Amerikai Magyar Szó, 1954. július-december (3. évfolyam, 25-52. szám)
1954-11-11 / 44. szám
November 11, 1954 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 5 A VÁLASZTÁSOK MÉRLEGE A választások lezajlottak és a demokraták győztek. . Nemcsak a képviselőházban jutottak többsége, hanem végül még Richard L. Neu- berger demokrata szenátor jelölt győzelmével Oregonban, a szenátusban is. Hogy tehát a lényegessel kezdjük a január 5-én összeülő 84 kong resszusban a helyzet a következő lesz: A szenátusban 48 demokrata, 47 republikánus és 1 független szenátor lesz. de Wayne Morse, a magános független szenátor, már kijelentette, hegy a demokratákkal fog szavazni. A képviselőházban, az e sorok írásakor rendelkezésünkre álló, nem hivatalos eredmények szerint, 232 demokrata és 203 republikánus képviselő lesz, de, jóllehet a déli demokraták miatt ez a különbség nem biztosit teljes demokrata fölényt, mindazonáltal ha betartják a pártfegyelmet és együtt szavaznak, — csekély, de munka- képpes többséggel rendelkeznek. Mindenesetre ez 20 demokrata képviselővel több, mint amennyire a demokrata párt a 83. kongresszusban támaszkodott. Az amerikai politikai élet egyik föjellegzetes- sége az, hogy a dolgozó tömegek, a néger nép. a nemzeti kisebbségek hagvományszerüen a demokrata pártban tömörítik össze képviselőiket. Lincoln Ábrahám volt az első — és utolsó — republikánus, akinek vezérlete alatt a republikánus párt a haladás letéteményese és hordozója volt. Attól kezdve az amerikai nép a nem egy esetben kisebbségi és szocialista pártok által kezdeményezett társadalmi előhaladást rendszerint demokrata kormányzat alatt vívta ki. E történelmi fejlemény nagyjában fennakadás nélkül folyt 1952-ig, de a nép tulajdonképpen még akkor sem hagyta cserben a demokrata pártot. Eisenhower tábornok személyes presztízse és bé- keigéretei, párosulva a demokrata pártvezetőség háborús és korrupt politikájával, juttatták kormányra a republikánusokat, de még akkor is igen alacsony többséggel. Két év elég volt a republikánus uralomból és garázdálkodásból ahhoz, hogy az amerikai nép belássa, hogy tévedett. Idén már a nép többsége ismét a demokrata pártot juttatta hatalomra, mint olyant, amelytől elvárja sors# jobbraíordu- lását. Mi történt hát voltaképpen? A szervezett munkásság egységes fellépése, a néger nép tömegeinek és a haladószellemüeknek laza koalíciója kibuktatta a 12 éve mélyen befészkelt reakciós Dewey-koymányzatot New York államban, az éppenolvan reakciós republikánus kormányzatot az ország második legnagyobb ipari államában, Pennsylvaniában, kibuktatta a republikánus párt egyik fővezérét, Homer Ferguson szenátort, Michiganban, s helyette a szak- szervezetek jelöltjét, Pat McNamarát, juttatta be a szenátusba. Illinoisban a népi koalíció visz- szaverte a nrccarthysták kísérletét egy uj szenátusi szék megszerzésére, kidobta vagy megbuktatta az amerikaelienes bizottság és képviselőházi mccarhysták öt kimagasló tagját: Kerstent, Clar- dyt, Vailt, Busbeyt és Jónást s Oregonban Neu- berger személyében egy ikmondott New Dealert választott a szenátusba, Richard L. Neubergert, az első demokratát, akit Oregon 40 év óta a szenátusba küldött. Michiganben Charles C. Diggs Jr. demokrata képviselő győzelme nagy eredmény a néger népmozgalom számára, hogy több képviselethez jussanak a kormányban. Most történt meg elsőizben, hogy három néger képviselő lesz Washingtonban: Diggs, Adam C. Powell, a newyorki 16. kerületből és William L. Dawson, az illinoisi 1. kerületből. E két utóbbi, akit újraválasztottak, kevés ellenállásra talált republikánus ellenjelöltjei részéről. Diggs győzelme azért volt lehetséges, mert a néger szavazókon kívül a munkásmozgalom és a progresszív erők is támogatták olyan kerületben, amelynek lakossága felerészt néger, felerészt fehér összetételű. Mindazonáltal felvethető a kérdés: teljes volt- e a nép győzelme? Nem. Miért? Azért, mert az egész választásban kidomborodott, hogy a demokrata párt mégiscsak a Wall Street pártja, még ha másodikszámu pártja is. A demokrata párt vezetősége olyan kardcsöi'tető és háborúért lelkesedő kampányt folytatott, amely