Amerikai Magyar Szó, 1954. július-december (3. évfolyam, 25-52. szám)
1954-08-26 / 33. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ August 26, 1954 Hírmagyarázat és kritika-----------------------:-----------■............................-- ' ■'.........■—.. ' .... —.........■ ~ = "=- —■■- --■■=== ^ pártbetiltó törvény E sorok írásakor (kedd) még nem irta alá Eisenhower elnök az úgynevezett “Kommunista Ellenőrzési Törvényt” amelyet az előző héten Amerika történelmében példátlan parlamenti pártpolitikai manőverezések keretében, tömeg- hisztéria jegyében és az amerikai demokrácia legsarkalatosabb elveinek félrevetésével szavazott meg a szövetségi törvényhozó testület. A törvény — első Ízben Amerika történetében — név szerint törvénytelenennek minősít egy politikai pártot, ez esetben a Kommunista Pártot. Emellett kormányengedélytől teszi függővé számos szakszervezet további létezését, amelyeket “kommunisták által beszivárgottnak” minősítenek. Megjegyzendő, hogy a kongresszus, amely 31 napon át tartott kihallgatásokat annak megállapítására, hogy McCarthy és cimborái jogtalanul követeltek-e hétvégi kimenőt David Schein közlegénynél* ebben a kérdésben, amelyben az amerikai alkotmány leglényegesebb elvei forogtak kockán, egyetlen személyt, egyetlen testületet nem hallgatott ki. A törvényjavaslatot a pánikbaesett kongresz- szuson és a fasizmus legnyíltabb hívein kívül az ország minden rétege még a tőkés sajtó is mélységes aggodalommal fogadta. Az Americans for Democratic Action nevű “liberális” szervezet, amely tagjai közé számítja Humphrey demokrata szenátort, (aki McCarthy tulücitálásával akarván magának és pártjának politikai tőkét kovácsolni az őszi választásokra beterjesztette e fasiszta jellegű javaslatot és aki elsősorban felelős elfogadásáért) a következőket állapítja meg a Eisenhowernak küldött tiltakozó táviratában: “Az ADA nem foglal állást a KP betiltásának kérdésében, de sürgetjük a törvény megvétózá- sát, mert ez olyan rendelkezések keverékét tartalmazza, amelyek veszélyt jelentenek a Kommunista Pártba nem tartozó egyének és személyek számára is.” Chicagóban az AFL húsipari szakszervezet el- itélte a javaslatot mint olyant, amely megnyitná az utat a szakszervezeti mozgalom törvényen kívül helyezésére. Az American Civil Liberties Union nevű anti- kommunista polgárjogvédelmi szervezet a következő nyilatkozatban kéri a törvényjavaslat meg- vétózását: “Véleményünk szerint a törvény alkotmányellenes és ellenmondásban van szólás- és társulásszabadságra vonatkozó alkotmányos biztosítékokkal.” A United Electric elnöke szerint e javaslat “a legfelháboritóbb hazánk történetében.” “A vörösfalás hisztériájának leple mögött a kongresszus a szakszervezetek fölötti ellenőrzés jogát adta oda a nagytőke kormányának.” A N. Y. Times vezércikkileg kommentálva a törvényt megállapítja, hogy Amerika nincs akkora veszélyben, hogy egy ily “kétségbeesett és megfontolatlan “törvényre volna szüksége.” A N. Y. Post, vörösfaló szocdem lap a törvényt “szörnyűségnek” nevezi és kijelenti, hogy a külföld joggal tételezheti fel. hogy “demokráciánk pánikba esett.” A Louisville, Ky. Courier Journal ezeket Írja: “Törvényhozoóink komolyabb ügyekkel is foglalkozhattak volna a kongresszus záróülésein, ahelyett, hogy azt a szomorú látványt mutatták'volna be nekünk és az egész világnak, amint felnőtt emberek százai egymás hegyén hátán tolongnak egy kisértet törvényen kivüli helyezésére.” St. Louis Dispatch: “Warren főbíró ép ma mondott beszédet arról, hogy Amerikának a tanulási, a szólásszabadság bajnokának kell maradnia. Egy olyan törvény, amely büntet gondolatok és társulás miatt veszélyes valamennyiünkre. Mit végzett a 83. kongresszus? A Hoover-korszak óta nem volt reakciósabb kongresszusa az országnak. A 83. kongresszus munkásellenes tevékenysége páratlan a maga nemében. Múlt hét péntekjén végre berekesztette ülésszakát, amelynek során a nagytőke érdekét a nép rovására “dinamikusan” és merészen kiszolgálta. 