Amerikai Magyar Szó, 1953. január-június (2. évfolyam, 1-25. szám)
1953-05-01 / 18. szám
2 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Májas 1, 1953 Hogy is állunk a békévé 1 I Elérkezett a május elseje, a munkásság nagy, nemzet- I közi ünnepe. Reméltük, hogy j ezen a napon az emberiség már a béke felé vezető, biztos utón jár s megtette az első lépést a koreai harcok hivatalos beszüntetésével. — Sajnos, eddig ez nem történt meg s ámbár minden remény megvan a fegyverszünet lehetőségére, a béke ellenségei szeretnék megsemmisíteni azt' és atombombás háborúra uszítanak Kina ellen, ezzel akarják megteremteni a “békét”. a halál békéjét. E héten a Szovjetunió két- izben is kifejezésre juttatta békevágyát, melyhez minden bizonnyal csatlakoznak a világ népei. A hét végén a Pravda vezércikkben válaszolt Eisenhower beszédére, melynek teljes szövegét közölték a szovjet lapok. A válasz kritizáló volt, de barátságos s örömmel üdvözölte a béke vágyának kifejezését az Egyesült Államok elnöke részéről, ismételten leszegezve, hogy nincs olyan ellentét, a- mit a tárgyalóasztalnál meg ne lehetne oldani. Hasonlóképpen nyilatkozott Molotov szovjet külügyminiszter a jVilág Béketanácsához intézett táviratában, bejelentve, hogy a Szovjetunió bármikor készen áll, hogy az öt nagyhatalom tárgyalásával létrehozzák a békét és véget vessenek a hideg háborúnak. A Pravda vezércikkének és Molotov nyilatkozatának kedvező hatása volt az egész világon, kivéve egy szükkö- rü kisebbséget: az Egyesült Államokban, mely fél a békétől s mely a békére irányuló! javaslatokat rendszeresen' “támadásnak” “békeoff enzi-j vának” nevezi. Tekintettel, azonban arra, hogy a nyugati, szövetséges világban is egyre inkább hitelét, veszíti a béke ellenségeinek eme csoportja, az utolsó időben némileg kevesebb kirohanás hangzott el a szovjet “békeoffen- zivák” ellen, ami nem jelent sokat, de némi biztatásnak .tekinthető. A valóság az, hogy kezdenek ellentétek mutatkozni a Wall Street köreiben is. Ezek az elentétek nem tekinthetők komolynak s véleménnyekre vonatkoznak, azonban mégis i jelentőséggel bírnak. Miközben például John Foster Dulles külügyminiszter, aki a Rockefeller érdekeltségeket képviseli, azt hangoztatja, hogy a szovjet békelépéseket nem szebed komolyan venni, a Pittsburgh Sun Telegraph közölte Ernest T. Weir acélmágnás nyilatkozatát, mely- szerint “az oroszok most egészen komolyan meg akarnak egyezni a Nyugattal és a béke kilátásai igen jók.” Ez a nézet homlokegyenest ellentétben látszik Dulles kijelentéseivel, de az utolsó időben a befolyásos Wall Street Journal is kezd óvatosan szembehelyezkedni Dulles azon felfogásával, hogy “a jelen vonalon kell folytatni a fegyverkezést, akármi legyen Is Oroszország politikája.” Minthogy Dulles ezen ki-1 Jelentése azt jelenti, hogy 1 semmiképpen sem fogadja el az Egyesült Államok a békej politikáját, a Wall Street Journal vezércikkében megjegyzi, hogy az ilyen kijelentések veszélyesek, mert azt a hitet keltik “mintha be- fektettét érdekeink fűznének bennünket a hideg háború folytatásához s ezzel igazoljuk a fegyverkezést és minden egyebet ami vele jár. A vegén még el fogjuk hinni, hogy nem szabad szívesen fogadnunk még a legtöbbet Ígérő javaslatokat sem a békés elintézésre, hanem félnünk kell attól.” Magát a politikát illetőleg nincs eltérés a Wall Streeten, csupán a felfogásban vannak eltérések. Ez legfőképpen abban mutatkozik, hogy vannak, akik kezdik kinyitni szemüket a valóság előtt, mig Dullest és társait annyira el- vakitja a kommunizmus gyűlölete, hogy nem akarják meglátni a valóságot. Dulles és társai ahhoz a feltételhez akarják kötni a békét, hogy a népi demokráciákban vissza kell állítani régi kormányzatokat, melyeket népeik eiüztek, sőt Eisenhower erre egyenesen a Szovjetunió segítségét kérte beszédében. Természetesen a Pravda kijelentette válaszában, hogy ezt hiába kéri. Ugyanakkor azonban, mikor a Dulles-Eisenhower külpolitika “százmilliók felszabadításáról” beszél, azaz a népi demokráciák népeiről, nemcsak hallgat azokról á százmilliókról, akik gyarmati elnyomásban és jóformán rabszolgaságban élnek Afrikában és Ázsiában, hanem az Eisenhower kormán}' ragaszkodik hozzá, hogy ezen népek sorsában semmiféle változás ne legyen s hogy a jelen stá- tusquot megőrizze, ha kell fegyverrel. Eisenhower