Amerikai Magyar Szó, 1955. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)

1955-03-10 / 10. szám

-March 10, 1954. AMERIKAI MAGYAR SZÓ t n Milliomosok paradicsoma — szegények pokla Irta: Dr. Pogány Béla Megint Miamiról Szól a krónika. Az utóbbi idő­ben egyre többet hallunk erről a tüneményes vá­rosról, Miamiról és Miami Beachről, sajnos egyre sötétebb okok és botrányok kapcsolatában. Az országnak ezen a legnapsugarasabb pontján bur­jánzott el a faji és vallási, valamint a politikai megkülönböztetés és üldözés. A középkor legsöté­tebb századainak hangulata leng ezen a tájon, a verőfényes ég és Itáliát is lepipáló kék tenger- hullámok között. Itt gyilkolták meg bombame­rénylettel a derék néger Moore-házaspárt és a gyilkosok még szabadon járnak. Itt becsteleni- tettek meg zsidó templomokat, iskolákat, teme­tőket. Itt hajszolt meg a közelmúltban Bräuti­gam államügyész ártatlan munkás embereket. Itt hemzsegnek tömegestül besúgók. FBI-spiónok. Itt kalandorkodnak a Szabó “kapitányok”. Itt tör­tént a minap Abraham Lincoln születésnapján, hogy az egyik szállodából a republikánus ban­kettről kiutasítottak huszonöt helyi vezető re­publikánus néger politikust. Az emberek suttog­va beszélnek s ha találkoznak, óvatosan körül­néznek, nem settenkednek-e a közelben fizetett jüdások. Napfény vibrál a levegőben, de közép­kori árnyak és félelmek lappanganak a lelkekben. Node miért dühöng oly hevesen pont ezen a tá­jon az eretneküldözések ujbarbár szenvedélye? Valami oka csak van, hogy az országnak ezen a részén a leghangosabb talán a “feszítsd meg!”-et ordítozó alakok sárga serege? Valami oka csak van, hogy az országos hisztéria tüzcsóva-hordozói ezen a vidéken engedik legjobban szabadjára a kilengések és atrocitások bősz dühét? Miami, a csodaváros Miami Beach varázsváros. Tündérpalotákra milékeztető luxusszállodáinak olyan tömege sora­kozik a tengerparton, amilyenhez nincsen fogható a világon. Minden évben újabb meg újabb paloták nőnek ki a földből a fényűzés, a kényelem, a mo­dern építészeti és berendezési ötletek olyan gaz­dagságával, hogy elavulttá teszik a meglévőket. Átépítik, újra díszítik, bővítik, modernizálják a régieket, ha kell, százezer dollárt sem sajnálnak, hogy egy úszómedencét száz yarddal odébb tolja­nak, csak azért, mert ott egy fokkal több kényel­met nyújt. A milliomosok kastélyai, birtokai so­rakoznak a tájon, a telkek értéke őrületes tem­póban emelkedik évről-évre, a szórakozóhelyek, mulatóhelyek, az éjszakai kivilágítás, a féktelen élniakarás, pompa, pazar és könnyű élet, nemcsak milliomosokat, hanem az üzletemberek, kalando­rok, gengszterek és kalandornők tömegét vonja ide s a határtalan gazdagság itt már az élet nem is fantasztikus, hanem fantazmagórikus aránya­it, színeit, szépségét, bujaságát ölti magára. És a nagyúri, előkelő élet már nemcsak a téli hóna­pokra szorítkozik, hanem már a nyarat is magá­nak kaparintotta meg leszállított áron, mert ki­számították, hogy többe kerül a luxusszállodák és luxushelyek bezárása, mint nyitvatartása a nyári hónapok alatt. Megállás nélkül zakatol az úri muri az év elejétől végig, szakadatlanul. Az üzleti élet virágzik. Iparvállalatok, gyárak, ban­kok, biztosítóintézetek, ingatlanirodák, egyre na­gyobb számban hemzsegnek s még nagyobb len­dületet adnak a kereskedelemnek, építkezésnek, i szállodai— és vendéglői iparnak. Vannak játék- barlangok és lóversenyek, fehérnemütisztitó nagyvállalatok, ékszer és szőrmeüzletek, textil- és ruhaüzemek, repülőgépalkatrészgyárak, légi :özlekedési és vasúti gócpontok; s ezek az üze­mek, gyárak, üzletek, vállalatok kápráztató dol­lármilliókat hoznak az ügyes emberek konyhájá­ra. Miamin, Miami Beachen s környékén repdes- nek a levegőben a milliók s ha nem kapja el fe­jét az ember idejében, úgy kupán vághatják, mint a Wall Street bankpalotái ablakából az ut­cára zuhanó aranyzsákok... A Nagyobb-Miami, amely Miami Beachet is magábanfoglalja, maholnap 1 millió lakosával a délkeleti országrész legnagyobb ipari városa lesz. Sok nagyvállalatnak már nem New Yorkban vagy Washingtonban, hanem itt van a főirodája. Tíz­ezrével áradnak oda az emberek, turisták, láto­gatók