Amerikai Magyar Szó, 1953. július-december (2. évfolyam, 29-52. szám)
1953-09-24 / 39. szám
-12. AMERIKAI MAGYAR SZÓ September 24, 1953 Móra Ferenc 1879-ben született Kiskunfélegyházán és j 1934- ben halt meg Szegeden. \ Az édesapja foltozószücs, az édesanyja kény érsütögető asszony volt. Móra tanári oklevelet szerzett, de iró, újságíró, majd muzeumigazgató lett Szegeden. Akkor emelkedik iroi hivatasanak igazi, magaslatára, amikor a sze- j gényparasztság életéről ir. Itt j közölt Írása, halála után, 1935- ben jelent meg. Ma a szegedi múzeumnak “Móra Ferenc muzeum’’ a neve. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy egyik politikát olyannak tartom, mint a másikat; s ha eltagadnék valamit abból, amiben nevelkedtem, a sírjából is megátkozna az apám, akinek a koporsójába olyan imádságos könyvet tettünk, amelyikben a gyerekkora óta őrzött, Kos- suth-bankó is benne volt. De ebbe a előadásba nem akarok belekeverni semmi politikát,. Azért hagyok ki belőle minden nevet, még a helyét is, ahol járok. Ez az Okatootáia, amelyiknek “az egyik szomszédja Kina, másik Ausztrália.” Annál rosszabb: ennek uradalmak a szomszédjai. Holttetem ez a domíniumok közt, harminc kilométerre a vasúttól és ezer kilométerre Európától. A tanyák messze gurultak egymástól, mintha valaki nagyon mérgesen rájuk kiáltott volna s attól szaladtak volna szét. Az emberek, akik a gaztetejü házakban élnek, maguk is mind riadtak egy kicsit. Nem uj keletű riadtság ez, hanem örökölt. Itt ezer esztendőn át pattogott a parancs és csattogott a korbács. Magyar űré, kun űré, török űré, német, űré. A kuruc csakúgy j alágyujtott a kéménybe fölakasztott parasztnak, mint a 1 labanc. Ezt a sok ijedtséget nem lehet egy-két emberöltő alatt, kiheverni. Hetediziglen i benne bujkál az unokák vé-1 rében, még akkor is, mikor1 MÓRA FERENC: Egy kiló só, egy liter petróleum és egy koporsó már független polgárok lesznek belőlük. • Vagy ötszáz szavazó van ebben a járásban, de ném tudom, van-e köztük tiz olyan, aki meg tudná mondani, kit ajánlott követnek, vagy kire adja majd a voksát. öt futtató van, de senki se kérdezi, melyiknek milyen az elve. Az egyik is ur, meg a másik is ur, mi különbség lehetne köztük ? Terror? Nekem nem panaszkodott róla senki. Lehet, azért, mert én is ur vagyok s az egyik urat, a szó köztünk maradjon, csak úgy a fenének kellene megenni, mint a másikat. De meg független polgárok ezek, tetszik tudni. Nem függenek ezek a világon senkitől, csak az éhségtől, meg az Ínségtől, hát mi szükség volna itt terrorra ? ' — Maga kire szavaz, földi? — kérdem a kocsisomat, ahogy szorongok mellette az ülésdeszkán. Megcsapkodja a gebéi fü- let.övét, aztán békességesen mondja: — Hát majd, aki a bírságot leveszi rólam. — Micsoda bírságot ? — Az öt pengőt. Majd elmondom, ha a nagy homokba beérünk, ott nem zörög a kocsi. Nem, itt csak zizereg a kerékagyig érő homok. És mondja az ember szép folyamatos keserűséggel, amin megérzik a sok gyakorlat. — Hát az úgy *volt, tudja, hogy azt mondja nekem a komám tavaszon, vigyem be a hét malacát a vásárra, mert az ő lovai szántanak, vagyis, hogy a legényfia szánt velük. Hát beviszem, mondok, miért ne vinném, úgyis üres kocsival megyek. Fölrakjuk a malacokat, nem férnek. Ejnyehenyje, mit csináljunk, kapja magát a koma, azt mondja, ha az ő kocsiját rákapcsolnánk az enyimre, férnének a malacok. így is tettünk, be is értünk a városba, oda- gyün a csöndér, megállít, hogy hohó, hogy mertem én két kocsit összekapcsolni, mikor az tilos? Tilos? Mondom, hát honnan tudjam én azt, hogy tilos? Közhírré volt téve, azt, mondja. Megengedem, mondom, de én harminc kilométerre vagyok ide, az én tanyámon nem dobolták ki. Nem ér az a beszéd semmit, ; azt mondja, azzal fölirja a nevemet és megfenyeget az- j zal, hogy errül majd kihoz- l nak nekem öt pengő bírságot. I No én el is csendesedtem erre, de a koma megszólalt, hogy micsoda igazság ez, mikor nem is az enyimek a malacok. Hát kié? — kérdezi a csöndér. Hát az enyimek, ha tudni akarja, okosítja föl a koma. Hogy hívják