Amerikai Magyar Szó, 1954. január-június (3. évfolyam, 1-24. szám)
1954-05-27 / 20. szám
May 27, 1954 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 3 Mit jelent az elkülönítés elleni döntés? A legfelső törvényszék kilenc tagja ritkaság- számbamenő egyhangú ítélettel kimondta — amint erről multheti számunkban már jelentettünk — hogy a nyilvános iskolákban a néger tanulókkal szemben gyakorolt elkülönítés “megtagadása a törvények mindenkire egyformán érvényes védelmének.” Nemcsak a baloldali, hanem az egész jobboldali sajtó, amelyet mi kalmársajtónak szoktunk nevezni, példátlan lelkesedéssel fogadta a legfelső törvényszéknek ezt a döntését. A sajtó kivételes nagy helyet szentel ennek a történelmi nevezetességű döntésnek, amely egy régi, régi viszályt, egy rengeteg sokat vitatott kérdést old meg szerencsésen. Tagadhatatlan, hogy az elkülönítés ellen hozott e döntés óriási győzelem a béke és a demokrácia tábora számára. Ezt minden esetleges meggondolás és minden mögöttes szándék mellett is határozotan el kell ismernünk. Tisztelet a néger népnek és fehér szövetségeseinek Mindenek előtt azon egyének és erők előtt kell meghajtanunk zászlónkat, akiknek részük volt a győzelem kivívásában. Tisztelet mindenekelőtt a néger népnek, amely lankadatlan erővel harcolt az úgynevezett “elválasztott-de egyenlő” bánásmód tanának elítéléséért, amely tanban az alkotmány megtagadását és a demokratikus jogok cinikus megsértését látta. Ez az elv ugyanis (a- melyre az alábbiakban még visszatérünk,) azt hirdette, hogy ha külön, elválasztott iskolákban tanítják is a néger és fehér tanulókat, ez az elválasztás mégis megadja a négereknek az egyenlőséget, mert a tananyag, az iskolai felszerelés és minden egyéb teljesen egyenlő a fehér iskolák módszereivel, panaszra tehát nem lehet ok. Tisztelet-a múlt és jelen nemzedék néger fér- fiainak, nőinek és gyermekeinek, akik egész életükön át küzdöttek az alkotmány védelmében, tisztelet az országos négervédelmi szervezet tagságának ; a néger és nem néger ügyvédeknek, akik a harcot a törvényszékek előtt vívták meg; tisztelet azon hősi férfiak hosszú névsorának, akik a harc élén állottak: dr. W. B. DuBoisnak, William Trotternek, James Weldon Johnsonnak, Robert S. Abbottnak, Paul Robesonnak, William L. Pattersonnak, valamint Benjamin J. Davisnek, Henry Winstonnak és James Jacksonnak, akik az ebben a harcban teljesitett szerepükért jelenleg súlyos szenvedéssel fizetnek a kormány üldözéséért. Tisztelet a néger nép azon fehér szövetségeseinek, a munkásmozgalom férfiainak és nőinek és főleg a déli fehéreknek, akik egyre nagyobb számban csatlakoztak az alkotmányért vívott harchoz és a négerek védelméhez, az elkülönítés, a megkülönböztetés vagy a lincsperek vége- szakadatlan láncolatában. Gondoljunk olyan esetekre, mint a “scottsboroi fiuk”, a “trentoni hat néger”, a martinsvillei 7, Robert Wesley esete, vagy néger lakók melletti kiállások, mint például a newyorki Stuyvesant-házcsoportban, a chicagói Trumbull Parkban s ehhez hasonlókra. jón ki magának. Amerika szivéig hat el, azokat a dolgokat érinti, amelyek által a nemzet él...” A néger sajtó egyik kiváló reprezentánsa, a “Chicago Defender” vizércikke a következő megállapítást teszi: “Sem az atombombának, sem a hidrogénbombának nem lesz olyan jelentősége demokráciánk számára, mint a legfelső törvényszék azon egyhangúlag hozott döntésének, hogy a faji elkülönítés sérti alkotmányunk szellemét és betűjét. Ez a kettős társadalom