Amerikai Magyar Szó, 1954. július-december (3. évfolyam, 25-52. szám)

1954-09-23 / 37. szám

September 23, 1954 AMERIKAI MAGYAR SZÓ a Hírmagyarázat és kritika A mainei választások tanulsága Régi hagyomány szerint Maine-állam mindig előbb bonyolítja le a választásokat, mint az or­szág többi állama-, kivéve az elnökválasztást. Ha­sonlóképpen régi szólás, hogy “ahogy Maine vá- leszt. úgy választ az ország is.” Hogy ez a ta­pasztalati bölcsespg milyen mértékben állja meg helyét az idei választásokon, azt majd november­ben fogjuk megtudni. Egy bizonyos, hogy a szep­tember 13-iki maine-i választásokon győzött a republikánus szenátorjelöltnő, győzött a három kongresszusi republikánus képviselő is, ezzel szemben — amint mult-heti számunkban már megírtuk — kibukott Cross, a republikánus kor­mányzójelölt, a jelenlegi kormányzó és helyette Edmund S. Muskie demokrata kormány zó jelöltet választották meg. Ez volt a meglepetés! Erre nem számítottak. Húsz év óta először történt meg Maine állam tör­ténetében, hogy egy hivatalban levő republikánus kormányzót nem választottak meg — újra. A győzelem jellegét nemcsak ez mutatja meg, ha­nem az, hogy a kongresszusba beválasztott. re­publikánus szenátornő és képviselők sokkal ke­vesebb szavazattal jöttek be. mint 1952-ben, az előbbire leadott szavazatok 71 százalékról 59-re csúsztak le, az utóbbiakra pedig a két év előtti G7 százalékos "szavazat helyett csak 55 százalék szavazott. Ez azt jelenti, hogy Maine államban az irány­zat erősen a megváltozott a demokraták javára. Nehogy azonban téves következtetéseket vonjunk le ebből. Nem azt jelenti ez, hogy a demokraták népszerűsége hatalmas arányban megnövekedett, hanem azt, hogy a választó polgárok egy nagy rétege már kiábrándult az Eisenhower-kormány- ból és — ellene szavazott, mert hiszen kikre sza­vazhatott volna, ha egyszer csak két nagypárt között választhat? Kiderült,'hogy a republikánu­sok tévedtek, amikor kampányukat arra a hitté- telre alapították, hogy Eisenhower elnök nevének bűvös hatása van és lehet támaszkodni arra. Plbben a tévedésben egyébként a demokraták is osztozkodnak. A választó polgárság azonban nem felejtette, el hogy az eisenhoweri programm el­sősorban a milliárdos pénzérdekeltségeknek osz­togatott nemzeti ajándékozás, a gazdagok adói­nak lecsökkentése, a- depresszióval szemben tanú­sított közömbösség volt. A elnök népszerűsége sokat vesztett fényéből. Megszűnt az a maine-i farmerek szemében, amikor a burgonya ára 25 százalékkal zuhant az 1952-es árak alá. Megszűnt az a maine-i munkások szemében is, amint más államokban is, mert a délkeletázsiai védelmi szer­ződés és a hidrogénbombával való hadonászás nem pótolja azokat az összegeket, amelyeket a munkások béréből adó címén morzsányi csökken­tésekkel levonnak, holott minden centre olyan égetően nagy szükségük volna. A demokratáknak nincs semmi okuk, hogy a győzelem láttára nagy-büszkén döngessék mellü­ket. Ne kérkedjenek a humphreyi demokraták, hogy ime azért lettek népszerűek, mert a “párt­betiltó” törvény megszavaztatásában oroszlánré­szük volt és mert oly szivvel-lélekkel dolgoztak a hidegháborús politikai módszerek mellett. A republikánusok által szenvedett kudarcok most (és remélhetőleg a noverhberi választásokon is) azt mutatják, hogy a dolgozó nép, a munká­sok már nem hisznek a hivatalos politikai jelsza­vakban és egyre inkább a maguk fejével kezde­nek godolkodni. Nem a jelszavak, hanem 'a té­nyek alapján* döntenek és mindenképpen a ma­guk útját keresik. Az ő ütjük pedig mindig ab­ban az irányban van, ahol a gazdasági helyzet javulása, a terrortörvények megszüntetése és a béke ligetei, integetnek. A novemberi választások sikere azon múlik, mennyire lesznek képesek a szavazók, elsősorban a szervezkedési jogaikban veszélyesztetett szakszervezeti munkások nyo­mást gyakorolni a támogatásukra számitó jelöl­tekre. hogy haladószellemü programúi mellett kö­telezzék el: magúkat és harcias taktikára tegye­nek. ígéretet. Ez, úgy