Amerikai Magyar Szó, 1953. július-december (2. évfolyam, 29-52. szám)
1953-07-31 / 31. szám
12 AMERIKAI MAGYAR SZÓ July 30, 1953 Az Egyesült Államok ed- igi történelmének ' legsöté- ;bb korszakaként jellemzik ár ma és bizonyos, hogy igy rtékelik még inkább a jövő- gn a történetírók az ugyne- ezett “mccarthyzmus”-kor- sakát. A teljes szellemi nap- )gyat,kozás korszaka ez. Saj- os, nem ritka az efféle Egyiptomi sötétség az emberség történelmében. Ilyen olt az istenítéletek, boszor- ányperek tobzódása a középorban. Ilyen volt Spanyolor- zág föténetében az inkvizi- ió kora. Az emberiség, a ha- idás fénylő és életet teremtő apjának teljes elsötétítését ózták létre * Európában a ;X. század első felében a kü- inféle fasiszta rendszerek. Izekkel rokon, a “mccart.hyz- ius ”, amelyről megállapitha- j, hogy a XX. század máso- ik fele kezdetének fasizmu- i, sötét korszaka. lZ eml>eriesség apfogyatkozása A középkori istenítéletek és oszorkányperek, inkvizíciók zörnyüségeiért nem lehetett zlelőssé tenni valamely or- zágot, valamely népet, haem csak a dühöngő, gyülol- ödő inkvizitorokat. Senki gm teszi egyetemlegesen feliőssé a német, az olasz, a panyol népet fasiszta rendőreik barbarizmusáért. Az merikai nép többségét sem zonositja senki sem a mc- arthyzmus garázdálkodásai- al — annál inkább sem, íert éppen az amerikai nép 1 első áldozata e fasiszta té- olynak. A felelősség azokon 11, akik McCarthyt, mozgatok. A teljes napfogyatkozás, z úgynevezett egyiptomi sö- stség csak a primitiv kor- zakokban ejtette rettegésbe tudatlan embereket. Ma lár ismerjük a napfogyatko- ások asztronómiai törvénye- ;. Tudjuk, hogy a napfo- yatkozás nem jelenti azt, linthogyha az emberiesség s a tisztesség napja lehul- )tt volna az égboltozatról. Isak ideig-óráig sötétedik el A sötétség lovagja a bolygók különleges konstellációja következtében A mccarthyzmus amerikai napfogyatkozása is egy ilyen neméppen égi, de nagyon is földi, világpolitikai konstelláció következménye. De nem elvont asztronómiai fogalmakban, hanem érthető politikai nyelvezetben kell ezt a “konstellációt” megvilágítanunk. A második világháború a hősiességével eltiporta az európai fasiszta rendszereket. Az uj történelmi helyzetben Európa és Ázsia számos országában megnyilt az ut a nép számára, hogy hozzálásson a szocializmus építéséhez. A második imperialista vi- lákháborut azonban a világ más tájain túlélte az imperia- sizmusra, elsősorban azért, kapitalizmus, mint a legerősebb imperialista hatalom került ki a legkisebb véráldozattal és közel 60 milliárd dollár haszonnal a másdik világháborúból. A fasizmus az imperializmus szülötte. Az imperializmusnak szüksége van a fa- szmusra, elsősorban azért, hogy veszélybe került pozícióit, a fasizmus brutalitásaival, a fasiszta pretoriánus hadseregekkel megvédelmezze. És ugyanakkor ugyanezekkel a zsoldos hadseregekkel, a fasiszta ideológiával állandóan támadja a szocializmust épitő országok, népek békés munkáját. Szüksége van arra, hogy állandó belpolitikai és külpolitikai feszültséget tartson fenn. Szüksége van arra, hogy a politikai hőmérséklet lázmérője mindig a végzetes piros vonal közelében álljon. A mccarthyzmus bármenynyire is egy szenátornak a nevéhez üződik, nem ennek a szenátornak egyéni müve, hanem az imperializmus természetes produktuma, jellemzője a mai amerikai politikai fejlődésnek. Hitler nem akkor vált közveszélyessé Európa számára, amidőn a müncheni sorházban izgatott féktelen demagógiával, hanem akkor, amikor a német nagyiparosok Düsseldorban elhatározták, hogy minden anyagi erővel támogatják mozgalmát és amikor Papén Schröder bankárral Kölnben megegyezett abban, hogy a német ipari és finánctőke érdekében Hitlert hatalomra juttatják. A mccarthyzmus veszélye még nagyobbméretü, mint a hitlerizmusé volt. Most már úgynevezett “globális stratégiát” akar megvalósítani. Amennyivel hatalmasabb az I amerikai