Amerikai Magyar Szó, 1955. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1955-06-16 / 24. szám
a AMERIKAI MAGYAR SZÓ June 16, 1955 A szociáldemokrácia alkonya VÁLSÁG ELÉ KERÜLTEK A RÉGI SZOCIÁLDEMOKRATÁK — Irta: Geréb József Midőn a múlt év vége felé az amerikai szociáldemokraták még megmaradt kis csoportja idős pártvezérük, Norman Thomas születésének 70-ik évfordulóját ünnepelték, az amerikai közönséget erről a “nagy” eseményről nem annyira a munkás-, mint inkább a polgári sajtó értesítette. Nemcsak azért, mert itt a munkássajtó aránylag igen gyönge, hanem inkább azért, mert ennek a gyönge munkássajtónak nagyobbik része nem tartotta érdemesnek megemlékezni róla. A polgári sajtó természetesen nagy elismeréssel irt a “kimagasló” szocialista vezérről, aki “megszelídítette” a szocializmust; kivette belőle a forradalmat, az osztályharcot s minden olyan káros (?) eszmét, ami a tőkés rendszernek ártalmára lenne. Ez a sajtó félreértést kizárólag ’kimutatta, hogy nekik csak olyan szocialista kell, aki a kapitalista termelő rendszert ha kritizálja is, de alapjában nem támadja s ha jelentkezik a komoly ellenség, mint például a kommunizmus, akkor azzal szemben a tőkés rendszer védelmezőjévé lesz. Norman Thomas és egészen összezsugorodott kis pártja nem állnak egyedül ebben a tekintetben. így van ez világszerte és ők ennek a szociáldemokrata csoportnak csupán csak az amerikai képviselői. A nemzetközi szociáldemokrata mozgalmat az első világháború úgy szétrobbantotta, hogy soha többé talpra nem állhatott annyira, hogy komoly számottevő tényező lehetett volna. Szocialista csoportok A szociáldemokrata vezérek túlságosan beleélték magukat a parlamenti rendszerekbe és a “proletárdiktatúra” név alá vett polgári szabadságjogok korlátozását ellenszenvvel fogadták, majd nyíltan ellene fordultak. Ezek úgy tartották, hogy diktatúra árán nem kívánják megváltoztatni a tőkés termelést: nem cseréljük fel a kapitalista diátaturát a kommunista diktatúrával, 'ü— mondották. Midőn a győztes orosz forradalom bebizonyította nemcsak azt, hogy adott alkalom esetén meg lehet dönteni a tőkés rendszert olyan országban is, amely még nem ment végig a kapitalista fejlődés fokozatain, de azt is, hogy az uj rendszer meg is lehet védeni, a szocialista érzelmű munkásság egyik része nyiltan a támogatásukra sietett, más részük, — mint Norman Thomas és hívei, — ellenük fordultak, a harmadik csoport pedig a várakozás álláspontjára helyezkedett. Ezen utóbbi csoportból alakultak ki a szocialista pártok balszárnyi csoportjai. Az első csoport természetesen hamarosan csatlakozott a kommunistákhoz; a második csoportból a kommunistákat gyűlölő, azok ellen ádáz* harcot folytató, a tőkés rendszert védő, csak név- leg szocialista, de lényegben anti-szocialista csoportok alakultak ki. Számuk és a befolyásuk egyre fogyott s ma már csak a tőkés sajtó szólaltatja meg őket a kommunizmus ócsárlására. A balszárny nyilatkozata A balszárnyi csoportok azonban átvészelték a háborút és az utóbbi években egyre gyakrabban hallatnak magukról. Ennek a csoportnak a felfogását legtisztábban ismerhetjük meg a Scott Nearing vezetése alatt álló amerikai csoport elvi nyilatkozatából, amelyet időközönként leközölnek a “Monthly Review” cimii havi folyóiratukban. Ezen elvi nyilatkozat egyik szakasza ezt Inondja: gazdasági fejlődés, amit a USSR mutat TÉNY, — tény, amit semmiféle óhajokkal megsemmisíteni nem lehet. “Ez a tény a USSR-nak különleges helyet biztosit nemcsak a történelemben, hanem egyben a szocializmus fejlődésében is. Azért mi helytelennek tartjuk azt a felfogást, hogy a nemzetközi szocializmust építeni lehetne úgy, HOGY HARCOLUNK ELLENE OTT, AHOL MÁR MEGVALÓSÍTOTTÁK. Viszont mi nem valljuk azt, hogy a USSR mentes minden kritikától csak azért, mert ott már bevezették a szocializmust. Mi úgy tartjuk, hogy