végének kezdetét jelenti az amerikai életben.” Itt van egy izelitő az ellenséges déli sajtó egyik lapjából a “The Birmingham News’'-ból: “A mi lapunk mélyen sajnálja, hogy a legfelső törvényszék olyan döntést hozott, hogy a nyilvános iskolák néger és fehér tanulóinak elkülönítése alkotmányellenes. Ezzel megdöntötték az ‘elválasztott-de-egyenlö’ bánásmód tanát... A ‘The News’ meg van győzőve, hogy a közérdek és az államok jogaival kapcsolatos meggondolások, amelyek a hatályon kívül helyezett 1896-as döntés alapját képezték, még mindig alkalmazásban vannak és jobban szolgálnák a haladást faji viszonylatokban és a közoktatásban.” A döntés analízise Mindezek előrebocsátása után meg kell közelebbről is vizsgálnunk a döntés jelentőségét. Bom- baszerü meglepetést többet között azért okozott, mert már évek óta olyan időket él^az amerikai nép, amikor alkotmánybiztositotta jogainak lassú, burkolt és nyílt lemorzsolását tapasztalja. A Truman-kormány alatt kezdett hidegháború ürügye alatt, a nemzetvédelem palástja mögött, fogtak hozzá a népjogok lefaragásához, Egy a Wall Street imperializmusa által mondvacsinált “veszély” lehetőségeire hivatkozva végezték év.ek óta, akár a Taft-Hartley-törvény segítségével, akár rendőri brutalitással, a szervezkedési jog, a sztrájkjog eltiprását, a szólás- és gyülekezési szabadság megnyirbálását, a tanszabadság fojtoga- tását, a gondolatszabadság, a művészet, a politikai felfogás megcenzurázását és kizsigerelését. A demokráciának ezt a fokozatos leziillését megdöbbenve figyelte a gondolkodó elme és ime, egyszerre, váratlanul jön felülről az áldás egy súlyos, régen esedékes demokratikus jog elismerésével. Mi történt? Hogyan lehetséges ez? Mi benne a politika? Ha a néger nép, a demokratikusan érző elemek, a haladószellemti erők ünnepük a döntésben a demokrácia feltétlen erősbödését, óvatosan kell kezelni a nagysajtó ujjongását, hiszen az eddig mást se csinált, mint zsíros hangokkal szekundált a fasizmus lejtője felé sodró reakciónak, az imperialista jogfosztó módszereknek. Akarva, nem akarva is arra kell gondolni, hogy a jobboldali sajtó hejehujája mögött politikai érzelmek topor- zékolnak: ez a választások esztendeje és a legfelső törvényszék a republikánus kormány áldásával (a döntés kihirdetésénél megjelent az a Brownell igazságügyminiszter, aki most nyújtotta be az összes szakszervezetek létezésére végzetessé válható két romboló törvényjavaslatát és a főbi- rák közt ott volt a sötétemlékezetü, reakciós volt igazságügyminiszter, Tom Clark is meg a többiek) olyan döntés hozott, amelyet politikailag kitünően értékesíthetnek a novemberi választásokon. A republikánus párt, amely rövid uralma alatt megmutatta foga fehérét és rengeteg sokat vesztett, ha volt, politikai tekintélyéből, hatalmasan megjavíthatja esélyeit novemberben, ha e döntésre hivatkozva átszipkázza magához a néger szavazók millióit, mert hiszen ennyivel is gyengítené a demokrata néger szavazók tömegét. A döntés egy másik szempontból is tartalmaz súlyos politikumot: az amerikai külpolitika, mely a közelmúltban, Berlinben és Genfben és “szövetségesei” népei körében egyre nagyobb méretű kudarcot vall, most odaállhat a világ elé és hivatkozhat arra, hogy nemcsak szavakkal hirdeti a demokráciát, hanem gyakorolja is. És aztán odaállhat most majd Dulles is a világ másfélbillió főre rugó színes népei elé és fennen hirdetheti: lám, micsoda nagy barátja az imperializmus a színes népeknek, mert hogy