Amerikai Magyar Szó, 1954. július-december (3. évfolyam, 25-52. szám)
1954-07-29 / 29. szám
J2. AMERIKAI-MAGYAR SZÓ July 29, 1954 jEGY KISEMMIZETT BÁNYÁSZ VÁDJAI Tisztelt szerkesztőség! ) " Azon kérdésre, hogy miért maradtam el a fizetéssel oly sokáig, megírom úgy, ahogy van. Én már régóta rosszul állok az egészséggel és a 13 év előtti bányai lábsérüléssel, mert már alig tudok járni. Három évvel ezelőtt a kezem törtem el, s mindkét baj ahelyett, hogy javulna, folyton rösszabodik. A vér nem működik ahogy kell s szédülést okoz. Nem régen úgy elvágódtam, hogy azt hittem sohasem kelek föl többé. Még most sem vagyok jól, de azért még élek és örülök annak, hogy rendbe lehessek a lapért járó fizetéssel. Itt Jküldök $12.-t egy és félévi előfizetésért és a naptárért. Amig élek, addig fizetem a lapot, mert nem tudánm nélkülözni. Segíteni sajnos nem nagyon tudom, mert én szerencsétlen vagyok, ki lettem semmizve 30 évi robot után a kompenzációból, pedig a bányában lettem nyomorék egyik lábra és egyik szemre, mellyel alig látok már. E baj végett rúgtak ki 39-ben, az ingyen orvosi vizsga után a többi ilyenekkel .együtt és a bányászpenziótól is elütöttek. A fiatalabbakkal s egészségesekkel törődnek, de az idősekkel nem, sem a társlulat, sem a unió. A Social. Security-tól kapok ugyan segélyt 34 dollárt havonta, az asszony a felét, összesen 51 dollárt. Szerzeményem 35 év óta a bajok és egy kis viskó, az is kétszer majdnem elúszott a sztrájkok alatt. Odaát a tatai kőszénbányánál lehetett dolgozni ki ahogy birt, 12 órás siftben, de a társulat csak úgy fizetet, ahogy akart. Nem volt szervezet, nem győzték •verbuválni a munkásokat, mert a- mint jöttek, úgy el is mentek. Boltot , kocsmát, jancsi bankót azt adott, hogy ott költsék el, amit kerestek, ne máshol. Jobb bánásmódot nem, arról megfeledkezett, de a profitról nem. A 90-es években az a nóta járta, hogy szebb és jobb élni, mint meghalni. Azért dühösek az urak az_ ideszököt- tekkel és az itteni cimboráikkal együtt; szeretnék a régit visszahozni az itteni pénzmágnások segítségével, hacsak bele nem törik a bicskájuk. I)e itt se igen törődnek az urak a bányász életével, csak a profittal. Sok bányász halt el, baleset, bányarobbanás által 3-4 évtizeden át. Itt is 'kellene, hogy változzon a tatai régi nóta, de itt még kevés a remény arra. Igaz, hogy azoknak a bányászoknak, akik penziót és securityt kapnak jó, de az idősebbekre, akiket 47 előtt tettek ki és kisemmiztek, már rossz világ jár. Mióta lódóló gépekkel dolgoznak, kevesebb bányászra van szükség itt is. 250 kell csak már a régi 750 lódóló helyett, akármilyen jó is volt a' nép, 500-t letettek s igv nem jut munkához sok fiatal sem. Azért van több gyilkosság, öngyilkosság. Egy 35 éves bányász kiirtotta 4 tagú családját és önmagát. Egy Springfield, Ohio-i 37 éves bányász megölte 4 gyermekét, az ötödik megmaradt. Weirton, W. Va.-ban három ' fiatal munkanélküli megölt egy ga- solin-árust 300 dollárért. Az illető 28 évig volt munkás, csak pár éve, ’hogy üzlete volt. Szabad világot akarnak mindenhol az urak, pedig itt is befellegzett annak már régen, mint a Verhovaynál a a testvériségnek, mert a vezetői az urak érdekét vénik. Az IWO-nál még volt testvériség, azt meg felfalták, mint a nagy hal a kicsit. Egy öreg bányász (A Szerkesztő megjegyzése: Az 1948-as statisztikát véve alapul, az Egyesült Államokban az elmúlt 40 esztendő alatt kb. 41,000 bányász Olvasóink Írják...-----------------i" -i ■■■«*—in mmammmmmmmmm HOZZÁSZÓLÁS A LAPKONFERENCIÁHOZ Kölcsönkönyvtárt i ajánl I Az Országos Lapbizottsághoz! Tisztelt Munkástársak! Nem tudom lesz-e időm és módom részt venni az országos lapkonferencián de szeretném, ha az azt meg- *, előző vitában és a javaslatok tárgya- ' lásánál egy kis időt vennénk egy két javaslatomnak. . A társadalmi biztosítás évtizedeken át kiharcolt előnyét élvezi ma Amerika nagy rétege, a 65-ik évét betöltött amerikai munkás és élettársa. Társadalmi biztosítást kap. Sajnos nagyon sokan ezek közül elfelejtették, hogy ezt kik harcolták ki és abban a hitben élnek, hogy ezt Roosevelt adta vagy