Amerikai Magyar Szó, 1955. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1955-04-07 / 14. szám
12 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Hét év Magyarországon • 194S június. Esik az eső. Nap-nap után, héthét után, mindig- csak esik. .De azután elmúlik ez is, mint minden rossz és kisüt a nap. A Városligetben sétálok. Az ostrom nyomait súlyosan magukon viselő fák között széles ut kanyarog. Az utón a világ minden tájáról a háború alatt idekerült teherautók, jobban mondva autóroncsok, hosözu sora. Az autók körül férfiak. Az egyik közülük — magas, erősen barna, sovány termetű — egy füzetbe jegyezget. Felnéz. Megismerjük egymást. — Szervusz Feri. — Szervusz Tóni, hát te itt vagy? Nem is tudtam, hogy jössz. — Itt vagyok már április eleje óta, de eddig betegeskedtem. Te hogy vagy, mit csinálsz? — Most éppen műszaki ellenőrzést tartunk, de nem ezzel foglalkozom. Persze ezt is meg kell csinálni. Na, de nem mégy vissza?! — Hát nem tudom még — mondtam bizonytalanul, de még be sem fejeztem, szavamba vágott. — Tudod mit, gyere el holnap az Iparügyi Minisztériumba, mindent megbeszélünk. ilgy kezdődött. Ezzel a kis beszélgetéssel el is dőlt a sorsom. Másnap elmentem a minisztériumba, megkaptam a beosztásomat és dolgozni kezdtem. 1948 december elejéig dolgoztam a minisztériumban, ekkor pedig vállalati igazgatónak neveztek ki. Azóta is ebben a beosztásban dolgozom. Nem volt egyszerű a dolgunk abban az időben. Én és a hozzám hasonló több száz magyar proletár, akiknek nem adatott meg a kapitalista világban megismerkedni a gyárak belső vezetésével, most az üzemek élére álltunk. Persze, először államosítani kellett. Tudták a tőkések, a gyárosok, hogy uralmuknak v.égleg befellegzett Magyarországon, de mégis remélték, hogy hátha történik valami. Külön-külön mind azt remélte, hogy ő egyedül valahogy megússza az államosítást. Volt köztük, aki el volt készülve az államosításra, de sok volt az olyan is, aki még csodára várt. Ám hiába. Az üzemek nagyrésze keserves állapotban volt az államosításkor. A géppark elavult, hiányos, a villanyvezetékek pókhálósán, porosán, fáradtan lógtak a falakon. Minden elhanyagolt, enyészetnek indult. így volt ez abban az üzemben is, ahova én kerültem. A termelékenység nagyon alacsony volt a vállalatoknál, a kézzel, vagyis nem géppel gyártott munka részaránya nagyon magas. Első feladatunk tehát a termelékenység megjavítása, az üzem kapacitásának jobb kihasználása volt.'Uj gépekre, szakmunkásokra, anyagra volt szükség. Igen ám, de honnan? Az egész fiatal, szocializmus útjára lépett magyar ipar hasonló feladatokkal küszködött. Aztán csait megjött az első fecske, egy négyfejes gyalugép alakjában, utána pedig lassan-las- san gyűltek a többi szükséges felszerelések. A szakmunkás kérdés is megoldódott. Olyan iparágakból, ahol felesleg mutatkozott szakmunkásokból át lettek képezve, vagyis uj szakmát tanultak. Hogy csak egy példát említsek, a mi üzemünkben az esztergályos részleg sztahanovista vezetője 6 évvel ezelőtt cipész volt. Jelentősen megváltozott a vállalat képe az elmúlt hét év alatt. Ma már a termelésünknek határozottan gyáripari jellege van, ha nem is olyan »értékben, mint szeretnénk. A korszerűsítést tovább kell fejlesztenünk. Fejlesztjük is. A gyár a dolgozóké Ha elmondhatjuk azt, hogy megváltozott a vállalat képe, még inkább elmondhatjuk ezt az emberekről, akik megváltoztatták. Mert közben ők maguk is megváltoztak. A termelőerők fejlődése gyorsabb, a termelési viszonyok fejlődésénél. A legjobb szakmunkásokból üzemvezetők, művezetők lettek, felkerültek a műszaki irodákba is és a termelés irányitóivá váltak. A gyengébb szakmunkások, politikai és szakmai tudásuk gyarapításával ma a termelőmunka élén haladnak, közülük kerülnek ki a munka hősei, akik mindennapi szorgalmas munkájukkal biztosítják a