Amerikai Magyar Szó, 1955. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1955-06-09 / 23. szám
June 9, 1955 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 1 A General Motors és a Ford profitjai Harlow Curtice, a General Motors elnöke, az 1955-ös évben is csucsprofitot akar elérni a vállalat számára, amely 1954-ben 806 millió dollárt préselt ki mint tiszta hasznot 325 ezer munkásából, (az adók levonása után. A folyó év első negyedében a GM már 309 millió dollárt szedett ki a munkások zsírjából. Curtice egy New Yorkban elmondott beszédében kijelentette, hogy a “legnagyobb termelési és eladási évet” csak az akadályozhatja meg, ha felborul a “munkásbéke”. Azt azonban elmulasztotta kijelenteni, hogy a GM-munkások a UAW kutatásai alapján 5 százalékkal kevesebb bért kaptak, mig a vállalat profitjai 1954-ben 34 százalékkal emelkedtek. A GM egy-egy munkásának minden munkaaórájából 2.98 dollár profitot húzott. A UAW szerint a Ford is ugyanennyit ért el. Kivételezés és nyuzás Tett a UAW egy nagyon fontos megállapítást is: abból az összegből, amelyet a GM és a Ford megtakarított a haszontöbbleti adóból évente, (a GM 144, a Ford pedig 40 millió dollárt), megadhatnák a munkások garantált évi bérkövetelését és maradna is a vállalatoknak belőle. Eisenhower elnök és Cadillac-kormánya eltörölték a haszon- 4 többleti adót, mig az átlagmunkás a bérének egy- harmadát fizeti ki nyílt és burkolt adók formájában. Legutóbb pedig egy 20 dolláros adócsökkentést is megtagadtak a munkásoktólNéhány héttel ezelőtt Henry Ford II. is beszélt New Yorkban és ugyanazt a nótát fújva, mint Curtice, kijelentette, hogy a Ford-gyár rekordévét csak a “munkásbéke” felfordulása akadályozhatná meg. Ezzel szemben a Ford-munkások vezetői a Rouge-i mammutüzem dolgozói előtt tartott beszédeikben hangsúlyozták, hogy ha Ford munkásbékét kivan, a megoldás egyszerű: egyezzen meg a szakszervezet követeléseivel a tárgyalóasztalnál és hagyjon fel a szakszervezet kizsigerelésére irányuló kísérleteivel. A Local 600 “Ford Facts” cimü szaklapja azt irta, hogy az elmúlt öt év alatt a Ford-gyár olyan profitokat húzott, mint soha azelőtt. Egy tőkéslap pedig statisztikai kimutatást is közölt a Ford-üzem profitjairól. Eszerint 1950-ben a profit 279 millió, 1951-ben 134, 1952-ben 173 és fél, 1953-ban 162, 1954-ben pedig jóval 200 millió dolláron felül volt. Ehhez még hozzá kell tenni ''a 40 millió dolláros adóelengedést. Pedig ezek a számadatok még nem tárják fel a Ford Motor teljes pénzügyi helyzetét. 1945-ben Ford 880 millió dollárl ért, 1951-ben pedig tiszta értéke 1 billió 469 millió dollárra emelkedett. Legutóbbi newyorki beszédében Ford bemondta, hogy az elkövetkező három év alatt a vállalat 625 millió dollárt tervez költeni önműködő, gyár- nagyságú gépóriásokra, de a GM Curtice egy árva szót sem beszélt arról, mennyit fog adni a munkásoknak 1955-ben. Percek — millió dollárok Ezer meg ezer módja a vállalati profit növelésének, de szinte minden apróbb-cseprőbb kérdésnél a munkások adják meg ennek a profitnak az árát^ Igv például a GM egyik szószólója bejelentette, hogy a vállalat meg akarja szüntetni a munkásoknak engedélyezett pihenési időt, ami eddig 24 perc volt napjában (Ezzel szemben a szakszervezet azt követeli, hogy ezt az időt emeljék fel 48 percre.) Általában 100,000 munkásra becsülik a Ford-üzemek dolgozóinak számát. Ha csakugyan megvonnák a pihenő időt, az naponta 4,000 munkaórát tenne ki. .Egy-egy Ford-mun- kás 2.98 dollár profitot hoz óránként Fordnak. Naponta tehát nagyjában 12,000 dollárral több profitot jelentene az a “kisebbjelentőségü” változás, hogy a munkásoktól elvennék a napi 24 perces pihenő időt. Ez azonban csak egy nap. Szorozzuk meg egy átlagév minimális 261 munkanapjával s kiderül, hogy a