Amerikai Magyar Szó, 1955. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)

1955-03-17 / 11. szám

-March 17, 1955 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 7 DRÁMAI KIBONTAKOZÁS ELŐTT A NELSON ÜGY WASHINGTON - IDEGBAJOS VABOS Idegbajok szövedéke terjed Washingtonban, az ország fővárosában, a kormány biztonsági pro­gramja által okozott lázban, állapították meg ideggyógyász-szakértők. A hüségvizsgálatok folynak tovább s a zakla­tott elme- és érzelmi feszültségben különben is szenvedő kormányalkalmazottak egyre inkább fo­kozódó idegbajos tüneteket produkálnak, mond­ják az elmeorvosok s úgy vélik, hogy a probléma azzal fenyeget, hogy “országos arányokat” fog ölteni. Ez a figyelmeztetés foglaltatott abban a jelen­tésben, amelyet az elmeszakértők országos gyű­lése elé terjesztettek. A jelentés harminc kor­mányalkalmazott kortanával foglalkozik, akik a Washington körzetben laknak és lélekgyógászati kezelés alatt álltak. A jelentést Mrs. Charlotte A. Kaufman, lélek­gyógyászati társadalmi munkás a virginiai Ar­lington Fairfax Countybeli Gyermektanácsadó Klinikánál, nyújtotta be az amerikai orthopszi- chiátriai szövetség harminckettedik évi gyűlése elé. Megállapításait dr. Robert D. Gillman, az ar- lingtonmegyei elmeegészségi klinikájának főor­vosa támogatta. Fokozódó terrorról szól a jelentés Mrs. Kaufman kijelentette, hogy “célunk sem támadni, sem védeni nem volt a (biztonsági) in­tézkedések és eljárások szükségességét, alkal­masságát vagy kívánatosságát”, majd a követ­kezőket tette hozzá: “De le kell szegezni és meg kell érteni, meny­nyire megérezheti egy ember, aki teljesen ártat­lannak tudja magát, a fokozódó terrort és tehe­tetlenséget egy ismeretlen és minden letipró erő­vel szemben, mennyire sötétnek érezheti a való­ságot, amint ez némely betegünkkel megtörtént, amikor ellenállhatatlanul egy lidércnyomásos fé­lelmekkel és bűnökkel telt világba sodródik.” A harminc kóresetröl szóló tanulmányában azt mondja Mrs. Kauffman, hogy minden egyes esetben a következő egy vagy több tünetet lehe­tett visszavezetni a biztonsági programhoz: “A kezelést meg kellett hosszabbítani, félbe kellett szakítani vagy abba kellett hagyni. A szo­rongás és a bűnösség érzése jött létre vagy sú­lyosbodott. Betegek magukbavonulást, ellenséges magatartást, belső érzésállapotaiknak a valóság­ba való átvitelét és hasonló tüneteket produkál­tak fokozódó érzelmi betegségükben. “Pánikszerű és paramoniás (üldözési tébolyos) hajlamok jelentkeztek némely paciensnél, s az elmebaj széléhez értek két esetben, egy másik esetben pedig egyenesen az elmekórházban vég­ződtek. Olyan személyek, akiknek lelki harmó­niája előzőleg már úgyis ingadozott, de még alkalmas volt munkájuk elvégzésére, idegileg le­törtek a biztonsági program okozta idegfeszült­ség következtében, súlyos károkat okozva.” Mrs. Kaufman tanulmánya “alapot, ad arra a meggyőződésre ,hogy a biztonsági program a fenyegetés különleges fajtáját testesíti meg. amellyel nehezebb megbirkózni, mint másféle problémákkal”, jelentette ki Mrs. Kaufman. “A biztonsági program hatásai most vagy ho­vatovább elégséges okká válnak, hogy országos arányú elmekórtani problémát alkossanak”, ez Mrs. Kaufman végkövetkeztetése és figyelmez­tetése. BUDENZ, AZ ERKÖLCSI HALOTT, A RÁDIÓN Vasárnap a fasiszta “Facts Forum” műsorán felléptették Louis Budenz-t és a Matusow-ügy- gyel kapcsolatban különféle kérdéseket intéztek hozzá. Vele együtt szerepelt Ralph De Toledano, egy másik “szakértő”, akinek a “Newsweek” ío- lyórairattal vannak kapcsolatai. Budenz úgy akarta lemosni magáról a “besúgó” szennyes ne­vét, hogy azt mondta, hogy ő azért nem besúgó, mert már nincs bent a szervezetben, máskülön­ben pedig: “volt kommunisták tanúskodása nél­kül nem lehet belső biztonság”, mondotta a tes­tületi szellem felkent pajzsaként. Arra a kérdésre hogy Matusow vallomása következtében hitelü­ket vesztik-e a besúgók, azt felelte magabizto­san: “Dehogy, dehogy!”, ámde dadogásából az ellenkezőjére lehetett következtetni. Fájlalta, hogy vannak lapok, amelyek azonnal megírják az igazságot, vagyis hogy koholmányait szellőz­tetik