hitet tett a fajok egyenlősége mellett. A döntés kihirdetése után félórával már ment a rövidhullámú leadás Magyarország és a világ többi, elsősorban szocialista országai felé sugározva, hogy ime, itt a bizonyíték, itt a demokrácia, nem ott. Pedig talán elsietve dicsekedtek el a nagy hir- rel azoknál az országoknál, amelyek könnyen elcsodálkozhatnak, hogy ennek a 86 éve érvényben levő alkotmányos törvénynek, a 14. függeléknek, az iskolásgyermekek elkülönítését tiltó pontjának csak most szereznek érvényt. Annál is inkább csodálkozhatnak rajta, mert náluk nem szokásos az elkülönítés, a törvények pedig szigorúan tiltják az antiszemitizmust és a faji megkülönböztetés bármily megnyilvánulását. Mert az a különös a dologban, hogy az elkülönítés elitélése, megtiltása, amelyet úgy akarnak az amerikai nép és a nagy világ népei elé adni, mintha most született volna meg, s mintha egy minden eddigit felülmúló demokratikus elvet ajándékoztak volna a néger népnek, igen régi dolog, hiszen le van fektetve, félre nem érthető szavakkal és megállapításokkal, az alkotmány tizennegyedik függelékében, amelyet a négerek felszabadítása után (1868-ban) illesztettek az alkotmányba. A rekonstrukció korszakában azonban azonnal hozzáfogtak, hogy e függelékben lefektetett egyenlőséget a való életben meggátolják és a törvény hatályát a gyakorlatban semlegesítsék. A múlt század végén, amikor a néger tanulók elkülönítése miatt indított pert eldöntötték, az úgynevezett Plessy-Ferguson-per eredményeképpen, a törvényszék jóváhagyta azt az elvet, hogy az “elválasztott-cV-egyenlő” bánásmód alapján oktassák a nebulókat. Azóta minden úgy történt, mintha a tizennegyedik függelék nem is létezett volna. A népbolonditó elv Pedig ez az elv tisztára ámítás és megtévesztés volt. Először is maga az elválasztás ténye (Folytatás a 8-ik oldalon) Mit mond a sajtó? Az ország nagy egyetemeinek egyes történelemprofesszorai magasztaló nyilatkozatokat tettek közzé a döntésről. Az ország nagy lapjai óriási vezércikkeket Írtak a döntés jelentőségéről, akár mellette foglalnak állást, akár ellene, hiszen az északi országrészek államainak szempontjai távolról sem azonosak, még ebben a kérdésben sem, a déli államok szempontjaival, szóval azon államokéval, ahol az iskolai elkülönítés bevezetett szokás és voltaképpen legjobban őket érinti a legfelső törvényszék döntése. A “N. Y. Herald Tribune” a következőket irta vezércikkében: “Az Egyesült Államok legfelső törvényszéke tegnapi történelmi döntése hozzáillesztette az ország alaptörvényét lelkiismeretéhez és legmélyebb meggyőződéseihez. Senki sem tagadhatja, hogy nehéz lesz kitörölni az elkülönítést a déli országrészek nyilvános iskolarendszeréből... De a lényeges elv tekintetében nem kertelnek, nincsenek finom meghatározások, nincs kétértelműség. A törvényszék egyszerűen kimondja, hogy az elkülönítés semmiféle formában sem egyeztethető össze a közoktatással az amerikai alkotmány értelmében. És ez az állítás, bármily bajt vagy zavart okoz is egy ideig, végül is az lesz a sorsa, hogy teljesszivü és egyetemes beleegyezést vivAmerika “szegregációs” térképe. A fekete színben ama államok vannak, amelyek eddig törvényileg különítették el az iskolásgyermekeket, A sávok azon államokat jelzi, amelyek nem Írták ugyan elő, de megengedték. A pontokkal jelzett államok viszont törvényileg TILTJÁK az elkülönítést. A legfelsőbb törvényszék döntése nőst ELVBEN alkatmányeílenesnek mondja az elkülönítést az iskolákban.
