Amerikai Magyar Szó, 1953. július-december (2. évfolyam, 29-52. szám)

1953-10-01 / 40. szám

October 1, 1953

AMERIKAI MAGYAR SZÓ

'Karinthy Frigyes ( )

TUDOMÁNY

Rakétarepülőgéppel a világűrbe

A repülés tudományának mai állását és rohamos fejlődését figyelembevéve, bátran állíthatjuk, hogy igen rövid, idő kérdése a világür-repülés tudományos, elméleti megoldása és gyakorlati alkalmazása. Más szóval, nagyon közel az az idő, — amikor rakéta-repülőgéppel a világűrbe, mondjuk a Holdba, vagy bármely más, ennél távolabbi égitestre utazhatunk.

Mi szükséges ahhoz, hogy a világűrbe repülhess nk? Egy olyan rakétarepülőgép, amely másodpercenként 11 kilométeres sebességgel képes felemelkedni 6400 kilométer magasra.

A reaktiv-rakétagépek első modelljei, amelyekkel ma a világ különböző országaiban kísérleteznek, K. E. Ciol- kovszkij tudományos hagyatéka, tervei és vázlatai alapján készültek. Az eddig ismert és a világsajtóban is közölt adatok szerint ezek a folyékony fűtőanyaggal hajtott rakétagépek a 200 kilométernél valamivel magasabbra emelkednek. Két ra- kétahajtómü kombinációjából készült rakétagép ezt a magasságot m e g d uplázhatja, úgy, hogy az egyik készülék viszi fel az egész gépet 200 kilométerig. Itt ez a feladatát, elvégezte, fűtőanyaga is elfogyott, tehát automatikusan leválik és ejtőernyőn leereszkedik. A gép másik részének hajtóműve működésbe lép és a rakétagép még 200 kilométerrel magasabbra emelkedik, eléri a 400 kilométeres “plafont”. A repüléstechnika ma még nem tudja ezt, a magasságot'túlhaladni.

400 kilométer

Sok ez?

Nem sok, ha figyelembe vesszük, hogy a Föld és (a hozzá legközelebb eső égitest), a Hold közötti távolság ennek körülbelül ezerszerese, több mint 400 ezer kilométer. De az égitestek közötti világür-repülés kísérlete szempontjából ez a magasság mégis jelentékeny.

Figyelembe kell venni ugyanis a Föld vonzóerejét, amelynek hatása, minél inkább eltávolodunk a Föld középpontjától, annál inkább csökken. S ez a körülmény jelentős mértékben megköny- nyiti az égitestek közötti rakétarepülés feladatának megoldását.

Ma még nem tudtuk leküzdeni a Föld vonzóerejét. A világűrbe való utazáshoz szükséges energiának még csak egytizenhetedrésze van meg. De már ez is nagyon nagy eredmény.

“Mesterséges égitest”

Ahhoz, hogy valamely testet, mondjuk a mi rakétagépünket a világűrben keringő “mesterséges égitestté” változtassuk, mindössze fele annyi energia szükséges, mint ahhoz, hogy ugyanazt a testet felemeljük és a világűrbe juttassuk. Ebből az következik, hogy a mi rakétánk a kifejtett energia ; szempontjából egy kilenced

, részben alkalmas a világűrben való repülésre, az egyes égitestek közötti közlekedésre.

A kifejtett sebesség szempontjából sokkal jobb a helyzet: a 400 kilométer magasra emelkedő rakétagép maximális sebessége ugyanis eléri másodpercenként a 2250 métert. Egy mesterséges égitestnek pedig, amely a Föld vonzókörének határán keringene, ennek a sebességnek alig valamivel több, mint háromszorosára van szüksége. Vagyis az elért maximális sebességet meg kell háromszorozni, ami két, vagy több rakétagép kombinációjával teljesen lehetséges. Sőt, mivel ugyanezzel a módszerrel sikerült a 200 kilométeres magasságot, 400 kilométerre emelni, bizonyos, hogy e módszer tökéletesített alkalmazásával nemcsak a sebességet, hanem a magasságot is meg lehet háromszorozni. Ez már csak azért is könnyen lehetséges, mert minden elért maximális magasság után, a következő “plafon” eléréséhez mind kevesebb energia és sebesség szükséges.

Atomenergia vagy folyékony fűtőanyag

Sokan azt gondolják, hogy a kozmikus rakétagép hajtóművét atomenergiával, vagy valami atommag-szerű fűtőanyaggal kell táplálni. Ez helytelen nézet, — bár az atomenergia felhasználása a tudomány számára újabb, szinte korlátlan lehetőségeket, nyújt. A mai rakétagép azonban a szokásos folyékony fűtőanyagból saját súlyának háromszorosát tudja magával vinni. S hogy ez elegendő legyen egy kozmikus repülésre, egy utazásra a világűrbe, ahhoz elsősorban a rakétagép sebességét kell fokozni.