s nem tanuskodhatik titokban. Most tavasszal kerül a legfelső törvényszék elé Steve Nelson ügye. A törvényszéki döntésnek az egész országra kiható fontossága lesz. Harminc­hét állam harminchét különböző boszorkányül­döző “lázitási” törvénye fog eldőlni ezen a dönté­sen, de ezenkívül sok állam úgynevezett “munka­jogi”, reakciós, sztrájktörő törvényeinek élete és halála is múlik a legfelső törvényszék Nelson­döntésén. Ezt már a múlt ősszel észrevette az AFL ügyvezető tanácsa is. És természetesen Steve Nelson élete is koc­kán forog. Tovább fog élni, ha a legfelső törvény­szék is helybenhagyja a pennsylvaniai legfelső törvényszék döntését, amely elvetette Nelson 20 évi fegyházbüntetését s ugyanakkor az állami “lázitási” törvényt is. Viszont Nelson életébe ke­rülne, ha a törvényszék visszaküldi az Allegheny megyei börtönbe Blawnox, Pa.-ba, Pittsburgh közelében. Most, hogy Harlan biró kinevezését a Supreme Courthoz megerősítették, ki fogják tűz­ni a sorsdöntő jogi csata dátumát. Aggodalomra van ok, mert a törvényszék fel­szólította az igazságügyminisztériumot, vegyen részt a szóbeli vitában. A minisztérium nem adott hivatalos véleményt az üggyel kapcsolat­ban, de mindenki jól ismeri Brownell igazság­ügyminiszter ^retneküldöző felfogását. “A tizenharmadik esküdt” Nelson uj könyve rövidesen megjelenik “A tizenharmadik esküdt” címmel. Izgalmas, drámai fordulatokban bővelkedő könyv éz, amelynek si­kere minden jel szerint túl fogja szárnyalni a “The Volunteers” cimü népszerű munkáját, mely a spanyol polgárháborúról szól. Az uj könyvében Nelson elmondja az életéért folytatott küzdelmet a blawnoxi földalatti börtönben és a'Pittsburgh- ban lezajlott történeti jelentőségű önvédelmi pe­rét. Legremekebb fejezetei foglalkoznak a Mi­chael A. Musmano bíróval, Mussolini lelkes hívé­vel, Paul Crouch-al, Matt Cvetic-el és már hír­hedt besúgókkal történt összecsapásaival. A könyvet a “Masses & Mainstream” adja ki. Nelson tudatában van, hogy nem az életszere- tetéről, az élethez való ragaszkodásáról van szó most perének döntő állomásán, hanem sokkal többről. “Saját sorsomnak kevés fontossága van az ügyemmel kapcsolatos kérdésekhez képest — mondotta Nelson. — A munkásmozgalom végte­Porto Rico: a rege és a valóság Egész oldalas hirdetésekben olvashatni ma­napság nem egyszer Porto Rico magasztalását: mutatják képekben a Ferre-cementgyár füstölgő kéményeit, Canoniallas-vizmüvek zsilip gátját, amint átömlik rajta a fölös viz; mutatják sta­tisztikai táblázatokkal, hogy 1948 óta 335 uj iparvállalatot létesítettek az “Operation Boot­strap” nevű kormányprogram keretében... Néha ez — ez a rege — kápráztató. És abban a könyvben, amelyet Earl Parker Hanson irt “Transformation: The Story of Mo­dern Puerto Rico” címmel — “Átalakulás: A modern Porto Rico története” — (Simon & Schuster-kiadó, ára 5 dollár) a szerző úgy tárja elénk Porto Ricot, hogy ezt a regét továbbépítse, továbbfejlessze. A könyv szabatosan és adatokkal alátámaszt­va mondja el Porto Rico történetét a depresszió alatt. 1940-ben, amikor Luis Munoz Marin jutott hatalomra, uj szellem járta át a közéletet és ko­moly kérdéseket vitattak. Munoz felújított egy régebbi törvényt, amelynek értelmében nagyvál­lalatok nem bírhatnak 500 holdnál több földet. Több amerikai kézben levő cukorültetvényt visz- szavásároltak. Ma már nem külföldi vállalatok, hanem a portoricói kormány kezében van a szi­getország legnagyobb cukorültetvénye. Csaknem teljes az' önkormányzat — helyi ügyekben. Min­den törvényhozó, a kormányzó, a miniszterek, még a szövetségi biró is portoricói. Mindössze két amerikait hagytak meg politikairányitó állások­ban: két katolikus püspököt. Munoz agitál, sza­val, szónokol, tevékenykedik. Minden négy év­ben újra megválasztják. Legfőbb igyekezete mostanában uj befektetőket felhajtani és oda- csábitásukra biztosit adókedvezményeket, olcsó gyárépületeket, ’’olcsó béreket s világpiaci lehető­ségeket. Az uj üzérnek bénépesitik a szigetét. A modern reklám odacsábítja azokat, akik tanul­mányozni akarják/ hogyan emel ki az iparosítás az elmaradottságból gyármati országokat, stb. stb. .... lenül