Amerikai Magyar Szó, 1955. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1955-06-23 / 25. szám
June 23, 1955 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Támadás a igarantált évi 5 ellen Alig hogy közzétették a Ford Motor és a General Motors,- valamint az autómunkások szakszervezete között kötött munkaszerződés pontjait, két ellenkező oldalról indultak meg a támadások az uj munkaszerződések ellen. Egyfelől a munkáltatók és az állami törvényhozó testületek és kormány reak ciós szer vei fogtak hozzá, hogy léket fúrjanak az elbocsátott munkások bér kiegészítésére vonatkozó záradékba és hogy m e gakadályozzák az egyezmény át- terjedését más ipar vállalatokra. Az első győzelmet már ki is vívták Ohioban. — Másfelől az autómunkások számos helyi szakszervezete a munka- szerződéssel való elégedetlenségének helyi sztrájkokkal adott kifejezést, főleg helyi követelések okából, amelyeket sok más nagyobbfontosságu kérdéssel egyetemben a szakszervezet fővezetősége mellékvágányokra siklasztott. David J. Mc Donald, az acélmunkások szakszervezetének elnöke, kritizálta a béremelésekre és az elbocsátás után fizetendő bérekre vonatkozó tervezetet, mint olyant, amely nem elégséges és nem fogadható el az acélmunkások számára. A zűrzavaros helyzetkép ellenére ' más szak- szervezetek és maga az AFL siettek hivatalos áldásukat adni a megállapodásokra. A munkanélküliségi kiegészítő illetményekre irányuló követeléseket — mert csak ennyi lett abból, amit Walter Reuther garantált évi bérnek nevez — igyekeznek keresztülvinni a többi vállalatoknál is, ahol különböző téren folynak a béregyeztető tárgyalások. Az óvatosság jelei Kezd már azonban kialakulni bizonyos óvatosság azon igyekvés ellen, hogy gépiesen elfogadtassák a UAW által felállított “mintaképet.” Érezhető volt ez McDonald kijelentésében, amelyet az acélszakszervezet bérpolitikai bizottsága előtt tartott beszédében tett az acélvállalatokkal folyó tárgyalások állapotával kapcsolatban. A Fcrddal kötött “egybecsomagolt” egyezmény béremeléseit összeszámítva az ő számítása szerint ez mindössze 7 és fél cent órabéremelést jelent: “Biztos vagyok benne, hogy mindnyájunk meggyőződését fejezem ki — mondotta — amikor azt mondom, hogy ha ilyen 7 és félcentes béremelési ajánlattal hozakodnak elő nálunk, acélmunkásoknál is, mi meg fogjuk mondani kereken, hogy ez nem lényeges béremelés és vissza fogjuk utasítani az ilyen ajánlatot”, — egyben jelezte, hogy a junius 30-i határnap lejártával lehetséges, hogy az acélmunkások is sztrájkba lépnek. Ami pedig a garantált évi bért illeti, amelynek megvitatására az acélszakszervezet csak jövő évben térhet rá, McDonald a következőket mondotta : “Biztosíthatom a munkásokat, hogy ilyesfajta tervezet nem lesz kielégitő az acélmunkások számára. Sok a trükk benne. Ha mi sikraszállunk majd a garantált évi bérért, mi azt akarjuk, hogy az isten igazában garantált évi bér legyen. Most, hogy az ajtó kinyílt, jövőre már valami jóval fogunk belépni a szobába is.” Az elsőszámú trükk A magunk részéről ne felejtsük el, hogy tudunk a McDonald és Reuther közötti vetélkedésről, amelynek kétségkivül megtaláljuk nyomait ezekben a kijelentésekben. Mindazonáltal nagyon könnyen lehetséges, hogy 1956 junius 30-án úgy az autómunkások, mint az acélmunkások szak- szervezetei együtt startolnak a garantált évi bér követelésével úgy, hogy az acélmunkások ki fogják driblizni a Reuther-szerződésben található “trükköket”, amelyek mint fájdalmas kelevények dudorodnak ki a Fordda] kötött megállapodásból. Nem csoda, hiszen azt kizárólag a Ford szakértői készítették el. Az elsőszámú trükk már maga az a tény, hogy az elbocsátott munkás munkanélküli segélyének kiegészítése csak jövő év júniusában veszi kezdetét. (Miért is nem most azonnal?) Ha tehát McDonald csak azt éri el, hogy ezek a kiegészítő fizetmények azonnali hatállyal életbe lépnek, akkor