pihenő idő megszüntetése egyedül évi 3 millió 132 ezer dollárral dagasztaná Ford profitját- Nem csoda, ha a Ford el akarja törölni a pihenő időt. Hasonlóképpen áll a helyzet a munkások mosdóidejével is. A vállalat köti magát, hogy a munkások csak az előmun- kás (foreman) engedélyével mehessenek ki a mosdóba. Régente, amikor még nem volt szak- szervezet, a munkások ezrei kaptak különféle vesebajokat, mert hasonló munkairam fokozása járta. Ilyesféle a vállalat azon kívánsága, hogy a szakszervezet bizottsági emberétől vegyék el a szakszervezeti tevékenységre forditott egésznapi elfoglaltságát és csak két órát engedjenek neki naponta a szakszervezeti ügyekre, a többi idő alatt pedig dolgozzon ő is. Ha pedig a munkásoknak panaszaik vannak, forduljanak vele az elő- munkáshoz (a foreman-hez). Egyéb vállalati fogások közé tartozik az, hogy Ford az egészségügyi és biztonsági záradékokat törölni akarja a munkaszerződésből és azt kívánja, hogy e tekintetben a munkások viseltessenek teljes bizalommal a gyár vezetőség iránt. Vagy hogy a munkások panaszait egy külön bizottság rostálja meg időnyerés végett. A munkásokat sokféleképpen meg lehet nyúzni. Egyik ilyen nyuzás az öt évig szóló munkaszerződés, amely eltiltja a sztrájkot, előírja a munkatempó embertelen felgyorsítását, megkülönböztetést gyakorol a néger munkásokkal szemben-, mert nincs intézkedés, hogy magasabbrangu munkára minősítsék a négereket és felváltsák őket a fémöntőde és más roppant nehéz munka poklában. A jelenlegi tárgyalásokban azonban nem ezek a “kisebb fontosságú” kérdések körül folyik a harc. A munkások a változásoknak egy nagyszabású sorozatát akarják nyélbeütni s e követelések között első helyen áll a garantált évi bér. IAÍT 0FFENZIVA A SZAKSZERVEZETEK ELLEN Hatalmas offenziva van kialakulóban a munkásság ellen, az AFL és CIO számos vezetője azonban nincs kéznél, nincs itt, hanem odaát van Európában, Bécsben, ahol a “szabad” szak szervezetek nemzetközi szövetsége tartja kongresszusát és azon tanakodik, mit kell tenni a “kommunizmus” ellen. Ha majd ez a bécsi kongresszus véget ér, akkor a vitézsujtásos “munkásvezérek” szétszélednek egy kis városnézésre s el-elutazgatnak erre meg amarra, hogy egy kis világot lássanak. Például George Meany, David Dubinsky és kedves feleségeik átrándulnak Iz- ráelbe. Ha pedig majd visszakerülnek Amerikába, ki lesznek fáradva kőrútjuktól és vakációra lesz szükségük. Majd aztán a nyár vége felé, amikor már elülnek a tikkasztó melegek, újra elfoglalják helyeiket hivatalaikban a kacsalábon forgó amerikai karosszékeikben. Ők azért mentek át ezekre a közköltségekkel megfizetett szórakozásaikra, hogy kioktassák a világ munkásait, hogyan kell szabad szakszervezetet élni s, miközben fennen hirdetik a “szabadság” igéit odakünn, idebenn az országban, a következő dolgok történnek: Munkában a reakció Wisconsin állam elfogadta McCarthy szenátor kenyeres pajtásának, Catlinnek törvényjavaslatát, amely arról szól, hogy a törvény nevében eltiltanak minden szakszervezetet attól, hogy pénzt vagy bármiféle “értékte” (értve rajta bármit, amit egy szakszervezet tehet tisztviselői, szaklapja, gvülésterme, stb. révén) adjon helyi vagy állami jelöltek vagy pártok támogatására. Más államok, igy jelesül Ohio, munkadói is hasonló törvényjavaslatokat igyekeznek keresztül- hajszolni. Bizonyos erők Washingtonban, a kormány legalább is hallgatólagos támogatásával, hasonlóképpen igyekeznek eltiltani szakszervezeti politikai megmozdulásokat az egész országra érvényes intézkedés utján. Carl Mundt, North Dakota hírhedt mccarthysta szenátora, már felszólította a dixiekrata demokratákat, hogy csatlakozzanak a republikánusokhoz hasonló törvényjavaslat keresztülvitelére. Az autó- és acéltárgyalások is kenyértörésre jutnak az 