Amerikai Magyar Szó, 1954. július-december (3. évfolyam, 25-52. szám)

1954-09-16 / 36. szám

September 16, 1954 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 1 1 ' --------------­‘ 'V/:'. Hírmagyarázat és kritika A demokrata párt kétfejű programmja A demokrata párt országos vezetősége azzal Vádolja Eisenhower elnököt, hogy “megbékíti” a republikánus párt “politikailag sötét elmara- dottságu” (“know-nothing”) jobbszárnyát, alá­ássa az ország külpolitikáját és a nemzetet “lel­kiismeretlenül” közelebb sodorja a háborúhoz. Ezt a kijelentést a demokrata párt országos vezetősége a “Democratic Digest” októberi szá­mában, a párt politikai folyóiratában tette. Mi­közben azonban ezt a szemrehányást teszik az elnöknek, ellenszerül azt ajánlják neki, hogy te­remtsen egy pártonfölüli politikát a “kommunis­ta támadás megfékezésére”, a “jelszavak” és' a “blöffök” helyettesítésére. Ajánlják továbbá az elnöknek, hogy egy uj “amerikai koalíciót” léte­sítsen (faképnél hagyva a GOP jobbszárnyát) eisenhoweri republikánusokból, demokratákból és a “nagyközönségből”, meg hogy “tompítsa le az erős kijelentéseket” és “helyette erélyesen foga­natosítson erős intézkedéseket.” (Célzás háborús lépesekre.) A demokrata pártvezetőség arra buzdítja a kormányt, hogy értékelje át külpolitikánkat a genfi konferencián szenvedett kudarc megvilágí­tásában s nehogy félreértés essék, tanácsukat a következőképpen formulázzák meg: “Meg kell változtatni a hadikadások csökkentésének irány­zatát.” A demokrata párt kétfejüsége ott van, hogy miközben a republikánusoknak szemére lobbant- ja, hogy háborús politikát folytatnak (s ez dema­gógia céljait szolgálja), ugyanakkor a republiká­nusokénál is erélye;; bb háborús politikát java­sol. Ezzel voltaképp ti beugranak a republikánu­sok politikai és váía tási csápádjába, mert a re­publikánus propaganda révén háborús pártnak bélyegeztetik magukat, holott az ország népe bé­két akar. A demokraták ezzel a torz fogással sa­ját választási esélyeik ellen dolgoznak, vagyis a republikánusok malmára hajtják a vizet, akik eközben háborús politikát folytatnak, de az érte járó gyűlöletet a demokraták nyakába öntik. Világos tehát, hogy a szavazó polgárságnak olyan jelölteket kell beválasztaniuk a kongresz- szusba a novemberi választásokon, akik az ilyen zavarosfej ü háborús okvetetlenkedés helyett egy­szerűen a béke mellett fognak síkra szállni. Mendes France és a francia életszínvonal Wall Street urai elkeseredéssel és gyűlölettel agitálnak Pierre Mehdes-France, francia minisz­terelnök ellen, aki a dédelgetett európai hadsereg felállításának tervét megbuktatta a francia nem­zetgyűlés támogatásával, amely végérvényesen leszavazta. Irányító köreink az irányított sajtó eszközeivel olyan ködöt igyekeztek támasztani a francia miniszterelnök köré, hogy zavaros dado­gásnak tüntethessék fel Mendes-France érveit és politikai felfogását. Már csak egy hajszálon múlt, hogy őt is ne “kommunizmussal” vádolják, amint mindenkivel és minden szervezettel, vagy országgal teszik, ha nem hajlandók a Pentagon urainak füttyére táncolni. » Ezért valóban szenzáció számba megy a “N.Y. Times” szeptember 5-iki, vasárnapi számában megjelent, Harold Callender Párizsból küldött cikke, amelyben tárgyilagosan összefoglalja a francia miniszterelnök politikai felfogását az európai védelmi közösség tervével kapcsolatban. Alaptétele az, hogy Franciaországot a fegyver­kezés igen hátrányos helyzetbe hozta, mert a “szabad világ” a katonai támadás kivédése vé­gett a háborús készülődést előnyben részesítette az ország többi, égető problémáinak félretolásá- val, a gazdasági és társadalmi erőfeszítések el­odázása azonban súlyos következményekkel járt a háború folytán különben is legyengült ország­ban. Ez a módszer aztán még fonákabb helyzetet idézett elő azzal, igy érvel Mendes-France, hogy nem vette tekintetbe a “kommunista országok­ban történt fejlődést”, amely az életstandard fel­emeléséhez vezetett. “A gazdasági és társadalmi haladás — mondotta a francia miniszterelnök röviddel azelőtt, hogy. a bársonyszékbe. ült — hatalmas propagandafegyver külföldön.” A cikkíró szerint Mendes-Franc'e nem osztja a washingtoni vezetők nézetét, hogy a nyugatot katonai invázió fenyegeti, tehát fegyverkezésre kell fordítani a legnagyobb erőfeszítéseket, ha­nem ehelyett a gazdasági helyzetet kell minde­nekelőtt feljavítani. A fegyverkezés és az élet­standard közötti összeütközés dolgában nemcsak Aneurin Bevan, az angol Labor-párt balszárnyá­nak vezére vallja ezt a felfogást, hanem — Írja a Times tudósítója — ezt vallja maga Churchill miniszterelnök is. Mendes-France sem ellenzi eszerint az atlanti szövetséget, ezt azonban csak abban a formában helyesli, hogy “csökkentsék a katonai kiadásokat és emeljék az európai életstandardot — oly tem­póban, amily mértékben ezt a kommunista orszá­gok teszik.” Mielőtt azonban ezt az idézetet a “Times”-ból folytatnók, ki kell hangsúlyoznunk, hogy ilyen megállapitás tudomásunk szerint el- sőizben került kinyomtatásra az ország vezető lapjában. Nos, a cikkíró ezután a következő meg­jegyzést fiizi hozzá: “Ezt a következtetést nem kifejezetten vonja le Mendes-France, hanem csak odaérti mindabba, amit mondott és tett, mindenekfelett abban a főtételében, hogy a szovjet stratégia áttette erő­feszítéseit a nyugati életstandard felülmulására. Lehetséges, hogy nem fogja túlszárnyalni az amerikai életstandarcot, de hamarosan felülmúl­ja a franciát, vallja a francia miniszterelnök és vele együtt az ország néhány legtehetségesebb közgazdásza.” Sojc mipden egyéb is rejlik még a francia mi­niszterelnök álláspontja mögött, aki egyelőre, ad­dig, amig Franciaország gazdaságilag s a fegy­verkezés rovására, talpra nem áll, ellenzi az “eu­rópai közösség” eszméjét. Ellenzi, mert tudja, hogy egy “Európai Egyesült Államokban” a né­met ipar az első helyre kerülne, természetesen Franciaország és a többi európai ország rovására. A világ követeli a kelet-nyugati kereskedelmet Az európai országok üzleti köreiben rendkívül nagy az érdeklődés a kelet-nyugati kereskedelem iránt. Thorneycroft angol kereskedelemügyi mi­niszter a minap kijelentette: Az angol kormány sokoldalúan ki akarja fejleszteni a kereskedelmi kapcsolatokat, és ennek keretében ki akarja bő­víteni az árucserét a keleti országokkal. A nyugati sajtó gyakran éles támadásokat in­téz az Egyesült Államok megkülönböztető gazda­ságpolitikája ellen. Ismeretes, hogy a Kelet-Nyu­gat közötti kereskedelem fokozásának legfőbb akadálya az Egyesült Államoknak az úgynevezett Battle-törvény alapján kiadott “feketelistája”, amely előírja, milyen árukat tilos a béketábor országaiba szállítani. A “Le Monde” ezzel kap­csolatban a következőket irja: “Franciaország Kelet1 felé irányuló kereskedelmének legkomo­lyabb akadályait nyilván az amerikai követelések­ben kell keresni. Ilyen körülmények között ho­gyan lehet a keleti országokkal komoly szerző­déseket kötni s azokat be is tartani? Egy ameri­kai szervnek csak az a feladata, hogy ellenőrzést gyakoroljon a Keletre irányuló szállítmányok fe­lett. A francia külkereskedelemnek ilyen gyámság alá helyezése teljesen tűrhetetlen.” Az Egyesült Államok megkülönböztető kereske­delmi politikáját még olyan országban is támad­ják az üzleti körök, mint Nyugat-Németország, amely általában pontosan teljesiti az amerikai utasításokat. “A német nagyiparosok és üzletem­berek — irja a “New York Herald Tribune” cirnü amerikai lap — szinte kivétel nélkül maró bírá­latokkal illetik azokat az akadályokat, amelyeket Amerika gördít Kínával való kereskedelem út­jába.” Mi az oka a burzsoá üzleti körök megnöveke­dett érdeklődésének? A “Volkswirt” cimü nyu­gatnémet lap szerint: “A keleti kereskedelem iránti törekvés annál inkább növekszik, minél súlyosabb a nyugati világ piacain a verseny.” Más lapok is rámutatnak erre. A “Le Monde” pél­dául igy ir á kinai piaccal kapcsolatban: “Egy hatalmas piac csábitó ereje továbbra is izgalom* ba hozza a nyugati gyárosok és kereskedők fan­táziáját, akik mind szenvedélyesebb harcot foly-*v tatnak a külföldi piacokért... • Tanúi vagyunk egy olyan egymásra licitálás­nak, amely oly mértékben fokozódik, amilyen mértékben erősödik a verseny a világpiacon.” Más lapok azt hangsúlyozzák, hogy a kelet-nyu­gati kereskedelem fokozódása hatalmas munkale­hetőségeket nyit meg a kapitalista országok dol­gozói előtt. A “Financial Times” cimü angol lap szerint az angol üzletemberek úgy nyilatkoztak, ha nem enyhítik az amerikaiak a kereskedelmi korlátozásokat, akkor munkanélküliség lép fel több angol iparágban. Nemcsoda, hogy Stassen, a Foreign Operations Administration igazgatója, a mult héten bejelen­tette, hogy Amerika enyhiteni fogja az európai “szövetségeseinkre” kényszeritett kiviteli zárla­tot és megengedik, hogy több száz fajta iparcikk­ben kereskedhessenek a szocialista államokkal. Stassenék tudták, hogy ha nem teszik ezt, ak­kor — komoly bajok következnének. A demokrácia — Mr. Szebedinszky és Mr. Marschalko szerint A Humphrey-Brownell féle “kommunista és szakszervezetellenőrző törvény szerzői kétség­kívül örvendeznének, ha megtudnák, hogy Szebe-- dinszky Jenő, a pittsburghi Magyarság szerkesz­tő-kiadója elismerő cikket irt lapja szept. 9-iki számában az uj adótörvényről “Az igazi demok­rácia győzelme” cim alatt. Szebedinszky rámutat cikkében arra, hogy Amerikában eddigelé “tévesen értelmezték” a de­mokráciát, mert megengedték hogy: “világrendünk, társadalmunk, kereszténysé­günk ősellenségei a véleményszabadság, sajtó- szabadság, gyülekezésiszabadság eimén itt bomlasszanak, bénítsanak közöttünk. Hátba- döfjenek minket saját híveink kezével.” Bizony, bizony, Tom Paine, Tóm Jefferson, Lincoln, Roosevelt nem értettek eleget a demok­ráciához. Nem kérték ki az olyan emberek véle­ményét, mint Szebedinszky Jenő, aki megmagya­rázta volna nekik, hogyan kell a demokráciát he­lyesen értelmezni! Mert Szebedinszky jobb taní­tókhoz járt demokráciát tanulni. Olyanokhoz —- s ezt a lapjában megjelent cikkek és cikkírók alapján feltételezzük — mint Horthy, Mussolini, Hitler és Szálasi. Ezek az emberek aztán tudták, hogy kell megvédeni “világrendünket, társadal­munkat, kereszténységünket.” Ezek aztán nem értelmezték “helytelenül” a demokráciát. Vegyük például a sajtószabadságot. A “helyte­lenül értelmezett” demokráciában megengedték, hogy kinyomtassanak olyan Írást, mint a Füg­getlenségi Nyilatkozatot, amely azt állítja, hogy minden népnek joga van államformát változtatni. Szóval bomlaszt és bénít! Ez a helytelenül értel­mezett demokrácia megengedte, hogy kinyomtas­sák Jefferson abbeli kijelentését, hogy “a szabad­ság fáját néha meg kell locsolni a zsarnokok vé­rével.” Micsoda uszítás! Ez a helytelenül értel­mezett sajtószabadság megengedte Lincoln ama kijelentésének kinyomtatását, hogy: “Bármely népnek, akárhol, ha hajlandó és megvan a hozzá­való ereje, joga van felkelni és lerázni magáról a fennálló kormányt, hogy olyan uj kormányt alakítson, amely jobban megfelel neki. Ez a leg­értékesebb, legszentebb jog, olyan jog, amely, reméljük és hisszük, fel fogja szabadítani a vilá­got.” A sajtószabadság nem ilyen “felforgatóknak” való. Mostantól kezdve máshogy lesz. “Köszönet illeti Amei’ika törvényhozóit, hogy ennek a nagy csalásnak, ennek az állandó öngyilkossági hajlam­nak véget vetett” — lelkendezik Mr. Szebedinsz­ky. Szebedinszky ur meg is mutatta, hogy mostan­tól kezdve, kiknek dukál -a sajtószabadság, vagy kiknek KELLENE sajtószabadságot adni, ami­kor a fasizáló törvényt dicsőítő lapszáma első ol­dalán cikket közöl MARSCHALKO LAJOSTÓL! Attól a Marschalkotól, aki a második világhá­borúban “chicagói gengsztereknek” nevezte az. amerikai repülőket! Attól a Marschalkotól, aki a második világháborúban azt irta lapjában, hogy az amerikai repülők “angol-szász és néger bombákkal” bombázták az európai és a magyar

Next

/
Oldalképek
Tartalom