Amerikai Magyar Szó, 1953. július-december (2. évfolyam, 29-52. szám)

1953-10-22 / 43. szám

AME KAI MAC VAK SV­October 22, 1953 AZ ESEMÉNYEK NYOMÁBAN Byrnes nem engedi Magyarországot az UN-be Az Egyesült Nemzetek multheti egyik gyűlésén a szov­jet delegátus ismét beterjesztett egy javaslatot Magyaror­szág és négy más ország — köztük Olaszország — bebocsáj- tásáról az Egyesült Nemzetekbe. • Az Egyesült Államok delegátusa, ezúttal Mr, Byrnes Délkarolina államból, ismét ellene szavazott a javaslatnak, megakadályozva ezáltal azt, hogy öt állam, köztük szülő- í hazánk, melyek együttes lakossága több, mint, 100 millió, tagja legyen az Egyesült Nemzeteknek, fokozva ezáltal an­nak hntákrmyságrát, jelentőségét. , Mr. Byrnes azzal indokolta meg a javaslat, elvetését, Hogy Magyarország azért nem érdemli meg a tagságot az Egyesüt Nemzetekben, mivel nem tartja tiszteletben az em­beri jogokat. Ez merő ráfogás. Ha Mr. Byrnes olyan álla­mokat, akar távoltartani az UN-től, amelyek megsértik az emberi jogokat, akkor tekintsen más^ országokra, * például akár Angliára, amelynek kormánya kannibálokkal ember­vadászatot vezet, Malájföld népe ellen és Guianában szu­ronyokkal tépeti szét a nép alkotmányát és mégis benne van az Egyesült Nemzetekben. Sőt, tekintsen önmagára. Mr. Byrnes ott ül az Egyesült Nemzetek tanácsában, ő, aki nem titkolja, hogy a négert nem tekinti teljes embernek. Lehet,, hogy egyes emberek ‘jogait’ nem tartják tiszte­letben Magyarországon. A náciknak, tény, nincs többé jo­guk uszitó gyűléseket tartani, mint itt van Néw Yorkban, Yorkville negyedben. Ez azonban nem szabadna, hogy aka­dály legyen. Hiszen a második világháborúban azért hullt 40 millió ember vére, hogy ez főbbé ne történhessen meg. Uj tálalás McCarthy boszorkánykonyhájáról A hisztéria fokozását szolgáló hétvégi szenzáció Mc­Carthy szenátor legújabb “leleplezése” volt, mely szerint Fort Monmouthban a hadsereg egyik legfontosabb kísérleti állomásán egy “radar kémhálózat” működik. . A dolog azzal kezdődött, hogy McCarthy szenátor be­jelentése szerint egy Kelet-Német,országból az US-be me­nekült, meg nem nevezett tudós azt hangoztatta, hogy bi­zonyos mikrofilmeket látott az amerikai radartitkokról. A bejelentés alapján a sajtó és rádió segítségével McCarthy uj kémhistóriát kkar felépíteni a kivégzett Julius és Ethel Bosenberg neveinek bevetésével. A wisconsini szenátor kikutatta Julius Rosenberg egykori iskolatársait, (való­színűleg az FBI rendelkezésére a listát) és “beismerő val­lomást” akar azokból kicsikarni, hogy annak alapján fel­építsenek egy uj Rosénberg ügyet. McCarthy beidézte a Fort Monmouthi radar laborató­rium több alkalmazottját es volt alkalmazottját, zárt tár­gyaláson kihallgatta őket, azonban a beidézett tanuk terro­rizálásával sem sikerült, neki bizonyítékokat szerezni afelől, hogy valaha is működött volna egy “kémhálózat” a hadse­reg telepén. Ami a hadsereget illeti, nemcsak, hogy nem erősítette meg a koholt kémvádat, de egyenesen megcáfolta azt, Mc­Carthy bejelentése után a hadsereg'egyik szószólója Wash­ingtonban kijelentette: “A háború alatt, a Lend-Lease értelmében az értesülé­seket kölcsönösen kicserélték egymással a szövetséges nem­zetek. Az egyezmény megszűnése, illetve a második világ­háború óta semmiféle bizonyíték nem merült fel, ami arra mutatna, hogy a Signal Corps laboratóriumában őrzötttitkos iratok és mikrofilmek közül egy is hiányozna, vagy elkalló­dott volna.” A McCarthy által idézett német tudós kijelentésére vo­natkozólag, a hadsereg képviselője kijelentette, hogy ha a német tudós valóban látott ilyen mikrofilmeket, azok való­színűleg a háború alatti Lend-Lease korszakból maradtak fenn. Minden jel arra mutat,, nogy McCarthy legújabb kém­históriájának célja uj hisztériás