Amerikai Magyar Szó, 1953. január-június (2. évfolyam, 1-25. szám)
1953-02-13 / 7. szám
February 13, 1953 \MEh'MvAÍ MAGYAR Készül az amerikai nép legu. gyobfe megrablása Szebenyei József rovata Ammondó vagyok... — Mindig veszekszenek velem — Az éjjel nem tudtam aludni, s ilyenkor mindig elhatározok valamit, de reggelre rendesen elfelejtem, mit határoztam el. Ma éjjel azonban azt határoztam el, mialatt a vánkost a földre dobtam, mert kemény volt, hogy többet ebben az életben nem fogok politizálni. Mit kell nekem, hogy az olvasók veszekedjenek velem? Van olyan, aki azt irta, hogy borúlátó vagyok, beijesztem a jó népet, hogy hamarosan atomháború lesz; a másik azt Írja, miért küldöm az olvasókat minden héten templomba, oszt úgy ijesztgetem őket, hogy már csak az imádság idegit, a harmadik meg leszedi rólam a keresztvizet, (hogy a templomnál maradjunk) mert úgy képzelem, hogy csak magam maradok élve a háború után hatodmagam- mal, oszt hát hun marad ő? Szóval elhatároztam lázas álmomban, hogy én bizony nem fogok többet politikát írni, mert senki se egyezik velem. Azt mondják, hogy az biztos, hogy a Szovjet meg a népi köztársaságok nem akarnak háborút, nem kezdenek háborút, nem provokálnak másokat, hogy aztán háborút kezdhessenek, hát akkor hol a háború? Mért gondolom én, hogy mégis közel állunk hozzá? Persze, én nem is mondtam soha, hogy a népi demokráciák akarnak háborút, hisz nem bolondultak meg, hogy újra leromboltassák az országaikat, újra tízmilliókat áldozzanak fel a népeikből, most, hogy ilyen szépen felépítették az országaikat csekély hét év alatt. Ha pedig ez a helyzet, akkor mért lenne háború? Én csak azt mondtam, hogy az úgynevezett nyugati imperialisták, főleg a mi milliárdosaink itt Amerikában, nem akarják, hogy elterjedjenek még jobban a népi demokráciák, vagy nevezzük őket egyszerűen kommunista rezsinmek, mert az nem használ a munkásnyuzóknak, a Wall Streetnek, meg általában a nagyipar jövedelmének, tehát ki kell őket pusztítani addig, amig az atombomba tart, mert nekünk több van belőle, mint a Szovjetnek meg kínaiaknak, szóval addig kell ütni a vasat, amig. . . Mindez világosan meg van Írva tízezer újságban minden nap és a Taftok meg az egyéb országkormányzók nem is titkolják, sőt hangoztatják napról-napra, hogy ennek a borzalmas állapotnak véget kell vetni, mert ahol a nép az ur és nem az urak a nép, ott mindig ölik hol a zsidókat, hol a katolikusokat és ezt nem lehet tűrni tovább. Nincs olyan hülye hazugság, amit be ne szopnának tele tüdővel és ki ne találnának olyan komoly pofával, hogy még a kevésbbé hülyéket is megingatják vele. Na hát nincs igazam, amikor elhatározom magam, hogy én ebben az életben többet politizálni nem fogok? Én nem akartam megijeszteni azt a néhány ijedős olvasót, inkább az járt az eszemben, hogy jobb félni, mint megjiedni és jobb, ha az ember tudja, mit várhat holnapra. ★ Az uj republikánus uralom — mint értesülök, — nagyon fellelkesitette a mi magyar szökött-nyilas-bizottmány- Eckhardt-Nagy Ferenc csoportjainkat is, mert úgy látják, hogy sokkal lelkesebben karolják fel a hazájukat áruba bocsátó társaságot, mint annak idején Truman és a kormánya tette. Ugyanis Eisenhower elnökünk külpolitikája a népi demokráciákkal szemben az, — mint mondotta is —, hogy > belülről kell a “függöny mögötti” országokat lerobbantani j a szovjet barátságról, úgy mint Tito cselekedte, tehát ehhez j a külpolitikai irányzathoz nagy szükség van az Eckhardtok- ra, Nagy Ferencekre, a nyilasokra, a gyilkosokra és a sok náci jancsira, akik itt szívják mostanában a levegőt. Ezek a belső robbantás szakértői, úgy a-magyar, mint a lengyel, román, észt és litván fronton egyaránt, tehát jobban kell őket táplálni, vagyis U. S. nyelven fizetni, hogy belekapcsolódjanak a belső robbantásba. Hogy miként fognak például a st. louisi Káldor nyilasok Debrecenben robbantani, azt nem jelöli meg se Taft, se McCarthy, de azért a fizetések sokkal több ilyen jancsinak kijárnak, mint valaha is, mert a belső robbantásra megszavazott száz millióból talán még maradt valami. Aztán nincs kizárva, hogy a jelen békés szellemű Kongresszus még egy pár száz milliót megszavaz majd, ha arra kerül a sor. Hát nincs igazam, amikor megfogadom, hogy én soha-1 többet politizálni nem fogok? Igaz, hogy ez sem volt politizálás, inkább csak olyan morfondirozás arról, hogy nem is érdemes gondolni az ilyesmire, mert ha jönnek az atombombák, nemcsak mi, a jó nép megyünk a sárgába, hanem a McCarthyk meg a Taftok is. Ame”. «£*.; A "szabad vállalkozás” jelszava alatt a republikánus .