Amerikai Magyar Szó, 1954. július-december (3. évfolyam, 25-52. szám)
1954-12-30 / 52. szám
2 AMERIKAI MAGYAR SZÓ December 30, 1954 Äz események nyomában Igazság helyett - gazság Lapunkban néhány hónappal ezelőtt közöltünk egy rövid jelentést a nácik struthofi haláltáborának SS-legényei ellen indított metzi perről. Ez a per azzal végződött, hogy a francia hadbíróság a, tiz tömeggyilkos SS-bandita közül hatot halálra ítélt. A francia semmitőszék most megsemmisítette az Ítéletet és uj tárgyalást rendelt el. Indok? Az SS-tagok egyike alezredes volt és a had bírák között nem szerepelt egyetlenegy olyan sem, aki vele egyenlő rangú lett volna. Három miniszterelnök Dzsakartában Mohammed Ali, Pakisztán, Jawaharlal Nehru, India és U Nu, Burma miniszterelnöke hétfőn már megérkezett az indonéziai fávárosba, hogy az öt Colombo-állam gyűlésén részt vegyenek. Keddre várták Ceylon miniszterelnökét, John Kotelawalát fs. Az érkezőket fényes külsőségek közt fogadták a kormány és a politikai élet vezéremberei. Megállapodtak, hogy Indonéziában megtartják az afrikai és ázsiai nemzetek konferenciáját áprilisban. Csu En-láj ^IgHI vádolja Angliát HONG KONG. — Csu En-láj, a kínai népköztársaság miniszterelnöke, kijelentette, hogy Anglia azzal, hogy a formózai kérdésben a wallstreeti politikát támogatja, gyengítette London viszonyát Peipinggel és hogy a kínai-szovjet tömb bekerítésével egy újabb világháborút készítenek elő. Csu En-láj ez alkalommal megismételte követelését, hogy vonják vissza az ame-’ rikai fegyveres erőt Formózáról, a Pesca^dores-szigetekről és a Formózai szorosból. Megismételte Peiping szándékát, hogy For- mózát felszabadítják. Japán a Szovjet és Kína barátságát keresi Icsiro Hatojama japán miniszterelnök kijei entette, hogy ha Japán és a Szovjetunió, valamint a kínai nép- köztársaság közt szorosabb baráti kapcsolatok létesülnek, akkor a japán népnek az USA-val szemben jelenleg táplált barátságtalan érzése is csökkenne. A japán miniszterelnök azt mondja, hogy az USA-val szemben tanúsított ellenséges érzület a japán nép azon gyanakvásából származik, hogy az előbbi Josida-kormányról azt vélte, hogy vakon k i s z o Igái ja Washington politikáját. A normális kapcsolatok megteremtése ezt a “tévedést” helyrehozná, mondta. Ez tőről metszett óvatos s ravasz diplomácia. Hatojama, miközben védelmébe veszi és fehérre mossa a wallstreeti politikát, komolyan kiáll a japán nép érdekei mellett és a szovjet és kínai barátság nélkülözhetetlenségéből sem csinál titkot. A KERESZTÉNYSÉG FELADATA * — Magyarországi riport — Ólomszürkén ereszkedett a decemberi kód a múlt hét borús vasárnapján Vecsés község utcáira, házaira, a pusztasággá változott határára^ S bent, az evangélikus templomban szokatlanul bensőséges hangulat keletkezett e vasárnap délelőtt, amely az emlékező, hivő szivek forrásából fakadt. Vecsés evangélikus lakossága ezen a délelőttön visszaemlékezett a község napjára, 1944 december 9-ére. Ezen a napon német SS-banditák tizennégy aknával felrobbantották a vecsési evangélikus templomot és a tőszomszédságában állt paplakot. Néhány negyedórával e szörnyű gaztett előtt az egyik vecsési katolikus templomot röpítették levegőbe. Vecsésről az SS haramiák Pestszentimrére és Dunaharaszti- ba autóztak. Mindkét helyen folytatták égbekiáltó gonosztetteiket. Pestszendrr.rén is két templomot robbantottak fel, a katolikus és a református templomot, Dunaharasztin ugyancsak két templomot. Erre a gyásznapra emlékeztek vissza vasárnap a vecsési evangélikusok és velük együtt felekezeti különbség nélkül a faiu lakosai, a közeli falvak küldöttei és elsősorban a bányakerületi evangélikus püspök, Dezséry László, aki ezen a napon igét hirdetett a vecsési gyülekezet templomában. Igen, van a vecsési evangélikusoknak egy átmeneti templomuk. Fából készült. Az Egyházak Világtanácsa küldött két. ilyen fatemplomot Magyarországra, az egyiket V'ecsésre, a másikat Pestszentimrére. A fatemplomot Vecsésen általában “deszkatemplomnak” nevezik, amiben nincsen semmi lekicsinylő, de mégis kifejezi a vecsési hívek azóta is sajgó^fáj- dalmát, hogy az SS-ek vandalizmusa