s egyre többéri telepednek le állandóan. Ez a hely a milliomosok 'paradicsoma. Tilos minden! Itt mindenki jól és sokáig akar élni. A millio­mosok nem hajlandók semmiféle társadalmi nyugtalanságot eltűrni. Felhőtlen égboltjuk alatt nem tűrhetnek el még halvány meggyőződésbeli differenciákat sem. Övék az élet, a világ, a ten­ger,, az ékszer, az arany, a nagy profit s jaj an­nak, aki paradicsomi életüket a legkisebb mér­tékben is zavarja, örökkévalóvá szeretnék ten­ni a jelenlegi tényállást, változás csak az lehet, ami fényűzésüket és profitjaikat emeli. Ezért kell verniük sajtó, rádió, televízió, a helyi ható­ságok utján a nagydobot, a tamtamot, a hiszté­ria fokozására alkalmas módszerekkel, a népi törekvések elijesztésére, a munkásság elhallgat­tatására és terrorizálására, a pi-ogressziv szellem legkisebb szikrájának és pislákoló fényeinek el- taposására. A régi és uj gazdagok, a vállalkozók és kalan­dorok a hazafiság, a vallás, a faji felsőbbrendű­ség, a rend és törvény rég’bevált trükkjeihez va­ló eszelős ragaszkodással* vélik igy legjobban biz­tosítani gazdasági, előnyös helyzetüket. Ilymódon igyekeznek visszahozni a középkori kiskirályok életberendezését — a huszadik században, amikor a királyok koronái a porba hulltak s szerte a vilá­gon egy uj kor hajnala virrad, sőt! A milliomosok társadalmi vakságát vagy leg­alább is rövidlátását, határtalan önzését, ember­telen gőgjét nem kell felfedeznünk itt e hasábo­kon és nem volna érdemes még gondolatban sem leruccanni Floridába, hogy ezeket a tudott té­nyeket leszegezzük. Történik, folyik azonban va­lami olyan embertelenség itt Nagy-Miamiban, amely vetekedik az eddig feljegyzett botrányok­kal s ez az igazi ok, amiért tovább írjuk a Mia­miról szóló krónikát. Az érem másik oldala Az emberi nyomorúságnak oly megdöbbentő tényeiről lebbentették fel a fátylat Miamiban, amelyek magukban véve is megdöbbentők lenné­lek embertelenégükkel és kegyetlenségükkel, hát még igy, akaratunk ellenére egymás mellé állítva s összevetve a megfulladásig duzzadt gaz- lagsággal és fényűzéssel Miamiban. Ezerszereseb­ben, lesujtóbban, szivtépőbben tárul elénk igy a lelketlen gazdagság és pompa visszataszító em­bertelensége és társadalmi igazságtalansága. Ha New Yorkot gyakran sötét színekkel jellemezzük is, hogy itt milyen nagy a gazdagság és milyen nagy a szegénység, nem tagadhatjuk le, hogy a 'jóléti intézmények — ha nem is sokat — de annyi morzsát mégiscsak odaszórnak az Ínsége­seknek és az aggoknak, hogy úgy ahogy, vala­hogy, mégis eltengessék életüket. De a sors, ami­be Miamiban részesítik az elesetteket, az örege­ket, az élet taposómalmából kihullottakat, az még newyorki nyomorgók képzeletét is felülmúl­ja. A “Miami Herald”, amely minden konzervatiz­musa mellett a liberalizmus némi felvillanásairól tanúskodik, adott hirt szemmellátható szépitge- tés mellett arról a hátborzongató nyomorról, amellyel a floridai reklámirodák nem szoktak di­csekedni. Többek közt a következőket írja: Aggok, bénák, betegek • . . “Egy törvényhozási jóléti bizottság szállt ki, hogy Nagy-Miami emberi nyomorát a helyszí­nen megszemlélje. Láttak öreg embereket rosszul felszerelt gondozókba összezsúfolva, mert a köz­intézetek rogyásig tele vannak. Látták apró cse­csemők testeit, akik olyan gyógyíthatatlan be­tegségekben szenvedtek, hogy némely esetben a vézna kicsinyek feje akkorára meg volt dagad­va, mint egy görögdinnye. A törvényhozók meg­látogattak egy földalatti börtönszerü helyiséget a város északkeleti negyedében fekvő magángon­dozóban, ahol agg, ágvbanfekvő betegeket lát­tak el: a helyiség egykor csirkeól volt és még ma is úgy néz ki. J. S. Alexander, bristoli kép- /iselő, a bizottság elnöke, azt mondja, hogy a Dade Countyban látják el mégis legjobban a* egész államban az aggokat, a bénákat és a szegé­lyeket. Alexander — folytatja a “Miami He­rald” — a nap legnagyobb részét a lóversenypá- yán töltötte. Kijelentette,, nem tud találni azon­nali megoldást az aggok általános, sanyarú hely­zetére, de azt ajánlani fogja a törvényhozásnak, hogy vonják meg a szövetségi segélyt azoktól az aggoktól, akiket közintézetekben helyeznek el. Szerinte