Amerikai Magyar Szó, 1954. január-június (3. évfolyam, 1-24. szám)
1954-06-17 / 23. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ June 17, 1954 Megegyezésre jutott a CIO és az AFL vezetősége WASHINGTON. — Komoly lépést tett előre Amerika szervezett munkássága. George Meany, az AFL elnöke, és Walter Reuther a GIO elnöke két éves szerződést kötöttek, mely szerint kötelezik magukat a tagcsábitások ab- banhagyására. A létrejött egyezmény 94 szakszervezetet és 10 millió munkást érint. Nem csoda, ha a Mayflower hotelban ünnepélyes keretek között kötötték meg ezt az egyezményt. Utána nyilatkozatot adtak ki mely szerint “rendkívüli történelmi események minősitik a megegyezést az amerikai munkásság számára”. Megjegyezték hogy lehet, hogy a fenti lépés megadja az eshetőséget a két munkásszövetség szerves egyesülésére. Meany 65, Reuther 24 szakszervezet nevében irta alá a szerződést azzal, hogy azonnal hatályba lép és két teljes esztendeig, 1955 december 31-ig, érvényben marad. David L. Cole-t, a szövetségi közbenjáró és tanácsadó szervezet volt igazgatóját nevezték ki, hogy az esetleges felmerülő tagcsábitási kérdésekben, illetve próbálgatásokban biráskodjon a szerződő szak- szervezetek között. Három hatalmas szervezet kimaradt Három hatalmas szakszervezet nem csatlakozott eddig a szerződő felekhez. A teherautó soffőrök szakszervezete, (AFL) az acél munkások (CIO) és a bányászok szak- szervezete, úgyszintén az asztalosok,’ illetve famunkások szakszervezete. Meany szerint a 111 AFL szakszervezetek közül, melyek nem csatlakoztak még, 30 a kisebbek közé tartozik, de azok sohasem vettek részt a tagcsábitások- ban és őket sem bántották, úgy hogy ezeket fel sem kérik a szerződéshez való csatlakozásra, de a többi 16-ot feltétlenül felkérik a csatlakozásra. Reuther szerint mindössze négy GIO szervezet nem csatlakozott eddig: a litográfusok, az acélmunkások, a hajógyári munkások és az újságírók szakszervezete. Véleménye szerint az újságírók csatlakozása csak rövid idő kérdése. Általában 5 milliónyira teszik azok számát, akik még nem csatlakoztak. Csak fegyverszünet van A két munkásvezér nyilatkozatában megemlítette, hogy ezt a szerződésfcsupán fegy-' verszíinetnek tekintik. A kétéves fegyverszünet alkalmat ad, hogy megoldják rengeteg ellentétes problémájukat és kisimítsák útjukat esetleg a szerves egyesülésre, egyetlen hatalmas szakszervezeti mozgalom létrehozására is. “Lesznek könnyen megoldható problémák, de komoly, nehezen megoldhatók is akadnak” — mondta a két vezér nyilatkozata. — Sok helyen nagy az elkeseredés az egymás elleni hadjáratok miatt. Egyes szervezeteknél valóban nagyon elmérgesedett a dolog, azonban úgy érzik, hogy jó akaratú tárgyalásokkal minden kérdés előbb-utóbb megoldható lesz. A munkásság csak nyerhet együttműködésükből. Az egymás elleni harc megszüntetése összetartásra vezethet, mely csak javára szolgálhat a munkásság'érde- keinek. Úgy, hogy remélik, hogy. sohasem fognak többé egymás ellen harcolni”, mondották. ' “Tény az, hogy az utolsó 18 esztendőben minden kisér- letiink csődöt mondott a két szakszervezet egyesítésére. “Nem .tárgyalhattunk komolyan békéről, amikor folytattuk a harcot egymás ellen. “Az a meggyőződésünk, i hogy most reálisabban látunk I a dologhoz. Csak ha béke van ; közöttünk, tárgyalhatunk ko-1 molyán az egyesülésről”, — folytatták a nyilatkozatban. | “Egyezményünk utat nyit, ! hogy minden szervezet lecsat- lakozhassék. Nem okozott i csalódást részünkre, hogy| nem mindengvik szakszerve- j zet csatlakozott hoz zánk j azonnal. Előbb-utóbb mind-; egyik 'közénk jön azok közül, i amelyek sokat szenvedted a kölcsönös tagcsábitásoktól. “A munkásosztály manapság nem engedheti meg magának Amerikában a szétszakadást. Amig mi erőnket fecséreljük a testvérharcban, a haladás ellenségei egyi^ erősebben támadnak ellenünk, úgy a gazdasági, mint a poA Detroiti Petőfi Kö' Kellemes Családi Kosaras Kirándulást rendez