1- Több mint 1 billió dollár adókedvezményben részesítette a nagyvállalatokat és a dúsgazdag egyéneket. 2. A nemzet tulajdonát képező erőforrásokat és értékeket odaajándékozta az ipari és pénzügyi magánvállalatoknak. 3. Úgyszólván földig rombolta azt a közpénzekkel támogatott építkezési munkatervet, amelyet még FDR New Deal-je kezdeményezett, de a Truman-kormányzat már csak csontig aszalódott és lefaragott formában folytatott. 4. Eltörölte a farmerek számára garantált ártámogatásokat és olyan “rugalmas” ártámogatással helyettesítette, amellyel alaposan felrúgták a közép- és kisfarmerek érdekeit. 5. Olyan törvényeket hozott, amelyek a Jogok Törvényében (a Bill of Rights-ban) leszegezett polgári szabadságjogokat megcsonkították, és Amerika történetében elsőizben helyeztek törvényen kívül egy politikai pártot. 6. Békeidő ellenére továbbra is csúcsmagasságú összegeket irányzott elő a hadsereg, a haditengerészét és a légierő számára, atom- és hidrogénbombák gyártására és fegyverszállításra kül- államok részére a hideg háború céljaira. Két dolgot nem tett meg: nem hozott FEPC (igazságos munkásalkalmazásra vonatkozó) törvényt és nem fékezte meg McCarthy szenátort. Nem akarunk azonban igazságtalanok lenni, nem akarjuk elhallgatni azt sem, amit a 83. kongresszus javára lehet Írni: Elvetette a telefonlehallgatások révén szerzett bizonyítékok felhasználásárá vonatkozó törvény- javaslatot. Elvetette az elnök szerződéstkötő hatalmának korlátozására irányuló javaslatot, amellyel voltaképpen USA-nak a UN-ben való részvételét tervezték megakadályozni. Kibővítette a társadalombiztosítási törvény érvényét, főleg farmerekre, és 6 millió személy havi járandóságát csekély 5 dollárral felemelte. Alkotmányrombolás az alkotmányvédelem cégére alatt A “The Nation” liberális folyóirat augusztus 21-ik száma hosszabb vezércikkben foglalkozik az alkotmány ötödik függeléke megcsonkítását megpecsételő törvénnyel. A cikket nyilván az alkotmányjog egy'szakértő je irta. A cikk a következőképpen kezdődik: “Múlt héten ‘a szabadság bástyáját’, az ötödik függeléket, bekerítették és alig negyvenötpercnyi vita után járészt lerombolták a képviselőházban és a szenátusban, ahol felületesen, ‘közfelkiáltással’ elfogadták. Az alkotmány e függelékét ‘mentességi törvénynek’ nevezik. Ennek a törvénynek története alapján azt lehet mondani, hogy a kongresszus megszűnt tanácskozó testületnek len ni. . . A szenátusban nem tartottak meghallgatásokat, úgyszólván vita sem volt és a végső elfogadás névszerinti szavazás nélkül történt meg. őszintén úgy jellemezték ezt a kétpárti törvényjavaslatot már vita előtt is, hogy ez ‘az ötödik függelék kijátszására szolgáló fortély’. Véglegesen elfogadott formájában arra kényszerítené a tanukat, hogy ‘nemzetbiztonsági’ egyekben •önmaguk ellen valljanak törvényszékek, nagyesküdtszékek és kongresszusi bizottságok előtt, mihelyt megadta nekik a mentességet egy szövetségi biró.” — Majd kifejti, hogy a törvény megokolásával az első és a hatodik függeléket is ki lehet dobni az alkotmányból. “Ámde — folytatja a cikk — ha a szenátus szemérmetlenül eltekintett alkotmányos felelősségétől, amikor közfelkiáltással elfogadta a mentességi törvényt, hogyan jellemezzük az eljárást, amikor 85:0 szavazatarányban elfogadta a KP betiltására vonatkozó intézkedést ?... . . Táviratok és tiltakozások menjenek haladéktalanul a kongresszus minden tagjához. Azt tanácsoljuk olvasóinknak, tanulmányozzák a szenátusi szégyenletes vitát ezzel az intézkedéssel kapcsolatban. Csak Jonathan Swift tudná kellőképpen jellemezni azt a rendkívüli helyzetet, amelyben a kongresszus, miközben