a demokrata párt, vagy az ország adta. Elfelejtik, hogy Amerikában, úgy mint bárhol a világon máshol is csak úgy adtak és kapnak a dolgozók, ha kiharcolják maguknak, akár szervezkedési jog, munkabér, fizetett szabadság avagy társadalmi vagy munkanélküliségi biztosítás legyen az. Adni nem adtak és nem adnak semmit harc nélkül. Ennek fel nem ismerését egy nagy hibának találom s ez az átlagos alacsony értelmiségi nivó az amerikai társainknak is. A mi lapunk olvasótáborán kivül egyleti egyházi stb. tagok száma ezrekre rúg. Ezek olyan sajtót olvasnak, amelyből főleg a hálószoba botrányok részleteit tanulják meg. — Értelmet, avagy ismeretet egyáltalán nem szerezhettek. Nos itt van a hiba egy része és : ezt orvosolni kellene, de gyorsan. Erre vonatkozóan javaslom a következőt a lapbizottságnak: Az Országos Lapbizottság állítson fel egy országos kölcsön könyvtárt, I több száz és ha kell több ezer könvv- ! vei! Az ország bármely részéről bárki kérhet ki, bérlet ellenében, könyvet, ha előzőleg beküld, mondjuk $5.- óvadékot és a kölcsönzés diját, mondjuk 50 centet két hétre avagy egy hétre. A könyvtár összetétele magyar Íróktól avagy amerikai és a világ minden Írójának magyarra lefordított könyveiből álljon és ha valaki beküldi az óvadék összegét könyvtári jegyzéket és nyugtát kap, s ha nem tartozik, az óvadékot bármikor visszakérheti. Azért hoztam fel a nyugdíjasokat példának, mert a közelmúltban alkalmam volt egy két helyen bepillantani egy két ilyen családba és az unalom és a ráutaltság odakényszeriti az öregamerikás magyarokat, ahol megfordultam, hogy a Sobri Jóska féle ponyvaregényektől, a “Tébolyda Titkai”-ig szóló formedvényeket vala mint Horthy Miklós élete biográfiákat veszik szellemi táplálékul, a világ igaz életéről mit sem tudva. De más jelenleg nincs is, bár idejük volna rá. Szülőhazánkban jelenleg több amevesztette életét bányaszerencsétlenségben és több mint két millió sérülés történt. Ami a Verhovayt illeti, az. högy lesz-e testvéri szellem benne, vagy egy rideg üzletté válik, az teljesen a tagságtól függ. véleményünk szerint. Lapunk iránti ragaszkodását nagyon értéketjük.) Julius 11-ikén Los Angelesben, az Exposition Parkban leleplezték Kossuth Lajos mellszobrát, amelyet Finta Sándor készített. Akik Kossuth emlékét tisztelik és az eszméket, amelyeket ő nagy tehetséggel képviselt, becsülik, örömmel fogadják a szoborállitást és igy természetesen mi is örömmel vettük a hirt, hogy New York és Cleveland után, most Los Angelesben is szobrot állítottak a nagy szabadságharcosnak. Most, hogy a szobor áll, az ünnepség véget ért, amikor már nem vádolhatnak bennünket azzal, hogy a szoborbizottság munkáját gáncsoljuk, jogosnak tartjuk, hogy a szobor állítási akcióval kapcsolatban véleményt mondjunk. Kezdjük azon észrevétellel, hogy az előkészítő munkálatokban, a jóhiszemű, lelkes magyarok mellett sokan vettek részt, akik bár tele szájjal emlegették a szabadságot és demokráciát, egész életük, minden tettük a kossuthi szellem megtagadása. Ugyanezek a képmutatók a leleplezési ünnepségen és az azt követő banketton a hangadók szerepét osztották ki maguk között. Viszont észre kellett vennünk, hogy nem volt képviseletük azoknak az intézményeknek, amelyek megalapításuk első napjától kezdve, mind a mai napig a kossuthi eszmék vallói, hirdetői, terjesztői voltak. Észre kellett vennünk, hogy a farizeusok los angelesi heti közlönye állandóan és következetesen a “jóérzésü” magyarokat hívta, hívogatta a mozgalom kebelébe, a jóérzésü” magyaroknak nyújtogatta a siker pálmáját és a “jóérzésül” magyarokkal óhajtotta lerendezni a délutáni szoborleplezést és az esti bankettot. A képmutatók hivatalos lapja június 25-iki számában például Réthy J. József rádióhivogatója nem keverikai írónak adják ki a müveit mint itt Amerikában. Theodore Dreiser, Upton Sinclair, Howard Fast. E. Hemingway, Mark Twain, stb., hogy csak egy párat soroljak. Hát még a kitti női uj magyar Írógárda, akik úgy a múltat, mint a jelent ismertették. A tudás hatalom. A könyveket szülőhazánkból be tudnánk szerezni a rá szükséges alapot