Amerikai Magyar Szó, 1952. október-december (1. évfolyam, 1-10. szám)

1952-12-05 / 7. szám

KÜLPOLITIKAI SZEMLE NYUGATNÉMETORSZÁGI MOZAIK — Exkluzív riport Németországból — Idestova egy hónapja már, hogy bejegyezték a nyugat­németországi Nyugat-keleti kereskedelmi céget, amely­nek kitűzött célja a keleti ál­lamokkal, mindenekelőtt Kí­nával és a Szovjetunióval le­bonyolítandó cxport-import- kereskfedelem előmozdítása. Ennek a vállalatnak a veze­tőségében a főszerepet ját­szók Rehm közgazdasági szerkesztő, aki egyben a fő­ügyvivő s részt vett a moszk­vai gazdasági világkonferen­cián, továbbá Pöngsen nagy­iparos. A cégnek két keleti szakértője fog Berlinben dolgozni. Rehm adatai sze­rint 250 német cég áll készen Iiogy cikkeik listáját a ke­letberlini .szovjet kereskedel­mi delegáció elé terjesszék. Ezek között a cégek közt van &.z AEG, a Faber-Castell, a Hüls-vegyészeti üzem és a Pertuz filmgyár. Kina már információs ut- í’a hívta meg Rehm főügyve­zetőt. • Montgomery brit tábor­nagy felajánlotta Lord Ale­Montgomery marshall xjander angol miniszternek a, NATO főhadiszállásán az te u r ó pai alparancsnoksági tisztjéről való lemondását, ínithogy egyre több felelős­ségtől fosztják meg azóta, (hogy Ridgway tábornok Ei­Eisenhowertől átvette a fő parancsnokságot. Ridgwa. ugyanis kizárólag amerika | tiszteket helyez előtérbe é annyira kihangsúlyozza né- metbarátságát, hogy mái alig léptet elő más nemzeti- güeket fontosabb pozíciók­ba. Csak Churchill személyes í közbenj órásán ak tulaj donit- ják, hogy Montgomery egye­lőre elhalasztotta lemondá­sát. I i | Nagy feltűnést keltett he­tekkel ezelőtt négy magas- rangú amerikai kormány- tisztviselőnek Bonnban tett látogatása. Ezek Draper, az amerikai csapatok európai (Utánpótlásának és ellátásá­nak vezetője, McMorland tá­bornok, Kimball, haditenge­részeti államtitkár és végül Thorp, a State Department i közgazdasági főnöke voltak. 1 A tárgyalások arra irányul­tak, miként illesszék be a nyugatnémet ipart a fegy­verkezési iparba. Ezeket a 1 látogatásokat azonban, amint Bonnban hangsúlyozták, a francia politika nagy prob­lémáival és a fegyverkezési rendelkezésekben észlelhető francia-amerikai nézeteltéré­sekkel kapcsolatban is tekin­tetbe kell venni. j Kényszerkivitel uj formában A Schuman - tervnek a j Bundestagban való megvita- . fásánál a vélemények egye- ; «ését többek közt az a meg­gondolás okozta, hogy a terv érVénybeléésével és a főha- j tóságok munkájának -megin ! dulásával a különálló Ruhr- j vidéki hatóságok szerepe vé- ! get ér és ezzel Nyugat-Né- metország teljes egyenjogú­sághoz jut. Ennek első követ- . kezménye pedig az lesz, hogy megszüntetik a kényszerex­portot, legalább is az eddigi óriási mértékben. Ezekután érkezett a jelen­és, hogy a főhatóságok azt álláspontot fogják képvi- lni„ hogy 19533 első ne- edében a német szövetsé- köztársaságnak fel kell ké- ülnie, hogy az államszövet- ;g többi tagjainak szenet portáljon. Az exportálandó énmenn vjség ^._ de ö r ülbelül g y a n a nnyi lesz, mint mennyi eddigelé , a Ruhr-vi­IKE, KOREA ÉS A BÉKEREMÉNYEK Adenauer, bonni miniszterelnök déki hatóságok megállapítot­tak. Más szóval: amit eddig parancsszóra exportáltak, azt ezután majd a Schuman-terv keretében mint “önként” vállalt kötelezettséget kell teljesíteni. Trygve Lie *hajlandó’ hivatalában maradni Trygve Lie, az Egyesült Nem­zetek főtitkára, hirek szerint ér­tesítette a UN több delegációját, hogy “hajlandó” hivatalban ma­radni 1954 februárjáig, amig megbízatása lejár, “amennyiben nem találnak másvalakit helyé­be.” Lie lépése felhivás a ke- ringőre, hogy ne találjanak he­lyébe másvalakit. 