sokat fog nyerni, ha a gonosz ‘munkajogi’ törvényeket elvetik. És az amerikai demokrácia is mérhetetlenül erősebb lesz, ha a mccarthysta ‘lázitási' törvényeket kitörlik a törvénykönyvek­ből.” A pennsylvaniai legfelső törvényszék úgy dön­tött, hogy az állami “lázitási” törvény érvény­telen. Minden ilyen természetű törvény felett áll a szövetségi Smith-törvény, mondta ki a döntés. És az ALP rámutat, hogy ugyanezzel a megoko- lással a “munkajogi” törvényeket is hatálytala­nítják a felettük álló s a szakszervezeteket meg­szorító szövetségi törvények. Kétszeri vád Ha ezeket az állami törvényeket nem érvény­telenítik, akkor minden férfi és minden nő ab­ban a veszélyben forog, hogy egy és ugyanazon vádért kétszer is elitélhetik. Nelsonnak például a szövetségi törvény értelmében öt évet adtak és ugyanazért a politikai “vétségért” húszat az álla­mi törvény értelmében. Nos, amikor az állami legfelső törvényszék visszavet egy állami törvényt, ez rendszerint egyszersmindenkorra véget vet az ügynek. A szövetségi törvényszékek soha sem változtattak ilyen döntéseket. Ámde a Nelson-ügv felzaklatta a nagytőke ultra-fasiszta részét. Truscott állam­ügyész, egy republikánus, megfellebbezte ezt az állami törvényszéki döntést. Truscott lépése nem találkozott a nép tetszésével. A “lázitási” tör - vény sem! Azt eredetileg is csak egy igen kicsi többség hozta tető alá a munkásság és a demo­krata párt igen heves ellenzése közben. Truscot- tot aztán ki is buktatták, amikor 1954-ben a he­lyetteskormányzói tisztségre pályázott. S hiába, a Nelson-ügy most az ország legmagasabb tör­vényszéke előtt fekszik. A Supreme Court-ot erősen szorítják az “álla­mi jogpártiak”, hogy küldje vissza a börtönbe Nelsont és tartsa érvényben a munkásellenes törvényeket. Az ‘államjog’ híveit 26 állam főügyé sze támogatja, szervezi s ezek támogatták Trus­cott fellebbezését is beadványaikkal. Nelson tömegkampányát a lázitási törvények, megszüntetésére szervezett bizottság irányítja, 212 Forbes Building, Pittsburgh 13, Pa. Titkára Allan D. McNeil. De ennél a pontnál már meg kell állni. Nem lehet tovább osztani a szerző lelkesedését, mert beleütközünk a valóságba. Igaz, van már 335 “gyára”, de mindezekben legfeljebb 25,000 mun­kás dolgozik. Egy-két kivétellel ezek aprócska műhelyek, főleg ruha és fehérnemű műhelyek, hevenyében összetákolva, melyek máról-holnapra felbomolhatnak. Nőkkel dolgoztatnak alacsony bérekért. A US-ből érkező minden válságszellőre érzékenyen reagálnak. E műhelyek felállítása roppant költségébe került a portoricói adófize­tőknek s ugyanakkor, amikor 25,000 munkásnak 1948—1954 között adtak munkát, 295,866 fiatal, életerős portoricóinak el kellett vándorolni a szi­getről. A háború alatt 70,000 portoricói szolgált az amerikai hadseregben, zsoldjukat hazaküldtek, s ennek a beáradó pénznek köszönheti Porto Ri­co a háború alatti és utáni fellendülését. Még ha a könyv szerzője nem is látja ezt. Hanson nagyra van azzal, hogy Porto Rico 1952 óta “szabad társország”, nem pedig gyai- mat! Ebben nagy politikai előhaladást lát. De csak próbálna a sziget vámfalat emelni — bele­pusztulna! Porto Rico az uj státuszától függetle­nül alig változott. Törvényei felett még mindig a US szenátus gyakorol vétójogot s az amerikai kongresszusban még mindig nincs tényleges kép­viselője a kétmilliós portoricói népnek. Még min­dig nincs joga Porto Ricónak saját magának fi­nomítani a cukrot, holott a cukornádtermesztés a szigetlakok legfőbb gazdasági tevékenysége. Még a saját cukorszükségletét is Amerikából kell beszereznie. 8,000 állást teremthetnének a porto­ricói munkások számára, ha megengednék nekik, hogy maguk finomítsák saját cukrukat: Érthető, ha Hanson, a könyv szerzője, alig érinti a sziget­ország függetlenségi törekvéseit, mindössze ter­roristákat emleget. Az ország tagadhatatlan fej­lődése ellenére is be kell ismernie a szerzőnek, hogy “a fejenkénti átlagjövedelem kevesebb mint a legszegényebb amerikai államban: Mississippi­ben ,a bérek jóval alacsonyabbak, mint US-ben s aránylag még több a munkanélküliség és egyre nagyobb a szegénység”.

Next

/
Oldalképek
Tartalom