Amerikai Magyar Szó, 1954. január-június (3. évfolyam, 1-24. szám)
1954-04-08 / 13. szám
m AMERIKAI MAGYAR SZÓ Hirmagyarázat és kritika !A béke az egyetlen védelem A tervek szerint április 26-án kezdődik a nagyhatalmak genfi értekezlete, a Kínai Népköztársaság részvételével. Az értekezlet első számú célja az ázsiai béke (Korea, Indo-Kina) helyreállítása, azonban minden bizonnyal ki fog terjedni a tárgyalás egyéb problémákra. A hideg háborús politika olyan hírmagyarázói, illetve propagandistái, mint az Alsop fivérek s Marquis Childs beismerik március 26-án megjelent cikkeikben, hogy a tárgyalás a legsúlyosabb válság elé állítja az egész nyugati szövetséget, miután egyes “befolyásos amerikaiak közvetlen U. S. közbelépést terveznek, ami a harmadik világháború kezdetét jelentené.” A washingtoni politika fokozódó válságát elsősorban az Eisenhower-kormány és a Kongresszus azon feltevése idézi elő, hogy USA-nak meg vannak a katonai és gazdasági lehetőségei arra, hogy akaratát ráerőszakolhatja az egész világra. Washington az atomfegyverekben és hidrogén- hombában elért, állítólagos felsőbbségre alapozza ezt a feltevését annak ellenére, hogy nyugati szövetségesei is tiltakoznak, egymásután próbálja ki a hidrogénbombákat csendes-óceáni kísérleti telepén. A washingtoni vezetők második feltevése az amerikai közgazdasági rendszer állítólagos fel- sőbbsége. Mint Eisenhower hangoztatta: Ez a rendszer “egyike a világ csodáinak.” szágé 104 százalékkal növekedett ugyanazon idő alatt. A Szovjetunió sikeresen végrehajtotta iparosítási programmját az első világháború után s a második világháború után rohamos tempóban újraépítette nagyrészben lerombolt iparát, miközben atomkutatását is kiépitette. Ugyanakkor fogyasztási termelését is növelte s az uj tervek f célja legfőképpen a polgári szükségleteket szolgáló ipar, valamint a mezőgazdasági termelés nagyarányú kiépítése, azaz az életszínvonal nö- • velése. Miközben mindezeket végrehajtja, hatalmas arányban hozzájárul Kina és Észak-Korea Néptársaságok hasonló kiépítéséhez. Egészen természetes, hogy a rohamosan fejlődő szovjet közgazdaság növelni igyekezik kereskedelmi kapcsolatait a külvilággal. Az a hatalmas méretű kereskedelmi lehetőség, amit a szocialista országok jelentenek egyre fontosabb tényezővé válik a világpolitikában. Ezért történt az, hogy Harold Stassen sietve Londonba utazott, “hogy féket vessen arra a mozgalomra, mely meg akarja szüntetni a nyugat-kelet közötti kereskedelem megszorítását.”-- (N. Y. Times, márc. 28.) A világkép hátterében azok a csaknem mindenre képes pénzkirályok állnak, akiknek akaratát az Eisenhower-kormány mindenben teljesíti. A Rockefellerek, a Morganok, a DuPontok, Mello- nok s társai a békét szolgáló szovjet köztársaság kifejlesztésétől félnek, mely nem a lehető legmagasabb profit elérését célozza, hanem a népek fizikai és kulturális jólétét. Azt a feltevést, hogy az Egyesült Államoknak utólérthetetlen felsőbbsége van az atomfegyverekben, a múlt év augusztusában megingatta a bejelentés, hogy a Szovjetunió hidrogénbombás kísérletet hajtott végre. A világ kormányai, még a nyugati szövetségesek is ugyanazt kezdik visszhangozni, amit a USSR már 9 év óta hangoztat, hogy az atomfegyverek és a hidrogénbomba elleni védelem egyedül azok teljes betiltásában s a béke biztosításában rejlik. Mint a N. Y. Times hangoztatta március 28-iki számában, az atom- és hidrogénbomba miatti félelem “igen komoly politikai problémává lett” a nyugati kormányok számára. Japán minden politikai pártja egyhangúan az atomfegyverek betiltását követeli, az angol parlament egyre több tagja ostromozza viharosan a Churchill-kormányt ugyanazon cél érdekében. Mint a N. Y. World Telegram jelentette március végén Párisból: “Az atomtól veló félelem miatt Európa tárgyalást követel.” Még a hideg háború egyes amerikai támogatói is kezdenek megijedni a