kifejezésre juttatta beszédében, hogy nem lesz béke sem Koreában, sem egyebütt hacsak a Szovjetunió és társai nem segítenek megállítani a gyarmati népek felszabadulásra irányuló mozgalmait Indo- Kinában és Malayaban. Minthogy a nyugateurópai népek, melyeket amugyis súlyos gazdasági válságba döntött a Wall Street, háborús politikája, egyre kimondot- taban kezdenek szembefordulni az ellentmondásokkal és veszélyekkel tele háborús politikával és kezdenek eltávolodni az US-től, a Wall Street egyes csoportjai kezdenek arra a belátásra jönni, hogy talán mégis jó volna tárgyalni, nehogy a végén az U.S. valóban elszigetelődjön. Olyan hírek is vannak, hogy Dulles hamarosan távozni fog a külügyminisztréium éléről. Ezen híreknek azonban egyelőre nincs semmiféle látható, konkrét alapja. HIVATALOSAN VISSZAÁLLÍTJÁK A NYUGATNÉMET KARTELLEKET A “demokráciára” és “szabad versenyre” alapozott nyugati politika ismét egy lépéssel előbbre jut Nyugat- Németországban. Az Adenauer kormány hivatalosan visszaállítja a német kartelleket, melyek a háború előtt hatalomra juttatták Hitlert és melyek az agresszív német militarizmus legfőbb táplálói voltak. A kartelleket a háború után hivatalosan megszüntették, azonban a valóságban ez csak a szovjet megszállás alatt lévő keleti demokratikus német köztársaságban történt meg, mig a nyugati részben az U. S. által irányított politika célja hamarosan a kartellek visz- szaállitása lett. Az utolsó években egyre növekedett a német kartellek hatalma és befolyása, élükön ugyanazok az emberek állnak, akik Hitlert segítették, a rabszolgakinzás- ért 12 évre Ítélt Kruppot és társait sietve kiengedték a fegyházból s minden vagyonukat visszaadták. A kartellek ugyan nem működhettek hivatalosan, de a kormány és az U. S. hatóság hallgatólagos beleegyezésével folytatták működésűket, ott, ahol abbahagyták, szövetségben a Wall Street kartelljeivel. Most hivatalosan vissza akarják állítani a kartelleket s az Adenauer kormány sürgősen keresztül akar hajtani egy törvényjavaslatot a bonni parlamentben, mert attól fél, hogy az uj' választásokban a Keresztény Demokrata és Szabad Demokrata Párt akciója esetleg vereséget szenvedhet és olyan pártok kerülhetnek hatalomra, melyek “kevésbbé lesznek barátságosak” a nagyiparral szemben. A kartellek hivatalos visz- szaállitása azt jelenti, hogy a kartellbe tömörült német ipari társaságok megszüntetik az egymás közötti piaci versenyt, felosztják egymás között a területeket és kölcsönös megállapodással fölemelik az árakat, hogy fokozzák a profitot. Minthogy azonban a német nép a legélesebben ellenzi a kartellek visszaállítását, ezt olyan formában akarják megtenni, hogy a törvény névlegesen “betiltja” a kartelleket. Ez azt jelenti, hogy a törvény első szakasza valóban tilalmat jelent a kartellek alakítására, de a többi szakasz megsemmisíti a tilalmat és bizonyos, látszólagos kikötésekkel engedélyezi a kartellekbe való tömörülést. A kartellek visszaállítására törekvő törvényjavaslatot a német nagyiparosok nyomására állították össze s nyilván a Wall Street képviselőinek is volt némi beleszólása abba. Most azt akarják elérni, hogy még a bonni parlament nyári feloszlatása előtt sürgősen törvényerőre emeljék a javaslatot. A veszteséglista 134,410-re emelkedett Koreában, a védelmi minisztérium legújabb jelentése szerint. A halottak száma 23,869, a sebesülteké 97,658, a hadifoglyoké 2,355, mig 10,548 eltűnt. Haymarkettól a mai mtmkásiildözésig I 1886-ban, a 8 órás munkanapért folyó általános sztrájk idején, melyből a májusi 1-i munkásünnep ered, a reakciónak provokáló ügynököt kellett felfogadnia, hogy bombát dobasson a chicagói Haymarketen összehívott gyűlésre. Ezzel a bombával akartak alapot teremteni az amerikai tör- ! cénelem leghíresebb munkásellenes vádjára. A hamis vád alapján börtönbevetették és felakasztot- j rák az “anarchistákat” és az “internacionalistákat”, ahogy abban az időben a szakszervezeti vezetőket nevezték. Ma már igen kevesen vannak, akik kételkednek a liaymarketi mártírok ártatlanságában. Manapság folytatódik a hamis vádak rendszere. A provokátorokat, akik kitalálják az erőszak vádját ,ma is alkalmazzák ugyan, de a módszer fejlettebb, a “törvényesség” díszeivel köritik azt. Mig 1886-ban. a haymarketi ügy egyedülálló volt, ma ! alig múlik el hét, hogy valamelyik államban