elpusztította kőtemplomukat, amelyet a kicsiny "gyülekezet oly nagy szeretettel, áldozatkészséggel, bensőséges hittel épített fel. Mert nemcsak a templomaik robbantására gondoltak vissza a vecsésiek, de arra is, hogy az SS-ek embertelen parancsára ki kellett üriteniök falujukat, ott kellett hagyniok szülőházaikat, állataikat, bútoraikat és csak a legszüsége- sebb holmik bugyoréval ellátva, rá kellett térniük a nyomorúságnak, a hazátlanságnak végtelen, ködbevesző országut- jára. Aki pedig nem volt hajlandó eleget tenni a kiürítési parancsnak, azzal a vadállatok vérengzésénél is borzalmasabb módon bántak el. Dezséry püspök igehirdetésében emlékeztette hallgatóságát arra a fára, amelyre lábánál fogva akasztottak fel egy odavalósi magyar embert, mert nem, akarta elhagyni házát, udvarát, faluját. Ugyanezek az SS-ek ennek a névtelen magyar vértanúnak a mellébe vertek bele egy táblát ezzel a felírással: “így járnak a hazaárulók!” Milyen hazát árult el ez a vecsési magyar ember? A magyar hazát-e, amelyhez a Szózat örökérvényű törvénye szellemében a haláláig is hü maradt, avagy a hitleri harmadik birodalmat, amelyről tudta, hogy saját hazájának legnagyobb ellensége? Erre a kérdésre mindenki az emlékezés szivszoritó fájdalmával válaszol. Az egyszerű embereknek, a vecsési falusiaknak az emlékezőtehetsége jobb, elevenebb, mint egyes nyugati imperialistáké, akik most a londoni és párizsi szerződések segítségével feltámasztani kívánják a német militarizmust, nyeregbe segítik az SS-eket, akik nemcsak Vecsésen, Magyar- országon robbantottak fel templomokat, öltek meg embereket, de Franciaországban, a Szovjetunióban, Jugoszláviában, Görögországban, mindenütt, ahova csak eljutottak. A vecsési emlékeztető ünnepségnek maradandó hatása, megrendítő ereje azonban nemcsak abban áll, hogy a gyülekezet és meghívott fővárosi, környékbeli vendégek visszatekintettek a tiz év előtti inferpóra, megilletődötten nézték a templomnak, a parókiának néhány megmaradt kövét úgy, ahogy halottak napján a temetőkben szoktunk járni. Ezen az emlékező évfordulón nemcsak a multbá néztek vissza, hanem körülnéztek a jelenben és a múlt tanulságait levonva belenéztek élesen és határozottan a jövőbe is# Az elpusztult templom, a megsemmisült parókia lelkésze, négy gyermekének gyászoló édesapja szenvedélyesen, szinte drámai erővel hirdette hozzászólásában, hogy a lerombolt templom kövei mellől tiltakozik Vecsés népe, hogy ismét robbanóanyagot, fegyvereket adjanak azok kezébe, akik itt templomokat robbantottak, embereket akasztottak, a falu lakosságát szinte rabszijra fűzték. Dezséry püspök igehirdetésében nemcsak a vecsési evangélikus hívőkhöz, nemcsak a magyar keresztény egyházakhoz fordult izzó erejű felhívással, hanem az egész világ kereszténységéhez. Arra mutatott rá, hogy a kereszténységnek nem az a feladata, hogy egy uj háború okozta sebekre majd olajat öntsön, a lerombolt templomokat szükségtemplomokkal helyettesítse. A kereszténységnek a feladata és a felelőssége sokkal nagyobb, mint egy későn jött jótékonykodás. Ezt mondotta Dezséry püspök: “Nem szabad megengedni, hogy még egy olyan világ jöjjön, amikor az egész kereszténység azzal foglalkozzék, hogy miképp tudjon a maguk alá hulló templomokon, gyülekezeteken, éhező embereken segíteni. Intő jel a világ minden egyháza felé, hogy hamarabb kell kezdeni a munkát, mint ahogyan kitörne a háború. Hamarább kell elkezdeni a tiltakozást, mint ahogyan megtörténik a pusztítás.” Ezért hangoztatta: “Még ma el kell kezdeni a keresztyén cselekvést az emberiséget pusztító háború és nyomor ellen.” * Válasz ftfonlgomery tábornoknak Montgomery tábornok, a hires angol hadvezér, az utóbbi hónapok folyamán több kijelentést^ tett az atomfegyverek használatáról. E kijelentések egyre harciasabbá váltak és élük egyre nyíltabban a Szovjetunió ellen irányult. Végül is egy szovjet tábornok, Vasszilevszkij marsall szükségesnek tartotta, hogy válaszoljon e kijelentésekre. A válasz a szovjet sajtóban jelent meg és abból az alanti közérdekű részleteket közöljük: Montgomery tábornok az utóbbi időben elég gyakran tesz nyilvános