Amerikai Magyar Szó, 1953. január-június (2. évfolyam, 1-25. szám)
1953-01-09 / 2. szám
January 9, 1953 AMERIKAI MAGYAR SZÓ MI ÚJSÁG AZ ÓHAZÁBAN? A KISLÁNYOMHOZ SZOLOK Irta: ENCZI ENDRE Budapest Kislányom, amiről most beszélek, már régen el kellett volna mondanom neked. Húztam, halasztottam ezt a beszélgetést, talán attól tartottam, hogy megszomoritlak és néhány pillanatra lehervasztom arcodról a tavaszvirág mosolyodat. Az is lehetséges, hogy én magam kerültem azokat a sürü, sötét emlékeket, amelyeket felejteni szeretnék, de amelyeket elfelejteni nem szabad. Nemrégiben Csepelen jártunk. Az őszi napsugár még vígan bujócskázott a fák aranysárga levelei között, az uj munkásházak ablakaiban és erkélyein őszirózsák pompáztak. A gyárban éppen müszakváltás ideje volt. Az utcán ezerszámra igyekeztek a munkások. Egy vidám úttörőcsapat indulót énekelt, te abbahagytad a beszélgetést, felkaptad az éneket és velük énekeltél: Ej, haj, száll az ének... Zengett az ének, szétömlött az utcán, mintha puha, pihés takaróba burkolta volna aj utca zaját. A gyorsvasut éles csengője végiglibbent a házsorok között, a gyárból tehervoriatok nyikorgása hallatszott és te folytattad, majd újra kezd- ted a dalt: Ej, haj, száll az ének Zeng az ének... — Édesapám, te is énekelj — mondtad nekem hirtelen — és ekkor már együtt énekeltünk: Ej, haj, száll az ének Zeng az ének, . Szép az élet. Egyszer csak azt kérdezted: — Édesapám, te is voltál úttörő? — Én, úttörő? — Hangosan 'nevettem, de úgy látszik, valami szokatlan volt ebben a nevetésben, mert megkérdezted: — Édesapám, miért nevetsz olyan szomorúan? Szomorúan nevettem? Lehet. Talán azért, mert az én gyerekkoromra, a mi nemzedékünk gyerekkorára gondoltam... amikor a csepeli utcákon a munkanélküliek serege tanyázott és ha a gyerekszájak dalra nyíltak, ezek a dalok máskép zengtek és máskép visszhangoztak a szivek- ven. Gondoltam, erről is kellene beszélni veled. A gyorsvasut végállomásánál a gyár felé mentünk, arra, ahol a bölcsődék és napközi otthonok egymás mellett sorakoznak. Az egyik otthonból éppen akkor tipegtek ki az apróságok. Másfél-, kétévesek lehettek. Barna mackót hordott mindegyik és fehérköpenyes óvónéni vezette őket. A picik kettes sorba álltak, kis karjukat egymás vállára tették és nagy igyekezettel tipeg- tek-topogtak. Látszott rajtuk, hogy nagyon komolyan veszik életük talán első kollektiv megnyilvánulását. Az óvónéni a sor előtt járt, piciket lépegetve, mintha egy óriás baba lenne. Énekelt a kicsiknek, néhányan rádünnyögtek és mi csak álltunk, néztünk és hallgattunk. Egyszer csak a legutolsó a sorban hirtelen a földre tottyant. A következő pillanatban te már odaszaladtál, felemelted és porolgatni kezdted a behomokozott barna ruhácskát. Az óvónéni is odasietett, megsimogatta a fejecskédet és megdicsért: — Helyes, kedves kislány vagy. Mi leszel, ha felnősz? — óvónéni — felelted. A fehérköpenyes néni egy kicsit magához húzta a fejedet és azt mondta: — Egészen biztos, hogy nagypn jó óvónéni lesz belőled. Te módfelett büszke voltál erre a dicséretre és mi tagadás, valami édes, jó melegség bugy- gyant fel az én szivem tájékán is. Hiszen eddig is tudtam, hogy óvónő akarsz lenni. Azt is tudtam, hogy már négy évvel ezelőtt, ötesztendös korodban is arról álmodtál, hogy ha felnősz, akkor sok-sok kisgyereket fogsz tanitgatni, játszol és énekelsz velük, virágot ültettek és verseket mondotok. Mégis örültem, hogy ezt a nagy vágyadat más is helybenhagyta. Sokáig néztük még a kicsiket, én még akkor is ott álltam, amikor már visszatipegtek az otthonba és az utca elcsendesedett. — Mit nézel, édesapám? — kérdezted, aztán megfogtad a kezemet, elvezettél, mintha már is óvónő lennél és én valamiféle tehetetlen kisgye- rek. Én most bevallom, hogy mit néztem akkor. Nem a napközi otthon világos falát, ahogy az őszi nap aranyvizében fürdött, nem is az ablakon kíváncsiskodtam befelé, hogy ellessem a fehér bútorok