Amerikai Magyar Szó, 1954. január-június (3. évfolyam, 1-24. szám)
1954-03-18 / 11. szám
10 AMERIKAI MAGYAR SZÓ March 18, 1954- , (Folytatás a 9-ik oldalról) történt. A Beverly Hills’ hotel kristálytermében zajlott le az esemény. • Pezsgő és kaviár volt rogyásig. A vőlegény Seth Baker, tőzsdeügynök. Megtudjuk, azt is, hogy Edgar F. Magnin rabbi végezte a szertartást. Megtudjuk azt is, hogy a hires hollywoodi ruhatervező, Don Loper egyenesen Párisba repült, hogy személyesen felügyeljen a menyasz- szony 2,500 dolláros fehér brokátselyem menyasz- szonyi ruhájának kézi szövése fölött, amelyhez járt egy 35 yardos szoknya és egy 17 yardos uszály. Rex, a mozicsillagok masámódja sajátkezűig rajzolta meg a Julia-gyöngyköpenyt egy gyönyörű, teljeshosszuságu menyasszonyi fátyollal. A nagyszálló dísztermét Hollandiából e célra hozatott orgonavirággal díszítették fel, fehér tulipánokkal, gyöngyvirágokkal és páfrányokkal. A egész úgy nézett ki, mint egy tavaszi virágoskert. Háromszázötven vendég, öt óriási biifféasztal, rajta rogyásig nyalánkság, tok, sügér, kaviár, galambfióka, fácán, lazac stb. no meg egy öt-emeletes, 200-font súlyú menyegzői torta... Az ifjú pár Honoluluba ment nászutra. Az ember azt hinné e pazar leírás olvasásánál, hogy itl valami hetedhét országra szóló', példátlan pocsékolóval és fényűzéssel megrendezett • lakodalomról van szó. Mondanunk sem kell, hogy ‘az amerikai milliomosok és milliárdosok lakomáihoz, estélyeihez és ünnepélyeihez viszonyítva ' ez igen sovány, szegényes fényűzés. No de éppen itt van a kutya elásva. A milliárdosok száz meg százezer dollárt felemésztő lakodalmairól, észté-' len pazarlásairól nem számolnak be a lapok. Nemrég irtuk meg egy cikkben, hogy az ig‘azi dúsgazdagok mily ügyesen- rejtegetik őrült gazdagságukat, titokban élvezve a fáraók é's maharadzsák pompáját lepipáló-töméntelen vagyonukat. Van eszük,'. Nem akarják felkelteni szegény emberek és má.s felkapaszkodottak irigykedését. Millióikat maguk közt nyeldesik. De nem úgy Benny! ő, aki a mára becsületes tehetségével és fáradhatatlan munkájával kereste meg kenyerét é$ ki akart tenni fogadott leányáért, ne i törődött a világ nyelvével és tőle telhetőíeg iparkodott nagyúri gesztust csinálni. Rosszul telte. Mert a kalmár sajtó számára ez jó alkalom eltéríteni a figyelmet az igazi gazdagok _ nagysrra’ í y költekezéséről. A mccarthyzmus korában kihasználják politikai értelemben is úgy, hogy a rabbik áldásai közben vagyonokat herdáló másvallásuakra ráirányítják a fasizmus tömegbázis, a csőcselék figyelmét jelezvén: látjátok ezeknek van ilyesmire pénzük, csak nekik van, ők a gazdagok! S ki tudja hány becsületes munkanéK küli emberben, családapában* életerős, de álláshoz nem jutó fiatalban gyulladnák ki hasonló érzések a ’fényes leírások során, áldozatul esve a burkolt, agyafúrt izgatásnak. Bármennyire is megértjük Jack Bénny gavaHé- roskodását, nem helyeseljük, Nem tett jót vele se magának, sem a zsidóknak, sem az országnak, de talán még saját leányának sem, aki megszédülve a fényes ünnepségtől, a világhírű vendégek presztízsétől, visszatérve Honoluluból, talán szürkének és szegényesnek fogja találni otthonát . . . Ben Goidon át a munkásságot akarják letaglózni Ben Gold, a szücsmunkások vezére ellen a kormány a-hivatásos FBI-tanuk tömegét vonultatja fel az esküdtszék előtt és azt igyekeznek rábizonyítani, hogy a valóságban nem lépett