az ő szakszervezete máris túltett Reutheréken. Mindezeknek a “trükköknek” ellenére McDonald is megengedett annyit, hogy az autómunkások munkaszerződése voltaképpen ajtónyitás. Ez fontos beismerés. A nagyvállalatok határozottan meg vannak győződve, hogy ez fontos, és a “Wall Street Journal” — átfutva a “közvélemény” megnyilvánulásait — megállapítja, hogy a “nagyvállalatok haragszanak” és a neheztelés egyre magasabb fokra hág, hogy megakadályozzák a munkanélküliségi kiegészítő fizetések eszméjének más szakmákra való átterjedését. Hogy lehet elgáncsolni az egyezményt? A kulcs, amellyel a Forddal és a GM-el kötött szerződések terveit keresztül lehet huzni, az a feltétel, hogy a záradékok csak az esetben lépnek hatályba, ha az állami törvényhozó testületek és a kormány is megadja beleegyezését, továbbá ha rendezik a velejáró adó kérdését is olymódon, hogy az az 5 cent, amelyet a két vállalat minden ledolgozott munkaóra után a pénzalapba befizet, levonható a vállalatok adójából. Ezt olyan formában hajtanák végre, hogy ennyivel megdrágítanák a kormányszerződések költségeit és — ami a legsúlyosabb az egészben — a kiegészítő fizet- ményeket nem mint bért számolnák el, hogy azok ne legyenek akadályok a teljes munkanélküliségi biztosítási illetmények kiutalásánál. A “Wall Street Journal” idézi állami kereskedelmi kamarák főnökeinek, állami munkanélküli segély-hivatalok igazgatóinak, állami törvényhozók és hasonló emberek nézeteit annak bebizonyítására, hogy nehéz dolog lesz megtisztítani az utat a terv végrehajtásához. Más szóval: ellenzik, hogy felemeljék a munkanélküli számára teljesített fizetmények felemelését azzal a kijelentéssel, hogy a munkások nem lesznek hajlandók olcsó állásokat elfogadni és hogy erőfeszítéseket fognak kifejteni a kisebb vállalatok mozgósítására a tervezet ellen s ezt az igyekvést a Ford is, a GM is támosmtni fogja. A GM mindé» jel szerint nem fogja bánni, ha a “közvélemény” elbuktatja a garantált évi bért A GM munkásainak kétharmada Michiganen kívül dolgozik. A GM elnöke, Harlowe Curtice és alelnöke, Harry Anderson, szüntelenül hangoztatja, hogy nem tetszik nekik a terv annak ellenére, hogy beleegyeztek. Lehet, hogy a terv a Fordnak nem is fog annyi pénzébe kerülni, mint a GM-nek. A Ford-munká'sok 56 százaléka Michi- ganben van, ahol az uj munkanélküliségi fizetmé- nyekről szóló törvényjavaslat 54 dolláros maximumot állapit meg. Ez bizony keveset és gyakran semmit sem hagy ahhoz, hogy kiegészíthessék a munkanélküli segélyt a leszámítások utáni bérek 60—65 százalékáig úgy, amint ebben megállapodtak. Ezzel szemben a GM munkásainak több mint kétharmada Michiganen kivül vagy 30 államban van széjjelszórva, egyesek olyan államokban, amelyek alig fizetnek többet, mint a michigani munkanélküliségi segély fele. Az ohioi Mi TÖRTÉNT ARGENTÍNÁBAN? (Folytatás a 2-ik oldalról és áruzsorások üzelmei következtében. A társadalmi élet e teljes elsötétülését kellő részletességgel helyszűke miatt már nem is ismertetjük, íme ezt eredményezte egy tízéves fasiszta diktatúra, amelyet még zordabb katonai diktatúra felválthat ugyan, de csak a tömegek nyomorának irtózatos fokozódása árán. És ha a most lezajlott események főleg az uralkodóosztályok vetélkedéséből törtek is ki, ez nem jelenti azt, hogy ez lesz az “ingnélküliek” utolsó szava is. Amint egy ifjúsági szervezet vezetője mondotta a helyzet jellemzésére még a lázadás kitörése előtt: “Ed- digelé mi itt Argentínában két részre oszlottunk: Peron híveire és ellenségeire. Ma már azonban Peronnak mint politikai egyenletnek vége van. A fontos csak az, milyen cél érdekében adjuk meg neki a kegyelmedöfést: azért-e, hogy a történelem menetét visszafordítsuk és visszahulljunk a régi angol-amerikai félgyarmati állapotba, vagy pedig azért, hogy menjünk előre és olyan Argentínát építsünk, amely politikailag szabad, gazdaságilag pedig