Amerikai Magyar Szó, 1954. január-június (3. évfolyam, 1-24. szám)
1954-05-20 / 19. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ May 20, 1954 J0 Az újságírók és az FBI J. Edgar Hoover, az FBI főnöke, interjút adott Washingtonban, nyilván abból az alkalomból, hogy a McCarthy és a hadsereg között folyó kölcsönös vádak kivizsgálásánál egy információkat tartalmazó levél is előkerült McCarthy jóvoltából, mely levélben Hoover aláírása szerepelt, ő azonban tagadta, hogy a levél tőle származott. A levelet ^IcCarthyhoz egy a hadsereg kémszolgálatában álló egyén juttatta, akinek kilétét a szenátor az Istennek se.mondaná meg. Ezzel a kérdéssel már egyébként behatóan foglalkoztunk. Ez alkalommal mindenesetre felmerült ugylátszik több helyen a gyanú, hogy az Edgar Hoover kezében levő titkos adatok valamilyen módon kiszivároghatnak. Ez ellen a kiszivárgás ellen akart Hoover tiltakozni s ezért adott interjút ebben a kérdésben. Elmagyarázta, hogy az adatokat éjjelnappal őrzik s az adatraktárba senki se mehet be. Természetes, hogy az FBI-főnöknek meg kell nyugtatni a nyugtalankodókat s minket ez alkalommal nem is az érdekel, hogy hogyan ismertette aktarendszerének titkait és módjait, hanem az, hogy az interjúkor felhozta Walter Winehellel való, meleg baráti kapcsolatát s elmondta ismerkedésük történetét. Ez azzal kezdődött, hogy Winchell a Lindbergh-gyerek elrablása ügyében olyan pontos adatokat bocsátott rendelkezésére, amelyekkel maga is nagy szenzációt kelthetett volna, de különféle okokból nem használta fel, hanem Hooverhez juttatta. Minthogy Winchell, akinek Hoover még a nagy barátság alapján sem ad adatokat, (hangsúlyozta a rendőrfőnök,) oly szoros barátságban áll Hooverrel s ezt maga az FBI-főnök kürtöli világgá, bizonyára nagy valaki kell, hogy legyen. A McCarthy és hadsereg perlekedésének során kiderült az is, hogy Sokolsky, a Hearst-lapok közismert rovatirója, meg volt bízva azzal, hogy békítő szerepében járjon közbe McCarthy és Stevens hadsereg-miniszter között... Itt sem a részletek érdekelnek bennünket, hanem az a tény, hogy újságírók az újságíráson kívül miféle egyéb munkát is végeznek titkos szolgálataikkal és titkos megbízatásaikkal, amelyekről a közvélemény általában véve nem sokat tud. Ezek a mellékmunkák eszerint gyakran nagyon hasonlítanak a detektívek munkájához, információk beszolgáltatásához és olyan hatósági kapcsolatokat jelképeznek, amelyek ellentétben állnak az "újságíró ténykedésével. Mert ugyanezek az újságírók kacskaringós cikkeket írnak a szólás- és sajtószabadságról, ámde azok a hatóságok, amelyeknek kezére játszanak, amelyeknek malmára hajtják a vizet, az utóbbi időkben ellenségei a szabadságnak és igyekezetük egy része arra irányul, hogy ezt a szabadságot, főleg a szólásszabadságot korlátozzák és megröviditsék. Igaz, azok az újságírók, akik ilyen szolgálatokat végeznek, csak a maguk és szabadvállalkozások számára hirdetik -a sajtószabadságot, szóval és tettel, ugyanakkor maguk is a legszívesebben megfojtanának minden szabad szót és mindenkit, aki ilyesmit ejt ki a száján. Hogy mi ezt ma még megmondhatjuk, az nem azt jelenti, hogy önmagunk- kat cáfoljuk meg vele, hanem azt, hogy a sajtó- szabadságot eddig még védi az, alkotmány, de ezek az urak rettenetes buzgalommal dolgoznak az alkotmány rendelkezéseinek megsemmisítésén s odáig jutottak, hogy bűnnek tüntetik fel ma már azt is, ha valaki az alkotmány védő rendelkezéseire hivatkozik. A bér csökken, a profit no A jelenlegi visszaesés, amely oly súlyosan érintette a munkapiacot, még csak meg se billentette az értéktőzsdét. A fokozott munkanélküliség és a munkaidő levágása megcsappant jövedelmet jelent Amerika bérmunkásainak, Amerika nagy- vállalatait azonban alig befolyásolja. Néhány egyé ni társaság és iparvállalat profitja csökkent ugyan, de a nagyvállalati jövedelem január, február és március hónapjában, az év első negyedé-, ben, “valamivel túlszárnyalta a tavalyit” és “korai jelek arra vallanak, hogy a jelenlegi évnegyed profitja csaknem akkora lesz, mint a csúcspontos 1953 "megfelelő időszakában.” Ez az idézet a tőkések megbízható jó öreg lapjából, a “Wall Street Journal”-ból való, amelyben most fejezték be az üzleti profitok összeállítását, 338 ipari, közüzemi és vasúti társaság