ki a KP- bcl 1950-ben és hogy a Taft-IIartley-törvény er- revonatkozó eskübizonylatát hamisan töltötte ki. Az egész Gold-per úgy hangzik* mintha csak egy szokványos kelepce-per lenne, amelyet a jól bevált recept szerint bonyolítanak le egy munkásvezér meghurcolása céljából. — » Sem a nagysjató, sem a rádió nem közöl részleteket a per folyásáról, mert tudatlanságban akarják tartani a népet a tekintetben, hogy itt többről, van szó, .mint egy szakszervezeti vezér üldözéséről. Aminthogy még sok haladószellemü ember sem ‘tudja, hogy ez alkalommal az egész munkásosztály* az összes szakszervezetek megbi- lincselése az igazi cél. A kormány itt egy roppant, egy- végzetes precedenst akar teremteni. Ez a per voltaképpen a kormány próbapere. Ezzel akarják előkészíteni, a minden eddiginél veszedelmesebb törvényjavaslatnak, az úgynevezett Butler-Mi1!er-iavaslatnak % kongresszus által va-' ló megszavaztatását. 'A Gold elleni vádemelés a kormány ös'szes ügyvédeinek és FBI-tanuinak minden erőfeszítése ellenére is meghiúsult már egyszer és New Yorkban két esküdtszék is kénytelen volt kimondani, hogy semmit sem lehet tenni jogilag az ellen, ha„ szakszervezeti ügyekben ,tolpldali nézeteket vallanak vágjf valaki a múltban tágja ‘ volt. a- .pártnak. Ezt még a kormány szószólói is nyíltan elismerték a kohgresszusi kihallgatások' során. Azófá azdh-' ban nagyot fordult a kocka. Azóta a mccarthys- ták lettek a hangadók Washingtonban, az ő füttyszavukra táncol az uj igazságügyminiszter, Herbert Brownell is. Ezek vették most elő- a Gold- tigyet és Washingtonba idézték a munkásvezért olyan esküdtszék elé, amelyről feltehető, hogy enkedelmesebben kiszolgálja az uj urakat. Egy nappal, mielőtt az a három esztendő lejárt volna, amikor Gold ^Utólagos hamis nyilatkozata az elévülésről szóló törvény értelmében megtá- madhatatlanná lett volna, ismét vád alá helyezték. Ha Goldot elítélnék, akkor a Butler-Míller-javaslat, amelyet a mccarthysták gyors tempóban terveznek keresztülerőszakolni a kongresszuson, -törvényerőre emelkednék s intézkedései alapján mindenegyes szakszervezetet vagy egy vagy több vezetőjét a felforgató tevékenységeket ellenőrző hivatal Vádjaival illethetnék. A szakszervezetektől megvonhatnák az engedélyt, ha rábizonyítják, högy egyes tisztviselői vagy akár egyes tag-, jai uralják, akik tagjai most vagy á múltban tagjai voltak a KP-nek vagy bármely “kommunista frontszervezetnek” vagy “bármi módon” támogatták ezeket a szervezeteket. Az engedélyt még akkor is megvonhatják, ha csak merő-vádat is emel ellenük “akárki”, legyen az személy, szervezet, vagy kormányhivatal., Elképzelhető,; mit művelnének, a munkaadók ilyen törvény erejével egy vagy két héttel újabb -bértárgyalások -vagy munkaszerződése kötése előtt. ,— A Gold-perrel e törvény megszavazásához-• akarnak megfelelő légkört teremteni. Ben Goidra természetesen személyileg azért néznek görbe szemmel, mert főleg az ő érdeme, hogy harminc év alatt, a legkizsákmányoltabb munkásokat az ország legjobban megszervezett szakszervezetébe tömöritette s -élete minden áldott napjának munkájával magasabb' élets.zinvo- nálra segítette. Szomorú, hogy a munkásság számos, rétege a' baloldalon túl közömbösnek mutatkozik e nagyhorderejű kérdéssel szepibfen, pedig hóltbizonyös, hogy hamarosan ők is belekerülnek jnajd á tüz- vonalha, ha a JBrownell-Butler-McCafthy által kieszelt mintaképet