közt csivitelő apró életeket, nem is az óvoda zöldpázsitos smaragdkertjét... Én visszanéztem, nyolc esztendővel ezelőttre néztem visz- sza, a nyolc év előtti idők sötét kárpitja mögé. És amikor kezemben éreztem apró kezedet, ahogy gyengéd erőszakkal visszahúztál a jelenbe — tudtam, hogy nincs jogom elhallgatni azt, amiről eddig hallgattam előtted. Az életed egy kis szakaszának történetét akarom elmondani. L_. — 1944-et irtunk, ősz volt. Rettenetes ősz. Néhány hónapos voltál mindössze és életed napjait egy ruhásszakajtóban töltötted. Napjában többször — éjjel és nappal — rohantam veled a pincébe. A pince félhomályban kuporgott, a villany gyakran kialudt, az emberek riadtan húzódtak a sarokba és görnyedve ültek a gyalulatlan padokon. Felettünk repülőgépek zúgtak, a bombák erejétől megrezzentek a házak, néhányszor a vakolat is lehullott a pince mennyezetéről, ilyenkor a férfiak értelmetlen szavakat kiáltottak, az asszonyok sikoltottak és az édesanyád a ruháskosár fölé hajolt. Az életével akarta védeni az életedet. Te nyugodtan feküdtél és szemedben — ezt nem lehet elfelejteni — annyi derű volt, mint a legragyogóbb felhőtlen nyári égboltban. A nyomorban, a kínlódásban, a halál előszobájában ez a tiszta, ártatlan nézés a legsúlyosabb vádirat volt ellenem. Amikor megszülettél, vállaltam, hogy melletted leszek az életben. Vállaltam, hogy eszemmel, szivemmel, két karommal megvédelek minden támadás ellen. Vállaltam, hogyha arra kerülne a sor, az életemet adom cserébe az életedért. Tehetetlen voltam a vérrel, a szennyel, a nyomorral, a betegséggel, a tűzzel, a pusztulással, a halállal szemben. Tehetetlen voltam, mert úgy éreztem, hogy amit vállaltam, nem tudom teljesíteni. Ezért volt számomra a legsúlyosabb vádirat a te tiszta, szelíd, bizó nézésed. Aztán elszakadtunk egymástól. Üldözött vadak lettünk saját hazánkban. Hosszú hónapokig nem találkoztunk.' Édesanyád Budára menekült veled. Én Pesten maradtam. A felszabadulás után találkoztunk. Beteg és sápadt voltál, amikor viszontláttalak. Csepp fejed reszketett, a pince sötétsége után a napfényen hosszú hetekig rezgett a szemed és ami a legszörnyübb, a szemedben -kialudt az ártatlan derű fénye. Szomorúság és kin ült a szemhéjak alatt, téli fény a rosszul foncso- rozott tükörben. Éhes voltál és meggyötört. Az üldözés alatt édesanyád teje elapadt, hulladék- lisztből gyúrt ragacsos tésztával táplált és különös szerencsének számított, ha a hó esett és a~ mocskos hólében kimoshatta piszkos ruhácskádat. Ilyen volt az életed 1945 február 13-ig. Kis lakásunk romokban hevert. A csupasz földön aludtunk. Ruhásvékádat is elsöpörte a há- box’u vihara. De dolgozni kezdtünk és mindaddig nem nyugodtam, amig a szemedben nem láttam megí ujx-a a nyári égboltot. Ez a bizó derű már nem vádolt többé. Nem volt számomra nagyobb boldogság, mint amikor először hallottam tőled, hogy óvónő leszel. Én is azt mondtam hittel és meggyőződéssel: óvónő leszel, mert ma már elszántabban, tudato- gabban és végéx*vényesen vállalhatom az életedet. Esküszöm, hogy vállalásomat teljesítem. Mert nemcsak én vigyázok rád. Vigyáznak rád a munka ritmusát dübörgő gyárak, a felszántott életet i'ingató mezők, vigyáznak rád az uj városok, az uj bányák, vigyáznak rád a hü fegyvex'ek. Esküszöm, hogy a vállalásomat teljesítem, esküszöm, hogy nem engedem vérrel befx*öcskölni irkád lapjait, amelyen a legutóbbi fogalmazásod igy kezdődik: A Nagy Októberi Forradalomnak köszönhetjük a mi szép életünket... Esküszöm, hogy óvónő leszel. Álmodj, nyugodtan álmodj arról,, hogy egy nagy kertben, kisgyerekek seregét tanítod majd az életet szeretni, álmodj arról, hogy sok gyerekkel verset mondasz és énekelve virágot ültettek... nyugodtan álmodj. Az álmod felett nyolcszázmillió ember őrködik. A ZENEKULTÚRA VIRÁGZÁSA MAG YARORSZÁGON BUDAPEST december 4. — A budapesti járókelő elcsodálkozik azon a plakátex-dőn, mely az, uj zenei évad hangversenyeiről