1955-ös bérekkel kapcsolatban s most minden főleg attól függ, mik történnek ezekben az iparágakban. Hogy a bérharcok hevesebbek lesznek, arról tanúskodhatnak legutóbbi s még a jelenleg is folyó hosszú sztrájkok, kiváltképpen az 56-napos Louisville and Nashville-i vonatsztrájk és a 72 napig tartó déli Bell-telefon- sztrájk. A munkaadók sztrájktöréshez és terrorhoz folyamodnak, ez pedig a háboruelőtti helyzetre emlékeztet. Az a hajsza, hogy a “munkához való jog” svindlis törvényét szentesítsék, több államban folyamatban van. Texas, a legutóbbi évek munkásellenes törvényeinek hangadója, éppen most igyekszik tető alá hozni a legszigorúbb sztrájktilalmi törvényt, amilyenhez fogható még nem volt az amerikai törvénykönyvekben. A Butler-javaslatot, amely a gondolatcenzurát ki akarja terjeszteni magánmunkaadók munkásainak millióira, most akarják keresztülerőszakolni a kongresszuson, pedig az AFL-CIO is ellene van. Az amerikai kereskedelmi kamara vezeti a megmozdulást a trösztelleni törvény átszerkesz- tése végett úgy, hogy a szakszervezetek “mono- polisztikus gyakorlata” ellen alkalmazhassák, különösen az egész iparágakat magukbafoglaló bértárgyalásoknál. A munkásságot kijátszották A munkásság reményei a kongresszusban kátyúba jutottak. Eddig még semmit sem tettek érdekükben. A honatyák már a nyári szünetről csevegnek. A minimális bérre vonatkozó törvényjavaslat még az előzetes meghallgatások állapotán sem ment keresztül a képviselőházban, csudára cammognak vele, a kormány pedig kihátrál korábbi javaslata elől, amely szerint vagy kétmillió munkásra terjesztették volna ki a védelmet. Talán nem is volt még ennél tétlenebb kongresszus a legújabb történelemben. Sivár egy kép ez, mi tagadás. Nem a legkellemesebb olvasmány ez hétvégi pihenőnk alatt. A tényeket azonban kereken le kell szegezni és meg kell kongatnunk a vészharangokat, hogy legalább fogjunk hozzá a gondolkodáshoz. A munkásvezérek nyilván ~ugy érezték, hogv untig eleget végeztek az évre azzal, hogy december 5-ére kitűzték a két nagy szakszervezeti, munkásszövetség egybeolvadását. Ekkor tartanák közös konvenciójukat és indítanák el az egységes szervezkedést. Teledudálják a fülünket azokkal a csodálatos és nagyszerű dolgokkal, amelyek az egybeolvadás UTÁN fognak végbemenni. A leplezetlen igazság az, hogy a munkásság ellenségei nem fognak december 5-éig várni, hogy erejüket összemérjék a szakszervezetekkel. Még az eggyéolvadási konvenció előtt megteszik lépéseiket, hogy lesújtsanak a munkásságra és a munkásokat reménytelen védelmi helyzetbe kényszerítsék. Ez a lényeges jelentése annak a sokfelé ágazó hajszának, amelyet a munkások ellen indítanak s amely egyre nagyobb lendületbe jön. Mitől reszket a reakció? Mundt a GOP-dixiekrata egységet indítványozza olyan törvény éi*dekében, amely úgyszólván törvénybeütköző cselekménynek számítaná a szakszervezetek politikai akcióját. Mundt azt mondja, hogy erre az AFL és CIO egybeolvadása miatt van szükség, mert attól tartanak, hogy S nagy munkás—“monopólium” erősebben fogja éreztetni hatását a választásokon. A munkásság ellenségeinek az a célja, hogy a szakszervezeteket még az eredményes politikai akció jogaitól is megfosszák az 1956-os választási kampány ELŐTT. ' > j A kereskedelmi kamara és a NAM (a nagyvállalatok országos szövetsége), amely azért szorgalmazza a trösztelleni törvény használatát, hogy megakadályozza az egész iparágra kiterjedő kollektiv béregyeztető tárgyalásokat, érzi, hogy most van alkalma a tárgyalásokat egyéni üzemekre leszűkíteni vagy legalább is abba az 50 mérföldes sugaru körzetre leszorítani, amelyet még a Taft-Hartley-törvény szentesítése előtt igyekeztek kierőszakolni. Ugv vélik, hogy ezt az egybeolvadás ELŐTT meg tudják most csinálni(Folytatás a 6-ik oldalon)
