Amerikai Magyar Szó, 1953. július-december (2. évfolyam, 29-52. szám)
1953-11-12 / 46. szám
12 amerikai magyar szó November 12, 1953 A Bükk csendjében WASHINGTONI JELENTÉS I A csúcson földbe döfi szöges botját a városi vándor, leiemeli sapkáját, ráakasztja s fődet,len fővel áll a szépségek záporában, mint akit megbabonáztak. A Bálvány 956 méteres tetőj érői, amit a diósgyőri vasasok kilátótornya ezer méterig emelt, a tiszta reggeli fényben minden drága titkát megmutatja az őszi Bükk, a legszebb és legnagyobb magyar hegység. Megmutatja önmagát, az 1300, négyzetkilométernyi rengeteget, amit délen az Alföld, keleten a Sajó, északon a Szilvás-patak és a Bán-völgye, nyugaton pedig a szarvaskői völgy ölel körül s megmutatja a távoli világot: az apró, fehér falvak tengerén túl északon felkomorlik a Szepesi-Érchegység sötét vonulata s mögött« sejtelmes messziségben a Magas Tátra csipkés csúcsai köd-j lenek. S a közel-távoli völgyeket, ormokat, tisztásokat álmatagon teríti be halvány aranyló fénnyel az októberi nap s szelíden lengi körül a mozdulatlan rengeteg némasága. A Bükk téli álomra készülődik, lassan elhullatja nyári öltözékét, s mielőtt meztelenre vetkőztetnék a közelitő novemberi szelek, felölti kár- minpiros, rozsdavörös és aranysárga őszi díszruháját. Az északi lejtők még zöldek, de a déli öldalakon már hatalmas foltokban tarkulnak, szineződnék az erdők. Először a berkenye kezd sárgulni s a bükkfa és a gyertyán teteje, de a tölgyesek még zölden kúsznak fel a széltépett fe-; nyők alá, csak ittrott vörös- lig fel bennük egy-egy vadkörte, mintha az egész fa lobogó lángban állana. A kék! szint a kökény hamvas bo-1 gyói, a rózsapirosat a kecske- ■ rágó fürtös gyümölcse, a feketét az ebszőiő és a vadbodza érett, termése festi rá az őszi erdőre, a harmatos tisztásokon lilán virágzik az encián és mindent beborít a j kökörcsin rózsaszín tengere s a kakukkfű illata. A Blikk pompázik, fénylik, illatozik — de hallgat. Mint akinek már nincs mondanivalója, mert tavaszon és nyáron mindent elmesélt s most csak visszaálmodja a messziszállt éneket. Májusi hajnalokon zengő madár- hangverseny ébresztette a turistát, most elnémult, vagy elköltözött már a Bükk minden madara. A vadgalamb jó egy hónapja elment, a kakukk az árpa aratásakor szállt délebbre, a sárgarigó is tovarepült s akik ittmaradtak, azoknak sincs szavuk fészekrakás óta, a szerelem elmúltával. A nőstény ráült, a tojásokra, költött s a him nem udvarol tovább. Majd a tavaszon újra kezdi. Csak a harkály' szorgalmas kopogtatása hallatszik a sűrűből, a tudós madár, az erdő háziorvosa, télen-nyáron egyforma lelkiismeretességgel vizsgálja és gyógykezeli ai beteg törzseket és ágakat. A Bükk hallgat és .álmodik. Még szellője sincs s az idő is áll körülötte. Az ökör-! nyál, a fiatal pókok léghajó- j ja, meg se lebben a mozdulatlan levegőben s a szénége- ] tő kormos boksájának fehér füstje egyenesen száll a halványkék égbolt fel. A fehér-kék jelzés, a meredek turistaösvény sebesen lejt a völgybe le s Bánkút forrásánál a nagyfennsik szegélyéhez simul. Az utak minden irányból összefutnak s pirossal, zölddel, sárgával, kékkel, körrel, kereszttel, háromszöggel jelölt fák állják körül a turistát,, aki a sötét bükkösbe tér s indul a Jávorkút felé. A szelíd október minden fénye a bánkuti réten marad, az erdőből lassan rengeteg lesz s a százados bükkóriások tépett csúcsain párázó napsugárból egy-egy porszemnyi hull csak a puha ösvényre. Lassan lépkednek az órák, mint a turista kapaszkodó Iá- j ba a sziklássá vált csapáson,1 amely meg-megmutatjá a: Bükk csupasz testét, a vöröses palát s a szürkésfehér mészkövet Az ehyhe kapta- tón, a hűvös Vadász-völgyön s a széles szentléleki mezőn! át igy vezet fel a jelzés azj Örvénykő csúcsára, ahol is- í mét kitárul a messzi világ. Észak-Magyarország hegy- és vízrajzi térképe itt fekszik kiterítve a közelitő este párázó ködében: az északnak ftitó mély völgyek, a sebes patakok, a távoli szántóföldek tarka sakktáblái s a soksok apró falu: Nagyvizsnyó, Dédes, Tardona, Varbó, a láthatár alján pedig Bánréve, az