lehetőségtől, amit a hidrogénbombás háború jelenthet a világra. Az 1953-ik év utolsó hónapjaiban történt események hatása következtébenn megkezdődött Washington második tételének szétbomlása. Ez a tétel annak az állandó hangoztatása, hogy a U. S. közgazdasági rendszer a legtökéletesebb. A vásárlóerő hiányában felhalmozódott,, hatalmas fölösleg egyre súlyosabb terhet kezd jelenteni a közgazdaságra. A múlt év júliusában megkezdődött a közgazdasági visszaesés, amit különböző magyarázatokkal igyekeznek szépíteni. A valóság azonban az, hogy a háború óta 70 százalékkal megnövekedett a U. S. termelőképessége, mig a fogyasztóképesség csupán 10 százalékkal. 1953-ban az évi munkabér rátája ötbilliós visszaesést mutat. Ugyanakkor a Szovjetunió közgazdasága állandóan fejlődik, ami az életszínvonal állandó, tervszerű emelkedését hozta magával, a valódi bérek 68 százalékos emelkedését 1948—52 között s újabb 13 százalékos emelkedését 1953- ban. Bármi lesz is a genfi értekezlet végső kimenetele, annyi bizonyos, hogy nem lesz könnyű feladata azoknak, akik el akarnak zllrkózni a valóságtól s a reális helyzethez való alkalmazkodás helyett Washington úgynevezett “erő-politikájára” helyezkednek. A valóság tiszta képét a kapitalista és szociálista világ közgazdasági fejlődésének összehasonlítása adja meg. Ma már letagadhatatlan tény, hogy az 1929-es ipari termeléshez viszonyítva, a szovjet termelés 1951-ig 1266 százalékkal megnövekedett s a fejlődés tovább folyik, mig a U. S. ipari termelése 200, Anglia termelése 160, Olaszországé 136, FranciaorAz atombomba és hidrogénbomba fanatikusai úgy látszik, hogy hajlandók megkockáztatni az egész civilizáció és emberiség elpusztítását, hogy megsemmisítsék a szocialista rendszert. A genfi értekezletei) felmerülnek mindezek a problémák s a tárgyaló bizottságok mögött a háttérben ott fognak állni a népek, melyek nem hajlandók azonosítani magukat az amerikai pénzvilág érdekeivel, de ellenkezőleg, kezdik felismerni, hogy érdekeik homlokegyenest ellenkeznek azokéval s az atom és hidrogénbombás háború helyett a békét követelik, a normális kereskedelmi kapcsolatok helyreállítását, saját életszínvonaluk megjavítását. Éppen ezért, olyan hírek keringnek, hogy Dul- lesék esetleg megfogják próbálni, hogy az utolsó percben elgáncsolják a genfi értekezletet s e próbálkozás előhangjának tekintik John Foster Dűllek külügyminiszter beszédét, melyben közvetlen U. S. beavatkozással fenyeget Indo-Kináoan. A kongresszus építési terveket fojt meg Hétezer család számára lett volna lakás abban a hat épületcsoportban, amelynek tervein és már folyó építésén dolgozott a N. Y. városi építési hivatal, — ha a kongresszus meg nem lékeli Eisenhower elnök úgynevezett építési programmját. Ez úgy történt, hogy a múlt hétfőn a képviselőház ügyrendi bizottsága elutasította a költségvetésekkel foglalkozó pénzügyi bizottság indítványát, hogy még egy évig, legalább minimális alapon tartsák fenn a programmot. Philip J. Cruise, a N. Y. városi építési hivatal főnöke, kijelentette, hogy bár vannak szerződései a szövetségi kormánnyal a házcsoportok megépítésére, ilyen körülmények közt “most már kénytelenek az olcsóbérü lakóházak építésével felhagyni.” Az egyik házcsoport, a Triboro-házak, a Second Avenue és az East River Drive, valamint a 120—• 124-ik utcák által határolt területen. A telket már megszerezték. A házak 2,158 család számára adtak volna fedelet. Itt minden további tervet megállítottak. A többi öt házcsoportban egyes részek építése akadt el. Ezek: a Baruch-házcsoport, a LaGuardia-házak az alsó East Side-on; a Jefer- son-házak és a George Washington-házak Harlem keleti részében; végül a Grant tábornok-házak a Morningside Heights-on. Cruise neheztelve jelentette ki: “Ennek az eb ócskult körzetnek lakói tovább főhetnek keserű levükben patkányokkal elárasztott tűzfészkeikben.” Az igazi baj azonban, fűzte