Amerikai Magyar Szó, 1953. július-december (2. évfolyam, 29-52. szám)

1953-10-15 / 42. szám

AMERIKAI MAGYAR SZÓ 15 KERÜLETI BÉKEÉRTEKEZLET PÉNTEKEN, SZOMBATON, OKTÓBER 16-17-ÉN értekezlet mindezeket a kér déseket meg fogja tárgyalni “Az értekezletet annak t, hazafias kötelességnek szen­teljük, hogy harcoljunk a veszedelmes tanok ellen, me­lyek azt hangoztatják, hogy a háború elkerülhetetlen. Ép­pen ezért az értekezletre meghívunk mindenkit,, akit érdekelnek a világbéke prob­lémái s azzal a határozott meggyőződéssel rendezzük meg azt, hogy a békeszeretö emberek között szükséges, hogy gondolataikat kicserél­jék egymással s hogy a vi­lág békéjét csak a békében hivő összes csoportok együtt­működésével lehet elérni.” Úgy a pénteki tömeggyü- lésen, mint a szombati érte­kezleten való résztvétel tel­jesen díjtalan. ■ ■■••íiiiiiMiiK.&iiiiiiimiiiiiiiiiiimimiimiiiiiiimimmiii' iiiiiiiiiiiiiiMiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiuiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiMiiiHiiiKJEIiiiiiimiiiiimiiiiiiiiiiiii'Miiimmm Teaestély és kuliureióadás Betlehemben A Zerega Ovalon megtartott ! bajnoki mérkőzésen az eddigi mérkőzéseken balszerencsével szereplő magyar csapat végre megszabadult az együttest kisérő balszerencse sorozattól és a Liga eg\ ik legjobb csapata ellen ke­ményen, gólratörően játszva si­került a két fontos bajnoki pon­tot megszereznie. Néhány fon­tos változás a felállításban basz­ik nosnak bizonyult és ezúttal a| magyar csapat úgy mozgott a irályán mint egy jól megolaio- I zott gcnfzet. A mérkőzés azonnal magyar támadásokkal indul és az első percekben megszületik a/ e h" magyar gól. Pochenko lövése a felső lécről pattan vissza me­zőnybe és az ezt követő kavaro­dásból a svájci hátvéd a saját hálójába rúgja a labdát. A ve-1 zetés azonban nagyon rövid éle-. a játékvezető 11-est itel a magyar csapat ellen, melyet Chacurian védhetetleniil kidd ' a hálóba. 5 perccel később újabb gólt kap a magyar csapat óriási védelmi hibából. A gól azonban nem töri le a csapatot, tovább támad, de a csatárok lö­véseit nem kiséri a szerencse. Sturgess óriási helyzetet hagy ki 5 lépésről. A 35-ik percben a svájciak ellen megítélt 16 héte­res szabadrúgást Nagy Karcsi a sorfal feje fölött pontosan a tél­be» sarokba küldi. ! A második félidő teljesen a magyar csapat támadásainak a jegyében folyik le. Egymásután gördülnek a Szebbnél szebb tá­madások az ellenfél kapuja felé, de a svájci kapuson mindé»- megakad. Nagy újabb szabad­rúgása az alsó lécet találja el. Pochenko néhány szép lövése centiméterekkel kerüli el a ka­put. Végre a 40-ik percben a magyar csapat kavarodásból megszerzi a győzelmet jelentő gólt, Pochenko révén. A győzelem megszerzeseben cét játékosnak óriási része volt. j K.antz a védelem szilárd oszlo-1 »a volt, mig Nagy K. volt min­ién támadásnak a megindítója. Magyar B — Swiss B 7:3 (3:1) A magyar csapat második járdája szép játékkal, könnyen jyőzött a svájci csapat ellen. A tatársorban a veterán Kunstoff- Pruha Diro egymásután rúgta i gólokat. Egyéb eredmények: New York Americans — Brook - hattan 3 :1 Hispano — Hakoah 3:1 Lithuanians — Hoboken 2 :0 German Hungarians — Kolls- man 9:2 Eintracht — Newark 2 :2 Elizabeth — Greek Americans 4:1 New York — Brooklyn 5 :1 Vasárnap, okt. 18-iki mérkőzések; Magyar S. C. — Greek