az egyik alkotmányos jogot a másik után függeszti fel, azt hangoztatja, hogy az alkotmányt meg kell védeni azokkal szemben, akik ‘erőszakos megdöntésére’ törnek. Ha ebben a választási évben a szenátus felelőtlen magatartása nem rántja le a leplet a honi ‘kommunista veszély’ csalárd természetéről, akkor bizony nehéz megmondani, miféle más bizonyítékokra volna szükség. Ma, akárcsak 1950-ben, pártvezérek hitvány pártpolitikát folytatnak ezzel a csalafintasággal, de oly mértékben, hogy magát az alkotmányt veszélyeztetik. Úgy emlékszünk, McCarthy szenátor kritikusai azt indítványozzák, hogy dorgálják meg őt többek közt azért a módért, mellyel aláásta a képviseleti kormányzat tiszteletét. Ha McCarthyt megdorgálják s reméljük: megdorgálják, akkor dorgálja meg a szenátus önmagát is azért a dicstelen 85:0 arányban megejtett szavazásért is, mellyel még egy fokkal mélyebbre próbálta verni az éket az egypárti államrendszer érdekében.” Ez volna-e az amerikai nép kívánsága? Országszerte nagy feltűnést keltett a “N. Y. Times” szerkesztőségéhez intézett egyik levél, amelyet magának a “N. Y. Times”-nak valóban liberálisnak maradt színikritikusa, Brooks Atkinson irt: “Tisztelt Szerkesztőség! Mi ebben az országban szavazhatunk’. Ez kétségkívül szabadságunk főforrása. Van szólásszabadság olyan állampolgárok számára, akik hajlandók vállalni érte a felelősséget. Sok tekintetben azonban kormányunknak úgy közigazgatási, mint törvényhozási ágazata kényszerrel látszik törni a totalitárius magatartás és gyakorlat feléA kormány megtagadja az útlevelet a neki nem tetsző polgároktól. Útját állja az eszmék szabad cseréjének, amikor olyan jeles európai tudósoktól és íróktól tagadja meg a vízumot, akiket amerikai állampolgárok hívtak meg, hogy vegyenek részt hivatásukkal járó konferenciákon. Kitagadta azt a tudóst, aki a világot vezette az atombomba megszerkesztésében, csak azért, mert nem éppen olyan ember, mint a többi. A nyomozók olyan szervezetét tartja fenn, amely egyebek között az állampolgárok ujságol- vasási szokásaira és levelezésükre vonatkozó adatokat gyűjt. Politikai besúgókat alkalmaz. Zsarolással kényszerit állampolgárokat, hogy egymásra árulkodjanak. Kormánybizottságok elé idéz polgárokat, hogy válaszoljanak személyes meggyőzdéseikre, társulásaikra, barátaikra és rokonaikra vonatkozó kérdésekre. Kormbánybizottságok felmentést adnak olyan állampolgároknak, akik bevallják politikai bűneiket és Ígéretet tesznek, hogy a jövőben nem fogják átlépni a bizottság pártvonalát. A kormány megengedte egy szenátornak, hogy mint közvádló tolja fel magát. Megvádolta a nemzeti alapítványokat, hogy titokban forradalmi nézeteket vallanak, adómegtorlással fenyegette meg őket és megtagadta tőlük önvédelmük egyenlő jogait. Állásukból kirúgott vagy ideiglenesen kizárt olyan külpolitikai tisztviselőket, akik idehaza nem szajkózzák a pártvonalat. Úgy igyekszik megerősíteni magát a hatalomban, hogy hazaárulóknak bélyegzi meg hivatali elődeit. Azt szeretném tudni, vájjon igazán igy akarják-e ezt az amerikaiak. Brooks Atkinson N. Y. 1954 aug. 9 (megjelent aug. 16.) Igaza van Fekete Miklósnak Teljesen egyetértünk azzal a levéllel, amelyet Fekete Miklós irt a 'Rákóczi Szemle augusztusi számában. Fekete Miklós megkritizálja a Magyar Bányászlap szerkesztőjét, mert ez az ur azt kívánta, hogy a Verhovay és Rákóczi egyesülése után az uj szervezetnek egy “jól hangzó amerikai neve legyen...” Fekete Miklós erre vonatkozóan a következőket irta: “Mi youngstowni magyarok, nem tudjuk, milyen név lenne ‘jól hangzó’ a Magyar Bányászlap szerkesztő urának, egyben azonban bizonyosak vagyunk, magyar fülnek a magyar történelem megszentelt lapjairól vett nevek mindenkor ‘jobban’ fognak hangzani, mint a Szerkesztő ur kényes fülének ‘jól hangzó’ egyéb nevek.” . s