hisszük, a maine-i választási eredmé­nyek legfontosabb tanulsága. A szervezett munkásság ráébred a veszélyre A politikai kisebbség ellen irtóháborut forraló Brownell igazásgügyminiszter a múlt héten újabb Lorelei-dalt zengett a sajtó hasábjain és a. rádió érterhullámain. Behízelgő, nyájas hangon csalo­gatta a “marxi gondolkodású amerikaiakat” ar­ra, hogy csak “jöjjenek elő” bizalommal rejte- keikből, valljanak szint, nem lesz bántódásuk, “mondják el” bátran mindazt, amit tudnak “a kommunista összeesküvésről.” Brownell csábitgatását arra a nemrég meg­szavazott törvényre alapítja, amely valósággal felfüggeszti az alkotmány ötödik függelékének azon biztosítékát, hogy senkit sem lehet kénysze­ríteni olyan vallomástételre, amellyel önmagát vádolhatja. E durva alkotmánysértő törvényt az­zal az átlátszó szépségtapasszal akarják takar­gatni, hogy a “vallomást tevő” személy, akit ily- módon besúgóvá lenni kényszerítenek, “mentes­séget” fog élvezni (különféle megszorításokkal), vagyis nem fogják megbüntetni, ha megmondja,, mit csinált és kik voltak társai. (Ha pedig nem árulja el társait, akkor “tiszteletlenség” címén lesújtanak rá a törvény minden szigorával.) • Gondolkodó ember joggal felvetheti a kérdést, hogy amikor a roppant költséggel fenntartott FBI sem tud bizonyítékokat felhozni vádlottak ellen, és ha a hatóságok arra fanyalodnak, hogy megnyugtató Ígéretekkel besúgókká kényszeri- tett egyének “vallomásai”-ból tákoljanak össze ‘bizonyítékokat”, nem világos-e, hogy ártatlano­kat akarnak meghurcolni? Ha ugyanis a ha­tóságok és az FBI ilyen eszközöhöz folyamodnak, nem azt mutatja-e ez, hogy a “felforgatás, haza­árulás és kémkedés” vádjával illetett emberekkel szemben semmiféle adattal sem rendelkeznek és csak a VÁD van meg, amelyhez “bizonyítékokat” keresnek? Arra számítanak, hogy az országos hisztéria megújuló rohamaitól megrémített gyen- geszivüek a saját “tisztázásuk” érdekében haj­landók lesznek olyan “hazugságokat” vallani, amilyeneket előirnak nekik. Hiszen ha az FBI- nak lennének bizonyitékai a meghajszolt politi­kai kisebbség bűncselekményeinek igazolására, nem fordulnának ehhez hasonló inkviziciós eljá­rásokhoz. Miért van szükségük az uraknak ilyen hitvány eszközökre? Miért ezt tartják az ország szem­pontjából a legeslegsürgősebb elintéznivalónak? Nincs más? Nincs más ezer fontosabb feladat? Ugylátszik nincs. Ugylátszik olyasmiben sántikál- nak, ami számukra mindennél előbbrevaló. Ez pe­dig nem egyéb, minth a szakszervezetek szétrom- bolása. Ez számukra a legfontosabb és a legsür­gősebb, mert ha a szakszervezetek nincsenek, vagy pedig csak olyan szakszervezetek vannak, amelyek az elpusztítástól valé félelmükben enge­delmesen elárulják a munkásság érdekeit, abból a munkaadóknak kiszámíthatatlan profitjaik származnak. Már pedig a dollár előbbrevaló min­dennél a számukra. Ugyanaz a törvény, amely csalárd módon az öntudatos munkásokat igyekszik olyan színben beállítani, mint a nemzet elsőszámú ellenségeit, kimondja azt is, hogy egy szakszervezet megsem­misíthető, ha vezetőségében “beszivárgást” fe­deznek fel. Nos hát, erre a célre kellenek begyul­ladt, de bebiztosított besúgók. Egy-két jóliránv i- tott vallomástól remélhetik ilyen “beszivárgás” “bebizonyítását.” Igen naiv léleknek kell lenni annak, aki ezen a sekélves turpisságon nem iát keresztül. Ha egy ideig hatott is az a mákony, hogy a törvény csak a kimondottan baloldali szakszer­vezetek ellen akar drákói szigorral eljárni, nem sok idő telt bele, mig a szakszervezetek, még a jobboldali vezetés alatt álló szakszervezetek is átláttak a szitán . és megkezdték a tiltakozást. Egymás után hangozttak el ilyen tiltakozások és remélhetőleg a választásokig ezekből az elszórt riadókból olyan hatalmas, egységes vihar lesz, amely tisztitó erővel fogja éreztetni hatását, a következő kongresszuson. A múlt héten hoz­tuk a UE villanymunkás-szakszervezet tiltako­zásának a hírét. Tiltakoztak mások is. Most leg­utóbb a CIO sörfőzőmunkások szakszervezete emelte fel hangját a készülő törvénytelenségek ellen, felszólítva a szervezett munkásságot, hogy álljon a polgárjogokért vívott harc tűzvonalába egységes megmozdulásban. A szakszervezet jogi főtanácsosa, James Paradise, a jelentésében töb­bek között a következőket jelentette ki: “Azon ürügy alatt, hogy megvédik az or­szágot a felforgatástól és tőkét kovácsolva a . . kommunistaellenes hisztériából, amelyet az elmúlt évek során korbácsoltak fel és oly agya­fúrtan aknázott ki Joe McCarthy, erősen meg­tépázták a munkásság függetlenségét és az al­kalmazottak szervezkedési jogát.” A további­akban aztán a következő profétikus és nagyon megszívlelendő, történelmi jelentőségűnek hangzó (ételt szegezte le: “A polgári jogok osztahatatlanok és ha a lakosság egy részé­től megtagadják azokat/ elveszhetnek a többi részére is.” Ilyképpen tisztul az a Lorelei-dalba burkolt merénylet, amelyet a nagytőke megbízottai, Bronwellék és Hooverék, .készítenek elő a szak- szervezetek ledöfésére. És így tisztul ki az a meggyőződés is. hogy csak a szakszervezeti mun­kások egységes megmozdulása mentheti meg az országot a fasizmus fenyegeld katasztrófájától. Emelik a Népszava előfizetési árát .A Clevelandon kiadott “newyorki” Népszava szeptember 17-iki számában tudatja olvasóival, hogy az évi előfizetési árat a jelenlegi 12 dollár­ról október 15-i kezdettel 15 dollárra emelik fel. Eddig csak rendjén volna a dolog. Ha azok a jobb sorsa érdemes magyar testvéreink hajlan­dók ezentúl 15 dollárt fizetni a mindennapi há­borús uszitásc-rt, ravasz munkásellenes propagan­dáért. hát fizessenek. Még a kiadóhivatal ama megokolását is elfo­gadjuk. hogy tudniillik emelkednek a költségek. Ez is igaz, bár úgy gondoljuk, hogy Gombos Zob tán, aki végeredményben lapjai olvasótáborának a hátán emelkedett politikai tényezővé- Ohioban és ezen keresztül a lóversenyzési biztos elég jól jövedelmező állásába, talán törleszthetne hálából annyit az olvasóinak, hogy nem emeli fel pony­vasajtójának árát. Nevetni azonban csak ott nevettünk, amikor az áremelést azzal “indokolják”, hogy “nincs más választásunk, ha lapunk színvonalát fenn akar­juk tartani!”’ “Színvonalról” beszélni egy olyan lapnak, amely politikailag Nagy F. és Pfeiffer Zoltán Írásaival, “irodalom” terén pedig “A halál .árnyékában”, avagy a “cselszövés iskolája” féle dohos ponyva- regényekkel táplálja olvasóit, a cinizmus, avagy talán a szemtelenség netovábbja. Az alomszövetség világblöffie Amikor Eisenhower elnök bejelentette, hogy megalakította az atomszövetséget, vagyis az atomenergia békés és ipari célokra való felhasz­nálásának céljából beszervezte a hat országból álló csoportot: USA-t, Angliát, Franciaországot. Kanadát, Dél-Afrikát és. Ausztráliát, voltakép­pen az emberiség azon vágyát játszotta ki, hogy e csodálatos energia segítségével uj aranykor­szakot vezessen be életünkbe. Bármily sokatigé- rőnek is hangzott, hogy erre a célra USA-ban is gyárat alapítottak és hogy ebből mi minden előpy fog származni a világra, számos körül­mény mutat arra, hogy a szép szavak mögött meglapuló valóság egészén más. A világ jól tudja, hogy a Wall-streeti imperia­listák éppenséggel az atomenergiában bizakodnak világuralmi terveik szögetése közben és talán éppen ezeket a terveket képzelik leplezgetni. ami­kor az atomenergia nemzetközi áldásaival ke­csegtetik a népeket. Sokkal inkább feltehető, hogy ez az atomszövetség csak palást lesz, amely alatt különféle országokba behatolhatnak. Hiszen ha a szándék komoly lenne, egyáltalán nem hú­zódoztak volna attól, hogy elfogadják a szovjet indítványát és betiltsák az atom- és. hidrogén­bombák gyártását. Csakis akkor tudnák beválta­ni azokat a fényes ígéreteket, amelyekkel elte­relték a figyelmet Hirosima és Nagaszáki tragé­diájáról és amelyekkel vérmes reményeket éb­resztettek az emberiségben, hogy atomerővel fog­ják világítani, fűteni a nagyvárosokat, atomérő-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom