Amerikai Magyar Szó, 1953. január-június (2. évfolyam, 1-25. szám)
1953-06-05 / 23. szám
2 AMERIKAI MAGYAR $ZÓ June 5, 1953 ( KÖZGAZDASÁGI SZEMLE } A nagyipar készül a munkások életszínvonalának leszorítására Az ohioi Canton városban székelő Timken Roller Bearing Company teljes oldalas hirdetést tett közzé a lapokban, a következő szöveggel: “Ha az acél ára emelkedik, az infláció is fokozódik.” Normálisan az egyes társaságok a hirdetésekben pusztán arra törekszenek, hogy áruikat kínálják megvételre, azok előnyeit, hasznosságát festve le a lapok oldalain, a rádión és televízión elhangzóit hirdetésekben. Manapság az ilyen hirdetések mellett egyre gyakrabban jelennek meg politikai hirdetések, különösen a hadiipar számára dolgozó monopóliumok részéről. Néha ezek a hirdetések egész ártatlanoknak látszanak első pillantásra, mint a Timken Roller társaság hirdetése is, mely felületes olvasással csak az infláció ellen akar hangulatot kelteni. Ez igen helyes, valóban dicséretre- méltó dolog, miután az infláció mindig a munkásságot, a legkisebb keresetűeket sújtja legjobban. Bizonyára sokan lesznek, egyszerű emberek, akik a hirdetések olvasása után megdicsérik a társaságot, amiért nehéz ezreseket költ a nép érdekét szem előtt tartó hirdetés közlésére, holott az semmiféle üzleti érdekét nem szolgálja. Igen ám, de a Timken Roller társaság az acélmonopólium egy része s történetesen most van folyamatban az uj szerződési tárgyalás a CIO acélmunkás szervezet és a nagy acéltársaságok között s a szakszervezet bejelentette, hogy -béremelést akar. így az olvasó ma elolvassa a teljes oldalas hirdetést s napokig emlékezni fog rá, mert az ember nem I felejti el egykönnyen az ilyen, érdekét szolgáló, teljes oldalas hirdetést, különösen ha egyetlen mondat foglal el egy teljes oldalt. Holnap aztán majd azt olvassa az olvasó, hogy az acéltársaságok elutasítják a szakszervezet béremelési kérését, azt hangoztatva, hogy az az acél árának emelésére vezetne, tehát nemcsak elősegítené, de biztossá tenné a további inflációt. Tehát itt a magyarázata a “humánus” célt szolgáló hirdetésnek. Holnap, vagy néhány nap múlva, mikor majd ugyanazok a lapok, melyek közölték a hirdetést', azt fogják Írni, hogy az acélmunkások béremelést akarnak, nem törődve a köz érdekeivel, azzal, hogy az inflációt jelentene, nem fogják közölni a másik oldal: a szakszervezet, illetve a munkásság álláspontját és magyarázatát a béremelés meg- okolásáról, hogy arra szükség van, mert az acélmunkások életszirtvonala leromlott s a lapok arról is hallgatni fognak, hogy az acél társaságok, melyek minden egyes béremeléssel növelték profitjukat, minden áremelés nélkül igen könnyen megadhatnák a kért béremelést s még mindig igen magas profitot húznának. így a látszólagos “jóindulatú” hirdetés .célja előkészíteni a hangulatot a béremelést követelő acél- f munkások ellen, most, mikor még szélcsend van. A A munkások életszínvonalának leszállítására irányuló törekvésben nem áll egyedül az acélipar. Az összes monopóliumok társulnak hozzá. Az eredeti cél az volt, hogy sietve megváltoztatják a Taft-Hartley törvényt, olyan formában, hogy az lehetetlenné tegye a valódi kollektív bértárgyalást és az egész iparágakra kiterjedő sztrájkot, amit már ma is erősen megnehezít az, hogy a kormány a bíróságokon keresztül letilthatja és akaratuk ellenére munkába kényszerítheti a sztrájkolókat. Egy másik törvényjavaslat, mely a Kongresszus előtt fekszik, egyenesen a kormány teljes rendelkezése alá akarja helyezni a szakszervezeteket, azaz fasiszta mintájú munkásfrontba akarja kényszeríteni azokat. A javaslatok ellentétben állnak Eisenhower és a republikánusok választási Ígéreteivel s miután úgy a koreai háborút, illetve a békét, mint az adóleszállitást illetőleg már ki játszották az ígéreteket, az uj munkatörvény már olyan gyors- ütemü halmozása volna az Ígéretek megszegésének, hogy komoly veszélyt jelenthetne a pártra. Ez nem jelenti a javaslatok elvetését, csupán azok elhalasztását a Kongresszus következő ülésszakára, mikor majd sietve keresztül lehet hajtani őket. Egyelőre a nyári vakáció következik s a munkásellenes törvény elhalasztása annál tanácsosabb, mert a Kongresszus a kormány minden valódi, vagy látszólagos tiltakozása ellenére sem akarja meghosszabbítani a profittöb- leti adótörvényt, mely e hónap végével hatályát veszíti s ugyanakkor, mikor a monopóliumok profitja több milliárddal növekedni fog, az egyszerű ember adóterhei megmaradnak. Uj törvény segítségével egyelőre nem sikerült leszorítani a munkábéreket az egész vonalon, sőt egyes esetekben kisebb béremelések is történtek. Mint azonban a U. S. News and World Report nyíltan beismeri: a következő lépés a munkásság életszínvonalának leszorítása lesz. Természetes a Wall Street lapja ezt nem Írja ugyanezen szavakkal a címben, hanem azt Írja: “az árak már nem emelkedhetnek többé, tehát valahol meg kell kezdeni a megszorításokat.” A cikkben aztán már nyíltan azt hangoztatja, hogy a jövőben az életszínvonal leszorítása várható, mert a nagyiparosok nem lesznek hajlandók raktárra dolgoztatni, a kereslet csökkenésével megkezdik a munkások elbocsátását s ha már a magas béreket fizetik, több munkát követelnek cserébe. Ebben a beismerésben sincs semmi újság/ miután a nagyipar ezen törekvése régi keletű, de az utolsó években HETI 91 DOLLÁR SZÜKSÉGES A NÉGYTAGÚ CSALÁD NORMÁLIS MEGÉLHETÉSÉHEZ A kaliforniai egyetem Heller Bizottsága nyilvánosságra hozta tanulmányának eredményét. Eszerint egy négytagú családnak heti 91.55 dollárra van szüksége ahhoz, hogy életszükségleteit rendesen előtermet,hesse. A Labor Research Association, legújabb könyvében a Xl-ik kiadványában közölte j a Heller bizottság kimutatását. (Labobr Fact Book). Ugyanis ez olyan információ, amit sem a sajtó nem közöl,! sem pedig kormány jelentései nem mutatnak ki. Évek óta ez a Heller bizottság költségvetéseket állapit meg az átlagos család szá-| mára a san franciskói körzet | árai alapján. Alapcsaládként' vesz apát, anyát, 13 éves fiút és 8 éves leánykát. Ez a bizottság az értelmiségi családjának évi költségvetését 6.039 dollárban állapítja meg, mig a vállalatok vezetői családja részére még magasabb költségvetést tart jogosultnak. A Heller bizottság a kormány munkaügyi hivatalának statisztikáját veszi alapul tanulmányaiban és a legutóbbit 1952 decemberében állította össze. Utolsó kimu-| tatását három évvel ezelőtt csinált.a. Megállapítása szerint 1949 óta annyira felmentek az árak, hogy heti 14 dollárral többre van sziiksé-1 ge a családfenntartónak, mint 1949-ben, azaz az akkori heti 77 dollár helyett, ma 91.55 dollárra van szüksége a családfőnek. A Heller bizottság San Francisco árait veszi ugyan tanulmányai alapjául, de alkalmazható az ország többi részére is. A tapasztalatok azt mutatják, hogy Birmingham, Alabamában éppen olyan árak vannak, mint San Franciscóban. Ezt a várost, azért vették az összehasonlítás alapjául, mert 34 várost véve alapul, a középső csoportba tartozik az árak szempontjából, tehát megfelelő. A családot is azért, választják négytagú alapon, mert valóban a lakosságnak fele, különösen városokban, négytagú. 1952 decemberében a gyárimunkások heti fizetése átlagosan $72.40 céntet tett ki, amikor 91.55-re volt szükségük. Ez azt mutatja, hogy a család, mely a normális szükségleteit, a Heller bizottság kutatásai alapján kielégitet-! te, 19 dolláros adósságot esi-; nált hetente. Milyen Washington költségvetése A Munkaügyi Hivatal statisztikája alapján 1951 októberében egy négytagú család megélhetéséhez Washingtonban 4.454 dollárra volt szükség. Ezidőszerint a megélhetés ára legmagasabb volt Washingtonban és legalacsonyabb New Orleansban, a megvizsgált 34 város között. New Orleansban 3.812 dolláros költséget állapítottak meg, mint minimumot. Tehát ahhoz, hogy egy család el- j érje a szükséges életszinvo-i nalat, New Orleansban, legalább $73.30-ra lett volna szüksége hetenként, mig W a s h i ngtonban $85.65-re ugyanakkor. Nem szabad elfelejtenünk, hogy 1946-tól 1951-ig átlagosan 40—50 százalékos áréra elkedések voltak mindenütt,. A kormány hivatalos statisztikája alapján is legalább $4.160 évi jövedelemre lett volna szüksége évenként 1951-ben egy családnak. 