az érdeklődők előlegeznék, kultúránk emelkedne, a tudás terjedne és hamarosan visszatérülne minden cent a kölcsön dijakból. Mondanom sem kell, hogy ez lapunk tekintélyét és hírét népszerűsítené viszont az előfizetést is emelné, illetve az olvasók számát. Ezt a kérdést csakis országos alapon lehet megoldani. Városunkban van ugyan egy vagy két egyletnek könyvtáraidé a legújabb (?) köteteink is 30 évesek és már többet itt befektetni uj könyvtárba nem csak nem lehet, de helyiség sem áll rendelkezésünkre és igy áll a helyzet más városokban is. Vagyis 20 -100 egyén olvas egyes városokban, de 20-100 városban ezre és ezren rendelhetnek könyvet egy központból. Sokkal ni- vósabb és gazdasági szempontból is takarékosabb lenne egy központi magyar könyvtárt fenntartani, mint 10- 20 szegényt szerte az országban. Smied Sándor. Chicago sebb mint hatszor dadogott a “jórzé- sü” magyarokról. Julius 2-ikán a lap szerkesztője az első oldalon három ízben emlegette a “jóérzésü” magyarokat. Julius 9-ikén első oldalas cikkben, a stilus hiányáról Ítélve, ismét a közlöny szerkesztője a “jóérzésü magyarok hazafias felbuzdulásáról” irt iskolai feladatot. A sok ismétlés után is homályos marad hogy tuladonképpen kik ezek a “jóérzésü” magyarok. Réthy biztosan jóérzésü magyarnak tartja önmagát. De vájjon joggal lehet-e a jóérzésü magyarok mintaképe ő, akinek miden szereplésén rajta van a reakció , maradiság bélyege, a kossuthi eszmék megtagadása? Jóérzésü magyar ez a Réthy? Szabados Zoltán biztosan jóérzésü magyarnak tartja magát. De Vájjon joggal lehet-e a jóérzésü magyarok mintaképe ő, aki lapjában írástudatlanságát a reakciónak, az elnyomatásnak, a háborús uszításnak szenteli? Jóérzésü magvar-e ez a Szabados, aki sztrájktörő hirdetések közléséért dollárokkal megkent lelkiismeretét azzal nyugtatja meg, hogy odabiggyeszti: “Strike condition exists” ? Ez a két “jóérzésü” és mellettük több hasonló szellemű magyar volt a hangadó a szobor körüli tolongásban. Viszont hiányoztak, mert meghívást sem kaptak, a helyi munkásszervezetek, amelyeknek tagjait mi elsősorban tartjuk jóérzésü magyaroknak. Valóban ezek a jóérzésü magyarok, akik következetesen és kitartóan vallották és terjesztették a kossuthi eszméket. A Magyar Munkás Otthon, a Munkás Női Kör tagjai azok, akiket — ha élne — maga Kossuth Lajos tartaná testvéreinek, bajtársainak. ők azok, akik harcolnak a képmutatók ellen, ők azok, akik a Szabados szerkesztő és Réthy volt szerkesztő meghunyászkodó dadogásaival ellentétben, nyíltan és bátran, sokszor egyéni érdekük kockáztatásával, harcolnak a háborús uszítás ellen, a béke mellett, a koreai, indokinai és guatemalai elnyomók vérengzése, kizsákmányolása ellen, ők azok, akik áldozatkészséggel állnak síkra mindig, amikor szülőhazánk vagy fogadott hazánk érdeke úgy kívánja. H a Kossuth, a szabadságharcos mindenkié, akkor elsősorban a hala- dószellemü munkásoké. Amikor 1848- ban maga mellé szólitotta a “jóérzésü” magyarokat, nem tagadta meg a meghívást Marx és Engels híveitől sem. A széleslátókörü Kossuth tudott arról a Marxról, aki ugyancsak 48-ban résztvett sí rajnai forradalmi megmozdulásban és Engelsről, aki Marx-szal együtt irt, dolgozott és szintén résztvett a rajnai és badeni foradalmi megmozdulásokban. Csak a Kossuth los angelesi törpe utódai, akik Írni nem tudnak, olvasni és tanulni nem akarnak, tagadják meg a meghívást azoktól, akik a kossuthi eszmék hagyományosai, ápolói, terjesztői. Ha Kossuth élne, ő lenne, az első, aki Krisztus ' példájára korbáccsal kergetné el az ő neve, az ő szelleme, az ő zászlaja mögé rejtőző kufárakat, sztrájktörőket, uszitókat, nyilas DP-ket, akik a sok jóhiszemű magyar mellett julius 11-ikén az ő mellszobra körül tolongtak s szégyen 1 szemre: vezető szerepet kaptak. Krónikás Kérelem olvasólnkítoz Kozma Lajos, az amerikai magyar munkássajtó régi hü barátja beteg és a newyorki Bellevue kórházban van kezelés alatt. Betegsége olyan természetű, hogy véradásra van szükség. Akik hajlandók és képesek vért adni szíveskedjenek a Bellevue kórházban jelentkezni. KOSSUTH SZOBOR LOS ANGELESBEN
