Amerikai Magyar Szó, 1954. január-június (3. évfolyam, 1-24. szám)
1954-02-11 / 6. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ 9 February 11, 1954 rre feleljenek, ezzel szemben nyomatékosan ajánljuk, hogy forduljanak tanácsért a bevándoroltak országos védelmi szervezetéhez vagy pedig megfelelő szakügyvédhez. Miközben ezek a visszásságok folynak, egy maroknyi kongresszusi képviselő sürgeti az Eisen- hower-kormányt, hogy a kongresszus jelenlegi ülésszaka folyamán ne változtassa meg a Walter- McCarran-féle fajvédő, fasisztajellegü bevándorlási törvényt. Mint ismeretes, harminckét kongresszusi képviselő közösen benyújtotta a Walter-McCarran- törvény eltörlésére vonatkozó Lehman-Celler-féle törvényjavaslatot. A N. Y. Times 1954 szeptember 24-i számában jelentés olvasható, hogy szenátorok összeültek és elhatározták, hogy semmiféle módosítást nem tesznek a bevándorlási törvényen. Ez annyit jelent, hogy a kongresszusi bizottságban eltesznek az útból minden törvényjavaslatot, amely a Walter-McCarran-törvény megváltoztatására irányul, a külföldi származásúak elleni támadások pedig folytatódnak. 1954 február 27-én a Yugoslav Hall-ban konferenciát fognak tartani a Walter-McCarran-törvény eltörléséért és áldozatainak védelméért. A konferencia egyik kitűzött célja, hogy cselekvési programmot dolgozzon ki annak érdekében, hogy nyilvános meghallgatásokat tartsanak a Lehman- Cejler-javaslat érdekében, mert csak ez lehet az első lépés a Walter-McCarran eltörlése felé. Egy másik igen fontos célkitűzés az, hogy biztosítsák N. Y. államban mindenkinek, aki a Walter-Mc Carran-törvénynek áldozatul esik, hogy nem marad védtelenül. Lapunk olvasóit tehát felkérjük, hogy a konferencia érdekében jelenjenek meg úgy a konferencián, mint az azt követő banketten. Lépjenek érintkezésbe a rendezőséggel: Suite 101, 23 West 26. utca, N. Y. 10, N. Y. Telefon: MU 4-345S. Miért sztrájkol az amerikai munkás Irta: Nagy F., volt magyar miniszterelnök Minden kommentár nélkül közöljük az alanti részletet Nagy Ferenc cikkéből a Szabadság 1954 február 3-iki számában. Amennyiben akadna olvasóink között, aki megjegyzést akarna fűzni hozzá, annak írását lapunk következő számaiban szívesen közöljük. “Hol van az a magyar munkás, aki nem tudná, hogy milyenek a munkás viszonyok Amerikában? Hát, ha az amerikai munkásságnak alig futja a legszükségesebbekre, akkor miből vette vagy építette három hálószobás, fürdőszobás, telefonos házát, ami egy tipikus amerikai munkás otthonnak felel meg. Honnan veszi és cseréli két-három évenként az autóját? Hogy van televíziója, jégszekrénye, mosógépe, villanytűzhelye, ebédlője és szalonja? És ha igy van, miért sztrájkol? Mert még többet akar keresni. Mert el akar menni két hétre Floridába vagy Californiába fürödni és pihenni.” Vaj és margarin Amerika népe 1939 óta félére csökkentette a vaj fogyasztását. Miért ? Azért, mert nem szeretik a vajat? Azért, mert kevesebb gyermek van, akinek piritósára vajat szeret kenni a szerető anya? Természetes, hogy nem ezért. A vaj fogyasztása a nagy háborús és hidegháborús prosperitás ellenére a felére csökkent elsősorban azért, mert a vaj túl drága. Másodsorban azért, mert időközben “törvényesítették”, azaz megengedték a sárgára festését a margarinnak, amely tápértékben csaknem egyenlő a vajjal, bár Ízben nem, de amely viszont fele annyiba kerül. És az amerikai munkásság, amelynek Nagy Ferenc véleménye szerint, olyan jó dolga van, hogy csak akkor megy sztrájkba, ha extra fizetést akar kiverekedni a Miamiban való üdülésre, ennélfogva csökkentette a vaj fogyasztását és pótolja azt margarinnál. Ez a kép egyik oldala. A másik oldala a következő. Hogy a tejtermelő farmerek százezreinek tönkremenését megakadályozza a kormány — amely meggyorsítaná a válság kibontakozását, — szubvencionálják a tej és vajtermelőket. A kormány garantál minden vajtermelőnek G6 és fél centet a vaj fontjáért. Ha az illető kevesebbért adja el, a kormány' megtéríti neki a különbözetet. Ha pedig nincs vevője, akkor megveszi tőle az eladatlan készletet. A vaj fogyasztás óriási csökkenése következtében