vállalatnak a népgazdasággal szemben való kötelezettségeinek a teljesítését. Olyan emberek, mint Kö- rözsi Károly ifjúmunkás, aki hónapok óta állandóan 200 százalék felett egyenletesen teljesiti a normáját és havi keresete állandóan 2,000 Ft felett van. Pedig még csak 19 éves. A gyár a dolgozóké és foglalkoznak is vele. Termelési értekezleteken beszélik meg, mit hogyan csináljanak jobban. Megbírálják a vezetőség munkáját, javaslatokat tesznek termelési kérdések megoldására. Elmondják panaszaikat, sérelmeiket is. Foglalkoznak a munkaverseny kérdésével is. Nem is keveset. A munkaverseny nálunk Magyarországon és minden szocializmust építő országban a termelés mindent megmozgató lendítő kereke. Nagy fejlődésen ment keresztül és ma már nincs olyan üzem, szövetkezet, értékesítési vállalat, ahol nem a legalaposabban foglalkoznának a szocialista dolgozók munkaversenyével. Törvényerejű rendeletekkel szabályozzák a verseny feltételeit, biztosítják a dolgozók jogát, hogy tudásukhoz, szak- képzettségükhöz képest foglalhassák el helyüket a szocializmus legjobb, legkiválóbb építői között. Először sztahanovista címet, majd oklevelet kapnak. Hat hónapi jó munkateljesítmény után a “szakma kiváló dolgozója” tizenkét hónap után az oklevél és az éremhez félhavi fizetésüknek megfelelő pénzjutalmat is kapnak. Egy-egy üzemnél általában a dolgozók 60—70 százaléka van versenyben, de vannak üzemek, ahol a versenyzők száma ennél is magasabb. A legjobb dolgozók külön pénzjutalomban részesülnek, a külön e célra létrehozott igazgatói alapból. Sokan kapnak ingyenes beutalást a szakszervezetek által fenntartott üdülők valamelyikébe, a F>alaton mellé vagy a hegyekbe, gyógyüdülőkbe, jó munkájuk jutalmául. Á versenyben elért eredményeket versenybizottságok értékelik. Az előbb említett termelési értekezleten a versenybizottság értékelésével a dolgozók nem voltak megelégedve. Ezt meg .is mondták. — Nem helyes, hogy Csupor munkástársat, kit most hetedszer (hét hónapig megszakítás nélkül) tüntettünk volna ki a sztahanovista címmel kihagyták, mert a kétszeri késése, vonatkésés miatt történt. — És az értekezlet megszavazta Csupornak hetedszer is a sztahanovista címet. Ugyan ez történt még három másik dolgozó esetében is. Sokat tanultunk, sokat fejlődtünk 1948 óta. Akkor még a munkanélküliséggel is meg kellett birkózni. 1949 második felében már jelentkezett a munkáshiány, ami 1953 közepéig még fokozódott. Jelenleg is rendszerint a tervezett alatt áll a létszámunk. Kultúráiét a gyárban Az elmúlt hét esztendő alatt alaposan megnőttek az igényeink nemcsak gazdasági, hanem szociális, kulturális, sport szempontjából is. 1949-ben az üzem kapacitása nem volt kihasználva. Télen a rosszul fűtött üzemrészekben leir- hatatlanul rongyos munkaruhákban és lyukas Amerikából hazavándorolt magyarok üdvözlik lapunk olvasótáborát Március Idusának keltezése alatt a következő üdvözlet érkezett lapunkhoz a haladószellemü amerikai magyarok körében hosszú időn át munkásmozgalmi tevékenységet kifejtő- s a felszabadulás után hazavándorolt munkástársaktól: Szeretettel üdvözöljük a lapot és annak egész olvasótáborát mi, az Egyesült Államokban élt régi ismerősök. Kívánjuk, hogy kisérje sok siker a béke nagy ügyéért folytatott munkájukat! Szántó János. s. k. Tomanicka Kálmán, s. k. Tomanicka Kálmánná, s. k. Gárdos Emil, s. k. Abelovszky József, s. k. Striker György, s. k. Gyetvai János, s. k. Péter József, s. k. Grace Gárdos, s. k. Striker Borka, s. k. Bukrics Antal, s. k. Az üdvözlettel együtt a fentiek közül többen érdekes beszámolókat is küldtek otthoni életükről. Terjedelmük miatt ezeket az Írásokat nem közölhetjük egyszerre, hanem sorozatosan, he- tenkint egyet-egyet. A mai számunkban Bukrics Antal érdekes beszámolóját közöljük. April 7, 1955 Irta: Bukrics Antal bakancsokban dideregtek dolgozói:, k