Amerikai Magyar Szó, 1954. január-június (3. évfolyam, 1-24. szám)
1954-05-13 / 18. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ May 13, 1954 _lo_ akik megmaradtak, számos kiváló katona harcolt a második világháború alatt az amerikai hadseregben és nem egy közülük kiváló hadi tetteiért és vitézségéért igen magas katonai kitüntetést kapott. Ott van Boetcher kapitány, aki a Csendes-óceáni harcokban halt hősi halált s aki az eleste alkalmával kiadott hadijelentés megállapítása szerint oly kiváló katonai lángelme volt, hogy “egy emberből álló hadsereget jelentett.” Ott van Bob Thompson, aki vitézségéért az ország második legnagyobb katonai kitüntetését, a Distinguished Service Cross-t kapta és ma a politikai üldözések következtében börtönben ül. És vannak írások és vannak olyanok, akik derekasan végigverekedték a világháborút, majd a háború után tovább folytatták polgári tevékenységüket. Most a reakciós urak ezekre vetik ki a hurkot és meg akarják torolni rajtuk azt a “bűnt”, hogy a fasizmus ellen oly önfeláldozóan és példamutatóan az emberiség nagy ügyéért harcoltak. Rév. Dr. jVíackey múlt hónapban tett kijelentése tehát a legragyogóbb védőbeszédszámba mehetne a Lincoln-brigád érdekében és vitéz tagjai igazolására, noha nem ebből a szándékból, hanem tiszta emberieseségből és becsületességből tette, mint papi ember. Alig húsz magyar vett részt a reakciós szervezetek által a munkásság ünnepén rendezett álhazafias felvonuláson. Pedig a Magyar Szövetség a magyar szoc- dem renegátok, ugyancsak erőlködtek. Nyilván ennek az egy híján húsz főből álló amerikai magyar “tömeg”-nek nevében üzent a kiszolgált vén szocdem, Peyer, május elsején a magyar munkássághoz. Lehurrogták Mosszadik támadóját Két viharos tüntetés tört ki Iránban a börtönben sínylődő Mosszadik volt miniszterelnök mellett: Az egyik a parlamentben, a másik a tehe- ráni hadbíróságon, amely a hazaárulás vádjában hozot háromévi börtönbüntetésre vonatkozó ítélet vi .sgálta fölül. Az iráni parlament, az uj medzslisz, nyolcvan •képviselője, vagyis a parlament háromnegyedrésze, öklét rázJa és felháborodott zajongásba tört ki, amikor Aodol Hasszán Amir Entensámi képviselő a szenvedő, öreg államférfit hazaárulónak nevezte egy beszédjében, “amiért Mosszadik a medzslisszel sietve elfogadtatta az olaj államosításáról szóló törvényt.” A parlament tagjainak felháborodása következtében a képviselőnek abba kellett hagynia beszédét. A legutóbbi képviselőválasztások idején megírtuk, micsoda gyalázatos eszközökkel, az erőszak milyen visszataszító fogásaival, az izomemberek micsoda barbár erőszakoskodásával és kilengéseivel csúfolták meg a demokratikus választások minden elvét, hogy a sah parlamentjébe csakis megbízható embereket válaszának be. Ha magunk elé képzeljük az iráni parlamentben lezajlott hangos tüntetést, amelyet a sah pártfogásával beválasztott képviselők rendeztek a Mösszadik ellen intézett támadás következtében, ezt csak úgy érthetjük meg, ha a parázs alatt lappangó tűzre gondolunk. Mosszadik az ország olaját akarta kiragadni az imperialista kartellek kezéből. Ez volt a “bűne”. Ha tehát a medzslisz képviselőinek túlnyomó része nyiltan tüntet a megrágalmazott volt miniszterelnök mellett, elképzelhetjük, mily érzések lobognak az egész ország népének szivében. Ezek a jelek arra vallanak, hogy Irán népe a sah diktatúrájának járma alatt talán némán tűr és szenved e pillanatban, de valami készül ott bizonyára. A rászedett és elkeseredett nép elfojtott haragja máról-holnapra kitörhet, nyilván csak az alkalomra vár. Szem előtt kell tartani ezeket a látszólag jelentéktelen politikai eseményeket, hogy ne érjen váratlanul, amikor az iráni nép ismét fellép a történelem színpadára. De