Amerikai Magyar Szó, 1955. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1955-03-31 / 13. szám
AMERIKAI- MAGYAR SZÓ M arch 31, Í95ő ü Verhovay-Rákóczi egyesülés (Folytatás az első oldalról) az egész egyesülési probléma legdöntőbb szempontját sűríti össze: “MEGFELELŐ ÓVINTÉZKEDÉSEK” nem “KORLÁTOKRÓL” beszélt az actuary, hanem ÓVINTÉZKEDÉSEKRŐL, biztosítékról, védelemről! Mert ez a “safeguard” szó igazi jelentései, amelyeket mindenki megállapíthat, aki fáradságot vesz magának egy 100,000 amerikai magyart érintő ügyben a szótár használatára. Konklúzióink Van az egyesülési tervezetnek számos más olyan pontja, amely aggaszt bennünket és aggaszthat minden egyleti tagot. Számos jel arra mutat, hogy az egyesülés az amerikai magyar társadalmi élet halálharangját fogja jelenteni, hogy a tagságnak egyre kevesebb beleszólása lesz az egylet ügyeibe, hogy megszűnik a “testvéri” jelleg és rideg üzletté alakul át a két nagy testvéri intézmény. Addig , amig ezek ellenkezőjéről nem győz meg bennünket az egyesülési tervezet végleges formája, az a véleményünk, hogy az egyesülés jelenleg nem szolgálja a tagok érdekeit. A Rákóczi tagságának ezt üzenjük: A ti egyletetek ma Magyar Amerika anyagilag és erkölcsileg legszilárdabban, legjobban álló testvéri betegsegélyző intézménye. Nincs egyetlen olyan szempont, amely égetően sürgőssé tenné az egyesülést. Ha van egylet és tudjuk, hogy van, amelynek égetően sürgős lehet az egyesülés, AZ NEM A TI EGYLETETEK! Ne menjetek bele egyelőre Rákóczi dicső nevének feladásába egy olyan névvel kapcsolatos Ígéretek alapján, mely nem lett még kipróbálva. Ha jó volt a Rákóczi név 67 évig, még jó lesz négy évig! Várjatok az egyesüléssel 1959-ig! A Verhovay tagságának viszont ezt üzenjük: A ti számotokra valóban ajánlatos a névváltozás! Veszteni nem veszthettek a William Penn névvel. Az elkövetkező négy év alatt majd' elválik, hogy Valóban több tagot lehet-e szerezni, több biztosítást lehet-e eladni a Penn névvel, mint a Ver- hovayval. vagy ami azt illeti, a Rákóczival! Legyen ez a négy esztendő a baráti versenyzés négy esztendeje a Penn és a Rákóczi között. Ha a Penn szerez több tagot, akkor MAGA AZ ÉLET BIZONYÍTJA majd be, hogy a névváltozás előnyös, akkor nem találomra volna az egyesülés és a névváltozás. Ha viszont e négy év alatt .bebizonyosodna, hogy a Rákóczi névvel aránylag több tagot lehet még mindig szerezni és a Penn pedig nem alkalmas erre, akkor az egyesülés 1959,ben megtörténhet RÁKÓCZI neve alatt. Ez a megoldás szolgálná szerintünk legjobban úgy a Verhovay,. mint Rákóczi tagságának érdekeit. Lapunk továbbra1 is nyitva lesz minden hozzászólásra e nagyfontosságu kérdésben. William Wells Denfon üdvözlete: Az amerikai liberális mozgalom egyik kiváló képviselője William W. Denton, az alábbi üdvözlő sorokat küldi a magyar néphez a felszabadulás alkalmával: Magyarország 1954 április 4-iki felszabadulásának tizedik évfordulóján az alázatosság érzésével szivemben gondolok az uj Magyarországra. Továbbítsák üdvözletemet és hálás nagyrabecsülésemet a magyar népnek az emberi jólét terén elért nagyon tekintélyes békés eredményekért. Olyan ember mondja ezt, aki nemcsak az Amerikai Egyesült Államok polgára, hanem egy eljövendő világnak is polgár jelöltje, aki tisztán látja írókat az egyéni jólétre és egyéni nemzetek függetlenségére nehezedő súlyos korlátozásokat, amelyeket ma még a túlzott szuverénitások nemzetközi anarchiája kényszerít rá mindenkire, de bizalommal tekintenek előre a jövőbe, amikor teljes szabadságot fognak biztosítani