Amer­icans a Metropolitan Ovalon. Vasárnap mindkét magyar csa­pat a Metropolitan Ovalon ját­szik bajnoki mérkőzéseket a Greek Americans csapataival. ★ Magyarország Csehszlovákia 5:1 Magyarország válogatott fut­ballcsapata október 4-én 5:l-re győzött a csehszlovák válogatott csapat ellen Prágában. A második magyar válogatott ugyanaznap Szófiában játszott a bolgár válogatottal. A lendü­letesen játszó bolgárokkal ez a magyar csapat csak egy 1 :l-es eldöntetlent volt képes kivívni. tt.ez.iec színűéivé lesz e iieccii i Chicago. A kétnapos értekez­letet, melyet a Curtiss Hall- 1 ban tartanak meg (Fine Arts 1 Building, 410 South Michigan ’ Boulevard, a Chicago keni- 1 Jeti békeszervezetek, vala- j; mint társadalmi és egyházi | ] vezetők hivfák össze. Az ér- j: tekezlet összehívói és szerve- j i zői kozott ott szerepelnek a J chicagói haladószellemü ma­gyarság vezetői: Chulay 1st-« ván, Rev. Gross László, Gu- dena Rudolf, valamint Stein Helén. Az értekezlet pénte­ken este 8 órakor kezdődik nagyszabású tömeggyüléssel, melynek vezérszónoka Dr. W. E. B. DuBois, az országos amerikai békemozgalom vi­lághírű vezetője lesz. Maga az értekezlet szombaton egész nap fog lezajlani és a béke­csoportok kulturális és zenei ünnepélyével ér véget. Az értekezlet összehívó és rendező bizottsága felhívja az összes békeszerető csopor« tokát és egyéneket, hogy ve­gyenek részt a nagyfontossá- gu értekezleten s felhívásá­ban a kövektezőket mondja: “1953 októbere nagy elha­tározások hónapja lesz. Eb­ben a hónapban kezdődik a Koreával kapcsolatos béke­tárgyalás. Ugyanakkor ha­zánk szemben áll a vissza-1 esés veszélyével s az ennek következtében beálló munka-1 nélküliség problémájával. Né­metország egyesítésének kér­dése, valamint más problé-' mák uj nyomatékot adnak a ! követelésnek, hogy a nagy- j hatalmak vezetői üljenek ösz- sze tárgyalásra. Az Egyesült Nemzetek sorsdöntő ülésszak elé néz. Most van itt az ide­je, hogy a világbékét akaró I amerikai tömegek felsora­kozzanak, ha el akarják ér­ni, hogy a béke érdekében befolyást g y a k o rol j anak azokra, akik meghatározzák a kormány politikáját. “A koreai fegyverszünetet, mely véget vetett a véron- | tásnak és pusztításnak, öröm- I mel fogadták úgy az ameri­kai nép milliói, mint a vi­lág más népei. Maga ez a fegyverszünet bizonyíték ar­ra, hogy minden nehézség el­lenére is meg lehet, oldani bé­kés tárgyalással az egyes or­szágok közötti nézeteltérése­ket. “A nagyhatalmak közötti békés tárgyalással meg le­hetne oldani a világot, érintő problémák legnagyobb ré­szét. Ezek között a problé­mák között a legsürgetőbbek: az Egyesült Nemzetek meg­erősítése, hogy nemzetközi kérdésekben a tárgyalás va- 1 lódi eszköze legye», a mun- : kabérek, a teljes munkaal­kalmazás fenn t'artásának i problémája egy békés köz­gazdaságban, a Nyugat és Kelet közötti kereskedelem, ; az ázsiai igazságos és tartós béke problémája, Németor­szág egyesítésének problé- | mája, az afrikai és más ipa­rilag visszamaradt népek sza­badságának és önrendelkezé­sének biztosítása, a lefegy­verzés, a pusztító fegyverek betiltásának problémája. Az JUBILEUMI BANKETT JYA IV SPORTHÍREK MAGYAR S. C.