a .kormány• kezén levő yajkészlet rohamosan növekszik. Mig 1952 dec. 21-én mindössze 16 millió font vaj volt a kormány raktáraiban, addig már az elmúlt december havában TÖBB MINT TIZENÖTSZÖR annyi, azaz ’250 millió vaj hegy volt felhalmozva a kormány raktáraiban, fagyasztóiban, barlangüregekben és mindenütt ahova csak vajat lehetett elraktározni. De a vajhegy tovább növekszik, Amerika szorgalmas farmerei és ugyancsak szorgalmas tehenei termelik a vajat. És miközben az amerikai nép egyre kevesebb vajat képes vásárolni — hiszen 80 cent körül árulják fontját — azalatt olyan rohamosan növekszik a felhasználatlan vaj, hogy már ez év márciusára 400 MILLIÓ FONT lesz felhalmozva! És nem tudják mitévők legyenek vele. Egy amerikai közvetito el akart adni ebből a rengeteg felhalmozásból egy viszonylag kicsiny hányadot, 40 millió fontot a Szovjetuniónak, amely hajlandó lett volna a világpiaci árat, 50 centet fontonkint — fizetni, de az Eisenhower- kormány visszautasította azt. “Nem fogjuk elkótyavetyélni a vajunkat”, jegyezte meg erről nagy bölcsen egy vidéki magyar hetilap, a Bethlehemi Híradó, Szóval az amerikai nép nem fogyaszthatja, mert túl drága, a Szovjetunió népe meg nem fogyaszthatja, mert az Eisenhower-kormány a hidegháborút a vajra is kiterjesztette. A kormánynak, mellesleg megjegyezve, eddig több mint 150 millió dollárjába került a vaj felhalmozása. Ehhez még hozzátehetjük a tojás körül fennállt hasonló helyzetet, ami 189 millió dollárjába került a kormánynak 1946 és 1950 között. 3,500 millió tojást gyűjtött annakidején a kormány. Egyrészt ugyan eladtuk “Marshall-terv” segélyként az európai országoknak, de nagyrésze a kormány kezén rothadt meg. “Az ég szerelmére, fogd be a szád!” Lapunk multheti számában közöltük Wilson külügyminiszter abbeli megállapítását, hogy itt /Amerikában tulsokan csörtetik az atombombát. Célzést tett arra is, hogy vonatkozik ez a kormány igen magasrangu tagjaira is. Wall Street “ifjabb” pártnerei, az angol imperialisták sem maradnak el túl messze az amerikai csörtető nagybácsik mögött. Bizonyíték erről az erősen konzeryativ londoni “Daily Mirror”- ban megjelent vezércikk, melynek “Az ég szerelmére, fogd be a szád” volt a kifejező cime és Lord • Montgomery amerikai kijelentéseiről volt benne szó: “Fületlen bombot sem adunk Montgomery mondanivalóira. UndorodAsig megcsömörlöttünk véleményeitől. A víziló tapintatosságával és finom ösztönével választja meg az időt és a helyet fecsegéseihez. . “Berlinben éppen most folyik a külügyminiszterek értekezlete, amelynek célja a béke ügyének megszilárdítása. Montgomery pedig pontosan ezt az időt választja ki, hogy kijelentbe, milyen nagy szükség van arra, hogy készen tartsuk az atombombát... Montgomery nyilván kételkedik a berlini konferencia eredményeiben. De legalább módot nyújthatott volna arra, hogy a Nyugat bebizonyítsa: gondolataink jelenleg a békeülésen járnak, nem pedik totális háborún. Montgomery ártatlan képpel azt fecsegi, hogy a legközelebbi háború “pompás muri” lesz. Mit gondolnánk, ha például Vorosilov marsall mondott volna ilyesmit? Fájdalom, nehéz dolog visszatartani Montgomery!. attól, hogy irtózatos szamárságokat ne mondjon a nyilvánosság előtt. De legalább tagadjuk meg baklövéseit és kérjük, hogy ezentúl fogja be azt a nagy száját.” Marcantonio “jószomszéd” pártja ALBANY. — Vito Marcantonio és két társa megkapták a hivatalos engedélyt, hogy uj politikai pártot alapítsanak. Az uj párt neve “Jószomszéd Párt” lesz. A párt célkitűzése feltehetően az lesz, hogy Marcantonio újból való megválasztását lehetővé tegye a 18. manhattani kongresz- szusi választókerületben. Ez alkalommal Marcantonio nyilatkozatot bocsátott ki, amelyben többek közt azt mondja, hogy sem a republikánus, sem a demokrata párt, sem pedig az ALP, az American Labor Party, nem képviselik a nép ügyét és érdekeit. A nyilatkozatnak ez a tétele visszás érzelmeket váltott ki széles körökben. Azok az emberek, akik a múltban Marcantonio mögött tömörültek, nem tudják felfogni, hogyan lehetséges, hogy az a párt, amelynek élén még néhány hónappal ezelőtt Marcantonio állt és nagyszabású népi célkitűzésekért harcolt, miért ne képviselhetné a nép ügyét a jövőben éppenugy, mint ahogy á múltban is tette. 