Erre a kérdésre tulajdonképpen már az előbb válaszoltunk, amikor arról beszéltünk, hogy mennyi fűtőanyagot vihet magával a kozmikus rakétagép. Megállapítottuk, hogy saját súlyának háromszorosát. Igen ám, de a mai legmodernebb lökhajtá- sos gépek óránkénti sebessége 850 kilométer. Az ezzel a sebességgel repülő gépnek tehát oly nagy tömegű fűtőanyagot kellene magával vinnie, hogy elegendő legyen 5 teljes napra, mintegy 120 órára. Ennyi időre volna ugyanis szüksége az állandóan 850 kilométeres sebességgel repülő legmodernebb lök- hajtásos gépnek ahhoz, hogy a végtelen világűrbe emelkedjék. Ennyi fűtőanyagot ez a repülőgép természetesen nem tud magával vinni. Ezért a világűrbe repülésre csak a világürhajózó rakétagép használható, amely az adott távolságot lényegesen nagyobb sebességgel — tehát sokkal rövidebb idő alatt teszi meg.

Tizenöt esztendeje, fiatalon, ötvenegyéves korában halt meg Karinthy Frigyes, századunk egyik legkiválóbb magyar írója, a humor és a szatíra mestere. Irt verset, színdarabot, regényt, elbeszélést, újságcikket, kabarétréfát s minden műfajban jelentősei alkotott. Úgy meg tudta nevettetni az olvasókat, nézőket, mint rajta kívül kevés magyar iró, s harso- góan nevetve és nevettetve olyan komolyan és mélyen tudott az életről beszélni, mint .ugyancsak kevesen. Sokat adhat és ad felszabadult népünknek is: segít, még jobban megismerni a múltat és gyűlölni benne azt, ami rossz, s ma is kigyujtja, felcsillantja a szemekben és a szivekben a vidámság a nevetés fényét.

Karinthy a francia forradalom és a forradalmat előkészítő felvilágosodás tanítványának vallotta magát, s lényegében erről az álláspontról vizsgálta a magyar életet, anélkül, hogy a kor nagy tömegmozgalmaival komoly kapcsolata lett volna.

De ez a haladó polgári világnézet terhet és korlátot is jelentett az iró számára. Ez a világnézet erősen hozzájárult az iró elszigetelődéséhez : haladó polgárság,

mint számottevő réteg az első világháború előtt is alig volt Magyarországon, a háború után pedig lényegében nem volt. Ahhoz elég volt ez a világnézet, hogy segítsen az írónak meglátni a tőke hatalmának gyűlöletességét, az imperializmus fekélyeit, de arra már nem adhatott választ, hogy e fekélyeket miként kell megszüntetni. A tömegeket, amelyek más célokért küzdöttek, amelyeket, más eszmék vezéreltek, Karinthy nem ismerte igazán. Nem találkozott azokkal az erőkkel, amelyek a mi korunkban minden szabadságeszme örökösei, nem találta meg azt a szövetségest, a- mellyel együtt, igazabban és hatékonyabban harcolhatott volna eszményeiért — a munkásosztályért.

Miután egyedül harcolt, időről időre visszavonulásra kényszerült és gyakran vereséget szenvedett.

Akárhogy m e g g yötört.e azonan őt a kor — megtörni nem tudta. Regényekben, elbeszélések, újságcikkek, jelenetek százaiban tartott “görbe tükröt” kortársai elé: ilyenek vagytok, változzatok

Egyébként a másodpercenként, 11 kilométert meghaladó sebességre csak akkor van szükségünk, ha a Föld vonzásának hatókörén túl, a végtelen világűrbe akarunk emelkedni s egy másik égitestre, mondjuk a Holdba akarunk repülni.

Nem kétséges, hogy hamarosan eljön az idő, amikor a tudósok és repülőgéptervező mérnökök kozmikus rakétagépei elérik ezt a sebességet, s minden akadályt leküzdve elindulnak első útjukra a végtelen világűrbe.

meg. Számtalan oldalról mutatta meg, hogy a polgári társadalom politikája korrupció és elnyomás, erkölcse hazugság, művészete üzlet, magánélete bizonytalanság, kapkodás, félelem. A keserű igazságot olyan elbeszélésekben mondotta ki, amelyek a magyar próza gyöngyszemei közé tartoznak. Egyik legszebb novellája a “Cirkusz.” Hasonló remekmű a “Találkozás egy fiatalemberrel”, az az ifjúi eszmények bukásának, a megalkuvásnak a tragédiája. ,

Ezek — sok más társukkal együtt — nemcsak tartalmukban, de hangjukban is komoly elbeszélések. Legtöbbször azonban úgy villantja fel a görbe tükör az élet képét, hogy nevessünk rajta. Ma is árad köteteinek lapjairól a jókedv.

