Amerikai Magyar Szó, 1955. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)

1955-06-02 / 22. szám

June 2, 1955 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 1 Kilencvencentes órabér — OLCSÓ POLITIKAI FOGÁS A KORMÁNY AJÁNLATA — Irta: Geréb József Egyre közelebb jutunk az elnökválasztás idejé­hez, amikor a szavazók, — legalább is az értel­mesebbek, — mérleg alá veszik, hogy vájjon mit is kaptak az Eisenhower elnök által vezetett ad­minisztrációtól? Kiérdemelte-e a republikánus párt, hogy továbbra is a kormányon maradjon? Egészen természetes, hogy az Eisenhower ad­minisztráció mindenféle politikai cselfogáshoz folyamodik annak bizonyítására, hogy nagyszerű teljesítményeket végzett s igy kiérdemelte az új­bóli megválasztást, illetőleg azt, hogy a szavazók továbbra is a republikánusok kezében tartsák az - állami hatalmat. Minden kormány a népesség bizonyos rétegére, vagy rétegeire támaszkodva gyakorolja hatalmát. Különösen élesen kitetsző ez olyan országokban, ahol a gazdásági élet alapját a magántulajdon ké­pezi, mert az ily gazdasági rendszerben a ter­melt javakat egymással versenyezve, sőt egymás^ nak rovására osztják fel. Az a néjiréteg, vagy osztály, amelynek kezében van az állami hatalom, nagyobb részt keríthet magának a termelt javak­ból, mint a többi osztályok. Nem panaszkodhatnak Miután az Egyesült Államokban ma ilyen gaz­dasági rendszerben élünk, az Eisenhowert támo­gató “üzletvilágnak”, — vagyis a gazdagok osz­tályának valóban nincs oka'panaszra. A Depart­ment of Commerce kimutatása szerint az i ' LETEKNEK MÉG SOHA ILYEN JÓL NEM MENT, MINT MOST. Ennek a nagyszerű fellen­dülésnek az eredménye az, hogy amig a második világháború befejezte után csak (?) 43 billiomos korporációnk volt, ma 70 ilyen nagykorporáció­val RENDELKEZÜNK. (Ezzel dicsekszünk, az­ért irtuk nagybetűvel). Amig a jelen adminisztráció hatalomrajutásá- nak idején ezen nagykorporációk összvagyona csak (?) 188,469,121.735 dollár volt, jelenleg 201,414,043,070 dollárral rendelkeznek, amire méltán lehetünk büszkék, hiszen ebből az összeg­ből az Egyesült Államok minden lakójára, — be­leértve a csecsemőket is. — 1,200 dollár esne, — számította ki a United Press. Ezen nagykorporációk tulajdonosai természe­tesen meg vannak elégedve az Eisenhower admi­nisztrációval. De hogyisne, hiszen (ugyancsak a United Press riportja szerint) a vezető korporá­ciók, mint például a General Motors már ez év első három hónapjában is 309 millió dollárt kere- sett : a U. S. Steel Corporation 72 millió dollár tiszta profitot jelentett erre a három hónapra; a Standard Oil oi New Jersey pedig 177 millió dol­lárt. A gazdasági piramis , Nem tudjuk, hogy hány ember tulajdonát képe­zik ezek a nagy korporációk, de azt tudjuk, hogy csaknem ugyanazon emberek kezében van az egész amerikai sajtó is. Ez a sajtó aztán ezt a szerfelett nagy üzleti jövedelmet úgy igyekszik bemutatni, mintha azt az ország összlakossága élvezné, mert azt mondják, hogy a nagy jövede­lem a nagy korporációktól (vagy a leggazdagab­baktól) csurog lefelé az alantasabb rétegekhez. Ez igaz is, de a baj az, hogy ebben a gazdasá­gi piramisban minden alantasabb réteg nagyobb és nagyobb számú és az alácsurgó jövedelem egy­re vékonyabb lesz olyannnyira, hogy a legalsóbb réteg már csak igen nagy szükség közepette tud megélni abból, ami oda lecsepeg. Ezen legszűkebb jövedelmű osztály gazdasági segítésére találták ki a törvénnyel megszabott minimális órabért. Az első ilyen törvényt a Roosevelt “New Deal” adminisztrációja hozta a második világháborút megelőzőleg, amikor a nagy