214,000 dollár McCarthynak Hogy a kongresszus 214,000 dollárt szavazott meg McCarthy szenátornak, hogy folytathassa eddigi tevékenységét, azon nincs különösebb csodálkoznivaló, bár a múlt tapasztalatai azt bizonyítják, hogy a wisconsini szenátor egyik baklövést a másik után követte el és vádjait a megtámadott emberekkel szemben egyszer sem tudta bizonyítani. Csodálkozni lehet azonban azon, hogy a szenátus szavazata 85:1 arányban történt, vagyis hogy szinte az egész szenátusban csak egyetlenegy ember merte felemelni tiltakozó hangját a McCarthy-bizottságnak adott összeg megadása ellen. Hirtelenjében nem tudjuk, hány demokrata szenátor volt, aki McCarthy mellett szavazott, de bizonyos, hogy szép számmal lehettek. Jellemző, hogy ebben a legkiélezettebb, szélsőséges kérdésben, melyben ha volna különbség a republikánus és demokrata párt felfogása, programra ja, kül- és belpolitikai célkitűzése s egyebek tekintetében, a legjobban megmutatkozhatott volna a különbség, — a két nagypárt azonos, meghunyászkodott hévvel tolakodott a munkásellenes szenátor nyomába. Szép kis demokraták azok, akik 1 szavazat híján ugyanazt a tamtamot verdesik, mint a republikánusok akkor, amikor eretneküldözésről, a fasizmus dögletes szagát árasztó megmozdulásról van szó. Kiket ismernek hát el vezérükül ezek a “liberálisabb” demokrata szenátorok: McCarthyt vagy pedig Truman elnököt, saját pártjuk címzetes vezérét, aki nyolc éven keresztül, az elmúlt év leszámításával, tényleges, cselekvő vezérük volt? A kérdést nem szónuki fogásból tesszük fel. Emlékezetes. hogy a volt elnök ellen az év végén a Brownell-Hoover által vezetett támadásra Truman erélyesen válaszolt és ebben a válaszában többek közt a következő kijelentést tette: “A mccarthyzmus az igazság megrontása, a tisztességes játék iránti történelmi odaadásunk cserbenhagyása. A korrekt jogi eljárás eszméjének feladása. A nagy hazugság módszere ez, az alaptalan vádemelés bármely "állampolgár ellen az amerikaiság vagy a biztonság nevében. A demagóg hatalomba jutása ez, aki valótlanságban tud csak lélegzeni. A félelem terjesztése ez és társadalmunk minden színvonalába vetett hitünk lerombolása... Ez a förtelmes rákbetegség eszi fel Amerika életszerveit és elpusztíthatja a szabadság gyönyörű épületét.” Ezt mondta Truman elnök még csak hetekkel ezelőtt. Elég súlyos szavak, elég lesújtó Ítéletek ahhoz, hogy az emberek, a nép, a polgárság, politikai állásfoglalásra való tekintet nélkül, alaposan megszívlelje és emlékezetébe vésse. Amikor Truman saját bőrét védte a lehetetlen vádak ellen, akkor akarva, nem akarva minden amerikai polgárt is védett. Ezenkívül azonban ő még demokrata vezér is, de hivei, a demokrata szenátorok, demokrata farkcsóválásukkal a republikánus führert tisztelték meg-. Nyilván begyulladtak mind, egy kivételével, nehogy a Hitlert-utánzó az ő fejük felett suhogtassa meg fütykösét, pedig hát őket mégiscsak védi a szenátori sérthetetlenség. Mit szóljanak az üldözött négerek, az üldözött nemzetiségűek, az üldözött munkásmozgalmi emberek, akiket ilyesmivel nem védenek? De ha a nép öntudatra ébred, ha novemberben a szavazófülkébe már öntudatra ébredt és egy- ségbeforrt nép vonul be, a nép védelme és akarata hathatósabb erőnek bizonyulhat, mint érdek- szövetkezetbe tömörült lakkcipős urak minden hetvenkedése. Chicago ünnepel Volt idő, amikor Chicago a haladószellemü amerikai magyar munkásmozgalom egyik legfontosabb központja volt. Lüktető társadalmi és kultúráiét, folyt a' Magyar Kulturházban, előadások, amelyeken nem egy esetben nagynevű magyar orvosok voltak az előadók, politikai viták, akciók, gyűlések, ünnepélyek, segélyakciók követték egymást. Nem árulunk el titkot és néni csökkentjük Chicago tekintélyét, ha leszögezzük, hogy bizony az idő múlása nyomot hagyott chicagói mozgalmunkon is. Számos derék, aktiv munkástárs más városba költözött, nem egy az óhazába. Sok nagyszerű (Folytatás a 10-i koldalon) .