még veszélyesebb ez, ha egyszer szélnyomásra a kétfelé vált jég megint összecsukódik. Az is éppen ilyen zengéssel, ropogással megy végbe. De gyakran olyan nagy a szél ereje, hogy az elvált jég két szélét harántosan feltolja, s akkor a fölemelt jég alatt üresség támad. A ki aztán azt észre nem veszi s szekérrel ráhajt, Isten legyen irgalmas szegény lelkének; leszakad alatta a jég, a mely nem éri a viz színét. Douglas békeatomgyára William 0. Douglas, a legfelső törvényszék bírája, azzal az indítvánnyal lépett fel, hogy az Egyesült Nemzetek építsenek egy atomgyárat Ázsiában a béke számára. Az Egyesült Nemzetek amerikai szövetsége tartott gyűlést a Hunter Collegében, itt tartotta beszédét Douglas s többek közt a következő kijelentést tette: “Mi voltunk azok, akik elsőizben felperzseltünk egy várost atombombával, és ez a város Ázsiában volt. Építsünk most alázatosságból egy atomgyárat Ázsiában s szenteljük azt a békének. Minden propagandánál ékesebben szólna arról, hogy Amerika a közember érdekeinek szenteli magát, bármilyen is politikai felfogása vagy színe.” Az ötlet tagadhatatlanul eredeti,,de hány másféle módja volna még annak, hogy illetékesek őszinte szándékairól bizonyságot tegyenek? A félreértett Mr. Dulles “Megenyhült a lég, vidul a határ S te újra* itt vagy, jó gólyamadár . Tompa Mihály, koszorús költőnk e halhatatlan sorait némi módositással (amelyért még haló poraiban is kérjük Tompa Mihály bocsánatát) eként szavalhatjuk: “Megenyhült a légi, vidul a határ S te újra itt vagy wall streeti lakáj Az ócska verklit megigazgatod Hogy kikölthesd kakukmagzatod.” E “költészetre” az ihletett bennünket, hogy megkaptuk a Common Council tavaszi levélirási buzdítását. írjon mindenki az óhazába védjük meg Dullest, Nixont, McCarthyt, Hoovert és cáfoljuk meg azt a sok hamis külföldi propagandát. Mert, úgymond, külföldön “ellenszenv” uralkodik velünk szemben. Még pedig azért, mert “félremagyarázzák” az amerikai külügyi politika céljait. Siessünk hát, azon nyomban írjuk meg otthoni hozzátartozóinknak, hogy a jó öreg Dulles a világ legjobbszivü bácsija, aki csupán azért fegy- verzi fel a nácikat, hogy a szegény náci hadimilliomosoknak legyen mit tejbe aprítani és a derék Franco apót szintén azért tömi dollárokkal és ágyukkal, hogy ne unatkozzon. Indokinába is csak azért szeretett volna amerikai katonákat küldeni^ mert az ottani éghajlat jót tesz a 20—24 körüli amerikai fiuknak. A hidrogénbombákat pedig azért puffogtatta a genfi konferencia előtt, hogy az a béke légkörében és hangulatában nyíljon meg és hogy a rádióaktiv felhőknek akkorára idejük legyen szertefoszlani. RIANÁS (Az óhazában most ünnepük Jókai Mór, a legnagyobb magyar nemzeti regényíró halálának ötvenedik évfordulóját. Bár Jókai politikai vonala távolról sem olyan csodálatosan egyöntetű és felivelő, mint jó barátjáé, Petőfi Sándoré, akivel együtt vezette a március 15-iki forradalmat, lenyűgöző mesemondása, fantáziájának keleti szinpompában tündöklő színei, derűs lelkivilága, a magyar nép történelmét és a magyar tájak szépségét magukba ölelő írásai az elmúlt félévszázad alatt sem vesztettek sokat vonzóerejükből. — A Jókai-problémára még visszatérünk. Az ötvenéves évforduló első ünnepléseképpen Jókai bámulatos táj leiró képességének emlékezetbe idézésére az alábbiakban közöljük a téli Balatonról szóló leírását, amely egyik legnépszerűbb regényében, Az aranyemberben, olvasható, tökéletesen beleágyazva a cselekmény keretébe. így kiszakítva is minden szépségében Ízlelhetjük a nagy regényíró stílusát.) A befagyott Balaton megragadó látvány, kivált az első napokban. Az óriási tó .nem úgy szokott befagyni, mint a folyamok, miken töredékes jégtorlaszok csoportosulnak össze; ez egy csendes