a kályhák’ mellett. Ma a vállalat által adott kék és barna munkaruhában feszitenek. Hideg időre pedig ott van a “fufajka” (Vattázott, vastag, meleg kabát és nadrág). A kinti munkát végzők bakancsot, csizmát is kapnak aszerint, hogy melyik részükre a megfelelőbb. A kályhák megszaporodtak és jobban vannak fűtve. Nem egészen úgy, mint mondjuk a Rockefeller Center, de azért megfelelően. Ha pedig az utcán találkozom egyik-másik dolgozóval, úgy ki vannak öltözve, hogy alig ismerem meg őket. Vállalatunknál a reálbérek az elmúlt évben 21 százalékkal nőttek. Ebből már jut ruhára is. Minden üzemben úgynevezett közönségszervező működik. Eleinte az volt a hivatása, hogy a jegyek előre való eladásával biztosítsa a vállalat részéről a mozi, színház és egyéb előadások látogatottságát. Ma az a hivatása, hogy “kiverekedjen” a vállalat dolgozói részére néhány jegyet egy-egy előadásra, hogy mi is eljuthassunk néha az Operába, színházba, moziba. Vállalatunknak kultúrterme, könyvtára van. 1949-ben építettük társadalmi munkával. Könyvtárunk sem volt, ma az is van. Amikor a. könyvtáros megkapja az uj könyveket, már körüláll- ják, mindenki elsőnek akar hozzájutni az uj könyvekhez. Sportvonalon is nagy a fejlődés. Van futballcsapatunk, asztali tennisz, röplabda és sakk-csapatunk. Ezek mind nagyon népszerűek. Mi “öregebbek” különösen a sakkot kultiváljuk. (Ha elgondolom, hogy Cleveland Easten nem is olyan régen én voltam a Red Star legfiatalabb játékosa.) Nagy problémát okozott a vállalatnál az emlékezetes angol-magyar válogatott labdarugó mérkőzés. Nagyon kevés jegyet kapott a vállalat. Mit csináljunk? Kisorsoltuk a jegyeket. így sem volt megelégedve senki, (kivéve a szerencsés nyerteseket), de legalább szemrehányás sem érhetett senkit. 1954 negyedik negyedében vállalatunk elnyerte az “élüzem” címet. Sok nehézséget, hibát kellett leküzdenünk, amig elértünk idáig, de végül is sikerült. Ebben az évben januárban és februárban az iparágunkban második helyen végeztünk. Az élüzem feltételeket mind túlteljesítettük. Minden reményünk megvan arra, hogy ismét elnyerjük az élüzem címet. Ez most különösen nagyjelentőségű, mert most készülünk hazánk felszabadulásának 10. évfordulójára. Nem lehet szebb megemlékezés a tiz évvel ezelőtti időkről, a szovjet csapatok győzelméről, a magyar munkások hősies helytállásáról, mint az, hogy vállalatunk elnyeri azt a címet, amit a termelésben az élenjárók, a legjobbak kaphatnak és nem tehetünk nagyobb hitet a béke fenntartása mellett, ami a sok millió amerikai dolgozó számára csak olyan fontos, mint a -világ bármely részén élő népek számára, mint azt, hogy a béke frontját a leg- jobbakkal vállvetve védjük. ★ Úgy kezdtem, hogy “Hét év Magyarországon”. Amit eddig leírtam semmiképpen sem fejezi ki azt a harcot, küzdelmet, önfeláldozást, amit a magyar dolgozó nép az elmúlt hét esztendőben végzett sorsa megjavításáért, hazája felemeléséért, a béke megvédéséért. De hát nem is feladatom mindezt leírni. Hét éve már, hogy eljöttem az Egyesült Államokból és azóta egy sort sem írtam az amerikai magyar munkások lapjába. Ezt akartam most kipótolni. Most és ismételten a jövőben is. Remélem szívesen fogadják az olvasók. Magamról még annyit, hogy az elmúlt hét év alatt megnősültem és Jutka leányom már elmúlt öt esztendős. Eddig végzett munkám elismeréséül a könnyűipari miniszter a “Könnyűipar Kiváló Dolgozója” kitüntetésben részesített. Amerikai barátaim, akikkel hosszú időn keresztül dolgoztunk együtt, nagyon hiányzanak és remélem, hogy én is hiányzóm egy kicsit nekik. Fred Ellis üdvözlete Legforróbb üdvözletem a magyar népnek nemzeti függetlenség 10-ik évfordulóján. Gratulálok nagyszerű teujesitményükhöz a békés fejlődés tiz esztendeje alatt. A világbékét csak a békeszerető -népek- egyesített erőfeszítése fogja biztosítani. Fred Ellis