depresszió már végefelé járt s általános lett az óránkénti 60—75 centes bér. A kongresz- szus akkor nagy jóakarattal 40 centben szabta meg a hivatalos minimális órabért, de még az alól is kivettek egyes iparokat, amelyekben állí­tólag még annyit sem lehetett fizetni. A háborús ipái1 fellendülése egyre emelte a bé­reket, mire a kongresszus a minimális bért 55. majd 70 centre emelte. Ezen törvény szerint te­hát ma egyetlen munkáltatónak sem szabadna 70 centnél kevesebb órabért fizetni. Azonban még ezen törvény is elismer számos kivételt s azon szerencsétlenek, akik oly iparokban dolgoznak, bizony nagy küszködnek a napi eledelért. Az átlagos életszínvonal Mert manapság 'már nemhogy 70 centből, de még kétszer akkora magas órabérből sem tudja eltartani magát és három hozzátartozóját (fele­ség és két gyerek) az ily alacsony keresetű mun­kás. A mai átlagos 'négytagú család, — mondja a sokszor idézett Heller (Californiai-egyetem) ki­mutatás, — csak akkor éri el jelenlegi átlagos életszínvonalat, ha kéthálószobás lakásban lakik; a lakásban természetesen van fürdőszoba, hideg- / meleg viz, villany és gáz. A konyhában a modern gázkályha mellett ott van a refrigerator, a mosó­gép, a porszívó gép és a különböző kisebb villa­mos készülékek. A nagyszobában van televízió és rádió is. A családnak persze van automobilja, előfizet legalább egy napilapra és legalább egy­szer havonként mennek színházba. Mindezt meg­tehetik akkor, ha a családfő évi 3,270 dollárt ke­res. Igen ám, de a 70 cent órabéres munkás, heti 40 órát számítva, (ez a hivatalos hét), egész éven át csak 1,456 dollárt kereshet, mégcsak a felét sem annak, amit a Heller -bizottság kijelöl. Vagyis az ily munkások ezen ÁTLAGOS ÉLET­SZÍNVONAL FELÉT SEM ÉRHETIK EL. Ta­lán azért sajnálja meg őket az Eisenhower ad­minisztráció és törvényjavaslatot nyujttatott be ezen 70 centnek 90 centre való felemelésére. Pe­dig még ezen 90 centtel is az évi kereset csak 1 872 dollár lehet, tehát messze alatta marad az életszínvonal szükségletnek. Inkább semmit sem Ezt látván a szervezett munkások azt követe­lik, hogy legalább $1.25-re emeljék fel a mini­mumot, hiszen az évi kereset még igy is csak 2,600 dollár lenne, vagyis eléggé alatta maradna az életstandard kívánalomnak. Az Eisenhower- adminisztráció azonban hallani sem akar arról, hogy 90 centnél tovább menjen. Mitchell munka­ügyi miniszter is kijelentette, hogy a 90 centnél magasabb minimális órabért ellenezné, mert az a déli államok egyes iparát tönkretenné. KÖVES LAJOS ÍRÁSAI k________________________f KIS KÉPEK EGY NAGY ORSZÁGRÓL Méhészek Az észak-kaukázusi Kubányban ez évben későn köszöntött be a tavasz. A méhecskék még csak most kezdenek repülni. Sokan vannak. Fegyver­zetük éles- De békés hadsereg ez. Csak akkor szúr, ha bántják. Tradíció szerint ők monarchisták, hiszen ki­rálynőjük van. De királynőjük meghajlik a nép­akarat előtt. Népe pedig békés, dolgos, szocialis­ta életet él. Ennek a hadseregnek igazi parancsnoka N. Gubszkij, vasúti kalauz, ö amatőr méhész. Húsz kaptár az övé. A múlt évben 1,200 kiló mézzel ajándékozták meg kis barátai. F. Zelenjuk hadi­rokkant egy tonna mézet kapott. H. Priskin ag- ronómus 500 kilót. A krasznodári területen az amatőr méhészek­nek 98,000 kaptáruk van. Az egész országban meg sokmillió. A szovjetemberek szeretik ezt a békés foglala­tosságot. Békés is, édes is. A Béke már magában ös édes. Hát még mézzel. Gubárev bányász ezresei Gubárev Sztálinéi bányászt hivatják a bánya­irodába­Ha Gubárev angol bányász lenne., rögtön arra gondolna, hogy “na! — most elbocsátanak!” — Szeme