magát? így, meg úgy, megmondja a koma a nevét. No, akkor maga is öt pengőt fizet — acsarkodóit rá mérgesen a csöndér és fölirta az ő nevit is. Ki is hozták pünkösdkor a palétát, vagy az öt pengőt köll megfizetnem, vagy elviszik a tehenem. De hát mibül fizessek, uram, mibül ? Szerencse még, hogy ez a követválasztás van, valamelyik az öt közül majd csak leveszi rólam a bírságot, oszt arra rászavazok. Gyi, Bogár, a nehézség cifrázza ki a füled gombját! Csilla, ne, a kórság essen beléd! Elhallgatott, csak az arany- csillámu ófutóhomok sirt £\ kerekek alatt éles, sikoltó, ezeyeszt.endős sírással. • I Egy hétig éltem itt, a holt lelkek zugában, inkább szá- I razon, mint vizen. Száraz kol- ‘ bászon, szalonnán, kenyéren, mert két-három dűlőben nem bírtak adni egy pohár tejet, vagy egy-két tojást. De ezt ki lehet bírni, beletanultam gyerekkoromban; hanem mikor a Harmat-vizem kifogyott, akkor szédelegni kezdtem. Hiszen kút van minden tanyán de, a vize hol sárga, hol szürke, hol édes, hol olajos s ránézni is betegség annak. aki meg nem szokta, megszokni pedig csak az tudja, aki bele nem halt. Amelyik kútnak jó vize van, azt kétórányiról is felkeresik s azt kánikulában éjszaka vasvillával őrzi a gazdája, hogy reggelig ki ne merigessék. Eligazítottak egy ilyen áldott kúthoz, engedelrhet kértem a gazdától, adta is jó szívvel, maga merítette meg a vödröt. S csak amikor kimulattam magam, akkor kérdezte meg tőlem: — Tán az ur is abban a járatban van? — Mi járatban? — Hogy követ akar lenni. — Nem, — mondom — az nem nekem való mesterség. — Kár — mondta a gazda, de nagyon szívből. — Miért kár? — lepődtem meg. — Mert kiegyesülhettünk volna. — Nem értem. — Pedig én.nyomon beszélek, hallja. Azt határoztuk itten a szomszédokkal, hogy egy kiló sóért, meg egy liter petróleumért adjuk a szavazatot. ★ A pusztai boltba is bevetődtem. Utszéli tanyának a végéből van elkerítve, akkora, mint egy városi sifonér. Egy bekötöttfejü, mezítlábas parasztasszony ül a küszöbön, meg egy nagy fehér kuvasz. Nem a kutya mordul rám, hanem az asszony. Valami vándorlónak néz. — Mit akar itten? — Szivart szeretnék venni — de már akkor elő is veszem a pénztárcám. Hadd lássa a jó asszony, hogy igaz utón járok. Leszámoltam neki öt pengő valahány fillért. Úgy nézett rám, ahogy az angyalokra nézhettek valamikor, mikor még gyakoribb volt a közlekedés ég és föld között. — Mikor csinált, ekkora üzletet? — mosolyogtam rá. — Husvétra — mosolygott vissza. Most már egészen meg- : nyílt a főnöknő szive. Leültetett egy gálicos ládára s kéretlenül szolgáltatta a statisztikai adatokat a pusztai kereskedelemről. Két év alatt háromnegyed kiló kávét adott el. Fehércukorból eladott tizenkét kiiót, de a múlt esztendőben, az idén csak hármat. — Hát mit vesznek mostanában a népek? — Sót, petróleumot, gyufát. — Meg dohányt, ugy-e? — Dehogy, azt nem. Mos- j tanában már nem. Krumplileveléből csinálják a dohányt. Az uram is. — Ura is van magának? — Hát hogyne, ő vezeti a i kontóskönyvet. — Az is van? — Csakis az van. Nem birnak az emberek készpénzzel fizetni. Hitelbe veszik a sót, petróleumot, a gyufát. Majd aratás után fizetnek búzában. Olyan bizalommal volt I hozzám, hogy meg is mutatta I a kontóskönyvet. Sok benne ! az adós, de a kontó kevés. A | legnagyobb összeg 12 pengő I 46 fillér. De ez annyi tétel- ! nek a végösszege/hogy két ! oldal van velük telerunázva. | Só meg gyufa skatulyánkéin;. I — Ez nagygazda, kérem — magyarázta a boltosné. — Vízkeresztkor, mikor disznót .'Folytatás a 16-ik oldalon) BETTY SMITH: FELHŐKARCOLÓK ÁRNYAKÁBAN •9 % (Regeny egy amerikai csalán 'letér«!) Copyright 1952 Farper Bros E regény eredeti nme: A Tree Grows In Brooklyn. Fordította Kilenyi Mária Harper Bros, engedélyével közöljük. (Befejező, összefoglaló közlemény) A karácsonyfa megszerzése elég borzalmas esemény volt, történt azonban valami, ami igazán súlyos, szomorú dátumot jelentett a Nolan.csa- lád életében. Az történt, hogy a karácsony előtti héten, amikor Francié tizennégyéves lett, édesapja, Johnie, egy este részegen tántorgott