ad tájékoztatót, A zenerajongó számára olyan választék áll zenei események tekintetében rendelkezésére, hogy csak győzze idővel a sok, szebbnél-szebb hangverseny meghallgatását. Az Országos Filharmó nia, a közönség részéről felmerült kívánság alapján, x-övidesen kis füzetet jelentet meg 1952-5:'" évad koncertjeiről. Ebből aztán jobban eligazodhat majd az érdeklődő, mint a tengernyi falragaszról. Mit hallunk tehát a jövőben? A nagyzenekari esték közül igen érdeke.? az Állami Hangversenyzenekar több sorozata Az első sorozat hat estéből áll. Műsorán szerepel Liszt Dante és Faust-szimfóniája. A nagy müvek közül még Kodály Psalmusa, Budavári Te Deumja, a Galántai táncok, Nyári este, Felszállott a páva. Vezényelnek: Ferencsik, Komor, Le hel, stb. Szólisták: Fischer Annie, Gabos Gábox1 A második sorozat öt estét foglal el. Ennek keretében mutatják be Macsavariani hegedűversenyét. A müsoi'ból: Rameau Gáláns Indiája, De bussy: 3 noctux-ne, Franck: Szimfonikus variációk, Ravel: Bolero, Kadosa: Concerto, Bartók. Hegedűverseny. Igen érdekes műsora lesz a ver- senymüsoi-ozatnak. Bach: Kettős vex-seny, Beet hoven: G-dur zongoraverseny, Chopin: f-moll zongoraverseny, stb. Előadók: Zathurecky Ede, Antal István, Garai György, Banyák Kálmán, Benedikt Klára, stb. —- öt hangversenyen nagy énekkari müveket játszanak. Bach: Magnificat, Haendel: Judás Makkabeus, Palade: Dózsa György balladája. Vezényelnek: Georgescu, Sándor Frigyes, Somogyi László és mások, Januárban kezdődik. “A szimfonikus zene mesterei” cimü sorozat. Bach, Mozart, Beethoven, Schubert, Csajkovszkij, Brahms, Sosztakovics, stb. müveivel. A Filharmóniai Társaság erre az évad- lxvolc hangversenyt hix’detett, vendégkax-meste- j-ek közreműködésével. Herman Abendroth a Galántai táncokat vezényli, Karel Ancerl, Haydn Katona-szimfóniáját, Walerian Beirdiajev pedig Szkrjabin “Poeme d’extase” cimü müvét. Halljuk majd David brácsaversenyét, Lajtha egyik szimfóniáját, Szabó Fex'enc Emlékeztetőjét, Berlioz Fantasztikus szimfóniáját és Csajkovszkij nagyon népszerű ötödikjét is. Elhangzik Bach müve: “Kunst der Fuge”. Nyolc nyilvános hangversenyt hix-detett a Magyar Rádió Szimfonikus zene- és énekkara. A gazdag műsorból megemlítjük Debussy kis szvitjét, Mosonyi oratóriumát, Szabó Lix-ai szvitjét, Smetana “Hazám” cimü teljes szerzeményét. Mendelsohn hegedűversenyét. Az ő műsorukon szex-epei Williams békehax-cos angol zeneszerző “Változatok egy Tallis-témára” cimü müve. A Magyar Néphadsereg szimfonikus zene- kai-a egyelőre hat hangversenyt jelez. Hacsa- turján liegedüversenyét az egyik műsorban Garai György játssza. Kókai, Haendel, Vass, Muszorgszkij neveit említjük a bő műsorból. A MÁV szimfonikus zenekar Arutrunján, Bach, Bartók, Farkas, Grieg, Rachmaninov, Schuman. és Viski szerzeményeiből állít össze sorozatot, kanxai’azenekara pedig Lixlly, Rameau, Vivald' és Weiner müveit szólaltatja meg. Kamax-azene terén is sok szépet hallhatunk. A Tátrai vonósnégyes hat hangversenyen Bar tók, Kodály, Lajtha, Weinex*, Csemberdzsi, Hay ön stb. müveket tűz műsorára. Három előadás- baix Beethoven vonósnégyeseit játssza el. Külön sorozatban halljuk majd Beethoven fuvoláx'a, küx-tx'e, gordonkára, hegedűre és zongorára irt szonátáit. Lesz egy klasszikus, egy romantikus kamara-zenesorozat. A zongora-esték sem maradnak el a zenekariak mögött. “A zongora mesterei” cimü sox'ozatban Engel Iván, Fischex Annie, Sebők György és Sólymos Péter játszik négy hangversenyen. A második sorozatban Antal István, Fischer Annie, Hernádi Lajos és Sebők György zongorázik: Glinka, Csajkovszkij, Hacsaturján, Bolovin és Baloncsivadze müveiből. Külön sorozatot játszik Hernádi “A zongo- íairodalom remekei Bachtól napjainkig” cim mel. Négy estén Chopin-müveket, három estén pedig Bach—Haendel müveiből hallunk Antal István, Fischer Annie, Gabos Gábor, Ungár Imre és Kosa György tolmácsolásában. Barth“ T (Folytatás a 6-ik nü-1 ( JL