igazságos és független.” szenátus már elbuktatott egy indítványt, amely előkészítette volna az utat a Ford-tervhez. Pedig kulcsállam a Ford-terv érvénybeléptetése tekintetében. Végül pedig, két oldala van a terv költségei megítélésének. Ezt eddigelé senki sem hangsúlyozta ki. Az egyik oldal az a tény, hogy a vállalatok voltaképpen a ledolgozott munkaórák utáni 5 centnek csak a felét fizetnék be az alapba, ha számításba vesszük az adót, amelyet fizetniük kellene ez után a pénz után. A másik az, hogy mig a 60—65 százalékot a levonások utáni bér alapján számítják, a kiegészítésül szolgáló pótösszeg után a munkásnak adót kell fizetni, még hozzá valószínűleg 20 százalékot! Ezek után érthető, miért sztrájkolnak a munkások a megegyezés ellenére. A munkások ellenállása döntheti el egyedül, hogy a vállalatok “nagylelkűen” viselkedjenek. Hogy Eehet tuSéSni atomtámadási? Múlt hét szerdáján ‘légoltalmi gyakorlatot’ tartottak a nyolcmilliós New Yorkban olyasféle alapon, hogy feltételezték. Brooklynban ledobnak egy vagy két bombát, amely két vagy három millió embert megöl, továbbá vagy két másik milliót megsebesít. Mint látjuk, ennek a fele sem tréfa. Innen van a légoltalmi gyakorlatok “kcmolysá-' ga.” A ‘N. Y. Times’ is foglalkozott ezzel a kérdéssel. Akkortájt fejezett be egy cikksorozatot, melyben a légvédelmi intézkedések és berendezkedések hiányosságaival foglalkozott. Többek között azonban felemlítette a nép “közömbösségét” is, amellyel “a nukleáris támadás szörnyű lehetőségével szemben” viseltetik. Majd a következő szavakkal folytatja: “Ennek a cikksorozatnak megállapításai, valamint a nagyfontosságu szovjet vívmányokról szóló legújabb jelentések hosszutávu nehéz bombavetők szerkesztésében, világossá teszik, hogy ha csak nem kötnek tartós békét, mint ahogy reméljük és imádkozunk érte, az Egyesült Államok nyílt terület marad oly nagyszabású támadás előtt, amelyben a nemzet életbenmaradása és népünk millióinak élete forogna kockán.” Ez a nép távolról sem közömbös. Hány példáját láttuk annak, hogy ha a lapokból tudomást szerzett egy beteg vagy haldokló gyermek szenvedéséről az újságokon keresztül, tömegesen szaladt vérét adni a gyermek megmentésére. Láttuk, bármilyen “szocialisztikusan” hangzik is ez, hogy a gyermekparalizis leküzdésére irányuló kampány során millió és millió dollárokat adott a nép önszántából a szérum-kutatás költségeinek fedezésére, holott nem is a polió a legnagyobb gyermekgyilkos. A jótékonyság annyira jellemző az amerikai népre, hogy hatósági intézkedésekre volt szükség a jótékonyságggal visszaélő gengszterek megfékezésére. Máshol lehet a baj, nem az amerikai nép nemtörődömségében. Bizonyos, hogy különös jelenség, ha a nép nem mozdul meg, amikor képzelt légitámadásnál négy-öt millió áldozat feltételezésére sem vet ügyet! Mi lehet mégis az oka? Nem a népben keresendő az ok, sokkal inkább a hivatalos vezetés gyatra.ságában és baklövéseiben, sőt talán cinizmusában. Annyi mindenféle kijelentés hangzott el katonai, tudományos és politikai fórumokon, hogy a nép már nem képes többé komolyan venni őket. De ha komolyan veszi, akkor leginkább Eisenhower elnök legmagasabb fokon tett nevezetes kijelentésére gondol, amikor az államfő azt mondta, hogy vagy megtaláljuk a békés együttélés módozatait, vagy pedig együttesen elpusztulunk. De ha igy áll a dolog, mit csináljon a nép? Mit akarnak tőle, hogy csináljon? Nem állhat a feje tetejére! Nem nyugodhatik bele, hogy önmaga és szeretett családja a gyilkos halálsugarak martaléka lesz s akkor megszűnik minden gond! A nép maga nem állhat oda tartós békét kötni! Ezért vannak ott választott honatyái és államvezetői. Arra egy pillanatra sem gondol a nép, hogy elpusztuljon, hiszen ez oly képtelenség, hogy a vagy-vagy beállításnak ezt a felét, nem is teheti komoly megfontolás és mérlegelés - tárgyává. Egyetlen megoldás: a BÉKE! I ____3_