junius 27-én, vasárnap egész nap a MISHINSZKY (Lidi néni) farmon. Délelőtt szalonnasütés, délben a magunkkal hozott ebédet fogyasztjuk el, frissítőkről gondoskodunk. — Délután kellemes társasjáték szórakozás. Széket és kártya-asztalt lehetőleg mindenki hozzon magával. ÚTIRÁNY: A Telegraph Roadon a West Roadig, jobbra az Arsenal Roadig jobbra a Farmig. litikai és törvényhozási frontokon. “Hazánk egyre terjeszkedik. Munkásmozgalmunk sem maradhat e terjeszkedés mögött. Szent kötelességünk, hogy megszervezzük a szervezetlen munkásokat ahelyett hogy egymás szervezeteiből próbáljunk tagokat elorozni.” Meany a kérdésekre felelve, még megjegyezte, hogy az AFL szervezetein belül folyó tagcsábitásokat a munkásszövetségen belül próbálják majd megoldani. Meg sem említette a két szervezettől függetlenül működő szakszervezeteket, melyek szintén állandóan ki vannak téve a tagcsábi- tásoknak. Mint például a UE, a Mine Mill and Smelter Workers Union, stb. Az ünnepélyes szerződés megkötése a Mayflower Hotel nagy gyüléstermében történt. A CIO körülbelül 12 delegátussal képviseltette magát, élükön Walter Reuther elnökkel. Az AFL delegátusai is mind vezetőkből álltak. Az újságok fotóriporterei és a televízió állomások felvevői is megjelentek e fontos értekezleten. Fontos lépés előre E szerződés létre jövetelét örömmel üdvözölheti mindenki, aki szivén viseli a munkásság érdekeit. Végre a többéves testvérharcok után megerősjödhet a munkásság szakszervezeti mozgalma. — Mindenki tudja, hogy egyesülésben rejlik az erő. Igaz, Meany kijelentette, hogy ez a szerződés csak fegyverszünet. Maga a szerződés is sok kívánni valót hagy hátra, ha látjuk, hogy a szakszervezeti tagság egy- harmada kimaradt a szerződésből. Ez nagyban befolyásolja a szerződés erejét, de majd elválik, a gyakorlatban, hogy milyen lesz a hatása. Rendkívül fontos tényezők léptek életbe hazánk politikai életében az alatt a két év alatt, amióta a tárgyalások folytak. Úgy a gazdasági, mint a politikai helyzet nagyon fenyegetővé vált a munkásság számára. Hasonló helyzetben csupán a 30-as években volt az amerikai munkásság, de még akkor se volt olyan fenyegető, mint ma. A “fegyverszünet” ma nem elégséges. Ma kölcsönös segítségre való a munkásságnak szüksége. A növekvő veszély az összes szakszervezeteket, az egész munkásságot fenyegeti. A közelgő gazdasági válság, a munkásságot guzsba- kötő törvényjavaslatok tömkelegé ellen folyó harcban teljes együttműködésre van szükség. A novemberi választásokban a munkásság ellenségeinek kibuktatása egyaránt fontos minden szakszervezet számára. Az egyes uniók érzik már az együttműködés rendkívüli fontosságát. A bányászok, a teherautó soffőrök és az acéliparban dolgozó szervezetek ÁZSIA HANGJA Több mint fél évszázad telt el azóta, hogy Cecil Rhodes, a gyarmatosítás egyik legellenszenvesebb képviselője egy ízben tenyerét Afrika és Dél-Ázsia térképére fektetve, igy kiáltott fel: “All british!” — Mind angol!” Azóta nagyot fordult áz idő. A genfi értekezleten a gyarmati hatalmak képviselőinek kézzelfoghatóan kell tapasztalniok, hogy a zűrzavar hullámaiból uj világrész emelkedik ki. Az ázsiai népek felszabadulásukért folytatott küzdelmükben egymástól világosan eltérő három fejlődési szakaszt értek el. A Kínai Népköztársaság, a Koréi Népi Demokratikus Köztársaság végérvényesen lerázta magáré] az imperialista uralmat, uj útra, a szocializmus építésének útjára lépett. Dél-Ázsia országai: India, Pakisztán, Indonézia, Burma, Ceylon függetlenségüket nem fegyverrel harcolták ki s éppen ezért ezernyi szál kapcsolja még őket az imjerializmus katonai, politikai és gazdasági rendszeréhez. Mégis politikájukat egyre inkább az igazi füg- getlenségre' való. törekvés, az ázsiai népek szolidaritásának érzése és a tagadhatatlan tények reális felismerése jellemzi. A fejlődésben a középkeleti országok maradtak leginkább el. Az imperializmus tartóoszlopait azonban egyre növekvő