ne indítanának hajszát a Smith, a McCarran, a Taft-Hartley törvény, vagy j a hüségvizsgálat alapján. A reakció azonban még több áldo- ! zatot akar a “kommunizmus” elleni harc jelszavával. A Kongresszus McCarthy, Jenner és Velde bizottsága egymással versenyez a boszorkányüldözésben. Ugyanakkor az Eisenhower kormány lépéseket tett abba az irányba, hogy megfosszanak minden szakszervezetet a kollektiv bértárgyalás jogától, ha annak vezetői az alkotmány ötödik szakaszára hivatkoznak a boszorkányüldöző bizottságok előtt s megtagadják a választ a kérdésekre. Minden hajszában “törvényes alapot” alkalmaznak, legalább is a látszat kedvéért. Edward Weinfield new yorki szövetségi bíró nemrégiben egy hosszú véleményt hozott nyilvánosságra, mely megvilágítja ezt a “törvényes alapot” és leleplezi a szakszervezeti rombolásra irányuló, gondosan I kitervezett módszert. ★ Weinfield biró jogi véleményében azzal az “érzéssel” foglalkozik, melyet a Taft-Hartley törvény nemkommunista nyilatkozatának ellenőrzésére több mint egy évvel ezelőtt kinevezett new yorki esküdtszék hangoztatott végzésében. A 23 esküdt, kiknek mindegyike üzleti vezető, vagy jómódú ember, képtelen volt ártatlannak találni több szakszervezeti vezetőt, akiket azzal vádoltak, hogy hamisan írták alá a nemkommunista nyilatkozatot. Pedig a vádat Myles- Lane volt szövetségi ügyész és Roy _M-.- Qöhft-hglyette “ képviselte', aki azóta a McCarthy bizottság fő vizsga Miután az ügyész semmivel nem tudta bizonyítani ^ vádat, az esküdtek felmentették a vádlottakat, de döntésükben azt hangoztatták, hogy “érzésük” szerint négy szak- szervezet vezetői hamisan írták alá a Taft-Hartley nyilatkozatot. Ezt a végzést természetesen kiadták az újságoknak, j melyek nagybetűs címekkel úgy tüntették fel, mintha 13 , szakszervezeti vezető, kiket megneveztek, hamisan irta volna alá a nyilatkozatot. A cikkek azt a benyomást keltették az olvasóban, hogy azok az esküdtszék véleménye szerint hamis esküt követtek el. A reakciós vezetés alatt álló ellenlábas szakszervezetek sietve azt követelték ezen cikkek alapján, hogy a haladó- szellemű Vezetés alatt lévő szervezeteket minősítsék törvényteleneknek, hogy azok tagságát ők kebelezhessék be. Az Országos Munkaügyi Bizottság sietve törölte ezeket a szakszervezeteket több üzem választási listájáról, hacsak vezetőik alá nem imák egy második, speciális nyilatkozatot. A Kongresszus tagjai ugyancsak sietve beterjesztettek egy javaslatot mely a McCarran féle gondolatellenőrzési bizottság hatásköre alá akarja vetni a szakszervezeteket. A dolog azonban nem sikerült, mert az igazságügyminisztérium minden aknamunkája ellenére egyik washingtoni szövetségi bíró letiltotta az Országos Munkaügyi Bizottságot, hogy a négy szakszervezet nevét levegye a választási listáról. Ezután következett Weinfield biró jogi véleménye. Weinfield kijelentette, hogy az esküdtek “érzését” törölni kell a jegyzőkönyvből és elitélte az esküdteket, hogy hamisan vádoltak személyeket, anélkül, hogy arra bármi alapjuk lett volna, hogy bizonyíték helyett “érzésre” hivatkoztak. “Meg vagyok győződve arról”, hangoztatta a biró, “hogy a 13 nevet, akár hivatalosan, akár nem hivatalosan, készakarva adták át az újságoknak, azzal a céllal, hogy azokat bevegyék az “érzés” alapján hozott jelentésbe.” Mint a biró megjegyezte hosszú végzésében: a négy szakszervezet elleni hajszában arra számítottak, hogy a közönség nem tud külnbséget tenni az “érzés” és bizonyíték alapján hozott vád között. Hangsúlyozza a biró, hogy az esküdtek visszaéltek hatalmukkal s ha nem találták bűnösnek a vádlottakat, nem állt jogukban semmiféle nyilatkozatot kiadni. Ezzel a nyilatkozattal megsértették a titoktartás esküjét. Ugyancsak elitélte a biró az esküdtek mellett a vádat képviselő ügyészt, aki a vádlottak vallásáról intézett kérdéseket, noha ehhez semmi joga nem volt. Mikor egyik vádlott tiltakozott ez ellen, a bírósággal szembeni tiszteletlenség vádjával fenyegették meg. A tiltakozó vádlott Joseph Selly volt, a távirómunkások szakszervezetének elnöke. A munkásellenes hajszák “törvényes” keretben történnek. Manapság arra sincs már szükség, hogy bombadobókat alkalmazzanak, hogy hamis alapot teremtsenek a szakszervezeti vezetők bebörtönzésére. Elég a vád számára az, ha valaki a béke és demokrácia jelszavait hangoztatja.