nyéíbeütik. Közömbösségük egyetlen magyarázata az ,hcgy nem ismerik, miről vam szó. Ezt az gégész jnunkáseliencs merényletét pedig csakis az egész munkásosztály összefogása akadályozhatja meg. Terjeszteni, ismertetni kell,ezt az egész kérdést, mert a támadás nemcsak a munkásosztály, hanem' az egész nép ellen- irányul. i “Repül a nehéz kö . . "Megmondom őszintén: már belefáradtam abba, hogy folytonosan kommunistának nevezzenek, mihelyt visszatérek családom; körébe. Ami a saját személyemet illeti,' nem sokat törődnék vele, az embernek a' politikai életben hozzá kell Szoknia ahhoz, hogy sárral dobálják meg. Ámde valahányszor felszólalok valahol és azt mondom, hogy Amerikára veszélyt hoz, ha a szélső jobboldal fegyvereit használják a szélső baloldal ellen, azt kell látnom, hogy feleségem, vagy gyermekem másnap csaknem könnyes szemmel jár, mert valaki a klubban vagy egy gyerek az iskolában vagy egyik ismerősüknek egyik ismerőse szúrós megjegyzést tett arra’nézve, hogy éri bizonyára rózsaszínű (pinko), vagy kommunistabarát vagyok. Nem hiszem, hogy -honpolgár! kötelességem megkövetelné, hogy családomat ilyen személyes gya- lázkodásnak tegyem ki. Inkább visszavonulok a magánéletbe s akkor talán én is, .családom is békében élhetünk.” Mit. gondol a kedves olvasó, ki tette ezeket a kijelentéseket? Valamelyik baloldali szakszervezetnek az elnöke vagy vezető embere, vagy talán a - progresszív párt -égy; ■ méghajszolt főtisztvise lője, .avagy, talán urambocsá’, a demokrata pártnak egy nevezetes, de elcsüggedt basája? Nem. Ezeket a republikánus párt egy kongresszusi képviselője mondotta, amint olvasható a “N. Y. Times’ - multheti vasárnapi magázinmellékletében, abban a cikkben, amelyet,John B, Oakes, a lap szerkesztőségének belső munkatársa irt “Ez. az igazi, a maradandó káf” címmel. Majdhogynem tragikus komolysággal és két- - ségbeeséssel mondja mindezeket. Azoknak, gkik a közélet züllését figyelő szemmel kisérik és gondolkodó fejjel boncolgatják a kor jelenségeit, szinte hangosan nevetniük kell a honatyán. Nevetniük, igaz, bizonyos keserűséggel, hogy a bumeráng mennyire üstökön találja. A repubiikánu- , sok, akik Roosevelt, néhai nagy elnökünk homlokára is rá akarják sütni a-vörös bélyeget, akik gyaiázzák a New Dealt, akik McCarthy szájával a demokrata párt huszévi uralmát “huszévi hazaárulásnak” minősítik, akik kommunizmussal vádolják a vörösfalást intézményesítő demokrata pártot és annak vezérét, Trumant, a volt elnököt, most ime saját fejükre is rázuditják azt a vádat, amellyel másokat, mindenkit, kivéve önmagukat, igyekeztek bemártani és elfürészelni a “közvélemény” ítélete előtt. íme már magukat marcangolják, tépik és oly elviselhetetlennek tartják saját maguk meghurcolását, hogy legszivésebben kifutnának a világból. Pedig hát egy képviselő szent és sérthetetlen, A népakarat letéteményese. Védi a mentelmi jog. Kezében a kongresszusi hatalom. A nép előnyére gyakorolhatja, de gyakorolhatja a nép át- kára^ is, amint mostanában teszi. És lám, ő van begyulladva! De hát mit szóljanak akkor azok, akiket nem véd.a mentelmi jog, akik távolról sem szentek és sérthetetlenek, főleg, a hatalom uraival szemben nem. Mit szóljanak azok, akiket az eretneküldözés elér • és elvesztik állásaikat, társadalmi boldogulásuk lehetőségét, nemcsak ők, családjaik tagjai is, akiket a meghurcolások a gyanúsak listájára tesznek és nincs védelem számukra. Mit