moponolkapitaliz-1 mus a weimari Németország; kapitalizmusánál, annyival veszedelmesebb a mccarthyzmus a hitlerizmusnál. McCarthy mögött nem az amerikai nép többsége áll, hanem a Wall Street, a sck- milliárd dollárral rendelkező I China Lobby, az összes amerikai lobbyk leghatalmasabb- ja s legveszedelmesebbje, ott áll mögötte a világ minden nagykapitalistája. Ha nem esnének százezrek és százezrek áldozaátul — igy a Rosenberg-házaspár is — ennek az őrült önteltségnek, McCarthy üldöző hadjáratának, háborús uszító tébolyának, akkor McCarthy csak “klinikai eset” lenne, s beutalhatnánk á történelem őrültekházának egyik cellájába. Csakhogy a huszadik századra sajnálatosan jellemző, hogy nemcsak az ön-, de az egész emberiségre nézve köz- veszélyes őrültek szabadon1 járhatnak, sőt világpolitikai vezető pozíciókat, szerezhetnek maguknak. Hitler, Himmler, Göbbels, ilyen szabadjára eresztett őrültek voltak aj huszadik század történetében.! Most McCarthy utánozza őket. Hiába követeli egyre hangosabban az amerikai nép józan itélőképességü része, különösen az értelmiség világnézeti és pártkülönbségre való tekintet nélkül,. hogy vessenek féket McCarthy in- kviziciós garázdálkodásainak, öltöztessék kényszerzubbonyba, egyelőre nem sikerült McCarthyt az egész emberiségre nézve életveszélyes ámokfutásában megállítani. Nem tudja ebben megállítani sem az amerikai közvélemény, de még azok a politikusok sem, akik McCarthy pártjához tartoznak ugyan, elitélik a mccarthyzmust, és mégsem mernek nyíltan ujjat huzni McCarhyval. A Relazion Internazionali cimü olasz jobboldali külpolitikai hetilap május 30-i számában a lap washingtoni tudósítója hosszabb tanulmányt közöl “McCarthy-jelenség az amerikai politikai életben” cim alatt. Ez a lap is mint “mccarthyzmusról” beszél, McCarthy politikai tevékenységének hullámveréséről. —- Megdöbbentő módon világítja meg, hogy McCarthy mennyire zsarnoka, ellentmondást nem tűrő diktátora nemcsak az amerikai politikai, de a kulturális, társadalmi életnek is. Ebből a tanulmányból csak egy-két, adatra hivatkozunk. Ezeket Írja az olasz külpolitikai szaklap: “Nehéz előre látni, mi lesz a végső kifej lése a mccarthyz- musnak. Az biztos, hogy ez- időszerint olyan nagy viru- lencinát mutat, hogy ha idejében meg nem állítják, az egész amerikai politikai rendszer számára súlyos fenyegetést jelent. Az igazi, vagy gyanubavett kommunisták elleni hajtóvadászat olyan szélsőséges formákat vet fel, hogy a gyanú és a* félelem szörnyű légköre terjedt el az az egész országban.” Ezután rámutat, az olasz lap arra, hogy Eisenhower éppúgy, mint az egész washingtoni kormány, nemcsak, hogy tehetetlen a mccarthyz- mussal szemben, hanem vezető amerikai kormánykörök moccanni sem mernek, bármilyen önkényeskedésre is vetemedik McCarthy. A Rela- zioni Internazionali szósze- rint, ezt írja: “Eisenhower elnök, akit talán az az aggályoskodás vezet, hogy ne kerüljön összeütközésbe a kongresszussal, különös belenyugvást tanúsít a republikánus szenátor üzelmeibe. Foster Dulles külügyi államtitkár magáévá tette McCarthynak azt a követelését, hogy a saját minisztériumán kívülálló elemek kutassák a State Department alkalmazottainak államhüségét. Az angol alsóház május havi külpolitikai vitája során felvetették a kérdést munkáspárti padsorokból, vájjon ki az igazi ur az Egyesült Államokban, McCartjhy-e, aki az amerikai közvéleménynek csak vékony rétegét képviseli, avagy más politikai tényezők ? McCarthy erre a kérdésre valóságos dührohamot kapott. Olyan becsmérlő szavak és felelőtlen fenyegetések áradatát, tajtékozta Nagy-Bri- tannia elé, mintha nem is az amerikai-angol szövetség ‘mézes éveiben’ élnénk, hanem az 1775—1783, illetve 1812— 1815. évi angol-amerikai háborúk idején. A különbség csak az, hogy a napóleoni háborúk alatt a britek akarták elsülyeszteni az amerikai hajókat, most pedig McCarthy akarja a tenger fenekére küldeni az egész