Amerikai Magyar Szó, 1954. július-december (3. évfolyam, 25-52. szám)
1954-09-02 / 34. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ September 2, 1954 A LABOR DAY 1954-BEH (Folytatás az első oldalról) szervezetek megsemmisítéséről, amelyet összefűztek a KP 1 betiltásáról szóló törvénnyel. George Meany, az AFL országos elnöke, a Labor Day alkalmával kiadott nyilatkozatában meg csak meg sem említi ezt a munkásmozgalomra nézve végzetes veszélyekkel járó törvényt s ez mindennél világosabban mutatja, hogyan játszanak össze a jobboldali szakszervezeti .vezetők a szélsőséges reakció erőivel. Mindent összevéve tehát nem túlzás azt állítani, hogy az elmúlt esztendő a munkásosztály egyik történelmileg fekete éve volt, amelyet már nem sok választ el attól, hogy “rettenetes évvé” váljon. S amikor az elnök és reakciós politikusok száj'ából a munkásuk azt hallják, hogy a kongresszus micsoda nagyszerű munkát végzett, minden munkásnak, akiben csak egy cseppnyi gondolkodó értelem van, meg kell értenie, hogy mit jelent az, hogy ez a kormány a “milliomosok kormánya”, de nem a munkásoké. Hogy bármily lelkesen állítják is a\ milliomosok, hogy osztályharc nincs, hogy egy nemzet gyermekei vagyunk és egyenlők a demokráciában, dúl igenis az osztályharc, még hozzá kegyetlenül és kérlelhetetlenül és hogy igenis két osztály áll szemben egymással. Az elmnlt esztendőben a milliomosok, a kevesek, győztek, és a munkások, a dolgozók, a sokak, vesztettek. A milliomosok ideológiáját helyeselni annyi, mint ujjongani, amiért a dollár és a nép vásárlóereje csökken, hogy az év folyamán 5 és félmilli munkanélküli volt, hogy a statisztikai hamisítások ellenére terjed, nő a munkanélküliség, ujjongani, amiért a kisemberek nem kapnak béremelést, amiért a szakszervezeti mozgalom munkás- és bérvédelmi erejét felkoncolják, amiért az alkotmányban lefektetett szent népjogokat megcsonkítják, ujjongani, hogy szegényebbek lettünk, hogy aránylag rettenetes magas adókat fizetünk, hogy eltulajdonítják nemzeti kincseinket, hogy a dolgozó nép rovására tömik itt a gazdagok zsebeit. A milliomosok Mert a milliomosok vígan nézhetnek vissza az elmúlt munkaévre- A GM 36 százalékkal több tiszta profitot szerzett 1954 első felében, mint 1953 ugyanezen időszakában. A Republic Steel szócsöve boldogan jelentette ki az amerikai vas- és acélintézet előtt: “A legújabb tapasztalat nagyon bátorító az acélüzlet számára. Amikor úgy találtuk, hogy termelési képességünk 70 százalékára szálltunk le és mégis csinos hasznot értünk el, valamennyiünk szivéről nagy kő gördült le." A Wall Street virul, az értéktőzsde a nyáron egy 25 évi időszak legmagasabb csúcsára emelkedett. A 200 leggazdagabb vállalat a gyári össztermelés 'profitjának 70 százalékát kaparintotta magához 1953 utolsó évnegyedében, szemben a megelőző év hasonló időszakának 62 százalékával. Akik éheznek » Ámde az 5 és félmiljió munkanélkülin kívül május havában például 8.3 millió munkás és munkásnő volt, akik hetenként csak 35 órát dolgozhattak. Júliusban a munkaügyi minisztérium jelentése szerint az Egyesült Államok egyetlen körzetében sem kerestek munkást, 80 körzetben mérsékelt munkanélküliség volt, 53 nagyobb és 88 kisebb körzetben lényeges munkanélküliség volt az 1953-as helyzettel szemben, amikor is úgy a nagy, mint a kisebb körzetek száma együttesen 39 volt, ahol lényeges munkanélküliség dühöngött. Alabama állam Walker megyéjében — ez bányavidék — a lakosság egyharmada a kormánysegély révén szállított élelmiszerekből élt. Woomsocket, R. I.-i textilvárosban a munkások egyharmada munkanélküli volt. Detroitban a munkanélküliség 150,000 főre rúgott júniusban és a nyár vége' felé a “Wall Street Journal” azt jelentette, hogy a második világháború utáni időszak legnagyobb munkaszüneteltetése felé közeledik az autóipar, állítólag “modellváltoz- tatások” miatt, őszre most oly nagy lesz a munkanélküliség az autómunkások közt, mint amilyen 1946 óta nem volt. Az év elején Wayne Morse, oregoni független szenátor nagy izgalmat okozott a kongresszusban, amikor egy fényképet mutatott be az oregoni sorbanállásról kenyérért. Nyár közepére azonban már a sorbanállások sem mentek újdonság számba. Munkások Kentuckyban, Pennsylvaniában, lowában, Michiganben, Illinoisban, Alabamában és az ország más részeiben olyan élelmiszerekért álltak sorba, amelyeket a kormány és más magánszervezetek osztogattak ki alamizsnaképpen. A kaliforniai Hanford városban úgy jöttek rá, hogy a vándormunkások között éhínség dúl, hogy gyerekek az éhségtől ájultan kezdtek összeesni az iskolákban. A dolgozó farmerek életszínvonala további 6 százalékkal csökkent. Az úgynevezett “rugalmas” paritási rendszer bevezetésével a farmerek jövedelme további csökkenésnek néz elébe. Mit mond Spellman, Mit mond az Egyházak Világtanácsa a békéről... s háborúról? den nemzet biztonságát az összes többi fegyverkezésekj drasztikus csők kentésével egyetemben. “2. Feltétlen biztosítása annak, hogy egy nemzet sem kezd vagy támogat támadó vágy felforgató cselekményeket más országokban.” Az egyházak világtanácsa 163 protestáns és ortodox testületből áll negyvennyolc országból. A második általános gyülekezet, amely Evanston- ban tartotta meg idén ülésszakát, kedden véget ért. Egy másodéi nagyobbfon- tosságu nyilatkozatban, amelyet szintén jóváhagyott a teljes ülés, a tanács a következő felszólítást bocsátotta ki a jelenlegi feszültségek csökkentésének előmozdítására: “Felszólítjuk a kormányokat és a népeket, hogy továbbra is tárgyaljanak egymással, kerüljék a neheztelést és a rosszindulatot és keressenek módokat, amelyekkel megszüntethetik a félelmet és a gyanakvást. Felhívás az , államférfiakhoz “Felszólítjuk a kormányokat és a népeket arra is, hogy erejüket és erőforrásaikat országaik polgárai békés szükségleteinek kielégítésére fordítsák és mindenek felett arra, hogy eltökélt, közös erőfeszítéssel igyekezzenek biztosítani tisztes életstandardot a szegényebb és fejletlenebb országokban. “Felszólítjuk az államférfiakat, a közvélemény vezetőit és a sajtót, tartózkodjanak olyan szavaktól és cselekedetektől, amelyeknek célja az ellenséges érzület és gyűlölet lángralobbantása. “Felszólítjuk az egyházak képviselőit azokban az országokban, melyek között feszültség van, hogy tegyenek látogatásokat egymásnál a- végett, hogy jobban megérthessék egymást és azokat az országokat, ahol élnek; erő- ' sitsék meg ilymódon a test- vériségi kötelékeket és segítsék elő a nemzetek kibékülését. “Felszólítjuk az egyházakat. ajánlják tagjaiknak, hogy ismerjék el politikai kötelezettségeiket, kérjék fel a keresztény műszaki embereket és közigazgatási vezetőket, találják meg hivatásukat az Egyesült Nemzetek szak- coportjainak szolgálatában, a- melvek fejletlen országok gazdasági és műszaki szükségleteinek kielégítésén tevékenykednek, ekképpen használva fel a keresztényi szeretet és megértés szellemét a kölcsönös támogatás mérhetetlenül nehéz feladatának el- végzsére különböző kultúrák egybetalálkozásában. “Felszólítjuk az összes egyházak összes tagjait, egyesüljenek a kibékülés közös szolgálatában hirdetve Krisztust, mint a világ reménységét az egymásért való közbelépés és kölcsönös szolgálat Jegyében. “Végül pedig felszólítunk minden keresztény embert, bárhol él is, egyesüljön imában a mindenható Istenhez, hogy vezesse a kormányokat és a népeket az igazságosság ; és a béke utjain.” A gyűlölet igéi Spellman bíboros beszédet tartott Washingtonban az amerikai légió országos konvencióján. Ebben többek között a következőket mondot- 1 ta: “Nem szabad, hogy ameri- kiakat álomba ringassoon a közömbösség vagy rászedjen a kommunistákkal való békés megtérés reménye. Hogyan is lehetne békés megtérés két fél között, ha egyikük folytonosan torkon ragadja karmaival a másikat, folytonoson fenyegeti, folytonosan olyan cselekedeteket követ el. amlyeknek célja a másik fél életének elpusztítása? Hogyan is lehetne békésen megférni olyan emberekkel, akik békeszólamokat száj alnak, miközben hitszegő háborút viselnek; olyan emberekkel, akik a civilizáció külső caf- rangját hordják magukon, miközben a barbárság mesterfogásait gyakorolják ? Vég- zetszerü tudatlanság sarkalja azt a tévhitet, hogy szabad emberek békésen megférhetnek kommunistákkal.” KIOLVASTAD E LAPSZÁMOT? ADD TOVÁBB.1 MAS IS TANULHAT BF.LÖLE: Mosb tessék elhinni a magasrangu országvezetők derülátó mellveregetését! Mit mond Meany? Nem csoda, ha még Meany, AFL-elnök is, a fentemlitett Labor Day-i nyilatkozatában, miután McCarthyval vetély- kedő szólamokkal és a szokásos düh vei támadja a baloldali munkásokat, kénytelen beismerni a munkásosztály ijesztő állapotát: “Kormányunk, mondta, a társadalombiztosítás szerény javításán kívül egyetlenegy lépést sem tett a jobb jövő építésére... A munkásságot határozott veszély fenyegeti a jövő évre. A munkáltatók fokozott gyakorisággal fognak élni a munkásellenes törvényekkel és nagy károkat fognak i okozni a nemzet munkásásainak, ha a gazdasági helyzet tovább romlik.” Meany egyetlen bizalmát a választásokba veti: “Közvetlen célunk, amiért dolgozunk, az, hogy egy haladószellemü s előrelátó kongresszust választunk. Meany azonban nem jelzi egy haladószellemü és előrelátó kongresszus megválasztásának módját. Elvben igaza van, elismerjük. És csakugyan minden azon múlik, hogyan tud a kijátszott és megcsufolt amerikai munkásság és a nép talpra állni, hogyan tudja behozni a kongresszusba azokat a képviselőket és szenátorokat, akik nem az osztályellenség megbízottai, hanem a munkásság és a nép érdekeinek bajnokai lesznek. Akkor lehet csak remélni, hogy a jö- vöévi Labor Day vidámabb les*z. A Magyar Szó Nagy Szüreti Mulatsága szeptember hó 26-án, vasárnap egétz nap, az INTERNATIONAL PARKBAN! f8I4 East 22Sth Street, Bronx) EVANSTON. — Az 'egy-] házak világtanácsa az egész j földgolyóra kiterjedő tilalmat sürgetett az atom- és hidrogénbomba használata és másfajta “drasztikus” fegyverkezések ellen. Ugyanakkor határozott biztosítást követelt a tanács arra nézve, hogy egy nemzet “sem kezd vagy támogat támadó vagy felforgató cselekményeket más országokban.” A tanács ünnepélyesen figyelmeztet arra, hogy mindkét követelésnek “eleget kell tenni, ha el akarjuk kerülni a katasztrófát.” A fontosabb nyilatkozatok legtöbbjét az egyházi testület csak “kapta” és tanulmányozás végett ajánlja a tagtestületeknek. Az atorpfegy- verek betiltásának sürgetését azonban a határozatok sorozatában mondják ki, melyeket a világtanács forma szerint is elfogadott a teljes ülések során a nemzetközi ügyekkel foglalkozó szakcsoport beterjesztésére. íme itt az elfogadott határozat : “A világot úgy feldarabolták s felosztották, hogy nemzetközi megállapodás a jelen pillanatban távolinak tűnik. Mindenütt félelem és bizalmatlanság lakozik. Tagadják még* a lehetőségét is annak, hogy a nemzetek között jó- , szomszédi kapcsolatokat létesítsenek. “Meggyőződésünk szerint két döntő fontosságú feltétel van, amelynek eleget kell tenni, ha el akarjuk kerülni a katasztrófát: “1. A tömegpusztítás minden fegyverének betiltása, beleértve az atom- és a hidrogénbombákat; nemzetközi ellenőrzésre vonatkozó intézkedés, amely biztosítaná min-