végül is a republikánus párt malmára hajtotta a vizet. A republikánusok éltek is a váratlan alkalommal és a kam en vége felé egyre intenzivebb béke-demagógiás kampányt vezettek, Nixon alelnökkel az élén, azzal vádolva a demokratákat, hogy ők a "háborús párt”, mig önmagukat “békepárt”-nak magasztalták. Stevenson, a demokrata pártvezér, kissé elkésve koppintott Nixon orrára, amikor szemére hányta, hogy pár hónappal ezelőtt még egy hajszálon múlt, hogy nem kergette háborúba az országot. A demokrata pártvezetőség helytelen választási harcmodorát mi sem mutatja világosabban, mint az, hogy több helyen elgáncsolta vagy hallgatagon szabotálta a győzelem minden esélyével induló, legjobb jelöltjeit, ifj. FDR-t New Yorkban és Thomas A. Burke-t Clevelandon, Ohioban, ahol reakciós, republikánus ellenjelöltje, Bender szenátor, mindössze 7,000 szavazattöbbséggel csúszott vissza a szenátusba. Burke-nek mindéi) esélye megvolt, hogy megszerezze Robert A. Taft néhai rejublikánus helyét, de nem szállt síkra elég határozottsággal a népe érdeklő kérdések mellett s híven követte a pártgépezet lagymatag vonalát. Pedig Frank J. Laüsche demokrata kormányzót is nagy lelkesedéssel választották meg ötödször a kormányzói székbe, ami példa nélkül áll. Máskülönben a kormányzói vá- lasztáseok is nagy demokrata győzelmet hoztak mindenfelé az országban s eredményezték, hogy a demokraták 1951 óta elsőizben tettek szert többségre a kormányzósági tisztségekben. A demokrata pártvezetőség ezenkívül sok helyen egyenesen mccarthystákat vagy ötödrangu elemeket jelölt, mint például Furcoló-t, Yorty-t stb., gyönge alakokat, akiknek nem sok esélyei voltak győzelemre. Mi az oka a demokrata győzelemnek ? Az amerikai nép már a választások előtt a való életnek és a kézzelfogható politikai 1 lyeknek olyan csúfos tömegével találta szembe magát az elmúlt két év folyamán, hogy szi;- ■ )dálkoz- ni lehet, hogy a választási győzelem .nem öltött nagyobb, “föidcsuszamlás”-szerii arányokat. Itt volt mindenekelőtt a munkanélküliség óriási ténye, amelyet a kormánypropaganda feltűnő otrombasággal .elferdített statisztikai adatokkal próbált elfeledtetni az amerikai néppel. Ötmillió körül mozgott a munkanélküliek száma, ami a családdal, a hozzátartozókkal együtt rengeteg ember számára jelent nyomort. Minden nap félni kellett, nem fog-e a kormány a bizonytalan gazdasági helyzet miatt máról-holnapra meggondolatlan háborúba keveredni a haditermelés fokozására, munkaalkalmak teremtésére. A nép mindennapi nyomorúságát fokozza az áldatlan lakáshelyzet és fokozta az elkeseredést az építkezések körül elkövetett panamák és botrányok kipattanása. A nép szenvedett attól is., hogy nincs elég kórház, nincs elég iskola, mert a kormány édeskeveset irányzott elő ilyesmik építésére, miközben hadimegrendelésekre kifogyhatatlan milliókat tudott költeni. Az amerikai nép az kimúlt két év alatt szakadatlan megütközéssel figyelte az eisenhoweri Cadillac-kormány kíméletlen osztálypolitikáját, amellyel a gazdagokat még gazdagabbá, a szegényeket még szegényebbé tette. Adópolitikája az ország legvagyonosabb rétegeinek kedvezett, a szegényebb rétegek adóterheit pedig csak" morzsákkal enyhítette. Az osztalékosok adóin köny- nyitett, mig a kisjövedelmű családok számára még 100 dollárig terjedő további adómentességet sem volt hajlandó megadni. Mind e kormányzati igazságta.lanságokon túltett azonban a 83. kongresszus a nemzeti elajándékozások szemérmetlen méreteivel. Magánvállalatoknak ajándékozott a milliomosok kormánya több mint 40 billió dollár értékű tengerparti olaj medencéket s magánérdekeltségek kezére adta az ugyancsak a nemzet vagyonát képező atomenergiatermelést. Bankokat a kamatlábfelemelésekkel tettek gazdagabbá, mig a bankkölcsön kérők zsebét kiszipolyozták. Ugyancsak felemelt profithoz juttatták a közsszolgálati üzemeket, mint a telefon, villany és gáztársaságokat, fizetni azonban a népnek kellett. A politikai életben országos visszatetszést váltott ki a mccarbyzmus, amely a kormány reakciós irányzatának leghangosabb és legbotrányosabb kilengései közé tartozott. Nyilván ezért buktattak ki annyi nrominens mecarthysta jelöltet. McCarthynak r m is engedték meg, hogy részt- vegyen a válás si küzdelmekben, annyira biztos volt, hogy szereplése csak árt a republikánusoknak. A legjellemzőbb eset talán mind között az, hogy Clifford Case, newjerseyi republikánus szenátorjelölt, aki nehéz küdelem után bejutott a szenátusba, annak köszönheti győzelmét, hogy McCarthyék minden követ megmozgattak e republikánus társuk kibuktatására s odáig mentek, hogy a nővérét is meghurcolták, csakhogy ártsanak neki. Ellenjelöltjére, a demokrata Howellre ;s bizonyára sok mecarthysta leadta szavazatát csak hogy Case kibuktatását elérjék vele. Az ország demokratikus népe előtt megvilágosodott, hogy a mccarthyzmus nem egyéb/ mint a fasizmus amerikai formája, amely ellen harcolni kell, nemcsak a lényege, hanem módszerei ellen is. Mi az oka a győzelem korlátozottságának? Meg kell vizsgálni azt a kérdést is, miért nem volt ilyen körülmények közt még nagyobb a demokraták győzelme? Főoka ennek feltétlenül az, hogy a demokrata jelöltek nem vitték a nép elé kellő nyomatékkai a béke kérdését, noha a nép többsége békét akar. A demokrata jelöltek gyakran a hidegháború mellett kardoskodtak, nem egy jobboldali munkásvezér támogatásával. Ez' tette lehetővé, miiit már emlitettiik, hogy a republikánusok — főleg a kampány befejező szakaszában — elkezdhették békedemagógiájukat s hivatkoztak arra, hogy a koreai háborúnak is Eisenhower elnök vetett véget. A demokraták elmulasztották ennek folytán kidomborítani a kormány háborús uszítását és nem álltak elő semmiféle konkrét, gazdasági programmal az Eisen- hower-kormány néptipró programún jával szemben. Az országnak nem volt módja, hogy megvitassa és leszavazza a náci hadsereg öngyilkosság- számbamenő ujraf elf egy vérzését, sem az atomháború eltiltásának kérdését a Szovjetunióval való tárgyalások utján, sem hidegháborúval való végzés szükségességét, hogy helyébe a békés együttélés politikáját vezessék be. A néger nép jogainak kérdését sem engedték meg a demokraták felhasználni arra, hogy jelöltjeik a kormány ellen intézzenek támadást. A demokraták csak munkaalkalmakat Ígértek, a republikánusok békét, holott a népnek munkaalkalmakra és békére egyaránt van szüksége. Nem lehet e kérdés taglalásánál eltekinteni attól a ténytől sem, hogy a tőkéssajtó csaknem egyöntetűen a republikánusok mellett dolgozott és óriási reklámmal támogatta őket. Ugyanakkor sajtóban, rádióban és televízión zajlott a vörösfaló hisztéria, amelynek hatása alól nem minden szavazó tudta kivonni magát. Igv esett, hogy még Gien Taylor szenátorjelölttől, sőt magától az American Labor Partytól is elriasztották a szükséges szavazatokat. És nagy meglepetésül a farmerek, akikkel az Eisenhower-kormány oly mostohán bánt s akik saját elszegényedésükön, jövedelmeik megcsappanásán, életstandardjuk lesü- Ivedésén mérhették meg legjobban az Eisenhower-kormány és a republikánus kongresszus velük szemben tanúsított ridegségét, nem álltak tömegesen a demokrata jelöltek- mögé. Mik a várható következmények? A republikánus párt 1952-es győzelme a munkásság teljesen széthulló magatartása következtében valósult meg. Idén azonban a munkásság meglehetősen egységesen és céltudatosan vett részt a választási küzdelmekben. Fontos, hogy a munkásság — egységes részvételével most kivívott győzelem után — továbbra is egységesen álljon s akkor ez a tényező éreztetni fogja hatását a demokrata párt kongresszusi magatartásán. Ennek eredménye csak az lehet .hogy intézkedéseket kell tenni a nép fokozottabb érdekeinek szemmeltartásával, munkaalkalmak teremtésével. Arra kevés valószínűség van, hogy a külpolitikai vonalvezetésben lényeges változó történjen, sőt kilátás vart rá, hogy a fegyverkezést is fokozni" fogják. Minden jel arra vall, hogy a kongresszusi boszorkányüldözés csökkenni fog, bár ‘törvény 1 üldözések s deportálások ezután se fognak szünetelni. Bizonyos, hogy McCarthyt elcsapják a bizottsága elnökségéről s legjobb esetben, mint tag maradhat meg benne. Walter képviselő, a McCarran-Walter-törvény reakciós társszerzője, már kijelentette, hogy az uj kongresszuson az ^Folytatás a 7-ik oldalon)