A Karinthy-féle nevette- tésnek két fajtája van. Az egyikre a legjobb példa a “Tanár ur kérem”. Karinthy itt is észreveszi és kicsufolja az élet visszásságait —mondjuk a “Lógok a szeren” diákjának álmait — de ugyanakkor megérti és szereti is azt, amit csúfol

A másik nevetés határozottan és egyértelműen valami ellen irányul. A “Capil- lária”, az “Utazás Faremidó- ba” stb. olvasása közben is nevetünk, de ez a nevetés nem old fel semmit; az olvasó inkább dühöt vagy felindulást érez. Gondoljunk annak az “önérzetes” embernek az alakjára, aki bátran dicséri *a mindenkori kormányt. Vagy gondoljunk “dr. Ugyanaz” történetére. “Dr. Ugyanaz” fel akar jutni a tele villamosra, s amikor a villamos a megállóhoz érkezik, forrá- dalmi jelszavakat kiabálva tolakszik fel rá. A következő megállónál, ahol újabb várakozók állnak, “dr. Ugyanaz” a rend és a nyugalom nevében, a kormányt éltetve veri vissza a felszállni akarók rohamát. Nyilvánvaló hogy itt a polgári “forradalmiság” kacagtató és mélységesen igaz karikatúráját mutatja be az iró, s a kinevettetéssel csak még inkább kipellengérezi

“dr. Ugyanaz” alakját.

így nevettet Karinthy, a szatirikus. A magyar szatíra hagyományait, amelyekről ma annyi szó esik,, nem utolsósorban Karinthy müvei jelentik. E szatírákat az teszi olyan hatásossá, hogy az iró valóban vitriolba mártja tollát és nagy szenvedéllyel támad valakit vagy valamit; hallatlan éleslátással találja meg a tipikus helyzeteket, bátran élezi és túlozza a helyzetek és jellemek tipikus vonásait, hogy az ellentétek még világosabbá, a kérdések még érthetőbbé váljanak. Előadásmodorát, s t i 1 u sát ezekben a Írásokban Karinthy a lehető legegyszerűbbre csiszolta.

Karinthynak legnépszerűbb müve az “Igv irtok ti”, irodalmi témájú szatíráinak gyűjteménye. Valóban nagy- , jelentőségű irodalmi kritikák

ezek, amelyeknek éle a hamisság, a modorosság, az ön- céluság, az élettől való elszakadás ellen irányul. Karinthy irodalmi nézetei persze nem voltak minden ellentmondástól mentesek, de uralkodó volt bennük az, hogy az irodalomnak szerepe van az élet formálásában, az ember nevelésében. Tudatos iró volt, aki cikkeiben, kritikáiban is hirdette az iró felelősségét, sőt köteleeségét, hogy tannit- son.

Külön kell beszélnni Ka- rinthyról, a háboruellenes íróról, és békeharcos publicistáról. Az első világháború nehéz éveiben irodalmi és publicisztikai műnk ásságával egyaránt a háború ellen foglalt állást. De elbeszéléseit— megrázó erejük mellett — bizonyos kiúttalanság jellemzi: megmutatják a háború céltalanságát, iszonyatosságát anélkül, hogy reális módon ábrázolnák azokat az erőket, amelyek kivezethetik az emberiséget a pusztulásból.

A háború alatt irt, különösen a “Krisztus vagy Barabás” cimü kötetben összegyűjtött újságcikkei azonban sokkal tovább mentek. Itt emelkedett Karinthy a legmagasabbra a társadalmi ösz- szefüggések megértésében, itt került a legközelebb ahhoz, hogy találkozzék a forradalmi munkásmozgalommal. — Ezekben az uj ságcikkekben tiszteletreméltó bátorsággal és következetességgel kereste a háború okát, s a háború elleni küzdelem legcélszerűbb módját, helyes elvi alapjait.

Karinthy háboruellenes újságcikkei szenvedélyességükkel, hajthatatlan igazságkeresésükkel, sokszor megdöbbenő erejű érvelésükkel a magyar publicisztika legnagyszerűbb alkotásai közé tartoznak s olyan forrást jelentenek, amelyekből lehet és érdemes bőven meríteni.

Karinthy élete és életműve szakadatlan gerillaháboru volt a korabeli magyar társadalom ellen s nem egyszer úgy látszott, hogy az iró alulmarad. Különösen a halála volt tragikus. Az iró, aki olt,hatatlan szenvedéllyel gyűlölte a reakciót, a szellemi zűrzavart, a miszticizmust és a misztifikációt — akkor halt meg, amikor a sötétség, a tudatlanság, a haladásellenes irracionalizmus, a fasizmus még elnyeléssel fenyegette a világot. Nem ért,e meg, hogy a felszabadulás választ adjon azokra a kérdésekre, amelyeket egész életében felvetett. De Karinthy mégsem maradt alul a küzdelemben. Töredékes életműve mégis összefüggő egész, “görbe tükör”, amelyben helyesen, jellemzően mutatkozik meg az elmúlt évtizedek magyar társadalmának sok visszássága, bűne, embertelensége. Ez az életmű, ez a görbe tükör túlélte a társadalmat, amelyet tükröz, megmarad vádiratnak a múlt ellen, figyelmeztetésül és tanulságul a jelen és a jövő számára.

Gimes Miklós.-13-