1950-ben, uj főtitkárt kellett volna választa­ni Lie helyébe, miután a Szov­jetunió ellenezte újbóli megvá­lasztását. i Hogy megkerüljék a választást, 3 évre meghosszabbí­tották Lie hivatalát, miután Warren Austin, U. S. megbízott kijelentette,. hogy vétót emel minden más jelölt ellen. A kö­zeli megfigyelők egyáltalán nem vették komolyan Lie lemondását s előre sejtették, hogy a koreai ügy “eredménytelen” tárgyalása után Lie újból felajánlja szol­gálatát. A Szovjetunió annak idején a koreai háború támoga­tása miatt elemezte ugyanis Lie újbóli megválasztását. (Folytatás az 1-ső oldalról) nem akarja a koreai háború nagyarányú kiterjesztését, I azonban meg van a lehetőség •á, hogy Csang Kaj-sek For- nózában állomásozó csapata­it alkalmazzák és felszerelik őket támadásra, a kínai szá­razföld ellen. Ugyanakkor blokád alá helyezik Kínát, sőt -■a Szuezi-csatornán sem enge­dik keresztül azokat a hajó­kat, melyek a Kínai Népköz- társaság számára szállítanak bármilyen anyagot Európá­ból. Ami az amerikai csapatok Koreából való teljes vissza- vnulását illeti, a lap szerint ilyesmi nem is jöhet számí­tásba, mert ha már az ország­ban töltöttek ezek a csapatok 2 és fél évet, továbbra is ott fognak maradni. Ugyanakkor meg van a lehetőség arra, hogy bombázni fogják Mand­zsúriát, a kínai bázisokat. Mindezekből az tűnik ki, hogy Eisenhower célja, a béke keresése helyett az lesz, hogy módot találjon arra, hogy csökkentsék az amerikai áldpzatok számát. Ezt “több ázsiai” katona alkalmazásá­val akarják elérni. Japánban és a P'íilöp-szigeteken több­millió emberanyag áll ren­delkezésre, a japánokat azon­ban a koreai nép gyűlölete miatt csak abban az esetoen alkalmaznák, ha a háború ki­terjedne Kínára. Úgy a Gallup Pollból, mint az Eísenhowerhez és az újsá­gokhoz beérkező levelek ez­reiből kitűnik, hogy az ame­rikai nép békét remélt Eisen- howertől s százszázalékosnak vette annak- Ígéretét. Abban a pillanatban azonban, mikor Eisenhower John Foster Dul­lest nevezte ki külügyminisz­terének, már látható volt, hogy az amerikai nép csalat­kozik várakozásában. A jelek szerint Eisenhower Koreában középutat akar keresni a Mac Arthur fél^ háditerv és a je­lenlegi stratégia között. Ez azonban nem a béke, hanem a háború kiterjesztése felé vezet. Az amerikai nép nem erre szavazott. lllllllMllllllllllllillllillllllllllilllliillilllllllllllllllilllillllilfllillllilllflllllllllMIliillMilllilllllllMllllllimillllliaillMI A NÉPSZAVA KULISSZATITKAI IZRAEL IDEGEN TÖKE IGÁJÁBAN Izrael állam statisztikai adatai szerint körülbelül 250 millió dollárnyi külföldi ma­gántőkét fektettek be Izrael­be az uj állam megalapítása óta. A külföldi befektetések kiterjednek úgyszólván min­den nagy, döntőfonsosságu gazdasági vállalkozásra. A mandátum alatti külföldi tő­kével egybevéve ezek a be­fektetések Izráel egész nem­zetgazdaságát külső érdekek ellenőrzése alá juttatták. Kül­földi tőke ellenőrzi a banko­kat, a villanyerő termelését, az olajat és a szállítást és nagy befolyást gyakorol a bányaiparra, valamint az ön­tözés céljait szolgáló vízmü­vek tulajdonjogára is, hogy csak a nemzetgazdaság kulcs­fontosságú körzeteiről beszél­jünk. A külföldi magánbefekteté­seknek körülbelül 40 százalé­kát amerikai pénzemberek eszközölték, a többit más or­szágok üzletemberei. A dollár érette át az angol font eddigi vezetőszerepét. Az a 350 mil­lió dollárkölcsön és adomá­nyok, amelyeket a washing­toni kormány nyújtott, to­vábbá azok a száz meg száz­millióra rugó dollárok, ame­lyeket amerikai zsidók adtak össze és használtak fel iz­raeli kötvények vásárlására, biztsitják az amerikai tőke elsőbbségét-. Az izraeli nagy- vállalatok a mérleget angol fontról dollárra billentették át a bányaiparban és a ban­koknál és megindították a folyamatot a villanyerő ter­melésében is. Az uj urak, az amerikai pénzemberek, különleges he­lyet foglalnak el. Mint “Izrá- el barátai", egészen otthono­san érzik magukat, diktálják a kormánynak a gazdaságpo­litikát, sőt még bizonyos kor­mánykörökben is fontos po­zíciókat töltenek be,-igy pél­dául a kormány ‘befektetési központ j á’-ban. Egy minneapolisi üzletem­bernek, aki vezető szerepet játszik az UJA-kampányban, nagy gyára van Izraelben, te­hát az ‘izraeli segélyből’ szár­mazó befektetések gyümöl­csét is őmaga