pillanatában a víztükörnek egyszerre áll meg, mint a kristály, s reggelre ott van az egész vizen a sima, tündöklő tükör. Ezüst tükör, mikor a hold fénye bevilágítja. Nincs rajta semmi törés: egy darabból van öntve. Csak a szekérutak látszanak meg rajta, a mint a két part sűrűn fekvő falvaiból átvonulnak, egymást keresztezik, mintha mértani vonalak volnának egy nagy üvegtáblán. A tihanyi hegyfok kettős tornyu templomával oly tisztán látszik meg a tükörben, tornyaival lefelé fordítva, mint maga a valóság. .. Most virradni kezdett, a hold elsápadt s az ég hosszában rózsaszínű kezdett lenni, mire az óriási jégtükör is csodálatosan szint változtatott, mintha élesen kétfelé volna osztva, az egyik része violaszin és rézvörös fényt vesz fel, mig a napkelet felé eső, tehát a rózsaszín éggel érintkező fele azúrkék marad. A tünemény pompája növekedik, a mig az ég egyre világosul, a skarlát, az arany az égen megkétszereződik a . .ti&zta_ tükörben, s mikor a nap fénytelen izzó gömbje feljön a látkör violabarna ködei közül, tüzszinü páráktól körülragyogva s letekint e ragyogó jéglapra, ilyen varázsképet semmi tenger nem mutat, semmi mozgó hullámtükör; mert az olyan, mintha két igazi nap kelne fel egyszerre két igazi égen. Egyszerre szétlövi a nap sugárait, a mint a barna ködök közül kiemelkedett... Mikor a beállott Balaton jegére legelőször rásüt a nap, először valami csodálatos zengés támad a jégben: mintha ezer meg ezernyi érczhu- rok pattognának le egy tündéri hárfáról; emlékeztet az a Memnon-szobrok zengő sziklájára, csak hogy ez nem hagyja abba. A titkos zing- zöngés- egyre hangosabb lesz, a tündérek ott a viz alatt már tele marokkal ragadnak hárfáik húrjaiba, éles pattanások kezdenek hangzani, mik folyvást emelkedő erővel a lövések hangjáig fokozódnak; és minden pattanásnál, minden durranásnál egy-egy csillámló repedés támad az eddig üvegmódra átlátszó jég tömegében; minden irányba össze-vissza pattog az egész óriási jégtábla, . mig utóbb olyanná válik, mintha apró koczkák, ötszögek, s minden alakú prizmák mil- liárdjaiból volna egy óriási mozaikká összetömö- ritve, melynek felszíne tükör. Ez okozza ama hangokat. Aki azokat először hallja, a szive‘bizony hevesen kezd dobogni. Az egész jéglap szól, beszél, zeng lábai alatt. Mennydörgést és cziterapengést hall összekeverve. Egy-egy pattanás az ágyudörejhez hasonlít s mértföldekre elhangzik. S a halászok nyugodtan látnak hálóik szétbontásához a mennydörgő jég hátán; s a távolban szénás szekereket látni, a mint a jégen csendesen haladnak a négy ökörrel. Itt már ember és állat megbarátkozott a jég haragos perlekedésével, mely azután folytonosan tart, mig a nap ismét le nem áldozik... Ha volna, a ki értené, hogy mit beszél mosf ez •a jéglap itt a lábaink alatt? Most egyszerre egy olyan rettentő dördülés hangzik, mintha száz ágyút sütöttek volna el egyszerre, vagy mintha földalatti tüzaknát vetettek volna fel. Az egész jégtábla megrendül és összerázkódik. S a dördülés munkája iszonyú; a \ füredi parttól rézsut egész Tihanyig, háromezer lépésnyi távolságban végigreped a jégtábla, s a kétfelé nyilt tömeg között egy ölnyi széles tátongó nyílás maradt. “A rianás! A rianás!” kilátoznak a halászok, s otthagyva hálóikat, szaladnak arrafelé... Ennek a támadt résnek a neve a nép ajkán “rianás”, a mi szót sehol másutt nem ismernek; ez nagy veszedelem a keresztül utazókra nézve, mert messziről nem veszik észre s ez be nem fagy soha, mert a viz szüntelen hullámzik közte; azért a legelső dolguk a jó embereknek azokra a helyekre, a hol utnyomok szelték át a rianást, a két veszélyes partra póznákat tűzni ki a jégbe, azokra szalmacsutakot téve keresztbe, hogy a jövő-menők jókor meglássák a veszélyt. A Balaton.