^ormánnyal hatalomba jutott pénzé? lekek olyan aratásra .készülnek, ami még a Harding korszakét is lépipálja. A cél: a pénzérdekeltségek kezére játszani Amerika minden természeti kincseit, ami eddig a kormány, illetve a nép tulajdonában volt. E »enhower kormánya teljesen felkészült arra, hogy elősegítse a pénz és ipari érdekességeket, melyeke; a múltban némileg köre i>an tartót. \ew Deal és ami megmaradt belőle. Az első lépes a partmelleki olaj elrablása lesz. Hacsak az elnök az utolsó percben meg nem változtatja felfogását, ami igen valószínűtlen, ezt már, elintézett ténynek tekintik. Miután ez megtörtént, következni fog a kormánytulajdonban lévő erőmüvek kisajátítása, az erőmű érdekeltségek számára, amit hivatalosan hosszúlejáratú ‘bérleti szerződés’ alakjában remélnek megkapni. Mindezzel azonban még nem fejeződik be a dolog, mert csak ezután következik be a pénzérdekek által tervezett legnagyobb rablás: a kormány tulajdonban lévő hatalmas területek átjátszása a monopóliumok kezébe, hogy hatalmas profittal kiaknázzák azokat, Vissza McKinley-hez! A monopóliumok nemcsak a Hoover korszakot szeretnék visszahozni, de — mint Bruce Cation írja a Nation hasábjain — Theodore Roosevelt előtti korszakot, a McKinley és az azelőtti időket, amikor nem volt előttük semmiféle korlát. Minthogy a kormánytulajdonban lévő közvagyon a belügyminisztérium irányítása alatt áll, elsősorban gondoskodtak arról, hogy Douglas McKay személyében olyan ember kerüljön a minisztérium élére, aki mindenben támogatni fogja terveiket. Annakidején, mikor Harding került a Fehér Házba, a pénzérdekeknek ugyancsak a belügyminisztérium elfoglalása volt az első lépés. A kormány pénzén épített vízmüvek, a New Dealból fennmaradt, intézkedés alapján elsőbbséget kell, hogy adjanak a városi és farmközösségeknek, amennyiben azok kooperativ alapon vezetékeket építenek területeik villamosítására. Ez azt jelenti, hogy ezek a városok és falvak sokkal ^olcsóbban kapják az áramszolgáltatást, mintha a magántársaságok tulajdonában lévő erőmüvektől vásárolnák azt. Mikor Douglas McKay megjelent a szenátusi bizottság előtt, mielőtt még jóváhagyták volna miniszteri kinévezését, kijelentette, hogy ő támogatja ugyan az “elsőbbségi intézkedést”, ha a nép azt akarja, de véleménye szerint “a magántulajdonban lévő iparnak ugyancsak jogában áll, hogy fokozni akarja működését” és véleménye szerint nem volna szabad megkülönböztetést tenni, hanem az “egyenlőség” elvét kell érvényesíteni. Az “egyenlőség” elve ebben az értelemben- azt jelenti, hogy nem szabad előnyt adni a városi és farmi közösségeknek, hogy ázol olcsóbb villamosáramot kaphassanak. McKay részéről ez egyeneSenator Robert Tájt sen bejelentés volt, hogy a belügyminisztérium nem fog útjában állni a magántársaságoknak s nem fog tiltakozni, ha a Kongresszus a “takarékosság” jelszavával olyan határozatot, hoz, hogy nfnes pénz a vezetékek kiépítésére, így az erőműtársaságok minden akadály nélkül megkaphatnák az olcsó bérleti szerződést és hatalmas profitot húzhatnának a “köztulajdonban” lévő vízmüvekből. Mint korábban hangoztattuk, a tengermelléki olaj értéke legalább 40 milliárd dollár. Ez természetesen az olaj- trösztnek jutna. Az olajat,, mély most a kormány tulajdonában van, megkapnák az egyes államok és azok szabadon “bérletbe” adhatnák az olajtársaságoknak. Az erőmüvek “bérbeadása” ugyancsak sokmilliárd extra, dollárt jelentene a magánkézben lé v villamosság’ érdekeltségek szamára. A legnagyobb aratás azonban az áUamtulajdonban lévő hatalmas területek megszerzése volna, melyek tele vannak erdőségekkel, ércekkel és egyéb nyersanyagokkal. — Egyes számítások szerint ezeknek az értéke legalább 40 billió dollár, azonban a belügyminisztérium a múlt évben megpróbálkozott, hogy felértékelje ezt a tulajdont, de megálltak a 100 milliárd- nál, miután a hivatal vezetője kijelentette, hogy teljesen értelmetlen volna a további értékelés. A cél az, hogy ezeket a gazdag területeket is, melyek a különböző államokban vannak, adják az államok tulajdonába, mint a hen- germelléki olajat. McKay belügyminiszter a szenátus bizottsága előtt kijelentette, hogy véleménye szerint az egyes államok lakosai jobban határozhatnának, hogy mi történjen a területekkel, mint a távollévő Washington. Természetesen a kijelentés a valóságban azt jelenti, hogy a belügyminiszter a magántársaságokat támogatja, akik az államoktól majdnem semmiért megszerezhetnék ezeket a területeket, hogy a nép jóléte helyett saját, profitjuk szolgálatában aknázzák ki. Mindez a “szabad vállalkozás” és az “egyenlő elbánás“' jelszavával történne és minden jel szerint hamarosan be is fog következni, hacsak az amerikai nép közbe nem lép, amire azonban kevés valószínűség van, mert a nép többsége soha nem is fog előzetes tudomást, szerezni a fejleményekről, hanem majd csak a befejezett tényekről. A republikánusok átveszik a kongresszus irányítását. Rayburn a volt képviselőházi elnök átadja a szimbolikus kalapácsot Martinnak az uj elnöknek. A kongresszus már nagyban dolgozik... a T-H törvény megszigorításán. 3