a világ összes népeinek olyan világkormány révén, amelyet a a világ összes népei majd közvetlen utón választanak meg. Szívélyes üdvözlettel és igaz tisztelettel: William Wells Denton, s. k. Szűcsi Andor, a mezőhegyesi (Békés m.) állami gazdaság kos-gondozója, akit a “Kiváló Állattenyésztő” érdemrenddel tüntettek ki. Büszkén végzi feladatát Ez az ország, a mi országunk. Itt most már a mi kezünk épít. Tobzódtatok, tobzódtatok, Éppen elég volt, ezer évig! Ady Uj cikksorozat a Magyar Szóban! A jövő heti számunkban egy olyan cikksorozat közlését kezdjük meg, amely jcggal tarthat számot mindent 55—65 év körüli amerikai magyar érdeklődésére. A cikksorozat cime: “HOGYAN BIZTOSÍTHATUNK MAGUNKNAK JÖVEDELMET A NYUGALOMBAVONULÁS UTÁN”. A cikksorozat leírja milyen könnyebb foglalkozások nyújtanak állandó jövedelmet nyugdíjas embereknek, az ország mely vidékei a legalkalmasabbak nyugdíjasok számára, hogyan járul hozzá a társadalmi biztosítás a 65 éven felüliek gondmentes életéhez, stb. Ne mulassza el e fontos cikksorozatunk olvasását. Nagy hasznára lehet mindenkinek a nyug- dijbavonulás után. Hívja fel rá ismerősei figyelmét. .. Szerkesztőség (Folytatás a 7-ik oldalról) is akit értem. Lecibálták kis ingemet és az újság is ösz- gzeszakadt, de azért nem engedtem, hogy elvegyék tőlem. Vérzett az orrom, de közöttük is vérzett valamelyik, mert én is ütöttem, haraptam, rúgtam, védekeztem, ahogy tudtam. Végre lete- pertek, de hasra feküdtem, hogy a Szabad Szót ki ne vehessék keblemből. Hányán voltak rajtam, hányán ütöttek, nem tudom. A nagy zsivaj gásban egyszer csak rémes orditás öltötte meg fülemet. Egyik gyerek erre, a másik arra gurult, aki tudott menekült. Aztán valaki felemelt a földről. Leverte rólam a port, töriilget- te vérző orromat. Akkor láttam, hogy a zsidó mészáros süketnéma fia, a Jakab volt. Véletlenül meglátta, hogy mit csinálnak velem és közbelépett. Leráncigálta rólam a gyerekeket. Amelyiket megmarkolta, annak elég volt annyi. Elorditotta magát és futott. Hatalmaserejü, olyan húsz. év körüli ifjú volt, csak beszélni nem tudott, mert nem hallott, csak gögyögött nekem valamit, de nem értettem.. így elmentem és vittem az újságot, vagyis ami megmaradt belőle, aztán hazamentem. A. kapu előtt megálltam, nem tudom, bemenjek-e? Az ingem is, arcom is rongyos volt. Féltem, hogy kikapok. Aztán mégis bementem az az udvarra. Ott ácsorogtam, végre kijött az apám. Meglátott: “Hát te veled meg mi az anyád. Istene van ?” Szelíden, pityeregve kezdtem elmondani. Erre anyám is kijött.. Mikor meglátta siral- más állapotomat, elkezdett jajgatni, szegény. Aztán betuszkoltak az ajtón. Lehúzták maradék ingemet, testem csupa kék volt. Kérdezték, hogy ki volt. Nem tudtam megmondani, de nem is igen akartam, csak annyit, hogy sokan voltak. Ennek a fia is, annak a fia is, de ki ütött, ki nem, azt nem tudom.... Lassan lecsillapodtak a kedélyek. Anyám megmosta arcomat, orromat lemosta a vértől. Rám adott egy másik foltos inget. Újra elkezdett sírni, mikor jobban megnézte szétcibált ingemet. Mutatta apámnak, “Mondd te Józsi, hogy fogom én ezt megfól- tozni? “Mit adok erre a gyerekre? Ez az egy jó inge volt, ez is oda van!” Apám egy szót se szólt, karjára akasztotta görbe botját és elment hazulról. Később megtudtam, hogy bán- talmazóimat kereste, ném tudott meg sokat. A gyerekek letagadták. Elment a mészároshoz, hogy talán Jakabtól megtudhat valamit, de mivel néma volt, apám nem értette meg mit mondott, hát hazajött. Azt mondja nekem: “Te, ha mégegyszer igy összehagyod' cibálni