brit kereskedelmi flottát abban az esetben, ha a flottának egy szál hajója is kereskedelmet merne lebonyolítani a Kínai Népköztársasággal. Bármennyire is felelőtlen dühkitörésnek szeretnék az Atlantic Paktum táborán belül minősíteni ezt a kijelentést, mégis sokkal többet váltott ki, mint kínos meglepetést vagy legalábbis bosz- szankodást a brit államférfiakból, politikusokból, mert a veszély, a megaláztatás és a visszafojtott harag érzését támasztotta a brit népben. Parragi Gy., Budapest. BETTY SMITH: FELHŐKARCOLÓK ÁRNYÉKÁBAN (Regény egy amerikai csalán, 'letérő)) Copyright 1952 Harper Bros. E regény eredeti címe: A Tree Grows In Brooklyn. Fordította Kilényi Mária Harper Bros. engedélyével közöljük. — Amerikában mindenki konflisba ülhet — mondta Johnny — föltéve, persze, hogy pénze van s ki tudja fizetni a viteldijat. — A papát kissé elragadta a képzelete: ő ilyen egyéni módon nézte a demokráciát. — Ebből is láthatod kislányom, hogy Amerika szabad ország. — Hol itt a szabadság? Hiszen fizetni kell — vitatkozott Francié. — Megmondom: Amerika mégis csak szabad ország. Itt, akinek pénze van, az beülhet egy konflisba. Akárki az illető. Az óvilágban V Szó sincs róla! Ott a szegény ember akkor sem ülhet konflisba, ha a zsebébe a pénz. — Az az igazi szabadság, ha mindenki ingyen kocsikázhatik -— okoskodott Francié. — Tévedsz. — Miért? ■ •.>• = •• . , . ,. — Mert az már szociálizmus vágta ki Johnny diadalmasan. — Nekünk itt arra semmi szükségünk. — Miért? — Mert demokráciában élünk és annál nincs jobb — hangzott a döntő érvelés. • Úgy hirlett, hogy a következő választáskor New York város uj polgármestere brooklyni lakos lesz, aki a Bushwick Avenuen lakik. Johnny fantáziáját izgatta ez a gondolat. — Nézz csak végig ezen az utcán, Francié — mondta a kislányának — s mutasd meg nekem, hol lakik a mi jövendőbeli polgármesterünk? Francié nézett jobbra, nézett balra, majd le- horgasztotta a fejét s azt mondta: — Nem tudom, papa. — Itt, ni! — harsogta Johnny, mintegy üdvrivalgással—két lámpavasat állítanak föl nem sokára ennek a háznak a kapuja elé. Bármerre jársz ebben a nagy városban — szavalta — ha egy ház előtt két lámpavasat látsz, tudhatod hogy abban a házban lakik a polgármester. A világ legnagyobb városának a polgármestere! — És mi szüksége van neki arra a két lámpavasra? — érdeklődött Francié. — Ez Amerika! — felelte Johnny. A felelet homályos volt, de hazafias lelkesedés csengett a hangjából. — S az ilyen országban tudhatni, hogy a kormány a nép akaratából van! A népből van s a népért van. Nem tűnik el, hipphopp, mint az óvilágban. —- A papa halkan dúdolni kezdett- Francié is belevágott: Lobogj, te fennen szálló, Csillagos büszke zászló, A béke zászlaja. .. A járókelők furcsán végignéztek Johnnyn. Egy jószivü hölgy egy pennyt vetett oda neki. Franciénak egy másik emléke is volt a Buch- wick Avenueről. Ez az emlék rózsák illatával fűződött egybe. Mennyi rózsa volt... csupa rózsa .. . csupa rózsa a Bushwick AVenuen... A ko- csiuton leállt a forgalom. A járdán óriási tömeg szorongott, rendőrök tartották vissza az embereket. A levegőben rózsaillat terjengett. Azután jött a diszmenet: lovasrendőrök, majd egy nagy, nyitott gépkocsi, benne barátságos, kedvesarcu ember, nyakában rózsakoszoru. És a tömeg bámult rá és sokan sirtak örömükben Francié fogta a papa kezét. Hallgatta, mit beszélnek körülöttük az emberek. — Képzeld csak! ő is brooklyni fiú volt. — Volt? Te szamár, most is Brooklynban lakik! — Igazán? — Hát persze! Nézzétek! — kiáltotta egy asszony. — Ez vitte véghez azt az óriási dolgot! És milyen egyszerű ember! Olyan mint a férjem, csák csinosabb. — Tyü, de hideg lehetett ott! mondta egy férfi. — Csodálom, hogy le nem fagyott a füle — kotnyeleskedett egy fju. Egy betegeskülsejü ember Johnny vállára csapott. — Mondja, kérem, maga igazán elhiszi neki, hogy fönt a föld tetején van egy sarok?- (Folytatjuk) '■