hozzá, az, hogy az építkezéseknek ez a megállása láncreakcióként fog kihatni a többi építkezésekre is, mert az építkezésekről szóló törvény értelmében a nyomornegyedeket magántőkéseknek kell újjáépíteni a szövetségi és városi kormányzatok anyagi segítségével és az uj épületcsoportoknak adott adóenyhitésekkel. A rettenetes városi lakásmizériáról a kongresz- szusnak is pontos tudomása van és mégis belekapaszkodtak valamilyen technikai formaságba, amikor az 5 és félbillió dolláros költségvetési törvényjavaslatot tárgyalták. Nyilván spórolni akarnak a kisajátításnál a pénzzel a kiskeresetű családok házai felépítésénél, hogy annál többet sajátítsanak ki más célokra, kétségkívül hadirepülőgépekre és hidrogénbombákra. Reméljük, hogy nem úgy képzelik, hogy kár építkezni, amikor háború esetén majd úgy is bőven lesz üres lakás és a másvilágon korlátlan mennyiségű lakóhely található azok számára, akik a Föld élő lakói közül elköltöznek. Tiltakozzunk az ilyenféle kilakoltatási módszerek ellen! A KP a bctiltási javaslat ellen Amikor a Truman-kormány 1948-ban megkezdte a KP vezetőinek üldözését a Smith-törvény alapján, Henry Wallace, a volt alelnök, már akkor azonnal kijelentette, hogy tekintet nélkül, kinek mi a véleménye a KP-ról, politikai jogaik védelme az amerikai szabadságjogok első védelmi vonala. Wallace e kijelentését az elmúlt hat év történelmi sokszorosan igazolta. Most, hogy a kongresszusban immár tizenegy javaslatot terjesztettek be a párt beszüntetésére, a KP nyilatkozattal fordult az ország közvéleményéhez, amelyben a következőket mondja: A KP törvényenkivülhelyezésére benyújtott törvényjavaslatok elfogadása az amerikai élet minden szakaszán megnyitná a gátakat a mccar- thyzmus előtt. A javaslatokat a képviselőház jogi bizottságának albizottsága tanulmányozza, Louis Graham pennsylvaniai republikánus képviselővel az élén, A nyilatkozatot William Z. Foster, elnök és Elizabeth Gurley Flynn, az országos vezetőség tagja bocsátották ki. A nyilatkozatból az alantiakat idézzük: “A KP betiltására vonatkozó törvényjavaslatok megfontolás alá vétele a mccarthyzmus nemzeti életünkben történt megdöbbentő előretörésének mértéke. A mccarthyzmus a fasizmus amerikai formája. Mussolini Olaszországa és Hitler Németországa szintén a KP betiltásával kezdte. Ilyen törvény elfogadása az egész világ számára határozott jele volna annak, hogy a maccarthyz- mus az uralkodó felfogás törvényhozásunk csarnokaiban. * “A fasiszta mintakép lényegesen ugyanaz: először támadások és rágalmak a kommunisták ellen, azután pedig támadások és rágalmak mindazok ellen, akik ellene vannak a fasizmusnak. Attól a rágalomtól, hogy a KP hazaáruló, addig a rágalomig, hogy a demokrata uralom húsz évi hazaárulás volt, csak egy lépés választja el a mc- carthyzmust. A KP betiltásától a szakszervezetek, a néger szervezetek, a New Deal demokraták és liberális republikánusok törvényenkivüli- helyezéséig hasonlóképpen csak egy lépés a távolság a fasiszta mintakép könyörtelen követésében. “Ezek a törvényjavaslatok megszegik a sarkalatos amerikai elveket. Semmiféle törvényhozási babramunka nem gyógyíthatja meg alapvetően alkotmányellenes jellegüket. Szükségszerűen megsemmisítik a gondolatszabadságot, a szólás-, sajtó- és társulási szabadságjogokat. A törvényhozók tudják, hogy alkotmányunk kifejezetten tiltja, hogy név szerint feloszlassanak egy szervezetet. Már az, hogy megfontolás tárgyává tesznek ilyen lépést az már magába véve is eléggé mutatja, mily messzire tértek le törvényhozóink a hagyományos alkotmányos mintamértékektől. “Hazánk reakciós monopólérdekei kívánják ezeknek a javaslatoknak elfogadását, hogy elhárítsák a nép növekvő ellenállását a fejlődő gazdasági válságnak, az óriásméretü háborús kisajátításokkal és demokratikus intézményeink tényleges aláaknázásával szemben, ami már egy idő óta folyamatban van. April 9, 1954