előtt egy öreg bányász végleges munka- nélküliségének szénnél feketébb képe villanna el. A kongresszus egyik albizottsága már tárgyal­ta ezt az ügyet- A nyilvános tárgyalásra számos munkáscsoport is küldött képviselőket, akik arra kérték a törvényhozókat, hogy ha nem emelik az órabért 1 dollár 25 centre, akkor inkább hagyják meg a jelenlegi 70 centet, mert jelenleg sok mun­kás keres 1 dollár körül (90 centtel fel 1.10-ig) akik attól tartanak, hogy ha törvénybe iktatnák a 90 centes minimális bért, akkor a kapzsi mun­káltatók az ő béreiket is erre a minimumra szál­lítanák le. Csak kortesfogás Ez a nyilvános kihallgatás tisztán mutatta, hogy az Eisenhower adminisztráció nagy hü-hó- val beterjesztett 90 centes bér javaslata valójában azonos azzal, amit a “nesze semmi, fogd meg jól” kifejezéssel 'jelölnek. A lényeg az, hogy ma, ami­kor a legtöbb iparban az órabérek meghaladták a 2 dollárt s amikor ennek következtében a drá­gaság igen magas lett, 90 centért már nem igen dolgoznak, vagy csak nagyon kevesen, azok sze­rencsétlenek, akik nem tudnak jobb munkát ke­ríteni. Ezért nagyobb csoport munkásón, — bele­értve a legalacsonyabb keresetüket is, — csak a $1.25 minimális órabér segítene valamit. Még az sem eleget, de legalább annyit kellene ajánla­ni az Eisenhower adminisztrációnak, hogy azzal dicsekedhessen és hogy azért valami érdemet követeljen magának. A nagy üzletemberek által irányított adminisz­trációtól azonban ilyésrryt hiába kérnek, mert ez lényegében azt jelentené, hogy a gazdasági pira­mison egv kicsit vastagabb erekben csurgassák alá azokat a javakat, amiket az alsóbb rétegek termelnek ugyan meg, de az elosztás jogát a pi­ramis csúcsán élők kezébe adták. Végre is, ha a lecsurgás túlságosan megindulna, akkor talán ke­vés maradna nekik?! De mint mondottuk, ezen üzletemberek kezé­ben van a sajtó, amely megírja, hogy MÉG SOHA SEM VOLT ILYEN JÓ, s akiknek kevesebb csu­rog ebből a nagy jóságból, LEGYENEK BÜSZ­KÉK ARRA, HOGY MÁR NEMCSAK MILLIO­MOSAINK, HANEM BILLIOMOSAINK IS VAN­NAK. Látná megtört asszonyát, meg a siró gyereket. De Gubárev nem angol, hanem donyeci szovjet­bányász, a 17-es tárnából. — Ezt már tegnap megkaphattad volna, ha ott vagy a gyűlésen, — korholja az igazgató, ke- zetfogva vele. Kezében egy boríték marad. Abban 4,055 rubel. A régóta dolgozó bányász jutalma. Gubárev lelki szemei távoli kirakatokat fiürklsz- nek, ahol a nagy, csikószemü babák puha baba­kocsikban szenderegnek. — A fiuknak meg biciklit veszek, — határoz­za el. Gubárev, az öreg bányász 6 év alatt 20,000 ru­belt kapott jutalmul, mert régen dolgozik ebben a bányában. A reálbére is egyre emelkedik. Ebben az egy tárnában 19 millió rubelt; az egész “Sztálin-Szén” vállalatnak 180 millió ru­belt; az egész országban pedig 1 milliárd 474 mil­lió rubelt osztottak szét ez évben a régi bányá­szok jutalmazására. Autóbusz a tajgán A végtelen szibériai tajgán át széles ut vezet. Az utón autóbusz robog Jeniszejkából — Krász- nojárszkba. A kalauznő egy bundás, kucsmá.s, szőrcsizmás öreg paraszt jegyét kezeli. — Mondd leánykám, meddig tart az ut Krász- nojárszkig? — kérdi az öreg. — 12 órát, bácsika. egy perccel se tovább, — feleli a kalauznő. Az öreg hiimmög: 12 óra! Mikor utoljára utaz­tam erre. 15 napig szánkóztam. De még a farka­sokkal is verekedni kellett! Ez az autóbusz vonal 200,000 utas szállít éven­te- A krásznojárszki terület összes autóbuszvona­lai pedig 11 milliót. “BÁR CSAK HAMARABB KEZDTEM VOL­NA OLVASNI A MAGYAR SZÓT” — MOND­JA EGYHANGÚLAG LAPUNK MINDEN UJ OLVASÓJA!

Next

/
Oldalképek
Tartalom