az őszinte kritika csak a szocializmus javát szolgálja. Nem veszíthetünk azzal, hogy őszintén elismerjük a hibáinkat, de viszont megadjuk az elismerést is. Az ilyen kritika csak segítheti a szocialista mozgalmakat minden országban.” Az angoinyelvü liberális és szocialista sajtóban az angol szociáldemokraták válságáról ir igen jelentékeny cikkeket G. D. H. Cole, egyetemi tanár, az angol szocialisták egyik legismertebb és legnagyobbra becsült vezető egyénisége. Cole, noha tagja volt a Fabian csoportnak, marxista szocialista, akinek “The Meaning of Marxism” cimü könyve valóságos kézikönyv volt a szocializmus iránt érdeklődő angol munkások körében. A továbbiakat Cole azon cikkéből vesszük, amely a “Nation” április 23-i számában jelent meg. Nemzetközi mozgalom Midőn a szocializmus eszméjével megismerkedtem, — írja Cole, — az nemzetközi mozgalom volt. Voltak ugyan különböző véleményű szocialisták, mint például Jaures, Lenin, Kautsky, Keir Hardie, Eugene Debs, Victor Berger, Sidney Webb, Ramsay MacDonald és mások, de azok mind hozzátartoztak a Nemzetközi (Internacio- nálé) mozgalomhoz. Én is azzal a gondolattal csatlakoztam, hogy az a mozgalom átlépi a nemzeti határokat. “Tudtam, hogy nem könnyű dolog a világkapitalizmus megdöntése és helyébe felépíteni azt a gyűlölet- és háborumentes társadalmi rendszert, amely az energiát és a természeti kincseket a közjó javára, a szegénység és a rabszolgaság megszüntetésére használja fel. Azonban 1917 óta a szociálisták két csoportra oszlottak s mindkét csoport azt állítja, hogy ők tartják kezükben a szocializmus igazi fáklyáját. Kommunisták és szociáldemokraták a közös cél felé haladás helyett az egymás elleni harcban pocsékolták energiájukat. Ebben a harcban kommunisták az egyetlen uralkodó párt kezébe helyeztek minden politikai aktivitást, korlátolva minden más szabadságjogokat; a szociáldemokraták pedig a parlamenti uralom érdekében (hogy szavazatokat kapjanak), annyira elvize - nyősitették mozgalmukat, hogy megfeledkeztek eredeti céljukról, a kapitalizmus megdöntéséről. Sőt annyira mentek, hogy a kapitalizmussal szövetségre léptek a “kommunista ellenség” ellen. Közös célok “Én egyik végletben sem osztozom. Ha nem is vagyok kommunista, tudom, hogy azokkal sok közösségem van. Nem tekinthetek tehát a kommunista országok népeire (vagy más országok kommunistáira), mint ellenségeimre. Velük tartok abban, hogy a világ összes elnyomott népeit fel kell szabadítani az imperialista uralmak alól. Bámulom a tervgazdaságukat és azt a nagy eredményt, amit gazdasági téren már eddig is elértek. Látom, hogy habár akadályokkal is, de haladnak az osztálynélkiili társadalom kiépítésében és a közönséges férfiak és nők szabadságát egyre nagyobb arányúvá teszik. “Szocializmus” alatt olyan társadalmi rendszert értünk, amelyben (1) a gazdaságilag fontosabb iparokat köztulajdonban bírják, (2) a termelést előzetes tervezés alapján a termelők javára intézik. ■ “Az ilyen termelési rendszer lehetősége ma I már nem kétséges, a szocializmus megvalósult a Szovjetunióban az 1928-ban bevezetett első ötéves Terv és azt követő további ily tervek | által. És végre bebizonyította az ily tervgazdaság helyességét a USSR azon háborúja, amit a támadó náci Németország ellen viselt. Ez a “Mondom, nem vagyok kommunista, de nem vagyok szociáldemokrata sem, ha a szocializmus csak szavazatfogást jelent. Nem ellenzfem én a parlamentárizmust, de viszont nem tartom kielégítőnek, hogy a szocialista mozgalmat tisztán csak ahhoz kössük. Hiszen láttuk, hogy még az olyan országokban is, ahol a névleges szocialista pártok kormányra kerültek, a szocializmust nem tudták bevezetni. Példát mutattak erre a Skandináv országok és maga Angolország is. Ezért az olyan nem kommunista, de nemzetközi érzelmű öreg szocialisták, mint én is vagyok, most igen nehéz helyzet elé