haza. Két nappal később pedig egy kapualjban ösz- szekuporodva találták meg. Rosszul volt, beteg volt. Megállapították róla, hogy roncsoló tüdő- gyulladást kapott. A rákövetkező napon aztán meghalt... A temetés után Neeley-nek adták édesapja gyűrűjét, mint örökséget, Francie-nek pedig más hiján édesapja borotválkozó-szappa- nos csészéjét. Apja is emléktárgyként őrizte ezt és azonkívül két pincér-kötényt. Feleségének Johnnie nem hagyott mást örökül, mint egy újabb gyermeket, akit az anya már a szive alatt hordott és születését jövő tavaszra várta. Márciusban, amikor pénzkészletük már fogya- dozóban volt, Katie beváltotta a gyermekek biztosítási kötvényeit. Az a huszonöt dollár, amelyet készpénzben felvett, elég volt ahhoz, hogy április végéig kihúzzák. Akkor McGarrity, akinek italozójában végezte Johnnie iddogálásainak túlnyomó részét, segítségükre jött. Felfogadta Nee- ley-t, hogy amikor kijön az iskolából, segítsen neki előkészíteni az ebédeket és Francie-t, hogy a ház körüli teendőket ellássa. Az a pénz, amit a gyerekek ilymódon kerestek, éppen ahhoz volt elégséges, hogy éhen ne haljanak addig, amíg Katie kisbabája meg nem született. Laurie májusban jött a világra. Júniusban, amikor kijárták az elemiiskolát, Francié és Neeley első igazi állásukba jutottak: Neeley mint küldönc egy tőzsdeügynökségben, Francié pedig mint virágszárkészitő egy müvirággyárban. Két hét múlva elbocsátották állásából, azután irattárosként lépett alkalmazásba egy olyan irodá. ban, ahol ujságkivágásokat gyűjtöttek. Ebben az állásában hamarosan előlépett és ő lett a lektor, aki az újságcikkeket olvassa és kiválogatja. Ősszel már nem volt elég pénzük ahhoz, hogy mind a két gyermeket beírassák a középiskolába és Katie úgy döntött, hogy csak Neeley járjon iskolába, noha neki egyáltalán nem full foga a tanuláshoz. Abból a pénzből, amit Francié keresett és amit Neeley kapott McGarritytől az iskola után végzett munkájáért, Nolanék karácsony körül nagyobb jólétben éltek, mint bármikor azelőtt. Lakásukat fűteni tudták. Volt mit aprítaniuk a tejbe, sőt még ajándékokra is jutott. A tizennégyéves Neely megkapta első kamásniját, Francié pedig majd megfagyott uj fekete csipkealsónemü- jében, amikor karácsony reggel templomba ment. Amikor az ujságkivágásokkal bíbelődő hivatal a háború kitörése következtében felszámolásra kényszerült, Francié mint géptávirónő kapott állást. Ebben az évben megfeszített éjszakai tanulással egyetemi tanulmányokat folytatott és a nyári iskola egyik diáktársának, Ben Blake-nek segítségével letette vizsgáit vegytanból és- angolból. Francié tizennyolcéves volt, amikor első Ízben találkozott egy fiúval. Ez egy Lee Rhynor nevű katona volt. Azon az estén, amikor el kellett utaznia, hogy búcsút mondjon szüleinek, mielőtt átszállítanák az európai hadszíntérre, Lee arr^i kérte, legyen a felesége, ha majd visszatér a háborúból. Francié megígérte, hogy minden áldott nap írni fog neki. Három nappal később Francié levelet kapott attól a leánytól, akit Lee feleségül vett, mialatt szüleinél tartózkodott. Katie is kapott levelet ezen a napon. McChane, a rendőr irt neki, aki már régóta szerelmes volt bele. Most nyugalomba vonult és arra kérte Katiét, hogy legyen a felesége. Ehhez a házassági ajánlathoz a Nolan-család valamennyi tagja belegyezését és áldását adta. Az esküvő közeledtével F-rancie otthagyta állását. Ha majd Katie férjnél lesz, ő a michigani egyetemre fog járni, mivelhogy Ben Blake segítségével sikerült a felvételi vizsgát letennie. Katie esküvője előtti napon Francié belerakta a kisbabát a gyermekkocsiba és végigsétált vele az utcán. Egy darabig figyelte a gyerekeket, amint vackaikat a zsibárus boltjába cipelik. A kölcsönkönyvtárba utolsóizben vitte vissza a könyveket. Egy kislányt látott, könyv a kezében, amint a vészlejárat vaslépcsőjén üldögélt. Saját udvarában már kivágták a fát, mert a lakók pa_ naszkodtak, hogy akadályozza őket a száritókö- teleik elhelyezésében. A kivágott fa tönkjéről azonban már egy másik fának törzse kezdett kinőni ...