a Dade Countybeliek ugyanannyit köl­tenek jóléti célokra, mint a county-kormányzat egész évre szóló, mindent magábanfoglaló 25 mil­lió dolláros költségvetése. A probléma azonban túlságosan nagy ahhoz, hogy a county vagy az illám egymaga oldja meg s ezért — szükséges, hogy szövetségi hozzájárulási összegeket kap­junk. “Az urak ezután nagy dinner-partyn vettek részt Miami külső negyedében, Hiäleahben. — Az egyik Dade Countybeli főbiztos, Preston Bird, ki­jelentette, hogy az állami és szövetségi segély az aggok számára oly kevés, hogy sok esetben csak “kollektiv éhezésnek” felel meg: “Néha azt kér­dezem magamtól — mondotta Bird — vájjon ha­lálra akarjuk-e éheztetni az aggokat, vagy csak­ugyan segíteni akarunk rajtuk!” Elég az idézetből! Szivünk utóvégre is csak emberméretü. Annyi komiszsághoz, gazsághoz szokott gyakorlatunkkal is nehéz elhinni, hogy a milliomosoktól és millió dollároktól hemzsegő Nagy-Miami, ahol mindenre telik, ahol forradal­mároknak tekintik a több bért kívánó munkáso­kat, — a szövetségi kormánytól akarnak pénzt kivasalni az aggok, nyomorékok és szegények számára. Magyar balett sikere Párisban Tíz—húsz évvel ezelőtt még szinte elképzelhe­tetlen lett volna Párisban, hogy magyar tánccal, magyar kultúrával olyan átütő sikert lehet elér­ni, mint amilyen sikert aratott egy b alett- csoport, mely az Empire-szinházban lépett fel es­ténként. Az egyik legnagyobb irodalmi és művé­szeti folyóirat, a “Les Lettres Francaises” (fran­cia irodalom) Victoria Achéres tollából nagy ri­portot közöl a tánccsoport szerepléséről és be­számolója valóságos kiilturtanulmány a magyar múltról és jelenről. Egy Berzsenyi Dániel-idézettel kezdi, amely azt mondja, hogy örvendjen az, aki táncolni tudja a magyar táncokat! Majd idéz egy német festő­nek, August Ellrichnek egy 1331-ben megjelent könyvéből, amelyben a festő magyarországi él- .ményeit meséli el s az egyik fejezetet a magyar tápc ismertetésének szenteli. Ez az idézet a kö­vetkező : “Ennek a népnek hősi jellege erővel nyilvánul meg táncaiban” — Írja s a következőképpen elemzi a néptáncot: “Lépések, forgások, testtar­tás, minden a táncos személyiségétől, Ízlésétől és zsenijétől függ. A táncnak nem szabad előre meg­határozott lépésekből állnia, amint ezt a menü­ettben látjuk, vagy azokban az egyhangú forgá­sokban, mint a valcernél. A táncnak természetes­nek kell lennie. S csakugyan lehetetlenség több élénkséget megfigyelni, mint ami a magyar tán­cosok arckifejezésében van. Ez az élénkség jól megmagyarázható, mert a magyar táncot a köl­tészet jellemzi, mig a menüettet vagy a valcert bizonyos gépiesség. Ez a gépiesség virtuozitássá fokozódhatik s ezt a menüettnél és a valcernél is észlelni lehet, ez azonban nem hozhat létre olyan táncokat, mint a magyar táncok, sem hasonló muzsikát. ..” A cikk írója elismeri, hogy az Empire-szinház magyar balett-táncosai pontosan ilyen tulajdon­ságokkal dicsekedhetnek. Ez a tánccsoport, Írja, 1950-ben alakult s már 1951-ben színpadra is lé­pett s ma már látványosság számba menő ered­ményeket produkál. A magyar táncot szoros kap­csolatban állónak tartja a magyar díszítő nép­művészettel, amelyet a francia közönség csak az­óta ismer, amióta magyar népköztársaság van. Kollektiv és hagyományos jellegét magán viseli, de egyéni jellege mellett felismerhető a szomszéd népekkel való rokonság is, minthogy a múlt idők azonos befolyásai alatt álltak egyaránt. Hangsú­lyozza a táncok népi jellegét. Felemlíti a cikkíró, hogy volt ugyan azelőtt Budapesten egy Nép­rajzi Muzeum, melyet egyidőben Bartók Béla igazgatott, majd Lajtha László zeneszerző és folklorista, de anyagi nehézségek folytán csak szűkkorü tevékenységet fejthetett ki. “A felsza­badítás óta azonban — igy a cikk — a társadalmi reformok, az állam érdeklődése és támogatása a népművészetek területén hozzájárult a műfaj újjászületéséhez.” ^ *. (A szerk. megjegyzése: Egyes városokban az amerikai magyarságnak alkalma volt, vagy )esz a fenti cikkben említett Magyar Népi Egyptfes gyönyörű táncszámait élvezni az “Ecseri” La­kodalmas” c. kisfilmben.) A MAGYAR SZÓ ELŐFIZETŐJE, SAJÁT SORSA ÉPÍTŐJE.

Next

/
Oldalképek
Tartalom