kerültek. Különösen nehéz a helyzetünk Angliában, ahol a Labor Party “hűséget” követel tőlünk. Hűséget mihez? Hiszen nincs egyetlen programpontja sem a kapitalizmus további visszaszorítására, vagy az osztálynélküli társadalom kiépítésére. Még a nemzetközi ügyekben sincs egyetlen olyan ajánlata sem, amelynek szocialista jellege lenne. És amint látom, ugyanígy áll a dolog a többi országokban is; a szocialista ideál elhalványul s maga után csak enyhe kívánságokat hagyott a kapitalizmus megpuhitására, anélkül, hogy azt alapjában támadni akarná. Megelégszenek a társadalmi biztosítás fokozásával anélkül, hogy a munkás és munkáltató közötti viszonyt megváltoztatnák. Az a szocializmus, amelyhez ifjúkoromban csatlakoztam, hosszan tartó mély gondolkodásnak az eredménye volt. Tele volt tehát iránytsza- bó eszmékkel. A mai szocialisták azonban mintha beszüntették volna a gondolkodást. Megelégszenek azzal, hogy felhasználják a 19. században felhalmozott szellemi-tőkét. Azóta azonban nagyot haladt a világ, újabb mély és koncentrált gondolkodásra van szükségünk. Ezt azonban a különböző nemzeti szocialistáktól nem várhatjuk el. Különben is túlságosan dominálja őket az amerikai bázisú antkommunizmus, ami a tiszta gondolkodástól megfosztja őket. Úgy vélem, elérkezett az ideje annak, hogy a nemzetközi szocialisták újból deklarálják a szocialista eszmét a mai viszonyoknak megfelelőleg, de egyben tekintet nélkül arra, hogy a saját pártjukban “hűtlennek” mondják-e őket. Az ilyen deklarációk alapján ha nem is lehetne még valamilyen akciót kezdeni, de utat nyitna arra, hogy legalább EGYÜTT GONDOLKOZZANAK. Az ily deklarációkat úgy az egyesek, mint az egyes csoportok nyilvánosságra hozhatnák saját országukban. •Úgy vélem, hogy az ilyesminek lenne valami hasznos eredménye. Persze ez sok időbe és energiába kerül. És én már öreg vagyok, az egészségem is sok kívánnivalót hagy hátra. De látom, hogy az ilyesmire nagy szükség van s azért ha mást nem, legalább az ajánlatot felszínre hoztam.” IIIUU1IIUIIHII111M__ Acsay bácsi melléfog A Herald Tribune junius 5-iki számának levélrovatában Acsay E. László ur a “Nemzeti Büz- ottmánv” igazgatója hozzátette a maga két krajcár-ára megjegyzését Fábián ur előző leveléhez, amelyben az a magyar kultúrát ismertette a Tribune olvasótábora előtt és ugyanott bő krokodilkönnyeket hullatott a magyar nép jelenlegi “gyarmati” sora fölött. Acsay ur rámutatott, mint a magyar kultúrának a régi rendszer alatti virágzásának bizonyítékára többek között arra, hogy jelenleg — egyedül New York városában 600 magyar orvos működik ! És azután a Free Europe pénzadó gazdái felé kacsintva felsóhajt: “vájjon hány kiváló személyiséget fog adni Magyarország a világnak a kommunista rabszolgaság alatt.” Bevalljuk, őszintén, nem tudjuk. De ha az uj magyar nemzedék teljesítményeit vesszük figyelembe. mondjuk a sport terén, amelyen a Szovjetunió és az Egyesült Államok után harmadik helyet tartják a világ összes népei között, nem aggódunk túlságosan. “Mens sana, in corpore sano”, ugye Acsay bácsi? Szóval nem tudjuk hány uj géniusz fog születni az elkövetkező századok alatt Magyarországon. De, az igazat megvallva ez nem is érdekel bennünket túlságosan. Meg leszünk elégedve, ha az elkövetkező években, korszakokban, egészséges, boldog uj nemzedék fog nőni, ha minden magyar gyermeknek megadatik az alkalom egészségben, erőben, békében felnőni, tehetségeit kifejleszteni. Csak legyen elég orvos — és az máris garantálva van — a magyar nép egészségére ügyelni. Csak az ne történjen meg soha többé, hogy magyar orvosoknak ezerszámra kelljen a szülőhazát elhagyniuk és New Yorkban, Chicagóban, Los Angelesben gyógyítaniuk, mint ahogy az abban a rendszerben volt, amelyet Acsay és Fábián urak annyira szeretnének visszahozni —• krokodilkönnyek hullatása és — fogcsikorgatás közepette.