mérlegjelentését egybevetve a lap arra a megállapításra jut, hogy az adók levonása után megmaradt profit 3.2 százalékkal volt magasabb, mint 1953 megfelelő időszakában. Különösen meredek emelkedést mutatnak a repülőgép-, papír-, villanyfelszerelési és gépipari csoportok. Viszont a textilipar szenvedett a legtöbbet, mert profitja 60 százalékkal hanyatlott. Más iparágakban, mint a mezőgazdasági felszerelés-, vasút-, szén- és szesziparban a hanyatlás több mint 25 százalékos volt. Hogy mitől nőtt a profit? Több okból: véget vetettek a nagyvállalatok haszontöbbleti adóinak, ez egy, — a vállalatok uj termelési módszerekkel fokozták termelékenységüket, ez kettő. A raktárakban felhalmozott áruk árai tavaly szeptember óta csaknem állandóan emelkedtek. Ez három. Ennélfogva a részvénytőzsde is szilárd. A vállalatok magasabb osztalékot fizetnek jövedelmükből. Az osztalékra kivetett adót Eisenhower jóvoltából leszállítják s ettől is tetemesen megjavulnak a tőzsdei árfolyamjegyzések. Minthogy a gazdasági visszaesés csak másokat sújtott, de nem a nagyvállalati profitot, érthető, ha a kongresszus a füle botját se mozgatta a munkásság depresszióellenes, építő programm- jaira. Dulles ur világszemlélete A virginiai Függetlenségi Nyilatkozat évfordulóján Williamsburg, Virginiában tartott emlékbeszédében Mr. Dulleá nyilvánosságra hozta azt, ami eddig sem volt titok, hogy nem hisz a tőkés és a szocialista világ békés együttműködésében. Ha egyedül Mr. Dulles-en múlna e kijelentés minden katasztrofális következményének előidézése, akkor az emberi cvilizáció valóban sötét napoknak nézne elébe. Szerencsére egy dolog az, amit Wall Street szószólói szeretnének megvalósítani és más dolog az, amit valóban meg tudnak tenni, miként azt a legutóbbi indokinai és genfi események is bizonyítják. Provokációs beszédében Dulles mintegy körvonalazta Wall Street urainak világszemléletét. E szemlélet lényege az, hogy korunk minden agóniája, küzdelme a szabadság és a zsarnokság erőinek harcából fakad. Magától értetődő- lég Mr. Dulles « tőkés világot tekinti a “szabadság” erőinek és a szocialista s népi demokratikus államokat a zsarnokság megtestesítőinek. Mr. Dulles szerint a ‘zsarnokság erői”, értsd a szocializmus hívei mindenütt el akarják nyomni a szabadságot, ahol csak szabadság honol. Micsoda lélegzetelállító történelmi átértékelést jelent Dulles ur zseniális tantétele! Eszerint a szocializmus első áldozata Oroszország volt, ahol “szabadság” honolt, mindac^lig, amig csak azok a csúnya leninisták meg nem jelentek a láthatáron és felhasználva Miklós cár háborúját, aki ép a szabadságot védelmezte Vilmos császárral szemben, meg nem hódították a 150 millió lakosú országot. Azután terjeszkedni kezdett ez a szocialista “zsarnokság”. Amikor olyan nagy demokraták, mint Hitler és Horthy be akarták vezetni a “nyugati civilizáció” áldásait a Szovjetunióba és “fel akarták szabadítani “a szegény elnyomott oroszokat”, azok nem engedték magukat, hanem ehelyett megsemmisítették a nácikat és Kelet-Euró- pában “zsarnoki” módon felosztották a földet és az ipart a nép között! De ez még mind semmi. Kinában is virágzott a szabadság és demokrácia. Csang Kaj-sek uralma alatt! És mit nem csinált Mao Ce Tung, meg a Csude? Puszta kézzel leigázták a szegény 475 milliós kínai népet! Indokina? Hát a vak is látja, hogy az indokinai 'nép ott úgy élt mint Marci Hevesen, a francia gyarmatosítók mindennap fagylalttal etették őket és kaláccsal. És akkor honnan, honnan nem, egyszer csak előjött a Hosimin és ki akarja venni a fagylaltot az indokínai nép kezéből. Hiába küldötte a párisi börze Bao Dajt meg Navarre tábornokot egy - félmilliós hadsereggel, beleértve náci és nyilas háborús bűnös tömeggyilkosok tízezreivel, hogy megvédjék Indokina kalácsát, az az ármányos Hosimin, legyőzte őket. Most a szegény Dulles azon dolgozik, hogy ne védje-e meg Indokina szabadságát egy pár tucat atombombával ! ... * ★ Hát megfosztva a cifra nyelvezettől körülbelül igy fest Mr. Dulles elmélete a mai világproblémákról. Valamikor álmélkodni fog az emberiség, hogy ilyen emberek kezében volt a nagy amerikai nép ügyének vezetése hosszú éveken át. De Lincolnnal együtt mi is abban reménykedünk, hogy nem lehet az egész népet mindig félrevezetni. Egyház