Amerikai Magyar Szó, 1954. július-december (3. évfolyam, 25-52. szám)
1954-07-01 / 25. szám
cetekhez 1953 április 1-én küldött nyilatkozatában, amelyben tiltakozott a beavatkozók összeesküvései ellen, a guatemalai kormány kijelentette, hogy “Guatemala kormánya sem a Szovjetuniónak, sem az Amerikai Egyesült Államoknak, sem semmiféle más országnak nem csatlósa... A guatemalai kormány szilárd és megingathatatlan békepolitikát folytat, mert meggyőződése szerint csak igy lesz képes teljes mértékben eleget tenni a guatemalai nép törekvéseinek.” A többi délamerikai köztársaságokkal együtt, Colombia kivételével, Guatemala sem volt hajlandó csapatokat küldeni Koreába, mert amint Arbenz elnök kijelentette, minden szál emberre szükség van a nagy termelési programm végrehajtásához. A dollárdiplomácia Magas amerikai kormányembereknek és úgynevezett “közszellemmel” hivalkodó nagyvállalati igazgatóknak, akik a színfalak mögött a guatemalai kormány erőszakos megdöntésén fáradoznak, gyakran személyesen is érdekelve vannak a guatemalai népből kifacsart profitban. Ott van például az az ember, aki az Eisenhower-kormány első éve alatt vezette a kormány támadását Guatemala ellen: John Moors Cabot, fivére Thomas Dudley Cabotnak, a First National Bank of Boston igazgatójának, ennek a billió-dolláros pénzintézetnek, amely a United Fruit Company bankja és kölcsönösen összekapcsolódó igazgatósága van vele. Ott van Robert Cutler, Eisenhower elnök közigazgatási asszisztense, aki egy a bostoni First National Bankkal fuzionált banknak volt az elnöke. Sinclair Weeks kereskedelmi miniszter, még most is egyik igazgatója a First National Bank of Bostonnak. A befolyásos, de nem kormánykézen levő National Planning Association elnöke, Frank Altschul, elnöke a General American Investors Companynek. Ez utóbbi ■'igazgatóságában ül Robert Lehman, a Wallstreet! Lehman Brothers bankcég vezetője, aki történetesen egyik igazgatója a United Fruit Companynek is. A Sullivan and Cromwell ügyvédi cég dolgozik a General Americannek is. Ennek az ügyvédi cégnek voltak tagjai éveken keresztül John Foster Dulles, külügyminiszter és fivére, Allan W. Dulles, a CIA (Central Intelligence Agency, központi hirszerző ügynökség) főnöke. , Csak a legjelentékenyebb személyiségeket soroltuk fel itt. A United Fruit Co.-nak 50 millió dolláros befektetése van Guatemalában, de sem ezért az ösz- szegért, sem a kiaknázandó dús olajért, bányákért és a kemény fák sokaságáért vették célba az intervencionisták Guatemalát, hanem azért mert ma itt van a Wall-streeti trösztökkel a nyugati földgömbön szembenálló erőknek ellenállási gyújtópontja. Itt akarnak legkevésbbé fasizmust és háborút. Ezért kellett, hogy fegyverekkel támadjanak rá és provokálják ki a guatemalai háborút, amelynek sorsa és kiszámíthatatlan következménye most fog eldőlni. A Wall Street reszket a guatemalai példa elterjedésétől egész Dél-Amerikában, ahol a népe óriási többségének éppen olyan földreformra van szüksége, mint amit most hajtanak végbe Guatemalában. Bolivia az 1952 áprilisi forradalom következtében már államosította a külföldiek kezén levő ónbányákat és 1953-ban már törvénybe hozta a földreformot. Az összes többi országokban is emelkedőben vannak a felszámolási mozgalmak. Uj szelek suhognak végig a világon, Dél- Amerikán, a gyarmati és félgyarmati világon, Kinától Kenyáig, Vietnamtól Szudánjg, Indiától Marokkóig. A felszabadító szél reményt visz a szárnyán letiport és elnyomott népek százmillióinak. A népek fel akarnak szabadulni főleg a külföldi mammutvállalatok szipolyozása alól. A délamerikai országok mindenkor bizalmatlanul néztek a Wall-streeti vállalatokra, ez adja alapját íi népek és a békeszerető amerikaiak hatalmas szövetségének, ez adja okát a Wall Street félelmének, hogy ha egyik ország elkezdi, a másik folytatja. 1954 januárjában a guatemalai kormány közzétette azokat az okmányokat, amelyek bizonyították — s ez már régóta nyílt titok volt —, hogy a State Department és a United Fruit Company guatemalai hazaárulók segítségével szervez egy Franco-féle lázadást, a szomszédos országokból induló katonai betöréssel egyetemben. Guatemalában meg akarják ismételni, amit Hitler és Mussolini csinált Spanyolországban. Ami ezekben a dokumentumokban még csak terv volt, az ma már megtörtént. És ha gyökerében óhajtjuk megértem a Guatemalában jelenleg folyó gazságot, ahhoz tisztában kell lenni az ezen ismertetésben előadott tényekkel. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Eisenhower elnök tudomására kell hoznunk, hogy elitéljük ezt a támadást. Fel kell kérnünk az Egyesült Nemzeteket, hogy állítsák meg a guatemalai merényletet, mielőtt nem késő. Azon legyünk, hogy a háborút megakadályozzuk a nyugati földgömbön. Tiltakozzunk az ellen, hogy kezet emeljenek Guatemalára. Az Eisenhower-Churchill — és a Csu-Nehru tárgyalások Véletlenségből, vagy talán nem is véletlenül, úgy esett, hogy a múlt héten ugyanakkor, amikor Eisenhower elnök és Churchill angol miniszterelnök, mint a nyugati világ két leghatalmasabb államának vezető politikusai Washingtonban tanácskozásokat folytattak, a keleti világ két hatalmas államának, a kínai népköztársaságnak és Indiának két vezetője, Csu En-láj és Nehru szintén megbeszéléseket folytattak Uj- Delhiben. Minthogy az Eiseniiower-Churchill közti tárgyalásról nem adtak ki* jelentést, nem tudjuk, miről beszélgettek, de minden jel arra vall, hogy valami ázsiai katonai szerződés, ázsiai “NATO” lehetőségeit hányták-vetették meg egymás közt. Nehru és Csu En-láj viszont a béke kérdését tekintették a legfontosabb feladatnak. Az uj-delhi politikai megbeszéléseknek egyik érdekes vonása, hogy a Nehru és Csu körülbelül 1,000 millió ember képviselőiéképpen találkozott egymással, ami a földön élő emberek csaknem félének felel meg. Nehru, India miniszterelnöke, amikor a Kínával való kapcsolatait akarta megbeszélni, nem Csang Kaj-seket hívta meg magához, hanem a népi Kina egyik legnagyobb vezető politikusát s Csángót, a formózai diktátort, olybá vette, mint aki nem is létezik. Nehru tudta és mint valóságot kezelte azt a tényt, hogy a 600 millió kínait Csu képviseli, nem pedig Csang. Ezt csak azért hangsúlyozzuk, mert ugyanakkor Dullesék, Eisenhowerék úgy tekintik a 600 millió lelket számláló kínai népköztársaságot, mint nem létezőt, Csángót viszont, aki önmán kívül a For- mózán élő 5 millió kínait, malájt és japán képviseli, úgy kezelik, mintha még mindig ő lenne az ur egész Kínában s ehhez mérten katonai szövetségesüknek tekintik. Az újkori modern bűvészet egy erőltetett, átlátszó fogása ez. Csu En-láj az utóbbi hetekben óriási mértékben megnövelte tekintélyét és jelentőségét. A géni; tárgyalások során szinte puszta jelenlétével megbuktatta Párizsban a francia kormányt, amely divatjamúlt cseleskedéssel próbált békéről beszélni és a háború mellett cselekedni. Csu tárgyalása az uj francia miniszterelnökkel, Mendes- France-al, világpolitikailag olyan óriási jelentőségű, hogy sikeres eredménye láttára a nyugati két nagyhatalom sietve megrendezte a washingtoni találkozót. Csu En-láj előretörését a világpolitikában hasonlóképpen kidomborítja a Nehru-val való tanácskozása. Uj-Delhiben a két államférfi leszegezte, hogy Ázsia népei békét akarnak. Ugyanakkor Eisenhower és Churchill, Eden és Dulles egy keletázsiai “egységakciós” szövetséget szeretnének nyélbe ütni a világbékét fenyegető veszély elhárítására. Különös a dologban az, hogy Csu és Nehru, akik ott vannak Ázsia szivében, semmiféle ilyen veszedelemről nem tudnak, kivéve ami KINTRŐL fenyegeti őket, ezzel szemben Dullesék nyugtalankodnak a tőlük hétezer sőt több mérföldnyi távolságban fekvő országok sorsáért, az azokat fenyegető veszély miatt. Ez a légből kapott veszély puszta látszatra is csak takarója lehet nem is nagyon titkolt háborús szándékaiknak, mert bajos dolog elhinni, hogy annyira féltenék Nehrut és Iindiát a fenyegető veszélytől, hogy még egy világháború kirobbantásától sem riadnának vissza, csakhogy a mit sem sejtő Nehruékat “megmentsék” attól. Tipikus esete ez a kákán csomót keresésnek. Amikor Franciaország hajlandó volt háborúskodni Indokinával, a háborús költségek 85 százalékát Dullesék fedezték számukra. Amikor Franciaország ennek ellenére is kimerült a hadviselésben, Washington katonai segítségét kérte, de Washington azt már megtagadta, nyilván azért, mert a további segítség fejében ráadásul az euró-* pai hadsereg felállításához való beleegyezését is követelte. A francia nép ezt nem engedte meg s olyan kormányt választott, amely nem riadva vissza a következményektől, békét akar kötni Indokinával. Dullesék azonban nem hajlandók belemenni abba, hogy Franciaország lemondjon Indokináról s úgy tekintik, mintha ahhoz őnekik volna