hajszát indítani a Roose- velt-Truman irányzat ellen s főleg azok ellen, akiknek sze­repük volt a Hitler ellen irányuló amerikai-szovjet együtt­működés létrehozásában. Everett Dirksen, illinoisi republikánus szenátor, Mc­Carthy egyik fő munkatá >•« un < 'hv.ugoban, hogy 25—26 titkos okmány Kerim eíő Ke ut-Némefország- bam Később beismerte, hogy célja jWüson védelmi minisz­ter zavarba hozása volt, aki tagadta, hogy a McCarthy ál­tál hangoztatott kémkedés egyáltalán Lie:: x. Dirksen a 25—26 titkos okiratot most már leszállította egyre, vagy kettőre. McCarthy az egész hót végen folyt at la a titkos kihall­gatásokat. Minthogy a sajtó képviselői es a közönség ki volt zárva, oiyan jelentést adott a sajtó szamára, amilyent akart. Természetesen a hisztéria fokozására mindig kész lapok leg­nagyobb része örömmel közölte az uj 'szenzációt”, olyan formában, amint McCarthy előírta, vagy feltüntette, mint­ha valóban létezne, vagy létezett volna a kémhálózat. Mc­Carthy azt is bejelentette, hogy egyik tanú Ígéretet tett, hogy “teljes vallomást” tesz. A bejelentés arra mutat, hogy egy uj Greenglasst akarnak teremfeni, .kinek vailo- I mása alapján megrendezhetnek egy uj kémtárgyalást, ami- I vei még nagyobb hisztériába lehetne ejteni Amerika népét s elterelni figyelmét arról, hogy minden más országban egyre harsányabban követelik a népek a nagyhatalmak bé- iketárgyalását. iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii Subscription rate in New York, N. Y., U. S. A., Canada $7.00 Foreign $8.00 per year Published weekly by the Hungarian Word Inc. «^►84 180 E. 16th St., New York 3, N. Y. — AL 4-0397—0398 Joseph Fay és a republikánus politikai főnökök- Joseph Fay az AFL építőipari munkások szakszerveze .ének egyik alelnöke volt, amig zsarolásért el nem Ítélték. Az építőipari munkások szakszervezete egyike azon AFL szervezeteknek, melyekben a gengszterelemek együtt mű­ködnek a munkaadókkal s megfelelő árért áruba bocsátják a munkások érdekeit, elsimítják a sztrájkokat, megbékítik a háborgó, elégedetten munnkásokat. Az a tény, hogy az AFL kizárta Ryan szakszervezetét, melyben a gengszterek működését nem lehetett többé palástolni,-sajnos, még nem jelenti az egész szervezet megfisztitását. A bíróság kénytelen volt elitélni Joseph Fay-t, miután eltagadhatatlanu) rábizonyult a zsarolás és a Sing Sing fegyházba küldte. Azonban Fay és a hasonló elemek hasz­nos emberek a munkaadók számára s mint, ilyenek, közeli kapcsolatban állnak a hivatalos, republikánus vezetőkkel. Kiderült, hogy igen magasrangu személyek jártak közbe í'ay elitélése után, hogy kormányzói kegyelmet nyerjenek számára, amit minden valószínűség szerint el is értek volna, ia nem kisértene még túlságosan közelről a Kefauver bi­zottság new yorki vizsgálata, mely felkeltette a közfigyel­met a szakszervezeti gengszterelemek és a politikai vezetők r.özöfti kapcsolatokra. Arthur Wicks, Dewey kormányzó helyetfese s az Állami szenátus többségi pártjának vezetője beismerte, hogy hatszor meglátogatta Fayt a börtönben és onnan kérte segítségét bizonyos munkászavarok elintézésére. Egyébként i Sing Sing fegyház úgy látszik valóságos fogadószoba volt Fay számára. A börtönben nem kevesebb, mint 87 vezető aelyet, betöltő személyiség látogatta meg, közöttük több kért számára .még a hírhedt Kersten, wisconsini republik-á- AFL vezető és politikai vezető. Meglátogatta és kegyelmet mis képviselő is, aki egyik fő dobosa volt a Taft-Harfley tör­vénynek s kedvenc manővere kihallgatásokat indítani a szakszervezetek ellen, melyekben a legcsekélyebb militan- tizmus is mutatkozik. , Ha ki akarnánk meríteni a Fay ügy hátterében lévő dolgokat, egész cikksorozatra volna szükség. Hogy a zsa­rolásért elitéit AFL vezető kiszabadításáért történt