— SWISS F. C. 3:2 (2:2) fontosság szempontjából már rég nem volt a környéken. A teaestély este 7 órakor kez­dődik és a bethlehemi Ma­gyar Munkás Otthonban lesz megtartva. iimiii ni ii na lim ii in in m un min» ihm ■■■mii 1111111111(111# Nixon a békegalamb Richard Nixon alelnök fele­ségével együtt kéthónapos tá- volkeieti körúton van, hogy ta­nulmányozza a helyzetet, tár­gyaljon a kormányokkal és ba­rátokat szerezzen az Egyesült Államoknak. Hivatalosan Nixon utazásának célja a “béke ügyét szolgálni.” Nyilván ezért történt, hogy elutazása előtt MacArthur oktatta ki a helyzetről, akit az­ért menesztettek a távolkeleti parancsnokság éléről, mert ki akarta -terjeszteni a koreai há­borút Kina ellen. Magas színvonalú kultur- slőadást, szervezett meg a -,ehigh Valley-i lapbizottság vasárnap, október 25-ikének- istéjére. A haladószellemü -,ehigh Valley-i magyarság Utal jól ismert és szeretett cét újságírót hívtak meg ílöadás tartására: Gyarmaty Katót, a Nők Világa szer-^j vésztőjét és Deák Zoltánt. Gyarmaty Kató európai körútjáról számol be és elő- idása rendkívül érdekességü 3s jelentőségű lesz. Deák Zol­tán napjaink több font,os kérdéséről fog rövid, tartal­mas előadást tartani. A Lehigh Valley Lapbizott­ság azzal a meggyőződéssel hívja meg lapunk minden ol­vasóját és barátját, hogy olyan előadás készül, mely­hez fogható érdekesség és Szeretettel és tisztelettel hívjuk meg Cleveland és környéke magyarságát a Clevelandi Munkás Dalárda 45-ik évfordulója alkalmából rendezendő JUBILEUMI ÜNNEPÉLYRE amelyet vasárnap, október 18-án pontosan 1 órai kezdettel tartunk ünnepi bankett keretében a SWISS HALL fényes termeiben (2710 WALTON AVENUE, Cleveland, Ohio) Műsor. Tánc.—Beléptijegy ebéddel S2.50, csak a tánchoz 75c * Á A Dalarda vegyes kara ez alkalommal fog uj vezetés alatt bemutatkozni. ★ A zenét GYÜRKE FERI kitűnő zenekara szolgáltatja. ★ Pontos megjelenést kér a RENDEZŐ BIZOTTSÁG \____________________________________________________^ * ............. —^ ■ ■■ ;........... Figyelem! Detroit és környéke, figyelem! A DETROITI PETŐFI KÖR október 17-én, szombaton este 7 órakor NAGYSZABÁSÚ SZÜRETI MULATSÁGOT repdez a Petőfi Kör összes helyiségeiben, 8124 Burdeno St. '"Delray ifjúsága táncolja a körmagyart. — Lesz szölolopas, birósági eljárás és magyar tánc Kitűnő ételekről és italokról, importált magyar borokról gondoskodva van. A zenét JÓZSA PISTA vezetésével a Petőfi Kör tiztagu zenekara szolgáltatja. 1 Beléptiéij adóval $1.00 VACSORÁT FLESZQLGÁLNAK MÁR ESTE 6 ÓRAKOR ( ; ; ; Ezt a dátumot jegyezze fel magának! NAGY KARÁCSONYI VÁSÁR December 4-, 5- és 6-án a BRONXI MAGYAR HÁZBAN, 2141 Southern Boulevard ; Ne vásároljon karácsonyi ajándéktárgyakat addig, amíg meg nem tekinti az idei bazárunk bő választékát!- J fr— ' ------- ------­POMPÁS MAGYAR ESTÉK A Hungarian Barrien Éttermében és Bárjában 1528 Second Ave. (79-ik utcánál) New York City Telephone: RE. 4-9670 ZETTL LACI, tulajdonos. Minden csütörtökön, pénteken, szombatén és vasárnap MAX FRANSKó és elsőrendű cigányzenc-kara játszik, ü Kitűnő vacsora $L85. • Csirke vacsora $2.25 Legfinomabb borok, likőrök és pálinkák. i/ rjs? - RÉTESHÁZ ÉS CUKRÁSZDA * K/Lfaf. (a 81-ik utea sarkán) 1437 3rd Avenue. Tel. BU 8-0660-0670 Gesztenye piré, mignonok, torták. — Este 11-ig nyitva van. NEW YORK UNDERTAKING COMPANY M, J. Balló, 240 E. 80 St., New York N Y. • TR 9-5405 Temetéseket valláskülönbség nélkül, mérsékelt áron vállalunk. , itt >i > ;«f yvo Mwaflua ***

Next

/
Oldalképek
Tartalom