33.9 millió családnak az évi 4,000 dolláron jóval alul volt a jövedelme. Legalább 80 dollárt kellett a családfőnek hetente keresnie, hogy ezt elérhesse. A statisztikai kimutatás szerint a munkások átlagos fizetése 1951 októberében het,i 65.40 dollár volt, tehát naponta két dollárral, évente 760 dollárral kevesebbet költhettek, mint amire szükségük volt. Ez a “Labor Fact” cimü kiadványból az is kitűnik, hogy a koreai háború kitörése óta még kisebbek a fizetések, a valódi bérek, amit a munkás hazavihet a hét végén. A fizetések ugyanis nem is mutatják a munkás igazi jövedelmét, mert azt az adólevonás előtt számítják és a mai magas adók még többet vesznek el a munkástól. A fenti jövedelmet véve csak alapul, azt, látjuk, hogy egy HÁROMTAGÚ CSALÁDTÓL heti 2.31 dollárt még elvesz abból adókban 1952-ben. Ez nem soknak látszik ugyan, de évente 120 dollárt vett el az amúgy is rosszul fizetett, keveset kereső család szájától.. A GAZDASÁGI HELYZET “IDEALIZÁLÁSA” A N. Y. Post közgazdasági szakértője a hétfői napot, június elsejét, gazdasági szempontból, mint a legideálisabb napot üdvözli. Megokolása a következő: “Iparunkban az alkalmazottak száma elérte csúcspontját,. 61,228,000 munkás dolgozik. Össz munkabérük magasabb, mint bármikor is volt hazánk történetében. “A termelés szintén a lehető legmagasabb pontot, érte el. 363 billió értékű árucikket gyártottunk, 172 billiós mennyiségű árucikket vásároltak az elmúlt, évben. A nagyvállalatok profitja is az adók levonása előtt is, utána is, hihetetlen magasságba repült. “Minden megvásárolható, hiány nincs semmiben. A kölcsön- már nem olcsó, de ha pénze van, a legszebb házat, veheti bárki. “No igen, az árak még magasak, de majd azok is le- jebb jönnek.” Ez a megszépítő helyzetábrázolás olyan, mint egy hízelgő festmény, amely közeláll a művészethez. . , Ugyanabban az újságban egy másik cikkíró, közvetlenül a fenti alatt egy érdekesebb riportot közöl. A Stein- way Hallban lejátszott koncertről számol be, a fiatal 22 éves Beatrice Brown első koncert járói, melyben Debussyt, Chopint, Betthowen- szonátát,, Brahms-rapszódiát játszott gyönyörűen. A nézőtéren voltak munkástársnői, akikkel együtt dolgozott, az utolsó 4 évben a Ketay Manufacturing Co.-nál. Ketay Co. munkásai, köztük Betrice Brown, sztrájkban állnak már három hete, az‘ AFL vezetése alatt 15 centes órabér- emeléstért. Beatrice Brown naponta ott piket,el munkástársai között, csak a koncertje előtt kapott, három napot, hogy még jobban elkészülhessen munkájával. Beatrice Brown komolyan veszi a piketelést, a drótvarrást is éppúgy, mint, a zenét. Tanítója is arra tanította, hogy a zene művészete sem lehet magasabb vagy más mint az élet. A mosás, a vasalás, vagy állandó, fokozódó tendenciát mutat. Az úgynevezett lépcső zetes munkaszerződések, melyeket egyes szakszervezetek kötöttek, már írásban magukban foglalják a munkatempó sza- szab fokozását, mely a depresszió közeledésével, illetve kialakulásával egyre fokozódni fog. Mert a monopóliumok, melyek a jelenben a háborús termeléssel, a nép által fizetett adókból biztosítják a magas profitot, készülnek arra, hogy a jövőben a munkásság életszínvonalának egyre fokozottabb leszorításával biztosítsák azt. S ebben a törekvésben segítségükre lesz az Eisenhower-kormánv és a törvényhozás. A munkásság részéről egyedül a teljes egység biztosítja a védelmet. a drótvarrás is éppen olyan fontos, mint a zeneművészet. Beatrice Brown művésznő, a koncert után visszament a Broadway alsó részére a Ka- tey-gyár elé és folytatta munkástársnőivel együtt a piketelést. A hires közgaszdász, akiről fent írunk, nem látja a munkanélküliek lassan, de biztosan emelkedő számát, ha az még nem is érte el a veszélyes pontot,. Nem hallotta a munkanélküli bányászok jaj szavát sem. Megfeledkezik arról is, hogy a magas árak következtében hány család, még ha dolgoznak is, képtelen megvásárolni az életszükségleteket. Nem hallott a lakosság egyharmadáról, mely kénytelen a nyomortanyákon lakni a magas házbérek következtében, amelyeket a gyorsan épülő nagyszámú uj házak gazdái követelnek, de bármennyit dolgoznak a népek, keresetükből arra a házbérre nem telik. Közgaszdásznőnk azt, is elfelejti, hogy a koreai háború adja a munkát iparunk túlnyomó része számára. Gyermekeink vérén vásároljuk a munkaalkalmat. Tőkéseink úgy félnek a békétől, mint az ördög a tömjéntől, mert sült- kacsa combon forgó váruk a béke következtében hirtelen megállhat. WARWICKSHIRE, Ang liaban egy templom alatt gazdag szénereket találtak. Kibányásztak és helyébe hatalmas cement pilléreket állítottak.