joguk. Semmiesetre sem tudnak belenyugodni, hogy egy távolkeleti ország felszabaduljuk 1, 1954 jón és nemzeti önállóságra tegyen szert. Ha tehát sebtében összeülnek Anglia képviselőivel, abban békés szándékot nagyitóüveg segítségével sem lehet felfedezni. Abban viszont semmi kétség, hogy amikor Csu En-láj Nehruval tárgyal, miközben a dzsungelek- ben békeátrgyalásra ülnek össze a francia és a vietminhi csapatok képviselői, Csu En-láj békét akar. És igy a világ népeinek szemében Csu En- láj elhomályosítja a jelen pillanatban a. többi politikusokat és egyre nagyobbra nő alakja a békeszerető népek szemében annak ellenére, hogy Dullesék inkább szétrobbantanák az Egyesült Nemzeteket, semmint a népi Kínát is befogadják rendes tagállamnak s annak ellenére, hogy Dulles legnagyobb sikerét a genfi konferencián abban látja, hogy nem fogott kezet Csu-val. A Csu-Nehru találkozója Uj-Delhiben magában rejti a Pentagon és Knowland-McCarthyk összeesküvésének kudarcát az Ázsia feletti ellenőrzés dolgában. A nemzeti szabadság menetelése alatt dübörög a föld Ázsiában. Washingtonban senki sem állíthatja meg, jóllehet makacsul tervezgetik, hogy az amerikai gazdaságot, hatalmat és vért felhasználják erre a célra. Mindent összefoglalva, az amerikai nagyközönségnek mérhetetlen feladat és lehetőség nehezedik a vállára, hogy biztosítsa a békés együttműködést és hogy megmentse a világot az atom- háborus mészárlástól. Az ország határozottan nem volt hajlandó követni Dullest e terv végrehajtásában, amikor elejét vette az indokinai intervenciónak. Ugyanennek a hatalmas közvéleménynek kell éreztetni akaratát “a kommunizmus elleni kikerülhetetlen háború” kétpárti nyomásával szemben. Elég sok adóba, elvesztett tekintélybe és koreai veszteségbe került már az USA-nak eddig is. Véleményünk szerint az amerikai szavazó polgár, amikor a novemberi választások elé tekint, önmagának tartozik azzal, hogy minden jelölt kötelességévé tegye a béke és megtérés, a tárgyalások és a kereskedelmi kapcsolatok követelését az esztelen, költséges és veszélyes háborús vonalvezetés helyett, amelyet Dulles sehogysem tud a világ nyakába varrni. Egy érdekes kommentár az Oppenheimer-ügyről Parragi György, a neves magyarországi újságíró figyelemreméltó cikkben foglalkozott az amerikai Atomenergia Bizottság külön csoportjának ama döntésével, amely Oppenheimer professzort, az első atombomba elkészítőjét ugyan ‘lojális’ amerikainak állapította meg, de ugyanakkor — megbízhatatlannak minősítette az atombombagyártásban való további részvételre! Alant közöljük Parragi György néhány konklúzióját, amely után még nekünk is lesz egy-két megjegyzésünk Parragi észrevételeihez: “Az amerikai alkotmány történetében uj fogalom született meg az utóbbi évek során, amelyet a ‘security-risk’ szavak fejeznek ki. E szavakat nehéz lefordítani magyarra. Körülbelül azt jelentik, hogy Oppenheimer professzort az említett bizottság egy fél mondattal lojális állampolgárnak nyilvánította ugyan, de ugyanakkor ráborította a ‘security-risk’-nek mindennél veszedelmesebb vizeslepedőjét. Akit az Egyesült Államokban ezzel a jelzővel bélyegeznek meg, az körülbelül ugyanazt jelenti, mint amikor Hitler koncentrációs poklaiban az emberekre rásütötték, vagy betetoválták a ‘Háftling’-számot. Lényegében ez történt Oppenheimer professzorral is. ‘A security-ristk’ Káin-bélyege ugyanis azt jelenti, hogy éppen olyan megbízhatatlan és gyanús elem az Egyesült Államok társadalmában, mint a politikai haladó elemek, a kommunisták, a békeharcosok, a szociális haladás hívei. Oppenheimer védői hiába hangoztatják rekedt rikácsolással, hogy Oppenheimer antikommunista, mégis nemcsak a kommunistákkal, a béke híveivel minősítették azonosan politikailag megbízhatatlannak, az Egyesült Államok biztonságára nézve veszélyessé, hanem az amerikai társadalom szennyes alvilágával is, a gengszterekkel, a homosexuálisokkal, a csatornatöltelékekkel is egy táborba dobták. ★ “Ez az a pont, hol töprengznk s gondolkodunk az Oppenheimer-eset második felvonásának ilyetén alakulásán. A náci koncentrációs táborokban a foglyok között egy kis színes szalaggal jelezték az odazsufolt foglyok úgynevezett “minőségét”. Az “asszociális” elemeket fekete szalag, a homo- sexuálisokat lila, a közönséges gonosztevőket kék szalag különböztette meg és bennünket, politikai foglyokat, akik túlsúlyban voltunk, egy piros w