lépések zavarba hozzák nemcsak Dewey new yorki kormányzót, de az egész kormányt is; az azért történik, mert az üggyel kapcsolatban lelepleződött a munkaadók, republikánusok és szakszervezeti gengszter vezetők közötti érdekközösség. Az épitőmunkások szervezete a választások előtt szembefordult az AFL-el és bejelentette, hogy Eisenhower jelölését tá­mogatja. Szó volt arról is, hogy Eisenhower Richard Grayt, e szakszervezet elnökét nevezi ki munkaügyi miniszternek, azonban Eisenhower az utolsó pillanatban megijedt és in­kább Martin Durkint választotta. Dewey kormányzó mindent elkövet, hogy “tisztázza” önmagát és a republikánus pártvezetőket,, azonban égyik botrány leleplezése láncreakcióként maga után vonja a má­sikat s miközben Dewey “lemondásra” szólította fel a Fay-el barátságban lévő Wicks helyettes kormányzót, aki azt meg­tagadta, a figyelmet nem sikerült teljesen elterelni az újabb leleplezésekről, melyek szerint a new yorki republikánus párt egyik fő támaszát jelenfő lóverseny érdekeltség a szak- szervezet gengszterelemeinek segítségével zsarolta ki a pá­lyákon dolgozó munkásokat. A Fay üggyel kapcsolatban részletekben kibogozódik a reakció és a munkásság elnyomására, a valódi, harcos szak- szervezet megakadályozására alkalmazott gengszterek kap­csolata, mely a profitot szolgálja s ennek következtében kormányvédelemben részesül. A merek helyzete A földmiveiésügyi minisz­térium legújabb kimutatása /érint a farmerek éppen 11 százalékkal kapnak keveseb­bet terményeikért, mint euv évvel ezelőtt. Ugyanazon jelentés szerint a farmerek valódi bevétele 9 százalékkal • esett vissza egyetlen év alatt. Az a tény azonban, hogy a farmerek kevesebbet kap­nak terményeikért egyáltalán nem mutatkozik az élelmiszer- piacon. A kormány utolsó jelentése szerint az élelmi­szerárak mindössze 2 száza­lékai csökkentek 1952 ésl953 júliusa között,. Azóta megint emelkedni kezdtek, elsősor­ban a marhahús ára, mely 6 .százalékkal magasabb, mint' júliusban volt. Az elmúlt év folyamán egyre szélesedett az ür a farmereknek fizetett ár és a fogyasztási ár között. Ez azt jelenti, hogy a közvetí­tők profitja emelkedett, első­sorban az élelmiszertröszté mely felvásárolja és feldol­gozza a farmerek terményeit, vagy csupán közvetíti azo­kat. , Mig a farmerek ez év szep­temberében 11 százalékkal kevesebbet kaptak terményei­kért, mint a megelőző évben, csupán 2.86 százalkékkal fi­zettek Kevesebbet az árukért és szolgálatokért, melyekre szükségük volt. így a földmi­veiésügyi minisztérium szá­mítása szerint a farmerek valódi jövedelme 9 százalék­kal visszaesett, miközben a megélhetési ár csak 4 száza­lékkal csökkent, a hivatalos kimutatás sezrint. A farmerek, akik elkese­redettek helyzetük miatt, az Eisenhower kormánytól kö­vetelnek segítséget, azonban eddig csak Ígéreteket kaptak s egyelőre Ezra Taft Ben­son földmiveiésügyi minisz­ter ellen irányítják felhábo­rodásukat., annak távozását követelve. A földmiveiésügyi minisz­térium megígérte a farmerek követelésére, hogy vizsgála­tot indít: kik vágják zsebre a kf'önbség'.af a farmerek számára és a fogyasztók ál­tal fizetett árak közöt. Mint­hogy azonban úgy a földm* velésügyi minisztérium a hatáskörébe tartozó vezetek tele Vannak a . élelmiszerfeldolgozó tizei. •£ embereivel, azok bizonyara ügyelni fognak, hogy ne le­gyen komoly és valódi vizs­gálat. Annyi bizonyos, hogy a farmerek közül, akik erősen támogatták Eisenhowert, egy­re többen távolodnak el a re­publikánusoktól és a farm­területen állandóan növekszik azoknak a tábora, akik tel­jes együttműködést akarnak a szervezet munkássággal, 100 százalékos paritást kö­vetelve a maguk számára és ugvanakkor szigorú árellen­őrzést a munkásság és a kis­keresetű polgárság védelmé­re.

Next

/
Oldalképek
Tartalom