országhatár. S a meredek fölé ugró hófehér sziklán, “közel az éghez s a mágyar határhoz”, ahogy a szelíd szegedi költő énekelte, a táj szelleme is megjelen. A völgyben kanyargó fehér országúton 1849 októberében sürü záporesőben ekhós parasztszekér oldalazott az erdőszéleken. A bakon Rákó- czy János, Kossuth titkára s a hátsó ülésen az iró s felesége, a színésznő. A bujdosók útja ide vezetett, a Bükk mélyébe, Tardona apró házai közé, szénégetők, egyszerű emberek oltalma ^alá. S ha az iró megunta a végnélküli sakkozást, a kálvinista tiszte- letessel s a hosszuszáru pipa is kialudt szájában az una- omtól, ide kapaszkodott fel, íz Örvénykő csúcsára, a szénégetők keskeny csapásán. Itt üldögélt * félnapokon át e köveken s a Bükk homályából s lelke rengetegéből itt bontakozott ki “a barát,falvi lévita” mesearca. Az Örvénykőt alacsony somfák és mogyoróbokrok lakják, a som már földre hullatta vörös bogyóit s a mogyorószemeket most engedi el gyengéden a védő anyai j burok s egy-egy szélfuvalat,- ra záporként kopognak a szirteken. A legmerészebben előreugró sziklapadon még olvashatók a fekete betűk: “Jókai emlékét őrzik e kövek.” A piros jelzésen nekivágnak a Csikorgó gerincének, Dédes vára felé. Az éjszaka langyos, szellőtlen és puha, j az ösvény enyhén kanyarog! felfelé s a sűrűbe vészs A holdfény mutatja az utat,, ott remeg a fák levelein, a mohos törzsek oldalán, végigcsorog az ágakon, a vízmosásokban patak helyett fut s szinte csobog, a görcsösdere- ku tölgy odvából * buggyan elő s harmatként pereg az avarra. Á tisztások tulvilá- gi fényben ragyognak,- az árnyék halvány, de megnő a sejtelmes félhomályban s az ember óriás lesz. A neszek is megnőnek, s a nappal oly h&ngtalan, néma erdő egyre éled. A szarvas a sűrűből, a muff Ion sziklás re j tekéből most jő elő, legelészik a tisztásokon, holdfényt iszik a forrásból s ijedt,en csörtet vissza vackára. A róka kis- nyulra, egerekre vadászik* a denevér éjjeli rovarok után suhan, a borz kukoricást keres, á vaddisznó makkot ropogtat s a buzgókői odvából idecsavargó vadmacska szeme zölden villan a fán, ahol madarakra les. Fülesbagoly huhog s a szentjánosbogár gyorsan eloltja kicsiny lámpáját. Csak a világító tölcsérgomba nem fél az éj rémeitől, zöldessárgán foszfo- reszkál a korhadó rönk tövén s spóráit bőven hinti az avarra, a fajfenntartás örök törvényei szerint. így kanyarog végig, a gerinceken a Bükk legszebb útvonala, a Csikorgón, a Nyárhegy letarolt tetején, az ördögoldal fenyves hajlatai mentén s mire a Göncöl szekerének rúd ja lefelé fordul, előbukkan Dédes vára a meredek szirtfokon. Hajnalodig s inegzendül az erdő. Felbőg az első-szarvasbika s utána bug a többi, mint az orgona. Zengő, rengetegben visz fel az ut a vár romjaihoz, ahol Ernye bán hajdani lovasainak patkója nyomán apró kövirózsa fészkel s az Árpád-kori falak om- ladéMt holdfény és enyészet lengi be. Ülsz a várfalon, a porló köveken, mögötted a múlt és minden árnyai, de előtted vörös köd csap fel a hegyek dermedt hullámai mögül, ahol a messzi ég alján a diósgyőri kohó éppen csapol. S fölötted, fejed fölött az Andromeda és a Cassiopeia csillagképe. A varázslatban, a földi és égi szépségek zuhatagában érzed, erőd megszázszorozó- dik, izmaid feszülnek, bátorságod megnő, akaratod kemény, elméd borotvaéles. Érzed — mint különös hajnali részegségben—, hogy az élet mi szép és mi teljes! Keleten, valahol Pereces táján, halványrózsaszin fátyolsáv jelzi az első derengést .. Antalffy Gyula iiiiiiMiiiiiiiiiuiiiiiiiiiiiiiifiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiii* VÁLSÁG AZ ALLATTENYÉSZTÉSSEN A farmerek washingtoni felvonulásának hátterében “Mi állattenyésztők nem akarunk mást, csak becsületes elbánást,” mondt,a nemrégiben Francis Roberts floridai állattenyésztő farmer egyik washingtoni riporternek. Roberts egyike volt a 350 állattenyésztőnek, akik az ország minden részéből felvonultak Washingtonba és követelték, hogy a tormány tegyen valamit az élő narha árának, illetve a jfarmerek negálhetésének biztosítására. “A vasutaknak kormányszubven- űót adnak/’ hangoztatta Roberts, ‘az újságoknak is, a hajótulajdono- ;oknak is, de nem tudják megta- álni a módját, hogy nekünk is hasonló segítséget adjanak. Én pedig ízt mondom, hogy ha nem tudnák jenniinket segíteni, akkor vonják neg a támogatást a vasutaktól és i többiektől is s bukjunk el együtt, t valamennyien.” A Washingtonba felvonuló farmerek igen kevés bizalmat árultak el a “szabad vállalkozással” szemben, ami a Kereskedelmi Kamara szerint az amerikai életforma alapja és biztosítéka. “Ez, amiben mi élünk, egyáltalán nem a szabad vállalkozásra, a szabad versenyre alapított közgazdaság,” hangoztatta James Patton, a Farmers Union elnöke, a felvonulók Washingtonban tartott gyűlésén, “összesen 12 ember ül- össze, hogy meghatározzák az acél árát és az egész ipar termelési tervezetét. Mégis vannak, akik magas hiva- i talban azt hangoztatják, hogy a farmerek alkalmazkodjanak a szabad vállalkozáshoz és veszítsék el még a nadrágjukat is.” Az állattenyésztő farmerek álláspontja az, hogy a kormány biztosítsa az élő marha árát, mely 1952 szeptemberében még 23 cent volt fontonként, s ma már a 15 centet sem éri el, azaz az úgynevezett paritási ár 75 százalékát. A “paritás” kifejezés összehasonlítást jelent, az ár között, amit a farmerek kapnak terményeikért s amit fizetniük kell szükségleteikért. Célja, hogy biztosítsák a farmerek valódi jövedelmét, illetve vásárlóerejük fenntartását, mintahogy a szakszervezetek által kötött,, úgynevezett lépcsőzetes szerződések is a megélhetés árának emelkedéséhez vannak kötve. , Mig azonban a földmivelésügyi minisztérium 90 százalékos paritást biztosit a búzát, gyapotot, kukoricát és egyéb dolgokat termelő farmerek számára, az állattenyésztőktől megtagadja azt. Ennek következtében az élő marha ára a legnagyobb visszaesést mutatja az utolsó 18 hónapban. Az a helyzet állt elő, hogy az állattenyésztők nem tudják etetni és felhizlalni állataikat s még a tenyészállatok egy részét is kénytelenek eladni a húsfeldolgozó társaságoknak, holott azoknak fenntartásától függ az ország jövőbeni húsellátása. Az Eisenhower kormány azt hangoztatja, hogy az élő marha árának biztosítása a “gyakorlatban kivihetetlen.” Ahelyett, hogy a farmerek javaslatát elfogadná, Benson földmivelésügyi miniszter megindított egy programrnot, melynek keretében nagymennyiségű kannázott vagdalt húst és egyéb, olcsó minőségű húst vásárol a húsfeldolgozó társaságoktól, amivel azt cselekszi, amint a farmerek rámutattak, — hogy versenyez a fogyasztókkal, elsősorban a munkásokkal, akik az olcsóbb minőségű húsokat vásárolják és felhajtja az árakat, hogy azok nem -tudják megvásárolni szükségleteiket. Közben azonban az állattenyésztők semmit nem kapnak ezekből a magas árakból, csupán a húsfeldolgozó társaságok profitja növekedik. A képviselőház földmivelésügyi bizottsága, a középnyugati farmerek meghallgatása után azt javasolta, hogy a földmivelésügyi miniszter olyan programrnot létesítsen, mely a farmerek javát is szolgálja. A bizottság javasolta, hogy a kormány közvetlenül a farmerektől vásárolja fel az élő állatokat és sajátmaga dolgoztassa fel a húst. A farme rek még tovább mennek ennél s javasolják, hogy a kormány fizessen bért a húsüzemeknek a 90 százalékos paritási áron megvásárolt élő állat húsának feldolgozásáért és t,egye lehetővé, hogy a városi munkások olcsóbb áron jussanak a húshoz. Eisenhower néhány héttel ezelőtt azt hangoztatta, hogy ez “szocializmus” volna, azonban a jelek szerint az elnök nem tett nagy benyomást, 'szagaival. A másik javaslat az, hogy a kormány állapítson meg egy minimális árat, amit a húsfeldolgozó társaságok fizessenek a farmereknek az élő állatért és fizesse vissza neki! azt, az összeget, amennyivel a minimális ár magasabb az úgynevezett “szabad piaci” árnál. A kormány ellenvetése mindezekkel a javaslatokká szemben az, hogy az ár támogatása, illetve a paritás bizto sitása “túltermelést” idézne elő, ami nagymennyiségű hús fölösleget teremtene. A farmerek válasza erre az, hogy in kább fölösleg legyen, minthogy ne legyen elég. Rámutatna! (Folytatás a 16-ik oldalon)