nyilatkozatokat, amelyekben állhatatosan követeli, hogy katonai konfliktusok esetén a Szovjetunió és a népi demokratikus országok, a békeszerető népek ellen használjanak atom- és hidrogénfegyvert. Október 8-án Ankarában tudósítók előtt kijelentette: “Mivel fegyveres erőink nem egyenlő erejűek az ellenségével... kénytelenek leszünk atomfegyvert használni.” Október 21-én ezt mondotta: “A szövetségesek főparancsnokságán már készülnek az atom- és thermonucleáris fegyver alkalmazásának tervei.” November 11-én Ottawában az atomfegyver korlátlan alkalmazása mellett foglalt állást. November 30-án Los Angelesben atom- és más fegyverek alkalmazásával fenyegetőzve Montgomery felszólította az amerikai parancsnokságot, jelentse be az oroszoknak, hogy munkát adunk nekik. (“Give’em the works.”) Még 1949 végén a következő kijelentést tette: az uj háború “valóságos ünnep lesz számunkra és az embereket tömegesen fogjuk meggyilkolni.” Minálunk, a szovjet emberek körében, csak ugy, mint valamennyi békeszerető nép körében, mély felháborodást keltenek Montgomery atomháborúra uszító makacs felhívásai. Tábornok, ön is, én is katonaemberek vagyunk. Mindketten tudjuk, mi az a háború és manapság eléggé világosan elképzelhetjük magunknak az atom- és hidrogénfegyver romboló erejét, valamint az atomháború borzalmas következményeit. Megdöbbentően hat rám az, milyen szenvedélyesen hirdeti az atomháborút és fenyegetőzik az atomfegyverrel. : v ' Ami Önnek azt a kijelentését illeti, hogy “adjatok az oroszoknak munkát”, rá kell mutatnom Önnek arra, hogy e kívánság valóraváltása mindig akadályokba ütközik. Ön valószínűleg emlékezik ami, hogy 1944—1945 telén a németek “munkát adtak” az amerikai és .angol hadseregnek az Ardennes-ekben. Akkor Ön tábornok sürgős segítséget kért a szovjet parancsnokságtól és ez a segítség megmentette Önöket Belgiumban “egy második Dunkerque” okozta teljes pusztulástól. Ugy gondolom, hogy önök akkor nem túl jól érezték magukat. Erre is gondolnia kellene akkor, amikor “munkát akar adni az oroszoknak.” A második világháború tapasztalatai túlságosan élénken élnek mindenki emlékezetében ahhoz, hogy szükséges volna arra emlékeztetni, mivel végződött a hitleri Németország számára a Szovjetunió ellen indított hadjárat. Időközben viszont hatalmas változások történtek és — Ön előtt ez ismeretes — a Szovjetunió /na erősebb, mint valaha. Ma együtt tart a Szovjetunióval a 600 milliós Kina és a többi népi demokratikus ország, önnek tudnia kell, hogy a béke, a demokrácia és a szocializmus hatalmas és egységes táborát valamennyi békeszerető nép tevékenyen támogatja. Tábornok, Ön velem együtt egész életét a hadügyeknek szentelte. Alkalmunk volt látni, hogyan vált a háború egyre rombolóbbá és tudjuk, hogy a rombolások lehetősége ma a szokottnál is nagyobb. Rajtunk, katonaembereken nyugszik a felelősség azon százmilliók életéért, akik egy esetleges há- botubán elpusztulnának, reánk hárul a felelősség azoknak az ipari és kulturális centrumoknak a szétrombolásáért, a- melyeket háború esetén letörölnének a föld színéről. Az a romboló erő, amelyet a tudomány a hadviselés kezébe adott, olyan hatalmas, hogy mi katonaemberek feltétlenül kötelesek vagyunk megérteni az atomfegyver betiltásának és egy eredményes nemzetközi ellenőrző szerv létrehozásának szükségességét. Mindketten nagyon jól tudjuk, hogy a városok lerombolására és a békés lakosság tömegpusztítására alkalmas atom- és hidrogénfegyver különösen veszéllyel fenyegeti a kis területű, de népes országokat. Hogyan hirdetheti Ön, tábornok, olyau könnyelműen az atom- és a hidrogénfegyver alkalmazását? Hogyan próbálhatja Ön elaltatni a közvélemény morális érzéseit, előkészítve a közvéleményt az atomháború elkerülhetetlenségére, sőt szükségességére? Vájjon nem világos Ön előtt, hogy aki atomháború borzalmaiba taszítja az emberiséget, az közönséges bűnöző? A.z ön meggondolatlan nyilatkozatai arra késztetnek engem, hogy figyelmeztessem: veszélyes tűzzel játszik ön. “Ki szelet vet, vihart arat” — mondja a hires közmondás. Nem tanácsolnám Önnek, tábornok, hogy az atomháború magvetőjének szerepét játssza.