magadat, jobb, ha nem jössz haza, mert én kinyomom belőled a lelket! Megértetted?!” Ez volt nagyjából a helyzet a mi falunkban és a Kis uccán. Mikor kijártam mind a három osztályt és tizenöt éves lettem, elkerültem falunkból inasnak. Már csak ritkán volt alkalom a hazamenésre. Tizennégybe pedig kiütött a háború és hamarosan vittek engem is. Tizennyolcban kerültem ismét haza a falunkba. A Károlyiforradalom egy kicsit megijesztette a földesurakat, de ebből igen hamar magukhoz tértek. A Kun Bélaforradalom alatt nem sokat voltam otthon, csak hallásból tudom, hogy a gazdák igen barátságosak voltak a nincstelenekhez. Ahogy tudjuk, a forradalom nem tartott sokáig. Utána jött a román megszállás, ami ismét olyan helyzet elé állította a mi vidékünket, hogy nem tudta a nép, hogy milyen irányba menjen. A gazdákat sújtotta a rekvirálás, a szegényeket az ingyen munka. Aki tehette, menekült, a szélrózsa minden irányában. Volt egy testvérbátyám Amerikában, aki affidavitot (beutazási engedélyt) küldött részemre. Nagynehezen megkaptam az útlevelet, ami lehetővé tette, hogy kikerüljek ebbe az országba. Bátyámat 1925-be elfogta a honvágy és hazavándorolt. Hogy aztán melyik volt erősebb érzés nála, a honvágy, vagy az, hogy ő is földtulajdonos lehet, nem tudom. Volt egy kis megtakarított pénze és szüleim írták, hogy van egy darab eladó föld a homokon, meg egy ház is a Kis uccán. Hazament és megvette a szóbanforgó birtokot, hozzá egy darab szőlőt, lovat és szekeret. Minden megvolt ahoz, hogy kisgazda legyen. Mégis volt valami, ami nem tette teljessé a boldogságot. A nincstelenek közül kikerült, ez aránylag könnyű volt, de nem vették be a kis- gazdatársadalömba, mert ahogy mandták: “kódisból lett!” Nem is tudta megnyerni bizalmukat. Ebben az időben rendesen leveleztünk, tehát tudtam a dolgokról. Azt is megtudtam, hogy közte és apánk között is nézeteltérés volt. Apám még mindig tanította a népet arra, amit a Szabad Szóból tanult, tehát szocialistának nevezték, zaklatta is őt ezért eleget a hatóság, de magas korára való tekintettel azért csak hagyták. Ilyen társadalmi villongások között értés el őket a második világháború, ami megszüntette közöttünk a levelezést. A háború után értesültem, hogy bizony sok viszontagságon mentek keresztül. “Apánk 1941-ben 84 éves korában meghalt”, irta a bátyám. ötét pedig kocsijával, lovával együtt elvitték a románok a harctérre. Akkor engedték csak haza betegen, mikor lovátkocsiját agyoncsapta a gránát. Otthon valahogyan rendbe jött egészségileg szerzett másik lovat, szekeret, elkezdte újra a gazdálkodást. Mire újra rendbe jött volna, a németek vitték el fogatostul Voronyezs környékére, ahol szintén elpusztult a lovaszekere a visszavonuláskor. Betegen került haza megint. Sajnáltam is, segítettem is tehetségem szerint. Csomagokat küldtünk, ruhát, lábbelit és egy kis pénzt is. Hanem amint leveléből kivettem, “az anyagi károk még csak hagyján, hanem képzeld él öcsém“,.— Írja egyik levelében “a Kis uc- cát Sztálin uccának nevezték el, hát még ilyet!” De ezt már nem segítettem sajnálni neki, hanem afelett sajnálkoztam, hogy édesapánk egy élet nehéz küzdelme után nem érhette meg. Meg azt is megírtam neki, hogy én már ötven évvel azelőtt véráldozatott hoztam, a Kis uccán, amiért a “Szabad Szót” terjesztettem és én nem láthatom a Sztálin uccát, pedig joggal nevezhetjük magunkat apammal úttörőknek. Erre a levelemre soha sem kaptam választ. Magyar Sors jósoltat velem, Grófok nem jöhetnek velem Egy-két harcot most már állunk. Ady 8 HZ ÚTTÖRŐK