erővel ostromolják itt is a független nemzeti lét kiharcolásának népi mozgalmai. A Kinai Népköztársaság világpolitikai jelentőségét ma már csak néhány, a valóságtól elrugaszkodott politikus tagadja. Genf ben az Egyesült Államok küldöttsége különféle jogi csürés-csavarással igyekezett úgy beállítani a helyzetet, mintha az értekezlet csak négy nagyhatalom tanácskozása volna és Kina a többi érdekelt ország sorában nyert vpl- no jogot a részvételre. A tények azonban ezúttal is erősebbnek bizonyultak. Világosan kitűnt, hogy a Kinai Népköztársaság aktív közreműködése nélkül sem Korea egységének és békéjének helyreállítását, sem az indokinai probléma megoldását nem lehet eléírni. A Genfben tárgyaló nyugati küldöttségeknek fel kellett ismerniük, hogy a világon a Kinai Népköztársaság személyében uj nagyhatalom jelent meg, amely nem statisztaként szerepel a nemzetközi porondon, hanem független, önálló politikát folytat, hatalmas és stabilizáló tényező Ázsiában és a Csendes-óceán medencéjében. A nyugati küldötteknek szorongó érzéssel kellett tudomásul- venniök, hogy az ázsiai kérdésekről tárgyaló értekezleten egyetlen jelentősebb ázsiai országot sem tudtak megszólaltatni maguk mellett, hacsak valami megbocsáthatatlan politikai tévedés folytán Singman Rhee-t és Bao Dajt nem nagyították föl erre a szerepre. Vájjon milyen “ázsiai” politika lehet az — vetődik fel a kérdés — amely egyetlen ázsiai országnak sem kell? . Igen sok vitára, magyarázgatásra ad okot évek óta a délázsiai országok s ezek közül is a legnépesebb. India magatartása. Nyugaton — főleg Amerikában — kétkulacsosság- gal vádolják a délázsiai országokat, Nehru Janus-arcu politikát követ — állapítják meg időről-időre a politikai szónokok és hírmagyarázók. Éppen a genfi értekezlet alatt azonban a délázsiai országok magatartásában olyan változás történt, amely hatásait és következményeit tekintve, immár nemcsak a UN erőviszonyaiban, hanem a világ valóságos erőviszonyaiban is eltolódásokat okoz. Világosabban: India és a délázsiai országok cselekvőén, elhatározó jelleggel avatkoztak be a nemzetközi események menetébe. Az a tény, hogy Washington tervezett délázsiai támadó katonai szövetség mindezideig nem jött létre, kétségkívül elsősorban a colombói értekezlet határozatainak és a délázsiai országok állásfoglalásának következménye. Jóllehet, az amerikai politikai stratégák nem adták föl e szövetség létrehozásának tervét és az indokinai háború “nemzetközisítésére” irányuló törekvéseket, mégis komolyan elgondolkoztak azon a lehetőségen, hogy egy úgynevezett délázsiai NATO-ban egyetlen délázsiai ország sem venne részt. A földrajzzal az atlanti szövetség is meglehetősen hadilábon áll, mióta Törökország és Görögország botcsinálta “atlanti” hatalommá vált,, de ennél még elképesz- tőbb torzszülött lenne.: ázsiai katonai szövetség — az ázsiai országok nélkül. Az imperialista uralom lerázásáért és a nemzeti függetlenség megvalósításáért folytatott küzdelem kétségkívül az Arab-Keleten ütközik a legnagyobb nehézségekbe. Ez a terület stratégiai jelentőségénél és olajban való gazdagságánál fogva döntő fontosságú az imperializmus számára. A Dardanelláktól a Perzsa-öbölig imperialista katonai támaszpontok láncolata biztosítja a fegyverek hatalmával a City és a Wall Street számára a három kontinens eme érintkezési*területét. Az egymást követő államcsínyek, az iráni és egyiptomi helyzet ingatagsága azonban azt bizonyítja, hogy a felszin alatt itt is érlelődnek, sűrűsödnek a népi függetlenségi mozgalom energiái. Pét hő Tibor már megkötötték a hármas szövetséget. Igazi erőt azonban csak a munkásság teljes egyii ttmüködésétől várhatunk. Fontos a fegyverszünet is, de jelenlegi kormányunk a nagy részvénytársaságokkal karöltve nem hisz a békekötésben, sőt egyre jobban készül a harcra, mely nemcsak egv-egy szervezet, hanem a munkásság összes szervezete főleg a szakszervizetek teljes széttörésére irányul.-4____