és kormány Az a törekvés, hogy az egyházat összekapcsolják a kormányzattal (amelyek szétválasztása az amerikai állameszme egyik legfontosabb jellegzetessége) , egy lépéssel ismét előbbre csúszott, amikor a képviselőház jogügyi albizottsága jóváhagyta azt a követelést, hogy revideálják a zászlóesküt olymódon, hogy beleszurják az “Istennek alárendelt” kitételt. Az indítványt Louis C. Rabaut, michigani demokrata képviselő nyújtotta be és most a jogügyi főbizottság elé kerül. Eszerint a zászlóeskü uj változata a következő volna: “Hűséget fogadok az Egyesült Államok Zászlójának és a köztársaságnak, melyet jelképez, az egységes, Istennek alárendelt, oszhatatlan, mindenki számára szabadságot és igazságosztó nemzetnek.” Egyházi szervezetek mindenkor kifogásolták, hogy a köztársaság alapokmányában nyomát sem találják az Isteni-^ való hivatkozásnak. Az elmúlt években, amelyek során számos nyílt és burkolt kísérletet láttunk a hierarchia előtöré- sére, az egyház és az állam szétválasztásának meglazitására, a felekezeti iskolák felerősítésére a nyilvános iskolák rovására, egyre nagyobb talajt nyert az ilyen vallást támogató, a világi magatartás és intézkedés “helyesbítésére” irányuló mozgalom. Kialakult azonban az a felfogás is, hogy ha kötelezővé tennék a zászlóeskü megváltoztatását, akkor törvényszék elé viszik a kérdést azon az alapon, hogy törvényesen nem lehet vallásos hitet követelni az ország polgáraitól. “ Törvényhozási örület,> Bevándorlási intézkedéseinket, a bevándorlási törvényt bírálta Rev. dr. Walter W. Van Kirk, a nemzetközi igazságszolgáltatás és jóindulat ügyosztályának igazgatója, mely szervezet az amerikai krisztusi egyházak országos tanácsának szerve, — a társadalmi munka nyolcvanegyedik országos konferenciájának évi fórumán Atlantic Cityben. Fejtegetései során kijelentette, hogy az 1952-es McCarran-Walter-féle bevándorlási törvény a “törvényhozási őrület” terméke. Kifejtette, hogy John Foster Dulles külügyminiszter “egységakcióra” szólította fel “Ázsia szabad népeit és a nyugati világ szabad népeit” a kommunizmus terjedésének megakadályozására. Van Kirk abból a szempontból, hogy befolyásunkat csak az határozná meg, mily mértékben azonosítják érdekeiket a szabadságszerető népek Ázsiában az amerikai intézkedésekkel és eljárásokkal, a következőket mondta: “De éppenséggel ezen a ponton ütközik össze a McCarran-Walter-törvény az amerikai külpolitikával. Az igazság az, hogy ez a törvény megkülönböztetést gyakorol az Ázsiában született emberekkel szemben. Ezen megállapításom akkor is megállja helyét, ha a törvény értelmében,' ámbár kis számban, lehetővé teszik, hogy Ázsiában születettek is polgárjogot nyerhetnek az Egyesült Államokba^.” Van Kirk rámutatott arra, hogy US csak 6 százalékát teszi a világ népességének, mig az ázsiai és Csendes-óceáni körzetben fekvő országok a föld lakóinak 50 százalékát foglalják magukban. Nem volna szabad, mondotta Van Kirk, hogy nemzeti eredet vagy faji örökség alapján korlátozzák a bevándorlást. A magunk részéről hangsúlyoznunk kell, hogy Van Kirk felfogása reakciós, amennyiben nem a dullesi “egységakciót” kifogásolja, a maga célkitűzéseivel, hanem azt, hogy miközben ilyesmire törekszenek, olyan törvényt hoznak, amely ellentmond ennek a célnak és megvalósítását akadályozza, mert nem lehet közös cselekvésre buzdítani Ázsia népeit az imperialistákkal, de ugyanakkor másodrangu népnek nyilvánítani őket a faji alapon, fajvédelmi felfogással történő megkülönböztetéssel. Elrugaszkodott imperialistáink ugylát szik ennek megértéséig nem jutottak el. . . Mindazonáltal Van Kirk is “törvényhozási őrület”-nek bélyegzi meg a McCarran-Walter-féle bevándorlási törvényt és hibáztatja, s e tekintetben mi teljes mértékben osztjuk a reverend felfogását. Mi, természetesen, azért kárhoztatjuk, mert súlyosan sérti az amerikai demokratikus hagyományokat és azokat az alkotmányos elveket, amelyeken az ország naggyá lett, különösképpen elítélendőnek tartjuk a külföldi származásunkkal szemben tanúsított, fasiszta jellegű, ‘fajvédő” elfogultságaiért, a demokratikus gondolat e megcsúfolásáért olyan országban, amelyben alapjában véve mindenki bevándorolt, csak az indián nem, s amelynek felépítésében a külföldiszármazásu- aknak oroszlánrészük volt.