élvezi. Az izráeli állam gazdaság- politikáját az határozta meg, hogy a kormány külföldi tő­kék szerint igazodott. Ameri­kai zsidó üzletembereknek si­került olyan engedményeket kisajtolni Izraelből, hogy szá­mukra Izráel valóban tej jel­mézzel folyó országgá lett, miközben a világ népei el­lenállási harcokat folytatnak a gyarmatositási rendszer el­len és ezzel a nagy hasznok­nak külföldre áradását kiszá­radással fenyegetik. A nagy reklámmal beharangozott kül­földi befektetések Izraelben távolról sem építették az or­szágot, sokkal inkább mond­hatni, hogy a csőd szélére kergették. Távolról sem eny­hítették meg a bevándorlók helyzetét, ellenkezőleg: a nép nyomorát még jobban kimé- lyitették és mind a régi tele­pesek, mind a bevándorlók szegénységét csak fokozták. (Folytatás az 1-ső oldalról) legyen ő a “legnagyobb ame­rikai magyar.” Szántó be­dőlt a szédelgésnek, megvá­sárolta Gombostól a lapot. Ekkor megrohanták az Euró­pából akkor mór hájórako- mányszámra érkező honta­lanok legsötétebb múltú alak­jai, nyilas ujságirók, volt csendőrök, a régi rendszer szolgái és pandúrjai. Ezek­kel tömte meg a lap házatá- ját. A szerkesztőségben egy- időben állítólag több mint 15 ember dolgozott. Az ilyen rablógazdálkodás mellett a lap tovább csúszott a lejtőn. 1950-ben tartott “arany ju­bileumuk” csúfos kudarca előre vetette közelgő teljes er­kölcsi bukásukat. Miután a szerencsétlen Szántó Lajos beleölt 150,000 dollárt a lapba, Gombos po­tomáron visszavásárolta azt tőle. Szántó pedig rövid idő múlva meghalt. Miért kellett a lapot titok­ban elköltöztetni New York­ból ? Miért nem lehetett Gom­bos Zoltánnak becsületesen bejelenteni olvasóinak — és munkásainak, hogy nézzenek ide, a Népszava többé már nem életképes New Yorkban — négy tulajdonos csoport is megpróbálta azzá tenni, de egynek sem sikerült. így hát egyesíteni fogom az életké­pes Szabadsággal. Ekkor és ekkor megyünk, akinek kell Clevelandról, az tovább is kapni fogja, akinek nem kell hát jogában van lemondani. Nem, Gombos Zoltán nem ezt tette, hanem, mint fen­tebb irtuk, bejelentés nélkül a november 28-ról 29-re vir­radó éjszakán titokban át­költöztette Glevelandba. A szombati lapot még pén­teken itt nyomták New Yorkban, a hétfőit már Cle- velandon nyomtatták és pós- tázták. Miért tette ezt Gombos? őszintén kijelentjük, nem tudjuk biztosan, de gyanít­juk, hogy e szánalmas trük­köt egy ptár száz dollár “megtakarításáért” tette. I A lapot tudvalevőleg szak- i szervezett munkások állítot­ták elő. Az International Ty- | pographical Union szerződé- j sei előírják a végkielégítést, az úgynevezett “severance pay”-t. Ez nyilván megillet­né a Népszava elbocsátott nyomdászait. Azonban — mint halljuk — a Népszava nyomdászai gondtalanságból I nem íratták alá az errevonat- kozó szerződést a lap kiadó­jával. így hát nincs törvé­nyes jogcímük. Ám a nyom­dászok kiké nyszerithették I Volna a végkielégítést — ha ( tudtak volna a költözésről, egyszerűen úgy, hogy be­szüntették volna a munkát még mielőtt a lap elköltözött volna. De nem tudták, hogy mikor ! megy a lap. És mire megtud­ták — a lap már nem volt New Yorkban, illetve a la­pot már Clevelandon nyom­tatták. ! Ezzel az “ügyes" sakhu- izással zárult le a Népszava new yorki karrierje. Truman jóváhagyta a bányászok béremelését Truman elnök meváltoz- tatta az Országos Bérstabi­lizációs Bizottság korábbi döntését, mely 1 dollár 50 centre korlátozta a bányá­szok béremelését. Az elnök engedélyezte, hogy a bányá­szok megkapják a kollektiv tárgyalásban elért 1 dollár 90 centes béremelést. Tru­man azzal okolta meg dönté­sét, hogy azt akarja, a re­publikánusok “nyugodt at­moszférában” vegyék át a kormányt. A bán yászok ugyanis sztrájkkal fenyege­tőztek, s a választások előtt John L. Lewis felszólításá­ra elálltak a sztrájktól, mi­után ígéretet kaptak a kor­mánytól, hogy újból átvizs­gál iák a bérstabilizációs bi- Izottság döntését.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom