Amerikai Magyar Szó, 1954. január-június (3. évfolyam, 1-24. szám)

1954-02-25 / 8. szám

4 AMERIKAI MAGYAR Sító February 25, 1954 WASHINGTONI JELENTÉS Január hó végén már több mint négymillió munkanél­küli volt. Közigazgatási megfigyelők csaknem egybehangzó* megállapítása szerint az elkövetkező tizenkét hónap alatt a ■ gazdasági tevékenység 5—10 százalékkal esni fog. Ez annyit jelent, hogy jövő januárra (1955) 7—10 millió munkanélkü­lire lehetünk elkészülve. Rejtélyeskedő beállítással azt a benyomást igyekeznek kelteni, mintha volna valamilyen Eisenhower-féle “titkos fegyver” a gazdasági visszaesés elhárítására. Amily gyors | tempóban sülyed a gazdasági helyzet, fokozódik a gyanú, hogy ilyen “titkos fegyver” merő maszlag. Az eisenhoweri munkanélküliségi programúinak két sza­kasza van. Áz első a rózsaszínű kijelentések azon pergőtüzé­ből áh, amely tagadja, hogy itt a legcsekélyebb baj volna. Ennek a szakasznak alkotja részét Weeks kereskedelmi mi­niszternek a munkanélküliségre vonatkozó hamis adatokkal felszerelt jelentése. A kormány statisztikai bűvészmutat­ványképpen körülbelül másfélmillió amerikait küszöbölt ki a rendelkezésre álló munkaerők sorából. Úgy érvelnek az urak, hogy ha valakit nem számolnak el munkásként, nem kell munkanélkülinek sem tekinteni. Ha pedig a kormány valakit beprésel abba a statisztikai csoportba, hogy “állása van, de nem dolgozik”, ezzel eléri azt, hogy a munkanélkülit mint alkalmazottat könyvelheti el. VégGil, aki például csak egyetlenegy órát is dolgozik a héten, ar.t szintén alkalma­zottként kezelik. Az eisenhoweri gazdasági programmnak a fellendülésre vonatkozó második szakasza a volt GM-elnök, Wilson a je­lenlegi védelmi miniszter bölcseletének általános alkalma­zása: “ami jó a General Motorsnak, az jó Amerikának.” Ezt világította meg a sok nemzeti ajándék és pecsenyeosztás a nagyvállalatoknak, ami az Eisenhower-uralom első évének legfőbb jellemvonása volt. Az eisenhoweri adóleszállitás, ami billió és billió dollár­ra rúgott, csaknem kizárólagosan a nagyvállalatok és befek­tetők markát üti. Ami itt folyik, az a nép vásárlóerejét továbbra is apasz­tani fogja. Ha kellőképpen tisztában vagyunk, hogy Ameri­kában a nép vásárlóerejére s az általános, magas életstand ardra kell alapozni a gazdasági fellendülést, csak akkor válik nyilvánvalóvá, hogy az eisenhoweri programmnak ez a sza­kasza a depresszió mily komoly okának fog bizonyulni. A hanyatlás egyik legnagyobb-okozója az a tény, hogy családjaink 50 százaléka nem keres elég évi jövedelmet ah­hoz, hogy tisztes megélhetéshez jusson. Ennek az ötven szá­zaléknak nagy része néger és más kisebbségi családokból áll, akik legtöbbet szenvednek a munkahelyek körül észlel­hető megkülönböztetéstől. Ennek helyrepótlására irányuló erőfeszítések láthatók a becsületes munkásalkalmazásról szó­ló javaslatban, ámde jelenleg a kongresszus mindkét pártja kegyétien árulást követ el ez ellen. Családjaink ötven százaléka az összes amerikai csalá­dok megtakarított pénzének csupán 1 százalékát mondhatja magáénak. A mérleg másik serpenyőjében azt találjuk, hogy családjaink leggazdagabb 10 százalékának birtokában van az összes megtakarított pénz 66 százaléka. Ez az egyenlőt­lenség rejlik a depresszió és a munkanélküliség gyökerében. Most még^csak annyit lehet látni, hogy mindaz, amit az -eisenhoweri nagytőkés republikánus kormányzat gazdasági­lag tervez, a nép csökkenő vásárlóerejének csökkentésével súlyosbítani fogja ezt a kiegyensúlyozatlanságot. R. N. j Netn mindenkinek megy olyan jól Amerikában, mint ahogy j Nagy Ferenc ur állítja. Mrs. Betty Forsell 26 éves Tacoma, j Wash.-i asszony, akit férje elhagyott, aki munkát nem volt képes kapni, beteg volt s^ a segélyből nem tudta gyermekét ' táplálni, kétségbeesésében' agyonlőtte 89 éves nagyapját és 1 fi éves kislányát. 24 rendőrnek sikerült csak az őrületbe kér- ^ getett asszonyt lefégyverexni ée kórházba vinni DETROIT 1954-BEN HULLASZÁLLÍTÓ KOCSIBAN “LAKIK” EGY 8-TAGU CSALÁD “No, én nem aggódnék Detroit miatt. Nemsokára itt a tavasz és minden rendben lesz.” Wilson, nemzetvédelmi miniszter. Négy héttel ezelőtt történt, hogy James Elmer Craft-et, aki 46 éves, feleségét, Elizabeth-et, aki 36 éves és összesen 8 gyer- mékük van, kilakoltatták farm­házukból, az Orion-tó közelében. Craft még tavaly szeptember­ben vesztette el állását, mint köszörülő munkás, mert a cége becsukott. Bejöttek Detroitba, de lakásra nem lévén pénzük, végül is egy hullaszállitó kocsi­ban ütötték fel szállásukat. Az­óta ott élnek nyolcán a család­ból, mert az egyik fiú, amint illik, a hadseregben szolgál, egy másik pedig ismerőseinél lakik, mert nincs hely a számára a te­metkezési kocsiban. A gyerme­kek mind egészséges, erős fizi­kummal rendelkeznek és nem olyanok, mint a nyomortanyák elcsenevészedett, agyonéhezett szerencsétlenei. De éppen ez a tragikus. Éppen az borzasztjt el. a szemlélőt, hogy ezt az életerős családot dobják oda a nyomor kegyetlen torkába, ahol meg­őrlődnek és tönkremennek. Craft, amióta elvesztette állá­sát, azzal tartja el .családját, hogy színes léggömböket árul vásárokon, karácsonykor játék szereket és csecsebecséket árul- gatott, ebből azonban ilyen né­pes családot bajos, élelmezni: Egy barátjuk, akinek háza előtt tanyáznak a halottaskocsival, olykor-olykor mégengedi nekik, hogy meleg ételt készítsenek a konyhájában. A közeli vendéglő­ben pedig megengedték nekik, hogy reggeli mosdásaikat ott vé­gezzék. Vájjon innen, a halottasko­csiból mennek-e a gyermekek iskolába, ahol arra tanítják őket, hogy minden ember egyen­lőnek született és ékes szóla­mokkal ismertetik az amerikai életmódot és életfelfogást? Craft sikertelenül megpróbál­ta már, hogy szülővárosában, Virginiában, rokonainál elhe­lyezhesse a gyermekeit, most a Pontiac '.gyermekügyi hatóságai akarják elvenni * tőle őket, ő azonban nem engedi, mert mint mondja, “egész idő alatt sírná­nak.” ' ■. Emberek, akik dolgozni, gyer­mekek, akik tanulni akarnak, a társadalmi és a gazdasági rend­szer legszánandóbb áldozatai. Most még csak azt szeretnék tudni, nem fogják-e adóhátra­lék miatt elvenni tőlük a hulla­szállitó kocsit is, amelynek hát­só részében két sovány szalma­zsákon szokott aludni az egesz család. I Ami pedig Wilson hadügymi­niszter urat illeti, hogy ő nem aggódik a detroiti helyzet miatt azt meg tudjuk érteni. Az ő családjának nem kell ! hullaszállitó kocsiban laknia. A BERLINI KONFERENCIÁT EREDMÉNYESNEK TARTJÁK A moszkvai rádió a négy nagyhatalom külügyminiszte­reinek a berlini tanácskozáson elért egyezményét, amely sze­rint Genfben össze fognak ül­ni a Kínai Népköztársaság képviselőivel, a békéért vívott harc egyik eredményének je­ELÁRVEREZTÉK SHAW HAGYATÉKÁT • G. B. SHAW hallatlanul bölcs, éleseszü ember volt és — 94 esztendeig élt Angliában. Ezek az adottságok mindig is megóvták attól, hogy hamis illúziókat tápláljon az angol uralkodó osztályok tagjainak erkölcsi és szellemi színvona­láról. Nyilván ő tudta a legjobban, hogy halála után emlékét a hivatalos körök megbecsülik, ahol szellemi örökségét ápol­ják. De azt talán maga Shaw, ez az ironikus kétkedő, ez a megvesztegethetetlenül kritikus iró és gondolkodó sem kép­zelte, hogy fizikai hagyatékával is az történjék, ami ezekben a napokban végbement. Ha egyéb nem is, a hagyományos főúri képmutatás valóban megkövetelné, hogy legalább a látszatot i megőrizzék. Ezúttal azonban — valami még a képmutatásnál is erősebbnek bizonyult. Londonból jelentik, hogy az az angol állami vállalat, amelynek feladata a történelmi emlékek megőrzése, nyil­vános árverést rendezett a Shaw-muzeum emléktárgyaiból. Tehát hármat koppant a kalapács, s aki legtöbbet adott érte, becsomagolhatta Szent Johanna vagy a Pygmalion kéz­iratait, zsebébe rakhatta Shaw óráját, vagy a tollat, amely több bölcset, szépet és igazat irt le, mint a burzsoázia házi irói együttvéve. Ki ad többet érte? — kérdezték felemelve annak az Írónak emléktárgyait, akit sohasem tudtak meg­vásárolni. Az árverési hiénák még dörzsölték is a kezüket, mert a Shaw-muzeum kiárusítása — erről is szól a jelentés — üz­letnek sem utolsó. Hiszen mindazt, amihez itt égy nagy szel­lem munkásságának ezernyi emléke tapad — háromszoros áron veszik meg Amerikában, mint kuriózumot, amelyet a milliomos “műgyűjtő” Ízlésesen elhelyezhet könyvtárszobá­jában (ahol persze a könyvek is csak dísztárgyként szerepel­nek*— kivéve a detektivregényeket). Érthető és indokolt az az undor és tiltakozás, amit ez a becstelenség és Ízléstelenség ez alkalommal mindén becsü­letes és jóizlésü emberből kivált. De a Shaw-kiárusitás ügyében mégis az a legfontosabb, amitől szintén lehet ugyan undorodni, de ami ellen nem lehet tiltakozni: s ez a hivatalos Anglia önvallomása. Ennek az Angliának — nem kell Bemard Shaw, még az emlékétől is meg akarnak szabadulni. A nagy iró, akit az egész világ tisztel és szeret — nekik kínos és gyűlöletes. Gyűlölik Shawt, mert müveinek egész sora leleplezi, hogy ebben a társadalomba!! az előkelő szalonok urainak minden fontjához uzsora, szenny és vér tapad. Gyűlölik Shawt, mert izekre tépte azt a “finom” és “előkelő” képmutatást, amely a .kapitalista anyagi és érzelmi viszonyok visszataszító mez­telenségét takarta. Gyűlölik Shawt, mert nyíltan és hangosan kiállt a Szov­jetunió mellett, s a legvadabb fegyvercsörtetés idején sikra- szállt a békéért. Ezért bizonyult erősebbnek a Shaw elleni gyűlölet a “hagyománytiszteletet” hazudó angol képmutatásnál. Shaw kezeirása, tolla, órája, ki tudja miféle meghitt személyes tárgyai tehát odakerültek a milliomosok ritkaságai közé. Müvei ezzel csak még közelebb kerülnek igazi örökösei­hez, a haladó emberiséghez. lentette ki. Angol munkáspárti körök­ben is a béke felé vezető út­nak tekintik a berlini egyez­ményt. Azt mondják, hogy a konferencia bizonyságot tett a tárgyalások értékéről és megerősítette azt a hitet, hogy a Szovjetunió hajlandó tárgyalni. Ezzel szemben éles kritika hangzott el a berlini döntés­sel kapcsolatban Svngman Rhee, Csang Kaj-sek és itte­ni mccarthysta körök részé­ről. “A kommunisták békélte­tésének” vádját emelték H. Styles Bridges new hampshi- rei, H. Ferguson Mch.-i Know land californiai republikánus szenátorok. Richard Russel georgiai és Hubert Humphrey minnesotai «demokrata szená­torok visszhangozták a vádat. A Pravda azt írja, hogy a Kínával való találkozást a vi­lág közvéleményének nyomá­sára határozták el. John Foster Dulles külügy­miniszter a konferencia után kijelentette, hogy Berlinben 100 százalékra elérte azt, amit ö akart. Dulles a kong­resszus előtt kedden, az ame­rikai népnek pedig szerdán tett jelentést rádión. McCarthy autóbalesete NEW YORK. — A Park Ave­nue és ^ 48. utca sarkán össze­ütközött a taxi, amelyben Mc­Carthy szenátor és 29 éves fele­sége ültek, egy autóval, ame­lyet a 41 éves Bengt Nordberg nevű olaj vállalati söffőr veze­tett, aki be volt rúgva és nem volt hajtási ■ engedélye, illetve, ami volt, az már lejárt. McCar- thyné a bokáján, könnyű sérü­lést szenvedett, McCarthynak a hajaszála se görbült meg. A szenátor azért jött New Yorkba, hogy a Foley Square-i szövet­ségi törvényszéken Irving Pe­ress őrnagyot, a hadseregből nemrég kivált fogorvost, kihall­gassa állítólagos felforgatás ügyében. Esik az acéltermeles Az American Iron and Steel Institute az eheti acéltermelést 1 millió 730 ezer tonnára becsüli, 49 ezer tonnával kevesebbre, mint a múlt héten. A termelő- képesség 72.6 százalékra esett a multheti 74.6 százalékról \

Next

/
Oldalképek
Tartalom