L ft HftftORV ÉS BÉKE ERKÖLCSTANA- ’ - ■ Az alant következő mélyenszántó, nemes- szándékú cikket Kathleen Lonsdale, a londoni University College vegyészeti professzora, több időszerű könyv szerzője irta. Lényegében azt a felfogást fejtegeti, amely idealisztikus és a keresztény erkölcsi gondolkodásmód alapján és segítségével akarja megoldani az atombomba, a háború és a béke kérdéseit. A cikk a “The Nation” liberális folyóirat 90 éves jubileumi számában, 1955 junius 18-án, jelent meg. A nemzetközi jogszövetság vezértitkára, W. Harvey Moore, a nemzetközi jogszövetség negyvenhatodik konferenciája előtt Edinburghban, 1954 augusztusában elmondott beszéde során a következő kijelentést tette: “A nukleáris fegyverek ellenkeznek a nemzetközi joggal, mert először is a nukleáis fegyverek iwérgezőhatásuak és csak barbárok mérgezik meg ellenségeiket; másodszor, a nukleáris fegyverek embertelenek, mert szükségtelen szenvedést okoznak; harmadszor, a nukleáris fegyvereket nem \olna szabad használni anélkül, hogy ne legyenek tekintettel a harcolók és a "nem-harcolók közti történelmi különbségtevésre; negyedszer, a nukleáris fegyverek ellentétben állnak az 1925-ös genfi konvencióval, amely eltiltja a fojtó-, a mérgezővagy másféle gázok, hasonló folyadékok, anyagok és szerek használatát.” Világos azonban az is, hogy ezt a felfogást nem fogadják el azok a nemzetek, amelyek nukleáris fegyvereket halmoznak fel. Csakugyan kétséges, tehet-e többet a nemzetközi törvény, mint beiktatja a nemzet között kötött megállapodásokat, mint amilyenek a postai árszabásra vagy a közönséges gonosztevők kiadatására vonatkozó egyezmények. A nemzetek közel tiz esztendőt tölöttek el a nukleáris energia nemzetközi ellenőrzésére irányuló vitatkozással, de nem azért, mert lehetetlenség megegyezni .hanem mert egyik fél sem tartotta a kérdést sürgősnek. Egyik sem javasolta a teljes leszerelést, mint gyakorlati lehetőséget. El kell ismerni, hogy egy nemzetközi törvénynek csak háborúval lehet érvényt szerezni olyan nagyhatalommal szemben, amelyet e törvény megszegésével vádolnak. Nem lehet a UN-hadse- reget rendőrséghez hasonlítani, mert egy rendőrnek nem az a kötelessége, hogy büntessen, hanem az, hogy a vétkest igazságos bírák elé állítsa, sőt szükség esetén meg is védje azokkal szemben, akik sommásan, perrendtartás nélkül bánnának el vele. Egy nagyszabású háborút “rendőrakciónak” nevezni a kifejezéssel való durva visz- szaélés. A háborúban aratott győzelem vájjon azt bizony it ja-e, hogy igazságszolgáltatás történt, vagy a vereség talán a bűnösség jele-e? Az, hogy jelenleg nincs olyan igy vagy amúgy hatályba léptethető nemzetközi egyezmény, mely az atomenergia használatát az egész emberiség javára korlátozza, még nem jelenti azt, hogy igazolhatónak tekinthető, ha más célokra fordítják. Sok olyasfajta cselekmény van, amelytől elborzadnak a tisztességes emberek és azok még sincsenek törvény által tiltva, elkövetni azonban mégsem szabad. Az erkölcsi vitapont Egy erkölcsi döntés a jó és a rossz, az igazságos és igazságtalan közti egyéni választást jelent. Az igazán nehéz kérdés: tudjuk-e mi a helyes vagy helytelen tennivaló adott körülmények közt. Aki nem akar határozni, az nem akar cselekedni. A közömbösség óriási cselekvésforma, amely megkönnyíti a reakció vagy parancs útját. Meg van bennünk az a fogyatékosság, hogy kettős erkölcsi törvényt követünk: az egyiket a magunk, mint egyének számára, másikat a magunk, mint nemzet számára: erkölcsi ember, erkölcstelen társadalom. De amikor, mint közösséget, minden oldalról gonosz helyzetek vesznek körül úgy, hogy semmiféle cselekvés sem látszik erkölcsinek, akkor talán nem árt alaposan megvizsgálni személyes értékeinket és gyakorlatunkat, hogy megállapíthassuk, vájjon nem azokban keresendő-e a hiba ilyen helyzetk kialakulásáért. Nagyra tartjuk az anyagi kényelmet és a lét- biztonságot s eszerint úgy igyekszünk szabályozni nemzeti ügyeinket is, hogy ezeket a magunk és gyermekeink számára elérjük, de emlékezzünk arra — keresztények —, hogy Jézus Krisztus sem kényelmet, sem biztonságot nem ígért a tanítványainak. Keresztény hitben nevelt emberek azt várják, hogy fiatalok megdöbbennek szocialista gondolkodók istentagadásától, csakhogy ám mi magunk tagadjuk meg az Istent, amikor éppen úgy viselkedünk, mintha Isten nem volna, nem törődne velünk vagy nem segíthetne rajtunk. Félünk attól, hogy ha a kommunizmus elterjed, az gyermekeink lelkét is befolyásolja, csakhogy ám mi magunk befolyásoljuk őket. Amikor arra oktatjuk őket, hogy az igazságot kémek és titkosrendőrök használatával kell megvédeni, akiknek az a munkája, hogy hazugságban éljenek; hogy a szabadságot csak úgy lehet fenntartani, ha besorozzuk őket katonának és katonai támaszpontokat építünk, miközben sok országban éhezik a nép, nincs elég orvosi felszerelés és a közoktatás kezdetleges ; hogy az igazságnak szüksége lehet olyan fegyverek használatára, amelyek még meg sem született nemzedékek testét és lelkét megronthatják, akkor bizony mi sajátmagunk szántszándékkal zavarjuk össze ezeket a fiatalokat úgy, hogy nem képesek a jót megkülönböztetni a rossztól. Meg kell komolyan fontolnunk, vájjon az, amit valóban megvédeni igyekszünk, azok a mi demokratikus eszményeink vagy pedig nyugati életstandardjaink. Megvédhetjük-e eszményeinket úgy, hogy folyékony tüzet dobunk falvakra, és emberek millióit tesszük nyomorékká vagy gyilkolunk meg, köztük ártatlan gyermekeket, erővel besorozott fiukat, áldott állapotban levő anyákat? Megvédhet jük-e eszményeinket úgy, hogy a világ javaiból a magunk számára hasítjuk ki az oroszlánrészt, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy másoknak súlyos feltételek mellett morzsákat hajitunk oda? Az evangéliumban az áll, hogy ha ruhátlan, nyomorgónak, aki alamizsnát kér, azt mondjuk: Eredj Isten hírével, Isten majd gondoskodik tűzhelyedről és betevő falatodról, — de nem adunk neki semmit, mire jó ez? Amint Eisenhower elnök 1953 április 16-án mondotta a lapkiadók amerikai szövetsége előtt: “Minden puska, ami elkészül, minden hadihajó, amelyet vizre bocsátunk, minden rakétabombá, amelyet elsütünk, végeredményben azt jelenti, hogy azoktól lopunk, akik éheznek és rongyokban járnak, fáznak és nincs takarójuk. Ez a fegyveres világ nemcsak pénzt költ. Költi a munkások verejtékét, tudósok lángeszét, gyermekei reménységéit. Egyetlen vadászrepülőgépért 500,900 bushel búzát fizetünk. Egyetlen torpedózuzóért uj lakásokkal fizetünk, amelyekben 8,000 ember ellakhatna. E bizony egyáltalán nem életmód a szó igaz értelmében. A fenyegető háború felhői alatt az emberiség vaskereszten függ.” Gyakran halljuk azt az érvet, hogy csak akkor tárgyalhatunk, ha erősek vagyunk. Ámde ez a módszer, hogy csak “erőhelyzetből lehet tárgyalni”, melyre a világküzdelemben mindkét fél hivatkozhatik, okozta a nemzetközi politikai elmérgesedését, mert ez a magatartás védelminek és észszerűnek látszik annak a félnek a sz£m- pontjából, amely gyakorolja, viszont gonosznak a másik fél szempontjából. Ami egészen világos a józan és az egyszerű erkölcsi felfogás szempontjából, az, hogy végül is elkerülhető a háború és végül is helyes célokra használhatjuk fel a világ nyersanyagait, a tudományos ismereteket és az emberi energiát; mindehhez annyi kell, hogy necsak egyszerűen csökkentsük, hanem végeredményesen szüntessük be a fegyvergyártást. Ez lehetővé, sőt szükségessé tenné a nyílt határokat, mert hiszen nem lennének katonai titkok, melyeket rejtegetni kell. így aztán nem lenne tényleges sorompó a népek mozgása előtt. A köz-éberség meggátolhatná a militarizmus talpraállitását. —^ Erkölcsi alapelvek Személyes és nemzeti cselekvések vezérlő elvei gyanánt bizonyos elveket felállíthatunk azonnali és későbbi követésre egyaránt. Először is, az egyetlen személy, akit az általunk helyesnek vélt cselekvésre kényszerithetünk, mi magunk vagyunk. Ha arra várunk, hogy mások viselkedjenek jobban, mint jómagunk, akkor meg vagyunk elégedve, hogy rosszabbak vagyunk, mint azok. Másodszor: ne engedjük meg, hogy helyes viselkedésünk mások beleegyezésétől függjön, hogy helyesen cselekedjünk. Ha erre várunk, akkor talán örökké várhatunk, és örökké — az már késő lesz. Harmadszor: nem tételezhetjük fel, hogy heKI HÜ AMERIKÁHOZ? , Nagyon