szóljanak azok, akiket börtönbe vetettek, deportáltak, kipellengéreztek. Mit szól- janjak azok, akik valóban a haladás hivei, akik nem hajlandók megfélemlittetrii magukat, akik ragaszkodnak az alkotmánybiztositotta vélemény-, gyülekezési és társulási szabadsághoz, a gondplatszabadsághoz, az emberi méltósághoz, az alkotmányhoz és függelékeihez, az. emberi jogokhoz. a'hagyományszentesitette többi szabadság- j egokhoz s akiket ezért detektívek üldöznek és zaklatnak otthonaikban és állásaikban, várják a lakásuk előtt és kisérik az utcán, akik ha. sikerül uj állásba jutniuk, tapasztalják, hogy rövidesen . rendőrségi emberek keresik fel uj munkaadójukat és. zárt ajtó mögött megbeszéléseket folytatnak vele? Ki kell - jelentenünk; hogy sem a N. Y. Times munkatársát;sem a meg- nem nevezett republikánus képviselő urat nem sajnáljuk, legfeljebb megértjük. Ha már sajnálunk valakit, akkor érzelmeinket érdemesebbekre pazaroljuk, akik ár-* taHanu.l estek a hatósági üldözők áldozatául, nem- pedig azokra, akik eddigelé az üldözők között ordítozták a feszítsd rrieget. Az a képviselő, aki a republikánus'pártba tartozik (vagy akár a demokrata pártba, egyre megy), az az ujságiró, aki a New York Times nagyképü, zord, hűvös vörös- íaiásáVöJ mérgezte olvasói szellemét, -ahelyett, hogy idejében felismerve a veszélyt tiltakozásra mozgósította volna őket, amint “liberális” laphoz illett volna, egyáltalán nem érdemli meg sajnálkozásunkat. Nem mintha f már késő volna, sőt legfőbb ideje, kiváltképpen akkor, ha már ráébredt a veszélyre, amely immár őt is fenyegeti, illetve oly mértékben fenyegeti, a mily mértékben a mccarthyzmus előretör. — és megérzi a pusztulás széléi, amely elsöpörne mindent az utjáből,, ami nent mcearthysta. A Times írója végigröppen az ország szellemi életén és példákkal fűszerezve szegezi le a szellemi megbénulás és elesendesedés szomorú jelenségeit és várható súlyos’ következményeit. Itt sem hat meg, mert mf'már hosszú évek óta tárjuk fel a sötét irányzat tényeit, mig a. kalmársajtó azon ’ üzgclkodott, hogy elhallgassa. És amiket mi mar annyiszor megírtunk, hogy már szinte félve nyúlunk egy-egy hasonly témához, nehogy , azt higyjek. az olvasók, hogy nyütt vonót nyekev- getiink, most a Times ezeket kezdi oda- és vis$za- felémenőleg felfedezni és sorbaállítani. Ugyanakkor még mindig mindezt vörösfalássál köríti. Le- . hét, hogy ez az a garas, amelyet be kell tennie, hogy rá ne fogják, hogy rózsaszínű, viszont fonák érzéseket, vált ki olvasóiból* ha a McCarthyék vörösfalasa, .ellen — vörösfalással akar védekezni, amint ezt a szerencsétlen demokrata párt is cse- lekszi. Valamennyien a saját lábukba, botlanak meg, annyira zavarodottak és határozatlanok. Csak akkor értenek meg valamit ha már igen szorul kapca, de még ez is többet ér a semminél, ha következetesen folytatják és álláspontjukat következetesen végiggondolják. És főleg ne szégyeljék, hogy ismételniük kell azokat a tiltakozásokat, élveket, tényeket és szempontokat, amelyeket a baloldali sajtó unos- untalan és bizony jó régóta csatasorba állított és megharcolt, értük. És pedig úgy harcolt, hogy nem tett engedményeket, nem alkudozott és nem hátrált. Ezért kell reá jutni a vezető szerepnek. Ez mutatja, hogy nem a Wall-streeti kalmároké, hanem az öntudatos munkásosztály hivatása kell, hogy legyen a vezetőszerep a jövő harcai bari és mindenekelőtt a novemberi választásokon.