mély jelentősége van annak, hogy az amerikánizmusnak és hűségnek uj megfogalmazásai bukkannak fel, csakhogy ám a hagyományos meghatározástól homlokegyenest eltérő értelemmel. Ennek körvonalait találjuk meg Truman elnök hüségrendeletében; hasonlóértelmü rendeleteket bocsátottak ki a newyorki városi tanács, az állami és helyi hatóságok az egész országban. Mi hát az az uj hűség vagy lojalitás? Mindenekelőtt meghunyászkodás. Amerikának bírálat és kételynélküli elfogadása, beleértve a politikai intézményeket, a társadalmi vonatkozásokat, a gazdasági gyakorlatot. Visszaveti azt, hogy fürkéssze valaki a faji kérdést vagy a társadalma- sitott gyógykezelés ügyét vagy az építkezési kérdést, külpolitikánk bölcsességét vagy életrevalóságát. Feltűnő szenvedéllyel és gyűlölettel né: azokra, akik a “magánvállalkozás rendszerét” kezdik ki. Ezt a rendszert ugyanis teljesen azonosnak tekintik az amerikánizmussal. De hát kik azok, akik csakugyan hűtlenek? Azok, akik felszítják a faji gyűlöletet, akik vallási és osztályszéthuzást keltenek. Azok, akik a szavazati jog megsértésével kiforgatják az alkotmányt való értelméből. Azok, akik mókát csinálnak a többségi elvből a kongresszusi obstrukció fogásával. Azok, akik a demokrácia ellen vétenek az egyenlő nevelési feltételek megtagadásával. Azok, akik az igazságszolgáltatást a lincstörvény alkalmazásával vagy az esküdtszéki tárgyalások kifigurázásával megcsufolják. Azok, akik megtagadják a szabad szó, a szabad sajtó és a gyülekezés jogát. Azok, akik önző, egyéni érdekekre törnek a közösség érdekeinek rovására. Azok, akik önző magánérdekekből felkavarják az ellensége *- kedéseket az országban és a világot a háború pusztításának teszik ki. Könnyebb meghatározni, mi NEM a hűség, mint azt, hogy micsoda. Nem meghunyászkodás. Nem á status quo renyhe elfogadása. Nem mindennek felkarolása, ami amerikai, mindannak rovására, ami külföldi. Hogy micsoda? Hagyomány, eszmény, elv. Készség, hogy minden magánelőnyt alávessünk a köz javának. Értékelése annak a változatos, gazdak hozadéknak, amely a legkülönfélébb forrásokból származik el hozzánk. Azoknak a hagyományoknak tisztelete, amelyek legnagyobb államférfiainkat vezérelték és legékesebben szóló költőinket ihlették: a szabadság, egyenlőség, demokrácia, türelem hagyományai, a magasabb törvény, kísérletezés, együttműködés és közösségi szellem hagyománya. Megértése annak, hogy Amerika lázadásból született, véleménykülönbségeken virágzott fel és kisérletezés által lett naggyá. (H. S. Commager, 1947 okt. 29) lyes viselkedésünk szavatolni fogja személyes biztonságunkat. Sem a kereszténység, sem semmiféle más nagy vallás vagy erkölcsi rendszer nem állítja, hogy felér egy életbiztosító kötvénynyel. Negyedszer: nem várhatjuk el, hogy éhes, kétségbeesett, irni-olvasni nem tudó, vagy primitiv emberek hirtelen a felelősségérzés embereivé válnak bombavető repülőgépek fenyegetésére vagy használatára vagy azzal, ha technikailag fejle1,t nemzeteket látnak, amelyek állandóan egymásra vicsorítják fogukat. ötödször: ne tévesszük szem elől, hogy különféle nemzetek különféle történelmi fokon állnak. Népek nem különösképpen gonoszok csak azárt, mert a forradalom vagy imperializmus időszaka' i vergődnek keresztül, amelyeken — mi legaláb'i azt reméljük — túlestünk. Ezeket a történelmi időszakokat nem lehet kikerülni. Hatodszor: meg kell barátkoznunk azzal a gondolattal, hogy a tárgyalás művészete az, hogy megkönnyitjük ellenfeleinknek, hogy azt tegyék, ami észszerű, nem pedig hogy megalázzuk őket. Hetedszer: tisztességes nemzetek ne támogassanak korrupt vagy zsarnoki kormányokat. Végül pedig, ha kisértésbe esnők, hogy fegyveres erővel kövessünk el jogtalan cselekedete'-, gondoljunk arra, hogy a fegyveres erővel kövessünk el jogtalan cselekedetet, gondoljunk arr.i, hogy a fegyveres erő olyan gondolkodásbeli szokásokat örökít meg, amelyek elnyomást és jogtalanságot szülnek; hogy önigazoló elitéléssel csak megkeményithetjük a rosszat tevő embere c szivét, viszont az igazi jóság, akár egyénben, akár nemzetben van meg, olyan erkölcsi erőt rejt magában, amelynek nem lehet ellenállni.
